1. TIMÓTHEUS

1996. április 11, csütörtök

Lekció: 

Sorozat: 

Hangfelvétel: 

Alapige

„Pál, Jézus Krisztus apostola a mi megtartó Istenünknek és Jézus Krisztusnak, a mi reménységünknek rendelése szerint, Timótheusnak, az én igaz fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalmasság és békesség Istentõl, a mi Atyánktól, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. Amiképpen Macedóniába menetelemkor kértelek téged, hogy maradj Efézusban, hogy megmondjad némelyeknek, ne tanítsanak más tudományt, se mesékkel és végehossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, amelyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést a hit által. A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívbõl, jó lelkiismeretbõl és igaz hitbõl való szeretet: Amitõl némelyek eltévelyedtek, hiábavaló beszédre hajlottak: Akik törvénytanítók akarván lenni, nem értik sem azt, amit beszélnek, sem azt, amit bizonygatnak.”

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, magasztalunk téged ma este újra áldozatodért. Dicsõítünk mindazért, amit érettünk vállaltál: egész földi életeden át tartó szenvedésedért, kínhalálodért, és magasztalunk téged diadalmas feltámadásodért. Köszönjük, hogy élsz és itt vagy közöttünk, hiszen megígérted, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, jelen vagy. Hadd töltsük ezt az órát most áldott jelenlétedben.
Köszönjük a mai napot. Látod, hogy mennyi minden zakatol még bennünk. Segíts most kikapcsolni mindent és hadd figyeljünk együtt tereád. Te pedig taníts minket az élet útjára. Köszönjük, hogy te tapostad azt ki elõttünk, és egyedül ez az út vezet a mennybe. Szeretnénk szoros közösségbe kerülni veled. Köszönjük, hogy kezdeményezed a kapcsolatot velünk.
Könyörgünk most különösen azokért a testvéreinkért, akik ma részesednek a keresztség sákramentumában. Hadd legyen öröm a szívükben amiatt, hogy elfogadod õket és szövetséges társaid lehetnek. Bátorítsd õket is és bátoríts most mindnyájunkat igéddel, hogy megmaradjunk szövetségedben, hogy hûségesek legyünk hozzád. Le ne maradjunk tõled, és így téged követve oda érkezzünk meg majd, ahol a tieidnek helyet készítettél a mennyei dicsõségben.
Ámen.

Egy hónapon át Pál apostolnak Timó-theushoz írt két levelét fogjuk most olvasni a bibliaolvasó kalauzunk szerint. Arra gondoltam, hogy egy vagy esetleg két alkalommal is érdemes lenne madártávlatból megnéznünk ezeknek a leveleknek a tartalmát, célját. Nem is annyira a feladóját, mert Pál apostolról sok mindent tudunk, de a címzettjét, Timótheust, mindenképpen.
Timótheus Pál lelki gyermeke volt. Olyan kedves, meleg ez a megszólítás itt az elején: „Timótheusnak, az én igaz fiamnak a hitben”. Vannak-e nekünk igaz fiaink és leányaink a hitben? Vannak-e olyanok, akik úgy jutottak hitre, hogy tõlünk hallottak Jézus Krisztusról? Rettenetes lenne úgy meghalni ma egy hívõ embernek, hogy senkit nem vezetett Jézushoz. Fáradozunk-e mi ezen?
Pál apostol többes számban is elmondhatta ezt. Miután a galáciai gyülekezet tagjait megszidja bûneik, tévelygéseik miatt, felsóhajt a levél végén: édes gyermekeim, akiket fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus. Azokat a megszidott gyermekeit is édes gyermekeinek tekinti, mert mind úgy jutottak hitre, hogy õ beszélt nekik Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentõségérõl, s miközben beszélt, Isten Szentlelke megnyitotta a hallgatók közül többeknek a szívét, és csatlakoztak Jézushoz, hívõkké lettek. És ezekre, mint édes gyermekeire gondol akkor is, ha néha szidni kell õket. Ami miatt szidni kell, megdorgálja, amikor bátorítani, biztatni kell, akkor azt teszi, de mindenképpen szereti õket. És igazat ír, amikor azt írja: édes gyermekeim a hitben. Gondoljanak most arra a hívõ testvérek, hogy vannak-e édes fiaink és lányaink a hitben, akikért még imádkozni is szoktunk, akiket úgy hordozunk Isten előtt, mintha vér szerinti gyermekeink lennének. Még nem késõ, hogy legyenek. Engedjünk Isten Szentlelke indításának, és így könyörögjünk másokért, így beszéljünk Jézusról, így kísérjük figyelemmel a hitbeli fejlõdésüket azoknak, akiknél felhasznált minket. Csak azt ne higgyük, hogy mi tettük õket hívõkké! Mert ez Isten Szentlelkének a csodája. Minket megtisztelt azzal, ha felhasznált, hogy egyszer vagy sokszor beszéljünk nekik Isten szeretetérõl.
Nos, Timótheus Pál apostol igaz fia a hitben, aki hûségesen elkísérte az apostolt nehéz útjaira, és akire Pál apostol, amikor börtönben volt, s amikor már tudta, hogy ki is végzik a hitéért, nehéz feladatokat bízott. Itt most éppen az efézusi gyülekezet gondozását bízta a fiatal Timótheusra, és megígérte, hogy hamarosan elmegy, hogy a helyszínen segítsen neki, adjon tanácsokat a nehezebb kérdésekben. De nem tudott odaérni akkorra, amikorra megígérte, és mivel tudja, hogy Timótheusnak segítségre van szüksége, most ír egy levelet neki. Így született a Timótheushoz írt elsõ levél.
A Timótheushoz írt második levél Pál apostol utolsó levele, nem sokkal a vértanúhalála elõtt írta, majd arról egy másik alkalommal még beszélünk.
Timótheust ilyen kedves jelzõkkel illeti: igaz fiam, szeretett gyermek, hû fiam. A filippi levélben pedig így emlegeti: mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem együtt az evangélium dolgában. Igazi hûséges, megbízható munkatársa lett Pál apostolnak, aki õt Jézushoz vezette. De hogyan lett ilyenné? Errõl beszéljünk ma. Azért is, mert itt vannak közöttünk ezek a drága, fiatal testvéreink, akik most részesednek majd a keresztség sákramentumában, meg azért is, mert minden jóérzésû fiatalnak, és kivétel nélkül minden szülõnek és nagyszülõnek az a vágya, hogy a gyermekeirõl, unokáiról vagy róla magáról ilyen szép jelzõket mondanának: igaz, szeretett, hûséges, aki mindvégig kitart abban, amit elkezdett. Hogyan lett ilyenné Timótheus? Erre keressünk ma választ a Timótheushoz írt levelekbõl.
Az elsõ, amit megtudunk róla, hogy olyan szülõi házban nõtt fel, ahol mindennapos volt az, hogy Isten igéjét olvasták és arról beszélgettek, és ahol láthatta az édesanyját is meg a nagyanyját is imádkozni. Ez nem magánügy volt Timótheuséknál, hogy valaki imádkozik, hanem közös családi ügy volt, hogy minden dolgunkat vigyük oda Isten elé, hogy tõle kérjünk tanácsot, amikor tanácstalanok vagyunk, hogy neki adunk hálát a mindennapi kenyértõl kezdve az üdvösségünkig mindenért. Egyszóval, hogy ott él a feltámadott Krisztus ebben a családban, akivel beszélgetnek, neki öntik ki a szívüket, ha bánatosak, elõtte ujjonganak, ha öröm érte õket. Jézus Krisztus családtag, sõt családfõ. Õ az Úr a házban.
Így utal erre Pál apostol, emlékeztetvén erre Timótheust: „Eszembe jut a benned levõ, képmutatás nélkül való hit, amely lakozott elõször nagyanyádban, Loisban és anyádban, Eunikában, és meg vagyok gyõzõdve arról, hogy benned is.” Késõbb pedig ezt írja: „gyermekségedtõl fogva ismered a szent írásokat, amelyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által.” (2Tim 1,5, 3,15).
A Cselekedetek könyvébõl tudjuk, hogy Timótheusnak apja pogány görög ember volt, valószínûleg korán meghalt, mert mindvégig csak a család többi tagját említi a Biblia. Az édesanyja pedig keresztyénné lett zsidó asszony volt. Mélyen hívõ asszony, akinek az anyukája, Timótheus nagymamája is, az a bizonyos Lois, imádkozó, hívõ asszony volt.
Ez nagy dolog, hogy gyermekségedtõl fogva tudod a szent írásokat, mert akkor nem volt mindenkinek Bibliája. Az akkori Biblia az Ószövetség volt. Az Ószövetségbõl néhány könyv, tekercs a zsinagógában volt található. Ezért küldték a gyerekeket oda, az iskola is a zsinagóga volt. Ott felolvasták a szent iratokat, a gyerekek pihent agyába belevésõdtek a szent szövegek, és könyv nélkül tudtak belõle egész nagy részeket.
Timótheuséknál azonban otthon is megbeszélték a szent írásokat, és otthon is idézték. Lehet, hogy fejbõl, nem tudjuk, mert ez egyáltalán nem volt gyakori, hogy egy Szentírástekercs otthon, a háznál legyen, de ott volt a fejükben. Az igét könyv nélkül tudták, legalábbis abból részeket, és azt vagy megbeszélték, vagy ha egy-egy olyan élethelyzet adódott, hogy most mit kell csinálni, akkor hol az egyiknek, hol a másiknak eszébe jutott: errõl beszél a Biblia, így kell döntenünk.
Isten igéjének a légkörében élt ez a család, Isten igéjének a légkörében növekedett a kis Timótheus, és az imádság légkörében. S milyen különös, hogy mégis meg kellett térnie egyszer neki is. Gyermekségétõl fogva tudta a szent írásokat a fejével, de a szíve meg az akarata még érintetlen volt. Ehhez az kellett, hogy odavetõdjön egyszer Listrába, ahol õk laktak, egy Saul nevû illetõ, aki beszélt a zsinagógában, aztán amikor onnan kikergették, akkor beszélt az utcán is Jézusról, és a kis Timótheus ott hallotta elõször ezt a nevet: Jézus Krisztus, vagyis a Messiás Jézus, aki meghalt helyettünk a kereszten, aki feltámadott és él. Hogy csodálkozhatott ezen az igehirdetésen! S miközben hallgatta, az a sok ige, ami a fejében volt, Isten Szentlelkétõl világosságot kapott, és azt mondta: hiszen ez meg volt írva az Ószövetségben is. Hát persze, hogy ennek így kellett lennie!
Mi járult tehát hozzá hite növekedéséhez, hogy elindult a hit útján, s úgy döntött: õ is ennek a Jézusnak a tanítványa lesz? Összeadódtak a dolgok: amit a zsinagógában, az akkori templomban, imaházban hallott az igérõl, amit otthon látott, az édesanyjától, nagyanyjától, amit hallott a vándor evangélistától, Pál apostoltól, s Isten Szentlelke közben munkálkodott benne, és ezzel indult el az, hogy néhány esztendõ múlva ilyeneket lehetett írni róla: igaz fiam, szeretett gyermek, hûséges, aki mindvégig velem maradt az evangélium ügyében.
Ilyen-e a mi otthonunk? Ha valaki egyedül él, akkor is betöltheti az otthonát az ige, az imádság. Akkor is mehetnek oda úgy emberek, hogy ott hallanak Jézusról, vagy õ imádkozik értük a távollétükben. Ha valaki egyedül él, akkor is lehet Úr a háznál Jézus. Ha valahol nem hívõkkel együtt élünk, és a legtöbb család ilyen, ott is hangozhat az ige és hangozhat az imádság, és legfõképpen megvalósulhat az, ami nekem személy szerint a leghangsúlyosabb volt ebbõl az igébõl: képmutatás nélküli hit. Azt mondja Pál apostol: emlékszem a képmutatás nélküli hitre. A te édesanyád nem megjátszotta a hívõt, hanem az volt. És ezt, mivel vele voltál, a közelében voltál, a legjobban tudhatod. Meg a nagyanyád is. És benned is képmutatás nélküli hit van.
Az a veszedelem fenyegeti sokszor a hívõ embereket, hogy kettõs életet élnek. Megpróbálnak a templomban hívõk lenni, otthon, meg mindenütt másutt mint a világ fiai. Ez nem igazi hívõ élet. A valóban hívõ ember, nem tud hol ilyen, hol olyan lenni. Az olyan, amilyen: hívõ, megszentelt életû. De vannak, akik megpróbálják ezt a kettõs játékot.
Vagy pedig, a másik veszély az, hogy szép a szöveg, de õ maga sem a szerint él, amit például a család többi tagjának melegen a figyelmébe ajánl, vagy amit megkövetelne tõlük. Nem a példájával jár elõl, aztán néha-néha esetleg szavakkal is megmondja, hogy lehetne így is élni, hanem csak a szöveg nagy, de nincs fedezete. Ez a két veszedelem fenyeget mindnyájunkat.
Jó lenne kíméletlenül szembenézni önmagunkkal. Nem kísérletezünk-e mi is ezzel a kettõsséggel? A gyülekezetben jó vallásos vagyok, otthon meg - ahogy mondják - eleresztem magamat. Hát amikor eleresztem magamat, akkor is Isten gyermeke maradok, ha az vagyok. Ha meg ebbõl kiléphetek, akkor nem olyan biztos, hogy átadtam az életemet neki.
Éppen ezért, lépjünk tovább a másikra: otthon kistafírozták lelkileg is Timó-theust. Ismerte a Szentírást, látott imádkozó embereket. A hit légkörében nõhetett fel. De kellett ehhez, hogy Pál apostollal is találkozzék. Kellett ehhez, hogy lássa azt, hogy az õ szülõvárosában agyon akarták verni ezt az embert, aki senkinek sem ártott. Listrában megkövezték Pált. Fellázították a zsinagóga vezetõi a város lakóit ellene, és megkövezték õt. Úgy vitték ki a barátai, aztgondolván, meghalt. (Ap. csel. 14,19).
Isten kegyelmesen megõrizte az életét, aztán hosszas ápolás után felépült szegény, de Timótheust ez elgondolkoztathatta. Ennyire igaz ügy ez, hogy ez az ember még az életét sem kíméli? Ennyire szereti azt a Jézust, akirõl olyan lelkesen beszélt, hogy képes lenne meghalni érte? Õ fordítva mondta: az a Jézus halt meg õérte is, meg a többiekért is, - Timó-theusért is -, de ha arra kerülne a sor: õ is vállalná a halált Jézusért?
Biztos, hogy nem múlt el ez a szomorú példa Timótheus szívébõl nyom nélkül. Egészen bizonyos, hogy a mögött az odaszánás mögött, ahogy végigszolgálta az életét, és a hagyomány szerint a végén õ is vértanúhalált halt Jézusért, ott lehetett ez a példa. Egy hiteles keresztyén, aki nemcsak szövegel. Igaz volt a szöveg is, amit mondott, mert evangélium volt. De amit mondott, ott mindjárt lehetett ellenõrizni: éli is. Ez nagyon elgondolkoztathatta Timótheust. És valószínûleg ez a jó példa is erõsítette õt abban, hogy itt nem lehet félig csinálni a dolgokat. Vagy egészen odaszánom magam ennek az ügynek, ennek a Jézusnak, és mások üdvössége mindennél fontosabb lesz nekem, vagy akkor menjek el más pályára és csináljak mást.
Nem véletlenül illeti Pál többször is ilyen szép jelzõkkel: hûséges, odaszánta magát, megbízható, és nem véletlenül fejezte be Timótheus sem az életét úgy, hogy valóban odaadta azt Jézusért.
Érdemes ezen elgondolkozni. Ezzel az örömhírrel kezdõdik mindig: Jézus meghalt érted, és ezért te Isten gyermeke lehetsz. Boldog ember már ezen a földön, és bemehetsz a mennyországba is, de csak ezért. De van ennek egy olyan folytatása is: te mit teszel érte? És ha téged kigúnyolnak érte? Akkor letagadod, hogy hozzá tartozol? Ha emiatt valami hátratétel ér, ha nem fogadnak be többé abba a baráti közösségbe, ahol szokás Isten nevével gúnyolódni, ha megtudják, hogy imádkozni szoktál, akkor letagadod, hogy szoktál imádkozni? Vagy azt mondod: nem érdemes keresztyénnek lenni, - vagy annál jobban könyörögsz értük?
Mit vállalunk Jézusért? Errõl keveset szoktunk beszélni. Nem kell attól megijedni, hogy a Krisztus-követés áldozatot is jelent. Amikor egy hívõ ember áldozatot hozhat Jézusért, akkor ugyanolyan boldog, mint amikor õ kap ajándékokat és drága meglepetéseket. Amikor Jézus miatt kerül bajba, akkor van hozzá a legközelebb. Ez minõsíti igazán egy hívõnek az életét. És Timótheus sokszor került bajba Jézus miatt. És a boldogságát ez nem zavarta meg. Szívesen vállalt Õérte mindent.
Jó lenne, ha tudnánk imádkozni azért, hogy Isten készítsen nekünk olyan találkozásokat, mint amilyen Timótheusé lehetett Pállal. Ezt nem Timótheusék rendezték meg, Isten ajándéka volt, hogy ilyen embert hallgathatott.
Végiggondoltam az életem során azokat, akiken keresztül a legtöbbet kaptam Istentõl. Egyiket sem én kerestem, hanem a hitetlen ember azt mondaná: véletlenül találkoztunk, milyen szerencsém volt. Én pedig azt mondom: milyen kegyelmes volt Isten, hogy engem, kis senkit, úgy igazgatott, hogy összefussak valakivel és rácsodálkozzam arra: így is lehet hívõnek lenni?! Hol vagyok én ettõl, szeretnék ilyen lenni! Aztán elakadtam valahol. Néhány év múlva egy egészen más valakivel, akirõl eddig nem is hallottam: így lehet gyõzedelmeskedni a bajainkon a hívõ életben? Gyerünk akkor tovább! És mind egy-egy lökés volt elõrefelé, és egy kicsit tágult a horizont is. Nemcsak új ismereteket ad Isten nekünk, hanem új indításokat, és boldog ember az, aki indul.

Imádkozzunk azért, hogy a gyermekeinknek az útját is úgy vezérelje, a mienket is, hogy olyanokkal találkozzunk, akik közelebb visznek Jézushoz. S ugyanakkor – az a mi felelõsségünk, hogy az ilyenek lesznek-e eszményképeink? Kikhez szeretnénk hasonlítani?
A múltkor nem akartam hinni a fülemnek. Azt mondja egy kislány: õ olyan szeretne lenni, mint a Barbi-babája. Az milyen? Magas, karcsú, szõke... Borzasztó lenne, ha mindenki olyan lenne! És ez az eszménykép? Azt mondja egy fiú: õ olyan, mint a dobos a zenekarban. Érthetõ, hogy bizonyos életkorokban az életkornak megfelelõ eszményképei vannak az embernek, de amikor már egy kicsit használni kezdjük a fejünket, és amikor már egy kicsit keresgéljük, hogy milyen irányba szeretnék haladni elõre, akkor nem mindegy, kiket választunk követendõ példaképként.
Timótheus jól választott. Azt mondta: szeretnék olyan lenni, mint Pál. Most még nagyon messze vagyok tõle, de ebbe az irányba szeretnék fejlõdni. Adjon Isten nekünk is ilyen eszményképeket!
A harmadik, amit megtudunk az igébõl: így formálódott Timótheus krisztusi jellemû emberré. Az õ személyisége is egyre jobban hasonlított Jézushoz, és így lehetett példa másoknak.
Azt írja neki az apostol a levél vége felé: te pedig légy példa a hívõknek a beszédben is, a magaviseletben is, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban, és senki meg ne vessen amiatt, hogy fiatal vagy.
Viszonylag fiatalon lett egy nagy gyülekezet vezetõje. Az egyik, amit fontosnak tartott Pál, hogy intse Timótheust: maradj alázatos, a másik meg az: a többiek ne azt méricskéljék, hány éves, hanem azt, hogyan él. És ha úgy él, hogy erre még az idõsebbek is azt mondják: én is szeretnék így szeretni, így hinni, így segíteni másoknak, így ismerni a Szentírást, akkor példa lett a hívõknek.
Légy példa a hívõknek! Ezt nem kell átengednünk valaki másnak, ezt Isten ma este nekünk mondja. Légy példa a hívõknek! És most megint arra szeretném kérni a testvéreket, hogy õszintén nézzünk az ige tükrébe és mondjuk meg: jó lenne az, ha minden hívõ ember olyan lenne, mint mi vagyunk? A beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a hitben, az ismeretben. Akkor lenne gyönyörû a világ, ha minden hívõ legalább olyan lenne, mint mi vagyunk? Vagy pedig sok ponton sürgõsen elõbbre kellene lépnünk ahhoz, hogy példák legyünk. Nem kell azt szégyellni, ha valakit példának tekintenek. Még azt se, ha valaki példa akar lenni. Csak törekedjünk, igyekezzünk, hogy kiábrázolódjék bennünk a Krisztus. Ehhez a Krisztussal való személyes közösség mélyülése kell, és Pál apostol bõven ad erre nézve Timótheusnak tanácsot és bátorítást. Ne arra törekedj, hogy példa legyél, arra törekedj, hogy Krisztus éljen benned egyre hatalmasabban, aztán majd így példává leszel. Az élõ Jézussal való személyes közösség. A naponkénti imádkozásban, a neki való engedelmességben, a másoknak való szolgálatban, s eközben növekszik bennünk a Krisztus, s így leszünk példák.
Ez volt tehát a harmadik, amit az igébõl szerettem volna kiemelni. A másik kettõt már csak rövidebben. Azt mondja Pál Timótheusnak: vigyázz arra, hogy rend legyen a gyülekezetben. Legyen mindennek gazdája, legyenek püspökök, diakónusok, presbiterek, özvegyasszonyok. Ez mind egy-egy szolgálat volt. Az özvegyasszony is azt jelentette, hogy bizonyos szolgálati területe van. Legyen mindennek gazdája, és a legfontosabb az legyen: mindent Isten akarata szerint csináljatok, és az egymás iránti szeretetben. És még arra nézve is ad utasítást, hogy ha egy családban valaki özvegyen marad, akkor arról az özvegyrõl nem a gyülekezetnek kell gondoskodnia. Ha vannak szerettei, és azok hívõ emberek, vegyék fel a gondját és gondoskodjanak.
Abban az idõben még nem volt munkaviszonyuk az asszonyoknak, úgy hogy megözvegyülni sokszor azt jelentette: kenyér nélkül maradni. Esetleg azt jelentette: ki kell költözni abból a lakásból, ahol lakott, és a szabad ég lesz a feje felett. Kiszolgáltatottá válik. Nem szabad engedni, hogy kiszolgáltatott legyen. Ha viszont nincs neki senkije, akkor akármilyen erõtlen is a gyülekezet, tessék a gyülekezetnek róla gondoskodni. Hívõk között nincs olyan, hogy valaki kenyér nélkül és otthon nélkül maradjon. – Tehát rend legyen a gyülekezetben.
És az utolsó, amit szeretnék még kiemelni: feltûnõen gyakran használ ebben a rövid levélben Pál apostol katonai kifejezéseket. Azt mondja: te pedig, mint a Jézus Krisztus jó vitéze, úgy harcolj a gyülekezetben. Miért kell ott harcolni? Miért kell vitéznek lenni? Különösen mivel gyenge egészségû ember volt, nem harcias, katonás alkat volt Timótheus. (Még arra nézve is ad neki utasításokat, hogy a gyomorbetegsége, meg az egészsége gyengesége miatt mire ügyeljen.)
Miért biztatja akkor arra: jó vitéz legyen, harcos legyen, tusakodjék. Egy harcos sem elegyedik bele olyan dolgokba, amik nem reá tartoznak. „Ezt pedig megparancsolom neked, hogy vitézkedjél jó vitézséggel mindabban, amit korábban mondtam.”
Miért mondja ezt neki? Azért, mert ahogy a felolvasott igerészbõl is hallottuk, sok tévtanító volt a gyülekezetben. Használták õk Jézus nevét, mert tudták, így lehet eladni tévtanításukat a keresztyén gyülekezetben, de nem Jézus tanításait hirdették, s fõleg nem úgy éltek. Emlegették õt, de a maguk badarságait akarták népszerûsíteni a gyülekezetben. Attól nem félt Pál, hogy Timótheus nem ismeri fel a hamisságot ezekben, mert õ gyerekségétõl fogva ismerte a szent írásokat. Tudta mihez mérni a tévtanítást, és leleplezte ezeket, vagy nem engedte õket szóhoz jutni. Úgy látszik, hogy mivel nem volt elég harcias Timótheus, kellett biztatni arra, hogy semmiképp ne engedje, hogy eltévelyítsenek ezek másokat. Hogy beférkõzzenek és fõleg anyagi haszonért a maguk tévelygésével megejtsenek másokat és tönkretegyék a bibliaórákat, ahol végethosszat nem érõ fecsegésbe és okoskodásba kezdenek.
Az, hogy Jézust emlegetik, nem azt jelenti, hogy Jézus küldöttei. Vizsgáld meg õket, és keményen harcolj ellenük!
Úgy lett Timótheus olyanná, hogy meg lehetett dicsérni minden szempontból, hogy sok mindent hozhatott otthonról, hogy volt világos, határozott megtérése Pál igehirdetését hallgatva, és Pál lett az eszményképe, de nem Pálhoz akart hasonlítani, hanem Jézushoz, és Õvele szoros, személyes kapcsolata alakult ki, amihez már nem kellett Pál apostol, és amikor két évig Pál börtönben volt, Timótheus növekedett a hitben, és másokat vezetett Jézushoz. Nem az apostolra támaszkodott õ, hanem Jézussal volt közvetlen kapcsolata. És itt egyebek között ezt a két fontos utasítást kapja: rend legyen körülötte, és harcoljon minden tévelygés és hamisság ellen, és harcoljon mások üdvösségéért.
Egyelõre ennyit. Isten segítsen mindnyájunkat, hogy amit otthonról hozhattunk azt megbecsüljük, ha nem hozhattunk otthonról semmit, mert nem volt hívõ légkör otthon, akkor is lehet valaki Jézus Krisztus tanítványa. Sokan ülnek közöttünk olyanok, akik nem mondhatják el: az én édesanyám képmutatás nélkül imádkozott, a nagyanyám állandóan a Szentírást olvasta nekem. Mindenki hitetlen volt otthon. Ilyeneket is utolér Isten szeretete és ilyenekbõl is lehetnek Timótheusok. Nagyon meg kell azonban becsülni azt, ha otthonról is kapunk valamit. Figyeljük, kik az eszményképeink, és legyenek pozitív eszményképeink, de ne hozzájuk akarjunk hasonlítani, hanem Jézushoz, és törekedjünk arra, hogy a magunk kis életében ez a rend, amirõl itt szó van, megvalósuljon, és legyen fülünk észrevenni minden hamis tanítást. S miközben Isten igéje elõtt teljesen nyitva vagyunk, határozottan zárkózzunk el minden eltévelyítés és hamisság ellen, hogy megmaradjunk azon az úton, amire a mi Urunk hívott minket.

Imádkozzunk!
Istenünk, dicsõítünk téged kiválasztó és elhívó kegyelmedért. Csodálatosak útjaid. Köszönjük, ha adtál nekünk hívõ szülõket és elõdöket, és köszönjük, hogy a hitetlenségbõl is elhívsz magadnak ugyanolyan nagy szeretettel.
Kérünk téged, formáld a mi most megkeresztelendõ testvéreinket hitvalló tanítványaiddá, Urunk Jézus Krisztus. Kérünk téged, hogy miközben mi vízzel kereszteljük meg õket, te pecsételd el magadnak Szentlelkeddel. Ajándékozd meg az újjászületés fürdõjével õket. Bátorítsd az akaratukat, hogy õszintén kérdezzék újra és újra: mit akarsz, hogy cselekedjem és legyen erejük cselekedni is azt, amit akarsz. Adj nekik eközben sok örömöt. Tedd õket áldássá szeretteik számára. Áldd meg õket, és add, hogy amilyen hûséges te leszel hozzájuk, olyan hûséggel ragaszkodjanak õk is tehozzád.
Ámen.