JÉZUS NAGYSÁGA

1998. április 26, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

„Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.”

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, köszönjük, hogy elfogadtad az énekszóban mondott dicsőítésünket. Kérünk, töltsd meg szívünket egészen az irántad való hálával, magasztalásoddal és dicsőítéseddel.
Kérünk, hogy ebben az öntömjénező világban, amelyben mi is sokszor a magunk dicsőségét keressük, hadd tudjuk átgondoltan, tudatosan, teljes meggyőződéssel magasztalni a te háromszor szent nevedet, egyedülálló, örök, isteni lényedet. Valljuk, hogy egyedül téged illet minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.
Köszönjük, hogy előtted lehetünk most ebben a csendben, és köszönjük, hogy előtted nem kell semmit takargatnunk, titkolnunk. Teelőled elrejtenünk úgysem lehet semmit. De nem is akarunk, Atyánk. Köszönjük, hogy Jézusra való tekintettel elfogadsz minket így, amint vagyunk, sok bűn alatt, és Őreá való tekintettel kész vagy megtisztítani minket.
Tedd ma különösen is világossá számunkra, hogy mitől kell megtisztulnunk. Nemcsak a cselekedeteink és a beszédünk szennyes, Atyánk, a gondolataink, szívünknek minden rezdülése is megfertőződött a bűntől. Éppen ezért azt kérjük tőled: tiszta szívet teremts bennünk, és az erős lelket újítsd meg mibennünk. Segíts, hogy ne csak elhatározásokig vagy vágyakig jussunk el, hanem hadd legyen abból cselekedet, valóságos életváltozás.
Könyörülj rajtunk és tölts meg minket a te erőddel, a te Lelkeddel, és Szentlelked tegyen képesekké minket arra, hogy a te akaratod szerint éljünk, hogy lélek szerint járjunk, és a test kívánságát véghez ne vigyük. Olyan erős mindannyiunkban a régi természet. Kérünk, tedd azt erőtlenné, és te növekedj bennünk, Urunk, Jézus Krisztus.
Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk a bánatunkat is. Adj igazi vigasztalást azoknak, akik az elmúlt héten álltak meg ravatal mellett. Adj élő reménységet a csüggedőknek, a kétségbeesetteknek, és beszélj velünk most egészen személyesen igéden keresztül. Hadd ragyogjon fel előttünk a mi Urunk Jézus Krisztus nagysága, és hadd szülessék a szívünkben benne vetett rendíthetetlen bizalom.
Mindenféle aggodalmaskodás, kétségeskedés, bizonytalankodás, keserűség helyét töltse ki ez a benned való bizalom és hit, Urunk, Jézus Krisztus. Ajándékozz meg mindnyájunkat valóságos változással most.
Ámen.

A közelmúltban egy ideig Pál apostolnak a Kolossébeliekhez írt levelét olvastuk napról-napra. Ebben a rövid kis írásban az apostol rendkívül erőteljes hitvallást tesz arról, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Jézus egyedülálló nagyságát ragyogtatja fel a gyü-lekezet tagjainak mindenféle módon. Miért volt erre szükség? Azért, mert akkor is, ma is a tiszta evangélium és mindenféle tévtanítás között Jézus személye a vízválasztó. Attól függ, hogy valaki valóban az Isten igaz igéjét vallja-e, vagy valami mást, tehát, hogy valakinek lesz-e üdvössége vagy nem, hogy kinek hiszi Jézust.
Ma, amikor temérdek, úgymond vallá-sos vagy keresztyénnek csúfolt könyv is jelenik meg, és amikor az ember első látásra nehezen tudja eldönteni, hogy ez igaz vagy hamis, akkor javasolom, hogy azt nézzék meg mindig, hogy mit mond egy könyv Jézusról, és ezen belül is mit mond Jézus Krisztus kereszthalálának a jelentőségéről. Ez minősít egy könyvet, itt kiderül, hogy hol vannak elbújtatva a hamisságok, vagy pedig az igaz beszéd, és Isten igéjére épül.
A Szentírás mindenféle korlátozás, lecsiszolás és megrövidítés nélkül állítja, hogy Jézus örök Isten. Az Ő örök isteni természetéhez felvette a mi emberi természetünket is, és így valóságos ember. Az Ő kereszthalála váltsághalál, tehát a mi ítéletünket szenvedte el, de tökéletes váltsághalál, ami nem szorul sem megismétlésre, sem kiegészítésre. Ő a harmadik napon valóságosan, testileg feltámadt a halálból. Ma is él, isteni teljhatalmával uralkodik, és egyszer eljön majd másodszor is, úgy, hogy minden szem meglátja Őt. A Szentírás állítja, hogy mindnyájan egyedül és kizárólag Jézus Krisztus szenvedéséért és haláláért kaphatunk üdvösséget. Azok is, akik Őelőtte éltek.
Jézus tehát nemcsak próféta, mint ahogy némely világvallás állítja, semmiképpen nem csak ember, végképp nem szupersztár. Az emberi történelem során éppen az Ő tiszta, isteni személyét próbálják sokan bemocskolni, és mindenféle fantáziaszüleménnyel eltorzítani. Nekünk a Szentírás alapján élet- és örök életkérdés az, hogy annak hisszük-e, valljuk-e, és úgy viszonyulunk-e Jézushoz, ahogyan Ő önmagát kijelentette, és ahogy a Szentírás róla beszél.
Hol az Ő istenségét tagadták, hol az ember voltát, már pedig ez valóban üdvösség kérdés, hogy valaki kinek hiszi Őt. Az idős János apostol, élesen fogalmaz levelében, amikor erről van szó: „Az Isten Lelkét arról ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke...” (1Jn 4,2-3) Nagyon fontos tehát, hogy Jézust annak lássuk, aki.
A kolosséi gyülekezetben sajnos sok olyan keresztyén volt, akik nem annak látták. Akik áldozatul estek egy akkor divatos tévelygésnek, amely tévelygés ma is él, és éppen most egyre inkább virágzik. Ez a tévelygés Jézust kisebbnek látta, kevesebbnek, mint aki Ő, és ezért hosszú listát sorolt fel, hogy mi mindennek kell kiegészíteniük a hívőknek azt, amit Jézus mondott, amit értünk tett, s amit Ő az övéinek ígért. Úgy hívták ezt a tévelygést: gnoszticizmus. Azért volt veszedelmes akkor is és ma is, mert nem nyíltan szembe támad, nem farkas, amiről lehet tudni, hogy ellenség, hanem báránybőrbe bújt farkas, amit nem lehet azonnal felismerni. Pál apostol ebben a levélben ennek a rejtett ellenségnek az ismertetőjeleit sorolja fel, és próbálja kinyitni a naiv kolosséi keresztyének szemét, hogy lássák már meg azt is, kicsoda Krisztus valójában, és azt is: mi a hamisság és tévtanítás a gnosztikusok gondolataiban.
Azért érdemes megismerkednünk a gnó-zissal, a gnoszticizmussal, mert nemcsak ma is jelen van a gyülekezetekben, hanem ha nagyon kritikusak vagyunk önmagunkkal szemben, akkor meg kell látnunk, hogy a legtöbbünk szíve mélyén is ott lapul egy kis gnosztikus, amelyik időnként meg-megszólal.
Mi jellemezte őket? Az a veszedelmes, hogy ők is Jézusra hivatkoztak és hivatkoznak ma is, a Bibliát idézik, de mint mondtam, Jézust nem annak látják és hiszik, aki, és mindig megpróbálják kiegészíteni valamivel. Miket mondtak és mondanak?
Azt mondták: Jézus személye nagyon fontos. Istennek azonban más testet öltései, inkarnációi is vannak, és aki az istenséget egészen meg akarja ismerni, annak ezeket az egyéb inkarnációkat, Isten megjelenéseit is meg kell ismernie. Ki ne akarná teljesen megismerni Istent? Éppen egy hívő ember vágyik arra, hogy mélyebbre jusson, a teljességre eljusson. Ezért a gnosztikusok egyik jelszava a teljesség lett. Ők elvezetnek a teljességre. Jézus is nagyon fontos, de Jézus csak egy része az egésznek. Majd ők ... Azok az ismeretek segítik tovább az embert, amiket ők közölnek. Maga ez a szó, gnózis, azt jelenti: ismeret. Bizonyos ismeretek, sőt bizonyos titkos ismeretek birtokában juthat el az ember a teljes Isten-ismeretre. Ezt mondták Jézusról.
Mit mondtak az evangéliumról? Azt mondták: nagyon igaz, amit Pál hirdet, meg a többiek, de ki kell egészíteni még olyan ismeretekkel, amiket ők nem hirdetnek. És aki a gnózist, azt az ismeretet, amit ők közölnek, hozzáteszi az evangéliumhoz, az fog eljutni igazi lelki megismerésre.
Aztán: Jézus Krisztus nagyon sokat tett a megváltásunkért. — Ilyenkor kell felkapni a fejünket. Mi az, hogy nagyon sokat? Egyedül Ő tett meg mindent, nem? Ilyenkor nem szabad tovább beszélni olyanokkal, akik ilyeneket mondanak: nagyon sokat. Azt a könyvet, amelyik ilyet mond, az ember ott mindjárt becsukja, vagy még sokkal kritikusabban olvassa. Mi az, hogy nagyon sokat? Egyedül Ő tett meg mindent a mi megváltásunkért. De a gnózis nem ezt mondta, hanem: nagyon sokat megtett. Viszont bizonyos ismeretek nélkül, amiket bizonyos beavatási szertartások során szerezhet meg a teljességre törekvő ember, nem teljes a megváltása. Ki kell egészíteni. (Erre nekünk nagyon érzékenyeknek kell lennünk!)
Aztán: azt mondták, hogy ebben a világban szemmel láthatóan sok gonoszság van. Ez a gonoszság nem magától lett, hanem vannak olyan szellemi lények, bizonyos Isten és emberek közti középlények, amik ezt a gonoszságot beleárasztják a világba. Ezeknek a pontos hierarchiáját, ranglétráját ők kidolgozták, és Pál apostol az ő kifejezéseiket használja itt, amikor ilyeneket mond: „...akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok...” (Kol 1,16) — sorolja a gnosztikusok szakkifejezéseit, és ezt írja: most ne vitatkozzunk, hogy vannak vagy nincsenek, de ha vannak, akár így, akár úgy, hívjuk őket, biztos, hogy Jézus Krisztus felettük áll, és mi nem vagyunk kiszolgáltatva ezeknek. Ha valaki kiszolgáltatta magát Jézusnak. Jézus védelmében, a vele való hitbeli közösségben tökéletes védelmet kap a hívő ezektől, ha vannak is ilyenek.
Ők azonban ezzel riogatták az embereket, és mivel félelmet keltettek, keresték a félelem gyógyszerét is, és azt mondták: okkal félünk ezektől a hatalmaktól, éppen ezért teljesen indokolt, ha az ember a mágiához, a csillagjósláshoz, az álomfejtéshez és egyéb efféle praktikákhoz folyamodik. Ezért írja nekik később: „senki ne vegye el tőletek azt a bizonyosságot, amit Jézus adott, és ne kezdjetek el alázatoskodásban és az angyalok iránti tiszteletben tetszelegni, vagy a látomásaitokkal foglalkozni, vagy saját bölcsességetektől felfuvalkodni, mert akkor eltávolodtok a Krisztustól.” (Kol 2,18)
Ezek a gnosztikusok ott ültek a keresztyén istentiszteleten, és valószínűleg illedelmesen figyeltek arra, ami elhangzott, közben azonban azt gondolták, és tanították is, hogy ez így túl szegényes. Itt olyan egyszerű minden. Ezt ki kell egészíteni: zsidó, görög és a misztérium-vallásokban levő érdekesebb, színesebb elemekkel, hiszen Isten olyan, mint a végtelen tenger. Nem lehet ezt a tengert egyszerre befogni, hanem megnyilatkozik Ő itt is, ott is, amott is. Különféle emanációi (kiáradásai) vannak, össze kell válogatni, csipegetni ezeket az elemeket, és csinálni egy nagy színeset.
Aki tudja, mi az a New Age-szellemiség vagy mozgalom, az tudja, hogy szó szerint ezt tanítja ma a New Age. Csipegessünk, szedegessünk. Olyan szegényes egy keresztyén istentisztelet, olyan egyszerű az az evangélium, ami itt hangzik, egészítsük ki. Színesítsük, úgy mond: gazdagítsuk mindenféle más egyéb elemekkel. Így jön létre az úgynevezett szinkretizmus, ami különböző vallások, kultuszok, filozófiák, szellemi áramlatok ötvözése a teljességre való törekvés jegyében.
Megejtő ez a gondolkozás és — sajnos — ma is sokan áldozatául válnak. Még iskolázott, gondolkozó, de nem kritikusan, és nem a Biblia világosságánál gondolkozó emberek is áldozatul esnek ennek. Valóban többet kaphatunk lelkileg? Na, menjünk ezen az úton. De hova vezet az az út? És ki hív minket erre az útra? Ki az, aki azt mondta: Én vagyok az út? Erről az útról van itt szó? Tessék sokkal kritikusabbnak lenni minden ilyen csábos hívogatással szemben!
Nem véletlen, hogy Pál apostol igen éles hangot használ ebben a levélben. Kultúráltan vitatkozik a gnosztikusokkal, de élesen leleplezi rejtett tévelygéseiket és tévtanítá-sukat is, mindig újra Jézus Krisztus egyedülálló, tökéletes isteni nagyságát mutatja fel, és annak a váltságnak a teljességét, amit Ő nekünk szerzett. Mert minden ilyen gnosztikus gondolat mögött az van, hogy Krisztus kicsi, Krisztus erőtlen, Krisztus elégtelen, és ki kell Őt egészíteni valamivel.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ilyen táptalajon milyen torz etika, erkölcstan növekedhet. A gnosztikusok etikája egészen hajmeresztő. Azt mondták: mivel az ember teste mindenestől gonosz, ezért ebből két ellentétes felfogás nőtt ki. Vagy szélsőséges aszkézist tanítottak, hogy nyomorgatni kell, kínozni, elnyomni a testet, vagy szélsőséges, buja szabadosság nőtt ki ebből: mivel gonosz, teljesen mindegy, mit csinál. Hadd élje ki magát, a fontos a szellemi megismerés. És ha nekem magasröptű gondolataim vannak, nyugodtan erkölcstelenkedhetem, a kettőnek semmi köze egymáshoz, a fontos a gnózis, az ismeret, a megismerés. A hétköznapi élet, a gyakorlat nincs kapcsolatban azzal. Azt hiszem, érzékeljük, hogy ez milyen távol áll attól, amit Jézus Krisztus ad elénk: a Biblia etikájától.)
Megint mondom: azért érdemes ezzel foglalkoznunk, mert ma reneszánszát éli a gnoszticizmus, ezek a gondolatok többféle változatban újra és újra előjönnek, és fertőzik, rombolják a gyülekezeteket. Emögött egyfajta gőg van: kevés nekem Krisztus, majd én kiegészítem. E mögött az a magatartás van, ami nem veszi komolyan a Biblia tanítását: Jézus Krisztust és általa a mindenható Istent elsősorban nem elméleti síkon ismeri meg a bűnbeesett ember, hanem a neki való engedelmeskedés során.
Jézusnak ezt a mondatát nem veszik komolyan a mai gnosztikusok sem: „aki cselekedni akarja az én Atyám akaratát, az majd megismer engem, és megismeri, hogy amit én tanítok, az Istentől van vagy, nem.” Cselekvés közben jut el az egyre teljesebb Isten-ismeretre a hívő. Isten méltósága és dicsősége megköveteli, hogy előlegezzem neki a bizalmat. Amikor még alig ismerem Őt, kezdjem el tenni azt, amit tőle hallottam. Amiről úgy hallottam: ez az Ő akarata. Egy pici engedelmesség előbbre visz az Ő megismerésében, mint akármilyen sok elméleti erőfeszítés. Nem azt jelenti, hogy felesleges az elméleti megismerés, kell az, de Istent megismerni a neki való engedelmesség közben lehet igazán. Ezt minden hívő ember egybehangzóan tanúsítja, nem beszélve arról, hogy a Szentírás állítja.
Aki elismeri Jézust annak, aki Ő, és így kezd el neki mint Úrnak engedelmeskedni, az vett irányt a teljesség felé. Annak az ismerete lesz egyre mélyebb, egyre átfogóbb, annak a meggyőződése lesz egyre erősebb. Minket Jézus nem arra hívott: gyere és hallgasd a tanításomat, hanem azt mondta: gyere és kövess engem! Ő megy, én meg lépegetek utána. Sokszor nem is tudom: hova, de nem ez a fontos, hanem az: vele. A vele való személyes közösség az Ő lábnyomában való maradás vezet az egyre teljesebb megismerésre, még intellektuális síkon is. Nem beszélve a megismerésnek arról a teljes, egész embert átható, egzisztenciális formájáról, amiről a Biblia ír.
Pál apostol ezt a lehetőséget ragyogtatja itt fel, és egészen hétköznapi dolgokról ír a 3. és 4. fejezetben. Az első kettőben Krisztus nagyságát ragyogtatja fel, aztán a 3-4-ben elmondja: milyen élet következik abból, ha ti ilyennek fogadjátok el Őt, elfogadjá-tok és követitek, az Ő lábnyomában jártok.
Éppen ezért azt nézzük meg, hogy mit mond ő Krisztus nagyságáról, s hol a helye ennek a nagy Krisztusnak a kozmoszban, a világmindenségben, és hol a helye az egyházban. Felolvasott igénk erről a három dologról beszél.
1 Mit mond Krisztus nagyságáról?
Az 1. rész 15-16. versét tanuljuk meg otthon könyv nélkül mindnyájan. Jézus Krisztusnak olyan csodálatos arcképe ez, ami csak ilyen szellemi harc közben születhet meg. Azt írja az apostol: „Jézus a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.”
Tehát Jézus nem teremtmény. Ő öröktől fogva mindörökké Isten. A teremtés előtt öröktől fogva már volt. Örök emberi vágy szólalt meg Filep tanítvány szavaiban, amikor egyszer azt mondta Jézusnak: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. Erre Jézus csodálkozó hangon válaszol: Filep, három éve velem vagy és nem láttad az Atyát? Aki látott engem, látta az Atyát. — Ő képe a láthatatlan Istennek. Ha valaki látni akarja, milyen a láthatatlan Isten, ismerje meg egyre jobban Jézus Krisztust, aki látható formában is itt járt közöttünk. Aki kézzel fogható cselekedetekkel mutatta meg, hogy milyen a mi Atyánk. Ő a képe a láthatatlan Istennek, aki minden teremtmény előtt született, akiről ezt olvassuk a folytatásban: „Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” — És ha még ez sem elég, akkor azt mondja: „Őbenne lakik az Istenség egész teljessége testileg.” A gnoszticizmus szakkifejezései: teljesség, megduplázva: egész teljesség. Jézusban lakik az Istenség egész teljessége testileg.
Isten Őbenne jelentette ki magát a legteljesebben. A Zsidókhoz írt levél első verseiben olyan erőteljesen tesz erről bizonyságot. „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben az Ő Fia által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása — ez is gnosztikus kifejezés — és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.”
Ez Jézus. Nem kell kiegészíteni semmivel, amit mondott és tett, nem is lehet, mert Ő a teljesség. Ha Őbenne lakozik az egész teljesség, akkor az, aki a teljességre törekszik, Jézuson kívül nem találhatja ezt meg. Tehát nem még valamit kell megismernie vagy cselekednie ahhoz, hogy eljusson a teljes megismerésre, hanem Jézust kell jobban megismernie és követnie, mert Őbenne lakozik az egész teljesség.
Jó lenne, ha mélyen bevésődne az értelmünkbe, a szívünkbe, és érzékenyek lennénk minden olyan rejtett tévtanításra, ami ettől akar eltántorítani minket, ami bármi módon ki akarja egészíteni azt, amit Jézus értünk tett, vagy bármi módon kisebbíti az Ő isteni nagyságát.
És még ha ismeretekről van is szó, azt mondja az apostol: „Benne van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve. (Kol 2,3) Ez nem azt jelenti, hogy a Biblián kívül más könyvet nem olvas a hívő, ezt csak a rosszindulatúak interpretálják így. Ez azt jelenti: ha Istent meg akarja ismerni valaki, ha önmagát igazán teljes mélységében meg akarja ismerni, ha a helyét ebben a világban látni szeretné, és Istentől kapott hivatását betölteni, akkor azt Jézus Krisztustól tudhatja meg a leghitelesebben és a legteljesebben. Közben olvasson, amennyit csak bír, mégpedig olvasson gondolkozva és jó hatásfokkal, úgy, hogy azt feldolgozza, attól szellemileg gazdagabbá lesz, hogy másokat is gazdagíthasson. A gnosztikusok hihetetlenül önzők és gőgösek voltak: „Én tudom...”— Jézus mindent megosztott, és arra tanít minket is, hogy továbbadjuk. Az igazi megismerésre Ő vezeti el a benne hívőket.
2. És mi a helye a világban?
Kiderül a Kolosséi levélből, hogy Jézusnak nincs helye a világban. Miért? Mert nem fér bele. Nem úgy van, hogy a világ, a kozmosz nagyobb, és ebben benne van Krisztus, hanem az a helyzet: Krisztus nagyobb, és Őbenne áll fenn a mindenség — ezt olvastuk. A nagyobb kocka nem fér a kisebbikbe. Csak a kisebbiket lehet beletenni a nagyobbikba. Krisztust nem lehet belegyömöszölni a világba, Ő teremtette azt. Rajta kívül, fölötte áll és lényegileg sem azonos vele.
Ezzel védi ki Pál apostol azt a jellemző panteizmust, ami ma is egyre inkább virágzik: Isten benne van mindenben: fűben, fában, gondolatban, énbennem, tebenned. Ott van — lehet, hogy hamu alatt — az isteni szikra, addig kell fújni, amíg az lángra lobban, különböző tréningekkel, technikákkal, meditációkkal, vallásos teljesítményekkel. Ez a gondolat távol áll a Bibliától. Az apostol azt mondja: Krisztus kívül van ezen a világon, és az egész világ Őbenne áll fenn. Neki köszönheti létét, és Ő isteni teljhatalmával uralkodik ebben a világban és ezen a világon. Felette áll a törvényeinek is. Gondoljunk az Ő csodáira és különféle cselekedeteire. Ilyen nagy a mi Krisztusunk.
Vajon elég tudatos-e ez bennünk? Mert ez magában foglalja azt is, hogy ha csakugyan vannak mindenféle szellemi hatalmasságok, és van Ördög és vannak démonok, a hívő embernek nem kell rettegnie ezektől. Nem kell rettegnie az esetleges balsorstól. Nem kell félnie a kiszámíthatatlan jövőjétől. Mert ha a mi kicsi életünket is kezében tartja ez a hatalmas Krisztus, ha az életünk, — úgy, ahogy a következő fejezetben írja az apostol — el van rejtve a Krisztussal együtt az Istennél, akkor ki vagy mi árthat nekünk? A hívővel nem történhet semmi az ő Gazdájának a tudta nélkül. Még az ellenségei is csak azt tehetik vele, amit Ő megenged. És ha valamit megenged, még azt is a javára fordítja az övéinek. Mert akik az Ő közelében élnek, és Istent szeretik, azoknak minden a javukat munkálja, még ezek az ellenséges fejedelemségek, meg trónusok, meg uralmak is.
Valami nagy felszabadultságot, derűt és reménységet eredményez a hívőkben az, ha ebben a kozmikus Krisztusban hisznek, aki nagyobb, mint a kozmosz, mert a kozmosz áll fenn Őbenne, és nem Ő létezik valahol és valahogyan a teremtett világban.
3. És hol van Jézus az egyházban?
Ezt is olvastuk, és ezt fontosnak tartja az apostol, ezért teszi hozzá a 18. versben: „Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.”
Elsőszülött a halottak közül, mint utolsó ellenséget, legyőzte a halált, de nem egyetlenként lépett át rajta, hanem elsőként. Ajtót és utat nyitva ezzel minden halandónak. És akik benne hiszünk, követjük Őt ezen az ajtón keresztül az örök életbe.
Így lehet leírni: „halál, hol a te fullánkod?” Olyan, mint egy fullánkjaszakadt méhecske. A méh, ha megcsíp valakit, valamit, legtöbbször kiszakad a fullánkja. Utána még rövid ideig él, még repülni is tud, de szúrni már nem tud. Pál itt azt mondja: tudom, hogy nincs fullánkod. Zümmögsz, ijesztgetsz még, halál, hogy egyszer én is meghalok, — és akkor mi van?... Még közelebb kerülök Krisztushoz. És az rossz? Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. Ilyen egyszerű — mondja Pál apostol. Még akkor is, ha nem ilyen egyszerűen éli meg legtöbbször az ember, a hívő sem. De maga a tény ilyen egyszerűvé vált. Nincs fullánkja. Engem már nem rémít a halál, még az is közelebb visz Krisztushoz. Mert mint utolsó ellenséget, azt is legyőzte, mert Ő elsőszülött a halottak közül.
Súlyos, nagy horderejű mondatok vannak ebben a kicsiny levélben. Érdemes lenne még egyszer elolvasnunk az egészet. Hadd ragyogjon fel előttünk is Jézus Krisztusnak ez a nagysága. Mert ez nemcsak azt jelenti, hogy Ő nagy, mégpedig páratlanul és hasonlíthatatlanul nagy, hanem azt is jelenti, hogy ebből az Ő nagyságából számunkra következnek csodálatos és hatalmas dolgok. Egyet olvasok ezek közül: „Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” (Kol 1,21-22)
Szenteket, feddhetetleneket és hibátlanokat. Mikor elolvastam, önkéntelenül ez a kérdés szólalt meg bennem: én, Uram, szent, feddhetetlen, hibátlan? Az úrvacsorára készülve hosszú listát kellett elsorolnom az én Uramnak, hogy milyen hibák fertőzték meg a közelmúltban az életemet, s mitől akarok szabadulni, miben szeretnék egészen másként élni. És ezt Ő mondja? Ez a gyümölcse az Ő kereszthalálának, ilyen tökéletes az a váltság, amit Ő elvégzett! Ennyire nem szorul kiegészítésre, hogy ilyen magunkfajtákat is szentekként, feddhetetlenül és hibátlanul állít majd az Atya elé az Ő keresztfán szerzett váltsága révén.
Olyan szépen egybecseng most a megterített úrasztalával, hiszen ezek az egyszerű jegyek: a kenyér és a bor éppen az Úrnak halálát hirdetik hangsúlyosan ma ismét közöttünk. Az Úrnak azt a halálát, amiről szintén itt olvassuk a nagy győzelmi jelentést: „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt. Eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. És lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és diadalmaskodott rajtuk.” (Kol 2,14-15)
Ekkora a mi Krisztusunk. És ezért, aki így hisz benne, az nemcsak helyes ismeretre jut, hanem az bizonyos lesz abban, hogy teljes védelmet kap ennél a Krisztusnál. Az egészen másként fog tudni imádkozni ahhoz, akinek minden lehetséges, még az is, ami az embereknél lehetetlen. Annak bizonyos reménysége lesz a jövőt illetően, és bizonyossága abban, hogy az Ő áldozatáért megbocsáttattak a vétkei.
*
Hadd olvassam még egyszer alapigénket: „Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert Ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.” — És ez a nagy Krisztus mondta egyszer az övéinek — olyan Péter-formáknak, meg Tamásoknak, meg nekünk —: ti az én barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, amit én mondottam nektek.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy sokszor még amiatt is aggódunk, hogy szabad-e téged imádni, vajon nem bálványimádás, embertisztelet-e az, ha mi hozzád fohászkodunk, és téged dicsőítünk. Szabadíts meg minket, kérünk, minden ilyen hitetlen, világias tévelygéstől.
Köszönjük, hogy már földön létedkor elfogadtad, ha valaki leborulva imádott. Köszönjük, hogy tudhatjuk az igaz Szentírásból, hogy a mennyei seregek, az angyalok és ez az egész mindenség hódolva tisztel téged. Szeretnénk most velük együtt vallani, hogy méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt, hatalmat, tisztességet, dicsőséget és áldást.
Kérünk, te magad győzz meg minket Szentlelkeddel arról, hogy ki vagy te, és segíts így bízni benned, így imádni téged, így követni téged. Segíts elkezdenünk már ma ezt a sajátos megismerést, ami engedelmeskedés közben születik és gyarapszik. Tedd világossá, hogy miben nem engedelmeskedtünk eddig, és tedd könnyűvé az engedelmeskedést.
Kérünk, szenteld meg a mi úrvacsorai közösségünket most. Adj nekünk tanácsot döntéseinkhez. Segíts eligazodni az élet útvesztőiben. Sőt, adj nekünk felülről való bölcsességet, hogy másoknak is segítségül tudjunk lenni.
Könyörgünk hozzád szeretteinkért közelben és távolban. Adj a mi szívünkbe igazi szeretetet és megbocsátást irántuk. Könyörgünk hozzád ellenségeinkért: vedd ki a szívükből a gyűlöletet, de a mienkből is minden keserűséget és haragot. Könyörgünk hozzád népünkért, ennek jövőjéért. Könyörgünk az evangélium terjedéséért, és azokért, akiknek ma is szenvedniük kell a te nevedért és az evangéliumért.
Könyörgünk, formálj minket úgy, hogy a most következő héten is legyünk a te alázatos és bátor hitvallóid, akik tudjuk, hogy kiben hiszünk.
Ámen.