EL NEM TÁNTORODVA

1998. május 03, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

„Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és megingathatatlanul, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.”

Imádkozzunk!
Istenünk, dicsőítünk téged azért, mert örökkévaló szeretettel szerettél minket, azért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat.
Köszönjük, hogy ebben a pogány világban megengedted, hogy valamit már tudjunk rólad. Dicsőítünk, mert te ma is kijelented magadat. Elénk jössz az úton, és meg lehet téged ismerni.
Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban egészen közel hajoltál hozzánk. Áldunk téged, hogy aki vele találkozik, annak alapjaiban változik meg az élete, annak igazán élete, örök élete lesz. Könyörülj rajtunk, hogy mi mindannyian ezek közé tartozhassunk.
Köszönjük, hogy idevezérelted azokat, akik most tesznek majd vallást a hitükről. Adj nekik valóban igaz hitet, veled való személyes közösséget, hogy így tehessenek vallást arról a későbbiekben is sokaknak másoknak is.
Köszönjük azokat, akik idehozták vagy küldték őket. Kérünk, hadd legyen minden család egy kis gyülekezetté, ahol te vagy a középpontban, és hadd váljék ez a gyülekezet egyre inkább olyan családdá, ahol szeretetben szolgáljuk egymást. Kérünk, hogy erre tegyél alkalmasabbakká minket most is. Te magad szólj hozzánk igéd által, és a te Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy végső soron mi is az igazság.
Adj nekünk most figyelmes szívet. Engedd átélnünk, hogy valóban előtted állunk, és adj vágyat a szívünkbe, hogy azt akarjuk hallani, amit te mondasz most nekünk. Adj drága útravalót, a mi induló testvéreinknek, de újíts meg mindnyájunkat a veled való közösségben, erősíts meg az élet terheinek a hordozásához, és tanácsolj, hogy el tudjunk igazodni, hogy helyes döntéseket tudjunk hozni, ne csak kibírjuk valahogy ezt az egyre nehezebbé váló életet, hanem hadd legyen annyi erőnk és olyan tőled kapott gazdagságunk, hogy másoknak is tudjunk szolgálni vele.
Kérünk, erre tégy minket alkalmasabbá most a te nagy gazdagságod és szereteted szerint.
Ámen.

Ezzel a néhány mondattal Pál apostol arra bátorítja a kolosséi keresztyéneket, hogy legyenek tántoríthatatlanok. Ettől függ az egész jövőjük. Földi életük, ami még abból hátra van, és az örök lé-tük is, hogy megmaradnak-e a hitben szilárdan és megingathatatlanul, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottak.
Ezt az evangéliumot ti is hallottátok, és mindannyian hallottuk. Ha még valaki soha nem hallotta, most mindjárt röviden megpróbálom összefoglalni, és Isten most nekünk is mondja, hogy ettől függ az egész sorsunk, földi életünk és örök sorsunk, hogy megmaradunk-e az ebben való hitben szilárdan és megingathatatlanul, el nem tántorodva az evangé-lium reménységétől.
Éppen ezért most az a feladatunk, hogy próbáljuk röviden összefoglalni, mi ez az evangélium, mi minden akar eltántorítani ettől, és lássuk meg világosan, hogy mit tehetünk azért, hogy megmaradjunk szilárdan és megingathatatlanul, el nem tántorodva attól, aki és ami megtarthat minket.
1. Mi ez az evangélium?
Pál apostol tömören és világosan összefoglalja: „Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, Jézus megbékéltetett az ő emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson Isten színe elé.”
Tehát elidegenedett az ember Istentől, ami feltételezi azt, hogy valamikor meghitt közösségben élt teremtő Istenével. Ebben az állapotában semmi szükséget nem látott. Ez az állapot azonban megszűnt akkor, amikor az ember fellázadt Isten ellen és függetlenítette magát tőle, úgy, ahogy azt tegnap itt a nagy képen kivetítve a falon láthatták, akik itt voltak.
Ezzel az ember reménytelen helyzetbe került, mert az életet veszítette el. Attól kezdve csak kínlódás, vegetálás a léte, és azért reménytelen a helyzete, mert nem tud magán segíteni. Elidegenedett Istentől — ahogy olvassuk egészen modern kifejezéssel —, ami azt jelenti, hogy gonosszá lett a gondolkozása, sőt ellenségessé vált Istennel szemben, és ebből mindig gonosz cselekedetek következnek. Olyanok, amikkel tele van ez a világ. Akármelyik újságot elővesszük, hosszú listát írhatunk azokról a gonosz cselekedetekről, amelyeket azok az emberek követnek el, akik elidegenedtek Istentől. És ha valaki valóban készült a mai úrvacsorára, szintén összeírhatott otthon egy listát a maga gonosz cselekedeteiről, tisztátalan gondolatairól, Istennel ellenséges indulatainkról, mert mindannyiunkra jellemző ez, mert mindannyian elidegenedtünk Istentől.
Isten végtelen nagy kegyelme azonban az, hogy nem hagyott minket ebben a reménytelen állapotban. Nem hagyott abban a helyzetben, amelyben csak arra vagyunk képesek, hogy pusztítsuk magunkat, egymást és ezt a csodálatos világot, amit Isten teremtett. Utánunk nyúlt Jézus Krisztusban. Jézus emberré létele — ahogy itt olvastuk — azt jelentette, hogy Isten mindenestől közösséget vállalt velünk, és Jézus kereszthalála azt jelentette, hogy azt az ítéletet, amit a gonosz cselekedeteinkkel mi kiérdemeltünk, nem nekünk kell elszenvednünk, hanem elszenvedte Isten bűn nélküli szent Fia a golgotai kereszten. Ott megtörtént az ítélet végrehajtása, és megtörtént a halálra ítélt bűnös felmentése. Ez az evangélium.
Azért reménység evangéliuma ez, mert csak ez tette lehetővé, hogy a reménytelen helyzetbe került ember visszataláljon Istenhez, újra közösségre kerüljön vele, újra emberivé váljék az élete, kibontakozzék, és életnek lehessen nevezni már ezt a néhány évet, évtizedet is, amit itt töltünk el, meg ami utána következik is. — Aki ezt az evangéliumot komolyan veszi, hittel befogadja, azt ez megváltoztatja. Abban élni kezd Jézus Krisztus, és az ilyen ember — akármennyire hihetetlen is, — szent, feddhetetlen és hibátlanként kerül a mindenható Isten elé.
Nem az ember lesz jobbá, hanem aki befogadja azt a Jézust, aki mindezt lehetővé tette, és hit által él benne Jézus. Ezt a Jézust látja az igazságos Isten, és Őreá való tekintettel azt mondja: Jézus igazságát, feddhetetlenségét, hibátlanságát neked tulajdonítom. Egészen másként éli le ezt a rövid földi életet az ilyen ember, és csak az ilyen ember juthat be a mennyországba. Ez az evangélium reménysége.
Aki tehát ezt az örömhírt, — evangélium ezt jelenti —, jó hírt hittel befogadja, és ennek megfelelően cselekszik, vagyis így nyitja meg magát ezek előtt az Istentől áradó életerők előtt, sőt személyesen Jézus Krisztus előtt, annak az életét Ő egészen átalakítja. Az ilyen ember egy határt lép át. János apostol így mondja: átmegy a halálból, az Isten nélküli létezésből, az életbe, az Istennel való közösségbe. És ezen a közösségen, ezen az igazi, teljes, örök életen az sem változtat semmit, amikor utolsót dobban a szívünk, és lefogják a szemünket, mert ez az élet akkor is megmarad. Ez az élet azonban egy személyhez van kötve. „Akié a Fiú — írja János —, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” Aki visszautasítja ezt az evangéliumot, és Jézust, az marad a halálban, és egy örökkévalóságon át szenved amiatt, hogy ezt a nagy lehetőséget nem ragadta meg, hogy Jézus Krisztussal összekösse az életét. Ez a reménység evangéliuma.
És ez azért reménység evangéliuma, mert azt jelenti: megváltozhat alapjaiban az életünk. Nem kell lemondania senkinek sem magáról, és nincs olyan reménytelen „eset”, vagyis reménytelen helyzetbe süllyedt ember, akit ne tudna kiemelni onnan Isten szeretete, és ne tudna egészen újjáteremteni.
2. Mi az, ami ettől az evangéliumtól és bizonyosságtól el akar tántorítani minket?
Múlt vasárnap láttuk, hogy mi volt ez Kolosséban. Az alapbaj az volt, hogy jöttek a gyülekezetbe, akik azt mondták: nono, azért nem biztos, hogy minden igaz, amit az a Pál nektek Jézusról prédikált. És nem biztos, hogy elég az, amit Jézus Krisztus érettünk tett. Sok mindent tett Ő a mi megváltásunkért, de azért nekünk is kell valamit csinálnunk. Előbb én cselekedjem sok jót, aztán majd megérdemlem Istennek a kegyelmét. Előbb én tartsak be bizonyos előírásokat: ünnepeket, étrendet, vallásos szokásokat, és akkor majd megnyílik előttem a mennyország. Előbb én szerezzek meg bizonyos ismereteket, gnózist, és majd ezeknek a birtokában méltóvá leszek arra, hogy az Istennel közösségre jussak. Tehát kevés az, amit Jézus tett, kicsi az a Krisztus, aki minket megváltott, én is kellek, meg sok minden más, ki kell azt egészíteni.
Ez elbizonytalanította a kolosséi keresztyéneket. Most akkor mi a helyzet? Jézus is, meg én is kellünk ahhoz, hogy megszabaduljak, és üdvösségre jussak? Akkor milyen előírásokat kell betartanom? És honnan tudhatom meg, hogy már teljesítettem-e mindazt, amit nekem kell, ha ez is feltétele? És teljes lett a bizonytalanság. Éppen a reménységüket kezdték elveszíteni emiatt a sok tévtaní-tás, hazugság és féligazság miatt a kolosséi keresztyének. Nekik írja ezt Pál: ne higgyetek az ilyen elbizonytalanító, a Krisztustól eltántorító hazugságoknak, hanem maradjatok meg a hitben szilárdan és megingathatatlanul, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok.
Minket is nagyon sok minden el akar tántorítani attól, amit már eddig megismertünk Isten igaz igéjéből. Két éven keresztül igyekeztünk a Biblia legfontosabb igazságait a most konfirmáló testvérekkel is megismertetni. Többé-kevésbé megtanulták, többé-kevésbé hiszik. És pontosan ettől akar titeket eltántorítani az ősellenség, hogy nem egészen úgy van az... Nem mondja, hogy mindenestől hazugság a Biblia, csak ma már más időket élünk... Nem úgy kell azt érteni. És ő kezdi azt magyarázni, vagyis félremagyarázni Isten igaz beszédét, hogy abban, amiben már majdnem bizonyosak voltatok, egyre bizonytalanabbakká váljatok.
Az egész korszellem, az egész szellemi környezet, amiben élünk, ezt célozza, nehogy tántoríthatatlanokká váljunk a Krisztusban. Nehogy elhiggyük, hogy Ő az a biztos alap, akire, ha ráállunk, lehet rá építeni. Nem baj az, ha egy kicsit hisztek, de engedjetek a hitetlenségnek is. Mert a modern ember kérdéseket tesz fel. Megkérdezi Istent is: vagy-e te egyáltalán? Hogy igazat mondasz-e te? Ez a sikk, ha az eszem ítélőszéke elé állítom az igaz Istent, és az Ő igaz kijelentését. Akkor leszek jó fej a többiek előtt, ha nem merem vállalni azt, amit a szívem mélyén már kezdek hinni; ha szégyellem Krisztust, és az Ő evangéliumát. Hiszen ma nem sikk szorgalmasan tanulni, takarékosan élni és megelégedni azzal a ruházattal, amink van, s tisztelni az idősebbeket. Nem sikk tisztelettel és emberi módon beszélni a másik nemről és a másik nemmel. Nem sikk elégedettnek lenni azzal, amit Isten adott, sőt hálásnak lenni érte. Nem sikk csendesen áldozatot hozni másokért, és ebben boldognak lenni.
Egyáltalán nem korszerű az, ami az evangélium reménységéből következne, mint mindennapi magatartás. De tessék megmondani: mikor volt korszerű? Mózes idejében sem volt korszerű a Tízparancsolat szerint élni. Jézus idejében sem volt korszerű a Hegyi beszéd szerint élni. Minden korok felett áll az, ahova Isten a benne tántoríthatatlanul bízó hívőket fel akarja emelni. Éppen erre a szintre akar minket felemelni, és abból, amiben vagyunk, kiemelni a mi Urunk. Ez pedig egyfajta szembeszegülést jelent mindennel, ami tőle el akar szakítani.
Látom azt, hogy akik komolyan elindulnak a hit útján, azoknak meg kell tanulniuk hamar, mit jelent a hit harcát harcolni. Pál apostol használja ezt a kifejezést: Harcold meg a hitnek szép harcát. Élete végén, az utolsó levelében nagy hálával írja: a hitet megtartottam. Miért örül ennek? Azért, mert el akarták tőle venni állandóan, és ő nem adta. A Krisztusba vetett hitét, az Isten kijelentett igéjének igaznak tartását nem adta semmiért, és senkinek. Sem fenyegetéssel, sem ígérgetéssel nem lehetett elvenni tőle, és ezért derült ki az, hogy miközben igyekezett megtartani ezt a hitet tántoríthatatlanul, ez a hit megtartotta őt mindenféle krízisben, mindenféle izmusban. Azok jönnek és mennek, meg ennek a világnak a szellemi és politikai hatalmai is jönnek és mennek, Jézus Krisztus pedig áll és él, és uralkodik örökkön örökké.
Ő hív magához titeket, és Ő akar titeket beavatni ennek a világnak a végső nagy igazságaiba, s amit Ő mond, az biztos, hogy nem hazugság.
Sok minden el akar tántorítani tőle. Elbizonytalanít az, hogy több időt töltö-tök a tv előtt, mint értelmes könyvekkel a kezetekben. Elbizonytalaníthat az, hogy a haveroknak az Istentől elhúzó ereje jobban hat, vagy jobban engeditek hogy hasson, mint az Isten magához vonzó szeretete. Az Ő szeretete akkor is erősebb lesz, csak megbánja az ember utólag mindazt az időt, amit nem annak engedett.
Olyan kevés család van, ahol meghitt beszélgetésekben a valódi életkérdésekről is szó van őszintén, képmutatás nélkül, áldozatot hozva ezért. Nyilván azalatt nem lehet csinálni azt, amit az ember egyébként mindig tenne, de azalatt épülne a lélek, azalatt erősödne a család összetartó ereje. Ebben a miliőben formálódnánk mindnyájan olyanokká, hogy aztán amikor egyedül vagyunk valahol az élet harcaiban, akkor lesz állóképességünk, meg ellenálló képességünk. Kétségbeejtő, hogy mennyire reményvesztett ez a világ, és éppen a fiataloknak mennyire nincs stabilitásuk, állóképességük, és nincs ellenálló képességük azokkal az erőkkel szemben, amik el akarják vonni őket Jézus Krisztustól.
Sok minden van tehát, ami titeket is el akar tántorítani. Az apostol itt két jelzőt is használ, hogyan ragaszkodjunk Krisztushoz és az evangéliumhoz. Azt mondja: szilárdan és megingathatatlanul. Ebben a görög szóban: szilárdan, benne van, hogy alap. Megalapozottan. És aztán stabilan, megingathatatlanul. Megalapozottan. Mikor ezeket a pilléreket itt építeni kezdték, nem a fűre kezdték rakni a téglát, és nem arra építették a zsalut, hogy kibetonozzák, hanem gödröt ástak és alapoztak. Mert annak tartani kell, és akkor egy pillér nem ingó-bingó zöld fűszálhoz hasonlít, hanem megáll, lehet terhelni, és bírja.
Nos, Isten ilyen hívőkké akar titeket és mindnyájunkat formálni. Eljutni oda, hogy nincsen más fundámentum, amely vettetett, csak a Jézus Krisztus. De Őreá elkezd építeni az ember. Itt már a harmadik pontunknál vagyunk:
3. Mit tehetünk azért, hogy megálljunk tántoríthatatlanul, hogy legyen állóképességünk, és legyen ellenálló képességünk minden szellemi fertőzéssel szemben?
Egyáltalán felismerjük, mi az, ami táplálék, és mi az, ami méreg akár a tv-ben, akár a könyvben, akár baráti körben, akár a temérdek hatás között, ami naponta ér minket. Isten erre a világosságra akar elsegíteni, és arra az eltökéltségre, hogy: mérget pedig nem eszem! De a tőle kapott tiszta táplálékból minél többet kérek. Ez ad az embernek állóképességet és ellenálló képességet.
A fundámentumra építeni. Amit Jézus Krisztus értünk tett, amit itt Pál egyetlen mondatban ilyen zseniálisan összefoglalt, azt komolyan veszem és hiszem. És kiteszem magam sok olyan hatásnak, ami Istentől jön, ami bizonyos, hogy tiszta, hogy az megerősítsen engem.
Olyan sok minden akar eltántorítani titeket Krisztustól, meg mindnyájunkat, hogy naponta ellensúlyozni kell ezt. Tudatosan be kell rendezkedni arra, hogy ellensúlyozom, semlegesítem azt a sok mérget, amit akaratlanul is beszívok, (mint ahogy a levegővel is beszívunk sok mérget, meg a vízzel is megiszunk, s a tápanyagokkal megeszünk sokat.) Amennyire lehet, ellensúlyozom. Mivel? Isten igéjével. Ezért olvassa a hívő, aki meg akar állni ebben a harcban, a Szentírást. Ezért tanul meg egyszerűen és őszintén imádkozni. Ezért hívunk ide a gyülekezetbe is embereket. Ezért indul el most egy új ifjúsági bibliaóra, az ő kedvükért, az ő számukra, akik most konfirmálnak, hogy lehessen bármiről nyugodtan, a Biblia fényénél beszélgetni. Aki ellensúlyozni akarja mindazt, ami el akarja szakítani Krisztustól, az kaphasson ilyen erőket és hatásokat. Ezért keresik a hívő emberek a többi hívő közösségét, ahol összeadódik az a kicsi hit, amelyik külön-külön mindnyájunkban van. És ahol nagyobb erővel tudunk együtt imádkozni, és egymást is tudjuk erősíteni, bátorítani.
Magától senki nem maradhat meg a hitben. A hitet éppúgy táplálni kell, mint ahogy testileg táplálkozunk. Ha valaki tántoríthatatlanul meg akar maradni Krisztus mellett, és az evangélium reménységében erősödni akar, akkor annak ezeket a hatásokat és az ilyen közösségeket kell keresni.
Hadd kérdezzem meg a kedves testvérektől: mi hátrány származnék abból, ha minden vasárnap így együtt lennénk Isten igéjét hallgatni, és nemcsak a gyermekek konfirmációja alkalmából? Kiszámíthatatlan áldások következnének belőle. Tessék kipróbálni!
Erre a megváltozott új életre hívogat minket Isten: egy reménytvesztett világban élő reménységre, nem illúziókergetésre, hanem olyan reménységre, ami megalapozott, aminek alapja az, amit Ő tett értünk, és amit Ő ígér nekünk. S aki erre a fundámentumra rááll, az egy ilyen viharokban gazdag időben is megáll, nö-vekszik, másoknak is támasszá válik, és az teherhordó ember lesz. Mint olyan pillér, amit jól megalapoztak. S a végén mégis látja az ilyen ember: nem az én nagy elszántságom tartott meg engem, hanem az a Krisztus, aki előbb szeretett, mint ahogy egyáltalán hallottam róla, aki kiválasztott, elhívott, aki gondoskodott arról, hogy halljam az Ő evangéliumát, aki végigkísér a földi életen, s aki már most helyet készített a mennyei otthonban. Egyedül övé legyen ezért a dicsőség!
Ez a fajta tántoríthatatlanság életkérdés, testvérek, egyénileg is, mindannyiunk számára, de mint közösségnek, népnek, nemzetnek, emberiségnek is. Valamit kaptak a mi konfirmáló testvéreink ezekből a hatásokból eddig. Kérdés: kiteszik-e magukat a továbbiakban ennek, s kapnak-e segítséget otthonról ahhoz, hogy kitegyék magukat ilyen életet gazdagító hatásoknak? Ha nem, akkor majdnem rosszabb, hogy valamicskét hallottak, mint hogyha vaskos hitetlenség lenne bennük.
Miért? Egy képpel hadd fejezzem be. Bocsánat, ha egyszerű és hétköznapi ez a kép. A tojásnak két esetben vesszük igazán hasznát: ha friss, akkor meg lehet enni, vagy ha addig melengetik, míg új élet kel ki belőle. Ha csak egy ideig melegítik, aztán abbahagyják, akkor mi történik? Megzápul, s legfeljebb tüntetésen lehet dobálásra használni, más semmi haszna, értelme nincs. Ha csak egy kicsit melengetnek valakit az evangéliummal: elküldik konfirmálni, mondván: rosszat talán ott nem tanul, egy kicsit erkölcsösebb lesz remélhetőleg, s ezzel vé-ge, akkor félő: megzápul.
Azt szeretném kérni mindannyióktól és mindnyájatoktól: engedjétek, hogy az Isten szeretete, ami új életre tud mindannyiónkat teremteni, hadd melegítsen tovább is titeket, amíg mindenkinek új élete lesz, és ez az új élet megint újabb életek forrásává válhat, mert az a kis csibe előbb-utóbb felnő, és ő is tojást ad a világnak. Ugyanígy van a hívőknél is: aki valóban Krisztusban új életet kapott, azon keresztül ez átárad másokra is, és így lehetünk mindnyájan Isten kezében használható eszközök. Akkor már nemcsak a magunk üdvösségének örülünk, meg annak, hogy egy reménytelen világban élő reménységünk van a reménység evangéliumát befogadva, hanem abból áll az életünk, hogy szétoszthatjuk azt, amit mi is Istentől kapunk, vagy szétoszthatjuk magunkat is, és ez Isten dicsőségére és mások üdvösségére lesz.

Imádkozzunk!
Köszönjük, Istenünk, hogy hozzánk is eljutott a reménység evangéliuma. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy mindent megtettél azért, hogy életünk legyen és bőségben legyünk.
Áldunk azért, hogy ma újra hallhattuk hívásodat. Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy higgyünk neked. Engedd felismernünk, hogy valóban nincs más időtálló és masszív fundámentum, egyedül te, s mindaz, amit értünk tettél, s mindaz igaz, amit nekünk ígértél.
Segíts minket hittel ezeket az ajándékokat elfogadni. Kérünk, őrizd meg a fogadalmat tevő testvéreinket is tántoríthatatlanságban. Tegyél mindannyiunkat megingathatatlanokká a hozzád való ragaszkodásban, a benned való bizalomban. Adj nekünk olyan állóképességet, amelyik átsegít kríziseken is, és adj nekünk ellenálló képességet minden gonosszal, hamissal, hazugsággal szemben.
Erősítsd bennünk a hitet, hogy legyen egyre gyengébb a velünk született hitetlenség, és így merjünk bízni benned, s így merjük rád bízni magunkat, szeretteinket, egyházunkat, népünket.
Beszélj velünk tovább is még ezen az igén keresztül, s engedd, hogy egyszer majd mi is mindnyájan feddhetetlenül, szentül és hibátlanul állhassunk meg előtted Jézus Krisztus kegyelméért.
Ámen.