KÉTFÉLE KÍVÁNÁS

1998. március 22, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

“Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!”

Imádkozzunk!
Mindenható és örökkévaló Istenünk, megalázzuk magunkat előtted és úgy akarunk most elcsendesedni, ahogy a teremtménynek Teremtője elé illik járulnia. Áldunk azért, mert mindez így igaz, ahogy most olvastuk. Köszönjük, hogy előtted semmi nincs rejtve, neked nyitott könyv az életünk, sőt nemcsak múltunkat, jövendőnket is ismered.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan sokszor elfeledkezünk erről. Azt gondoljuk, a magunk urai vagyunk, és ezen az elmúlt héten is olyan sok mindent gondoltunk, mondtunk és tettünk nélküled. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!
Annál inkább köszönjük, hogy most mégis magad elé engedsz minket. Tudjuk, hogy mindezt egyedül Jézus érdeméért élvezhetjük. Áldunk téged az Ő keresztjéért, a Golgotán kiomlott véréért, annak bűntörlő erejéért és szabadító hatalmáért.
Kérünk, te magad hirdettesd most nekünk a keresztről való beszédet, amelyik ma is sokaknak bolondság, másoknak botránkozás, de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje és Istennek hatalma.
Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan, akik itt vagyunk, ezek közé tartozzunk. Legyen a te szavad mindannyiunknak most az, amire leginkább szükségünk van. Kérünk, adj igaz vigasztalást azoknak, akik az elmúlt napokban álltak meg ravatal mellett. Hadd lássanak túl a láthatókon, emlékeiken, tárgyakon, könnyeiken, mulasztásokon, és hadd lássanak téged, élőknek és holtaknak kegyelmes Istenét.
Kérünk, emeld fel mindannyiunk tekintetét most a bajainkról, önmagunkról, félelmeinkről. Hadd lássunk meg a hitünk szemével téged, s legyen bátorságunk bízni benned. Kérünk, nyúlj igéddel a szívünk mélyére, hozd világosságra a sötétség dolgait. Tisztíts meg minket egészen, hogy használhatók legyünk a te kezedben mások javára. Szabadíts meg minden elbizakodottságtól és kétségbeeséstől, és taníts meg hinni és engedelmeskedni neked. Szólj Urunk, mert hallják a te szolgáid.
Ámen.

A Tízparancsolatot tanulmányozva, elérkeztünk a tizedikhez. Isten ezzel a mondattal nyúl a legmélyebben emberlétünk rejtett titkaiba és rétegeibe. Itt a tetteink mögé néz, és azoknak a rugóját veszi vizsgálat alá. Itt valóban az ember szívének a legelrejtettebb, legmélyebb zugait világítja és vizsgálja meg. Itt már nemcsak arról van szó, hogy ne csábítsd el a más feleségét, ne vedd el azt, ami az övé, ne hazudj ellene és ne öld meg, hanem arról, hogy ne is kívánd azt, hogy valami effélét, ehhez hasonlót tegyél.
Ha valahol, akkor éppen a tizedik parancsolatban kiderül, hogy az a szabadítás, amit Isten a benne hívőknek kínál, az totális és radikális. Totális, mert kiterjed az élet egész területére, és gyökeres, mert nem a felszínen kapirgál, nem tüneti kezelést ígér, hanem valóságos gyógyulást, életváltozást, szabadulást ad. Ebben a parancsolatban Isten a gyökerekig nyúl le. Nemcsak újfajta tetteket vár a benne hívőktől, hanem egészen új indítékokat kínál nekik, hogy a rugó, a motiváció, a háttér is megváltozzék, egészen újjá legyen. Nem viselkedni akar megtanítani, mint ahogy mi sokszor a gyerekeinket próbáljuk idomítani, hanem új természetet ad, amely természetből egészen magá-tól értetődően másfajta viselkedés is fakad.
Isten azt akarja, hogy valóban az az indulat, indíték, motiváció legyen bennünk, ami Jézus Krisztusban, hogy csakugyan az Ő Szentlelke irányítsa a gondolatainkat, hogy a szívünk legtitkosabb vágyait is Ő ihlesse, döntéseinkben Ő tanácsoljon, hogy az ember visszakerüljön eredeti pozíciójába, amikor meghitt, bensőséges, a hétköznapokat is meghatározó közössége volt teremtő Istenével. Itt tehát már nemcsak arról van szó, hogy mit ne tégy, hanem arról, hogy azt ne is kívánd.
Luther Márton azt írja a tizedik parancsolat magyarázatánál, hogy ez nem az elvetemülteknek és a hitetleneknek szól. Isten a tizedik parancsolattal azokat a legkegyesebbeket szólítja meg, akik már-már azt hitték elmondhatják, hogy az eddigi kilenc ellen ők soha nem is vétkeztek, és már elkezdenének dicsekedni. Nekik mondja azt: ne is kívánd!
Isten az övéinek az életébe az Ő igéjével egészen mélyre akar hatolni. Le a tudattalan világába is, a tudatalatti világába is, mert ott is rendet teremt, ott is meg akarja tisztítani a benne hívőket, hogy valóban új teremtés legyen az, aki Őbenne hisz, pontosan úgy, ahol Pálnál olvassuk: “Aki a Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden.” Egyebek közt itt is kitűnik, hogy mennyire más az, amikor valaki kedvesen, tiszteletreméltóan formálisan vallásos, vagy amikor új életet kap Krisztustól. Isten minket erre az utóbbira akar hívogatni. Ezért mondotta annak a kiváló, vallásos embernek, Nikodémusnak is, hogy “szükséges újjászü-letned.” A tizedik parancsolat ennek a szükségességére és ennek a lehetséges voltára mutat rá.
Mielőtt a parancsolattal érdemben foglalkozunk, egy kicsit hadd időzzek ennél, mert ez nagyon fontos annak érdekében, hogy ne hiába olvassuk és hallgassuk Isten igéjét, hogy jobb legyen a hatásfoka igehallgatásunknak. Hogy valóban életváltozás következzék abból, hogy időnként hallgatjuk Isten szavát, vagy időnként elővesszük a Bibliát.
Két olyan igét hadd olvassak az Újszövetségből, amik erre utalnak, hogy Isten valóban az életünk legmélyéig le akar hatolni az Ő igéjével, hogy mindenestől átformáljon, megtisztítson és használhatóvá tegyen:
“Az Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincs olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az Ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.”(Zsid 4,12-13)
Behatol, szétválaszt, megítél, leleplez. Kemény kifejezések ezek, és nem azt mondja: a cselekedeteket, hanem a gondolatokat és a szívnek a titkos szándékait. És mindnyájan leplezetlenek és mezítelenek vagyunk előtte. Isten igéje valóban a velőkig hat, a vesénkbe lát — ezt olvastuk itt. Miért akar Isten bemutatni minket magunknak is így, hogy lássuk magunkat a valóságnak megfelelően? Egyrészt azért, hogy végre vegyük komolyan azt, amit valaki így mondott: mi nem bűnöket követünk el, hanem bűnösök vagyunk. Úgy mindenestől. Ahogy Jeremiás írja — majd ha Isten segít, a jövő vasárnap foglalkozunk ezzel az igével —: Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan. (Úgy is lehet ezt a héber szót fordítani: gyógyíthatatlan.) Kicsoda ismerheti azt? (Jer 17,9)
Isten azt akarja, hogy igazi önismeretre jussunk. Miért? Nem azért, hogy kétségbe essünk, hanem miután kellőképpen kétségbe estünk ezen a való képen, legyen ebből a felismerésből bűnvallás. Azt, amit Ő megmutatott, legyen lehetőségem elé vinni mint bűnt, mert erre érvényes az Ő nagy ígérete: ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja azokat, és megtisztít minden hamisságtól. Így akar Isten teljes tisztaságot teremteni a hívő ember életében: bemutat magunknak, hogy lehetőséget kapjunk arra, hogy megvalljuk bűneinket, aztán elhagyjuk, és a bocsánat örömével menjünk tovább. — És végül az is a célja ennek, hogy Isten igéje behatol a velőkig és a vesékig, hogy tudjuk Őt magasztalni, hogy egyre jobban lássuk: ilyen nagy az Ő kegyelme. Ennyire érthetetlenül nagy az Ő irgalmassága, és lehet kegyelemből élni. Elég nékünk is az Ő kegyelme, nemcsak Pál apostolnak volt elég.
A másik igét Páltól hadd olvassam. Jézusról mondja: “ ...Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretét.” (1Kor 4,5) Világosságra hozza a sötétség titkait, amik a szívünk mélyén lapulnak, és megjelenti a szívnek a szándékait is. A szándékot, a tervet, a gondolatot, a kívánságot, ami ott lapul a szív mélyén, ami egyelőre még nem tett, de igyekszik azzá válni. Arra törekszik, hogy megvalósuljon. Isten ezt leleplezi.
Mit csinálunk ilyenkor, ha megadatik az a nagy kegyelem, hogy ebben a nagy rohanásban, amiben élünk, Isten ad egy-egy csendes órát, és a szívünk mélyére világít? Vannak emberek, akik idegesek lesznek és hamar mással kezdenek foglalkozni. Vannak, akik hallatlanná teszik, elengedik a fülük mellett. Vannak, akik nagy magyarázatba kezdenek. Megmagyarázzák a bizonyítványukat. És vannak, akik — Jézus szavaival élve — igazat adnak az Istennek. Akik megalázzák magukat, és nem azt mondják, mint a Jézust hallgató farizeusok, hogy igen, Uram, amit mondasz, érvényes másokra, de ránk nem. Ők az Isten beszédét megvetették magukra nézve — így olvassuk szó szerint. Aki kész igazat adni Istennek, azon segít ez a nagy kegyelem, amikor Isten a szívünk mélyére világít, amikor oda nyúl, ami még előttünk is leplezett sokszor, és ott is rendet és tisztaságot akar teremteni.
Úgy van tehát, ahogy a Sámuel könyvében olvassuk, hogy Isten nem azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem azt, ami a szívben van. Egy 400 évvel ezelőtt élt holland igemagyarázó írta: ha a külsőre nézünk, a farizeus is szentnek látszódhat. Ha azonban a belsőre figyelünk, a legjobb szent is ítéletre méltó. Ezért tudjuk megtéveszteni egymást. De ezért nem tudjuk megtéveszteni Istent. Ha külsőre nézünk a farizeus is szentnek látszódhat, aztán előbb-utóbb lehull az álarc, de lehet tartani egy ideig a látszatot. Ha azonban a belsőre figyelünk — és Isten arra figyel —, akkor a legjobb szent is ítéletre méltó. Sokkal mélyebbről ered az a sok rossz, ami kijön belőlünk, mint ahogy gondoljuk. A szív mélyén feszülnek azok a rugók, amik aztán egy-egy pillanatban elpattannak és meglöknek bennünket, és valami olyat mondunk vagy teszünk, amit magunk is megbánunk.
Ezért mondja Isten itt a Tízparancsolat végén ezt az igét: ne kívánd (a szíved mélyén se) azt, ami a felebarátodé! Akik ismerték magukat és ismerik Istent, azoknak egészen természetesen jönnek ilyen imádságok az ajkukra, amit például Dávid a 19. zsoltárban mond: “a titkos bűnöktől is tisztíts meg engem, és legyenek nyilvánvalóak előtted szívemnek szándékai.” Mert sokszor még előttem sem nyilvánvalóak, de én mindenestől rád bízom magam, formálj és tisztíts engem, Uram, úgy, ahogy jónak látod.
Ezek után most már érdemben is foglalkozzunk a Tizedik igével. Ma úgy, hogy négy, ezzel kapcsolatos kérdésre keressünk röviden választ.
1. Miért olyan fontos Istennek, hogy milyen kívánságok vannak bennünk? Miért tartja Ő annyira fontosnak azt, ami nem is látszik, amit ügyesen lehet leplezni is, amiről az ember sokszor önmaga sem tud, olyan ügyesen becsapja már magát is? — ebben nagy rutinunk van. Miért olyan fontos ez Istennek? Elárulja ezt az a kifejezés, amit a Tízparancsolat az eredeti szövegben használ.
Ez a “kívánás”nem elméleti epekedés, sóvárgás, hanem úgy kívánok valamit, hogy már törekszem is arra, hogy azt megnyerjem. Van egy érdekes bibliafordítás, az így adja vissza: ne mesterkedj azon, hogy megszerezd felebarátod házát, feleségét, vagyonát... Ez nagyon érzékelteti ennek a szónak a jelentését, hogy egyfajta mesterkedés, törekvés is arra, hogy amire vágyom, azt megszerezzem. Nemcsak sóvárgok utána, hanem már lépéseket is teszek arra, hogy megszerezzem. Tehát minden ilyen kívánság potenciálisan cselekedet, előbb-utóbb az lesz belőle. Mint a tojás is. Ha melengetik, az nem marad tojás, egyszer csak elkezd csipogni és szaladni. És ugyanígy van a bennünk rejlő kívánságokkal is. Azokat is szeretjük melengetni. Foglalkozunk velük, vagy azok foglalkoznak velünk, aztán egyszer csak — mi is meglepődünk — cselekedetté vált, vagy olyan kijelentéssé, amit szé-gyellünk magunk előtt is.
Nem olyan régen idéztük Jézus Krisztusnak azt a mondatát, amelyikben olyan zseniális egyszerűséggel és meggyőző erővel fogalmazza meg ezt: “Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások. Ezek teszik tisztátalanná az embert.” (Mt 15,19-20) És mindezek a szívből származnak. Egy ideig ott meglapulnak, meghúzódnak, mintha nem lennének, és egyszer csak előbújnak. Isten azért tartja olyan fontosnak azt, hogy tisztában legyünk a szívünk mélyén lapuló kívánságokkal, mert a viperát a tojásában lehet a legbiztosabban elpusztítani. És ezeket a nem kívánatos kívánságokat nekünk tudatosítanunk kell, és nem szabad melengetni őket. Ne becsüljük le tehát, hogy vannak ilyen kívánságok bennünk, hogy kívánom a másik feleségét, életét, vagyonát... De, még ha sikerülne is, egy életen át titokban tartani, akkor is ott vannak és hatnak, és meglátszik az ember életén. Minél inkább titkolt, rejtegetett kívánságokkal él együtt valaki, annál jobban meglátszik a kedélyén. Annál inkább tapasztalnia kell, hogy sok életerőt, energiát szívnak ezek el. Akaratlanul is megrontja a kapcsolatait.
Tegyük fel: van valaki, aki hazamegy minden este, hazaviszi a fizetését, még udvarias is a feleségéhez. Többé-kevésbé részt vesz az otthoni gondokban és munkákban, de a szíve mélyén elégedetlen a feleségével, és tetszik neki egy másik. Újra és újra foglalkoztatja az a gondolat, hogy mi lett volna, ha nem ő lesz a felesége, hanem amaz. Testileg nem csalja meg, sose alszik az idegen asszonynál, mégis megmérgeződött az otthoni légkör. Egész másként tudják így megbeszélni a közös terveket, a gyerekneveléssel kapcsolatos dolgokat, s lassan tönkremegy a házaséletük. Kihat a legrejtettebb, legtitkoltabb kívánság is, ha az ilyen kívánság, amiről itt Isten igéje beszél. Ezért tartja fontosnak Isten nemcsak azt, hogy mit ne tégy, meg ne mondj, sőt nem is csak azt, hogy mit ne gondolj, mert az neked is rossz, meg a környezetednek is, hanem még azt is: mit ne kívánj.
Ne tűrj meg a szíved mélyén ilyen kívánságokat, mert abból biztos, hogy baj lesz. Ezek olyanok, mint a háborúban itt maradt bombák és aknák. Betemette őket a föld. Lehet, hogy virágkertészet van a tetején, aztán egy építkezésnél beleakad a markoló és robban, vagy pedig hatástalanítani kell, vagy elszállítani és valahol felrobbantani, ahol nem tesz kárt. Isten pontosan ezt mondja a tizedik parancsolatban: vigyázz, mert ezek a kívánságok robbannak! Lehet hatástalanítani, vagy elvinni valahova és ott robbanjon fel. Lehet az Isten előtt felrobbantani, neki elpanaszolni, neki kiönteni a szívünk keserűségét, és Ő megszabadít ettől, és ad a helyére valami mást. Ezért fontos Istennek ez.
2. A másik kérdés az: vajon Isten ezzel mindenféle kívánságot elítél és megtilt? A rövidség kedvéért mondom a Biblia válaszát: nem. A Biblia nem azt tanítja, amit a buddhizmus és még egy-két keleti vallás, amik a vágyak nélküli életre akarják elvezetni az embert. Ellenkezőleg: Isten igéje tele van biztatással, bátorítással, hogy igenis kívánjunk valamit, vágyakozzunk valamire, törekedjünk valami után. De mi után? Hogy szól a tizedik ige? Ne kívánd a felebarátod házát, ne kívánd a felebarátod feleségét, és semmit, ami a te felebarátodé! A másikét ne kívánd, de a magadét kívánd! Vagyis kívánd mindazt, amit Isten neked elkészített, és amit oda akar adni ajándékként. Akár a munkád gyümölcseként kapod meg, akár úgy, ahogy csak a hívők értik ezt, “Akit szeret az Isten, annak álmában is ád eleget.” (Zsolt 127,2) Akár így, akár úgy, tőle kapod, és ezt kívánd.
Kiírtam egy csomó igét, de most nem olvasom már fel: az egész Biblián végigvonul ez, hogy Isten biztatja az övéit: törekedjetek, keressétek, vágyakozzatok, akarjatok többre jutni. De mindig megmondja azt is: mire törekedjetek, mire vágyakozzatok. Keressétek az Urat, kívánjátok Őt megismerni, akarjátok tudni az Ő akaratát, törekedjetek cselekedni azt, mert nektek is ez a legjobb, meg a körülöttetek élőknek is. Isten sok mindent elkészített az övéinek, és bátorít minket, hogy erre törekedjünk, vágyakozzunk, ezt megnyerni kívánjuk. Nem minden kívánságot ítél tehát el; a másikét ne kívánjam, de ami nekem van elkészítve, azt kívánjam. Egyáltalán kívánjam megtudni, hogy mit készített Ő el nekem.
Adventben volt egy hosszú sorozatunk erről, hogy mi mindent kap a hívő Jézussal együtt. Felsorolhatatlan az a gazdagság, amit Isten a benne hívőknek kínál, de nem dobjahozzánk ezeket a nagy ajándékokat — bocsánat a kifejezésért. Aki jön és tartja a kezét, vagyis, aki hisz, annak telerakja a kezét. Akinek van bátorsága bevallani: Uram, nincs bölcsességem, de te megígérted, hogy szemrehányás nélkül adod, mert jobban tudod, hogy nekem nincs, mint én. Most már én is tudom, kérek tőled bölcsességet. Kap. Aki elmondja: Uram, ezeket a körülményeket nem lehet béketűréssel elszenvedni, de mégis békességben akarok maradni, adj nekem békességet... az kap. A mindennapi kenyértől a mindennapi igén keresztül, az örök üdvösségig Isten elhalmozza az övéit. És erre nekünk törekednünk kell. A hívő ember nem ül egy fotelben és malmozik: majd csak kapok ajándékokat, hanem keresi az Urat, törekszik a többre, és tartja a kezét újra és újra. Ezzel is dicsőíti Istent, mert a benne való bizalmát fejezi ki vele.
3. Mi a különbség a kétféle kívánság között? Tehát aközt, amit megtilt Isten a tizedik igében, hogy ne kívánd, és eközt, amire biztat, hogy kívánd, keresd, törekedj.
Sokféle különbség van, és bárki el tudná sorolni közülünk is. A legfontosabb talán az, hogy az előbbi, a tiltott kívánság mindig a másikéra irányul: neki már van, nekem még nincs. Neki több van, nekem kevesebb. Miért? Én is megérdemelnék annyit! Sőt, ha jól megnézzük, én többet érdemelnék. És mi születik ebből? Egy lavina indul el: irigység lesz, keserűség lesz. Észre sem veszi az ember, hogy a másik előbb vetélytársa, aztán ellenfele, a végén ellenségévé válik, legalábbis úgy néz rá, és az egész mögött Isten elleni lázadás van, mert ugyebár Isten az, aki rosszul osztotta el a javakat, Ő az, aki nem szeret kellőképpen engem. Ez az ősbűn a Biblia tanítása szerint. Az ilyen ember vakká lesz, csak azt látja, amije még nincs. Képtelen észrevenni, hogy mennyi mindent kapott és kap folyamatosan Istentől. Mindig elégedetlen lesz. Az ilyennek a sok is kevés, miközben a másiknak a kevés is elég.
Aki tehát így kívánja a másét, azt ez mindig szembeállítja Istennel és szembeállítja embertársaival is. Nem tudom feltűnt-e, hogy ezen az egy mondaton belül háromszor ismétlődik ez a kifejezés: felebarát. Az ilyen ember képtelen felebarátnak tekinteni a másikat. Mindenki potenciális ellenfél vagy ellenség. Akiben viszont az a kívánság munkál, amire Isten bátorít minket, aki Istent szeretné jobban megismerni, akit az érdekel: mi Isten terve velem, hova állított engem, milyen feladatokat bízott rám, hogyan kaphatom meg tőle a feladataim jó megoldásához szükséges feltételeket, kikhez küld engem, hogy szolgáljak, az az ember egyrészt otthon érzi magát ezen a világon, akárhova állítja őt Isten, annak az embernek kinyílik a szeme és látja, hogy mennyi mindent kapott Istentől, az az ember egyre jobban bízik az Ő megbízójában, Istenben, és engedi, hogy megajándékozza őt. Az ilyen ember mindig tudja, mennyi az elég, és nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel, és az ilyen ember szeme mindig nyitva van a többiek szükségére. És azzal, amit ő is úgy kapott Istentől, készséggel szolgál másoknak, bibliai szóval: sáfár lesz, továbbadja, amit Isten reá bízott, következésképpen mindig, mindenütt szükség lesz rá, mindig lesznek, akik körülötte vannak, akik viszontszeretik, — vagy neki az is elég, ha vannak, akiket szerethet. Ez a fajta törekvés, kívánság közel viszi az embert Istenhez, és felebarátaivá teszi a többieket, akárkik azok. Egészen más a gyü-mölcse, az eredménye a két folyamatnak.
4. Ha valaki csakugyan szembe akar fordulni a szíve mélyén lapuló negatív kívánságokkal, amikor a másét kívánja, ami lázadóvá, keserűvé teszi, akkor mit csináljon?
Ennek a generális megoldásáról, ha Isten éltet minket, jövő vasárnap szeretnék majd beszélni. Most elöljáróban csak három praktikus szempontot említek:
a) Kezdjen el hálát adni. Aki tudatosan elkezd hálát adni Istennek, az számba veszi, mije van, mit kapott már, és elcsodálkozik. Miközben elégedetlenkedem és talán okkal, miközben arra ácsingózóm, ami a másiknak van, aközben nekem is van nagyon sok mindenem. Mennyi mindent ad nekem az én Uram nap mint nap! Egyszerre gazdagnak érzi magát, és a hálaadás nemcsak azt jelenti, hogy számba veszem azt, amim van, hanem a hálaadás nagy gyümölcse mindig az, hogy észreveszem azt, aki adta. Az ajándékokról feltekintek az ajándékozóra, vele kerülök egyre szorosabb kapcsolatba, és kiderül: az életem legnagyobb kincse Ő maga. És e földön, ha elvesztem szerelmem tárgyait, Ő akkor is megmarad egy örökkévalóságra. Az ajándékozó egymagában nagyobb kincs, mint ajándékainak összessége. A hálaadás gyógyít — tessék kipróbálni!
b) Ha valaki tényleg gyógyulni akar ebből, amit Isten egyébként bűnnek nevez, hogy ne kívánd, az dolgozzék sokkal szorgalmasabban. Tessék tanulni, beosztani, céltudatosan, összeszedetten, takarékosan. Ne függjön az ember munkája és munkakedve az azt megnehezítő körülményektől annyira (valamennyire függ tőle, nem tudjuk függetleníteni magunkat). Kezdjek el dolgozni. Ha szeretném azt, amit a másik már elért, akkor ne tőle akarjam elvenni, hanem hozzak létre értékeket. Mihelyt ebben meglátja a fantáziát egy ember, az fél gyógyulás. Hozzak létre értéket, ezért adott Isten olyan — amilyen értelmet. Adott két kezet. Most a szűkös lehetőségek idejében — valamilyen lehetősége mindenkinek adódik, aki nem fél a munkától — legyek kész létrehozni értékeket. De ez áldozatba kerül. Ki gondolta, hogy nem kerül? Minden érték létrehozása áldozatba kerül. Van úgy, hogy hosszú időn át lemondás, csak befektetés.
Nekem nagyon jó iskola volt, hogy édesapám gyümölcskertész volt. 6-8 évig csak költeni kellett a fákra, utána viszont évtizedeken át hosszú ideig teremtek. Ez így van a lelkiekkel is. Ettől nem kell megrettenni. Az egész korszellem, ami mérgezi a gondolkozásunkat, ennek az ellenkezőjét sugallja. Mindenki azonnal, tüstént, mindegy, hogy milyen áron, ki akarja elégíteni a kívánságait. Isten igéje azonban nem ezt mondja nekünk.
c) Végül: aki csakugyan meg akar szabadulni ezektől az őt is emésztő, másokat is megrontó kívánságoktól, az tanuljon meg bízni Istenben. Vegyük végre komolyan, amit Jézus mondott, az igaz: Jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek. Ő megadja az övéinek azt, amire szükségük van. És miért kell annál több, mint amire szükségünk van? Ha meg annál többet adott, akkor azt valószínűleg nem nekünk szánta, csak nálunk tette le, és akkor az Ő meghosszabbított keze lehetünk, és vihetjük tovább. S milyen öröm az Isten kezében eszköz lenni! Esetleg még az utolsó falatot is megfelezni, vagy akár mindenestül odaadni valakinek. Nem beszélve arról, amiről Pál apostol ír: Isten hívő gyermekei tudhatják, hogy nem szolgák többé, hanem fiak, és így az Istennek örökösei, és a Krisztus örököstársai. Azt hiszem ez a nagy kijelentés aligha fér bele a mi agyunkba és erőtlen hitünkbe, hogy mit jelenthet ez? Hogy én, nyomorult ember, a Krisztusért Isten örököse, és a Krisztus, az egyszülött Fiú örökös társa is lettem.
És ez érezteti a hatását már itt. Ez nem azt jelenti, hogy mostani nyomorúságaim kö-zött vigasztalom magam azzal, hogy majd egyszer a halálom után talán jobb lesz. Itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy akinek valóban közössége van Istennel a Krisztus által, az már itt, a hétköznapok nagyon is szürke, nyomasztó gondjai között is tapasztalja ennek a soksok áldását. Ezért nyúl Isten most a szívünk mélyére.
Jó lenne, ha délután mindnyájan félretennénk egy kis időt arra, hogy csendben megálljunk Isten előtt, és teljes bizalommal kitárnánk magunkat előtte, és engednénk azt, amit a 139. zsoltárban olvastunk: Uram, nézzél bele a szívem mélyére. Nem mintha ott neked bármi újság lenne, te ismersz engem. De ami szükséges szerinted, azt én is szeretném megismerni. Szeretnék szabadulni. Nem akarok rejtegetni semmit. Előled úgysem lehet, előbb-utóbb mások előtt is kiderül. Adj nekem egészséges kívánságokat, olyan törekvést, ami kibontakoztat, meggazdagít, és formálj engem úgy, hogy másokat is gazdagíthass általam.
kétféle kívánás

Imádkozzunk!
Köszönjük, Atyánk, nagy türelmedet. Köszönjük, hogy még mindig foglalkozol velünk. Köszönjük, hogy nemcsak gondolatainkat érinted meg, hanem a szívünk mélyére nyúlsz. Áldunk azért, mert ismersz, s mégis szeretsz. Köszönjük, hogy nem undorodsz tőlünk.
Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába hallgassuk a te szavadat. Olts a szívünkbe erőteljes vágyat, hogy valóban tiszta és szent életben járjunk. Ne legyen nekünk semmi se drága, amit abba kell hagyni, el kell ítélni, el kell vetni magunktól, hogy a te kezedben használható eszközök legyünk, és örök életünk legyen.
Dicsőítünk, Jézus Krisztus, hogy neked semmi nem volt drága. Valljuk, hogy valóban nincs nagyobb szeretet senkiben annál, mint aki életét adja az ő barátaiért. Köszönjük, hogy te az életedet adtad értünk akkor, amikor még az ellenségeid voltunk. Könyörülj rajtunk, és tedd számunkra mindezt, ami elhangzott, egészen konkréttá és személyessé. Add, hogy a hallást cselekedetek kövessék.
Olyan sok mindent akarunk leplezni, takargatni, titkolni. Köszönjük, hogy te előled elrejtenünk semmit sem lehet, de nem is akarunk. Köszönjük, hogy minden felszabaduló helyet te kitöltesz önmagaddal, igéddel, Szentlelkeddel. Erre vágyakozunk, s így teremts minket egészen újjá, hogy új kezdődhessék otthon is, hogy áldássá legyünk mindazoknak, akik között élünk.
Könyörgünk hozzád mindannyian szeretteinkért közelben és távolban. De könyörgünk az ellenségeinkért is. Vedd ki szívükből a gyűlöletet, és őrizz meg minket attól, hogy bármikor bosszúvágyat melengessünk magunkban.
Könyörgünk hozzád népünkért, ennek jövőjéért. Könyörgünk a vezetőkért. Könyörgünk az országért, hogy el ne pusztítsad azt. Könyörgünk az evangélium terjedéséért és terjesztőiért. Különösen azokért, akiknek szenvedniük is kell az evangéliumért és a te nevedért, Úr Jézus Krisztus.
Bocsásd meg, hogy sokszor szégyelljük az evangéliumot, és szégyellünk téged, aki nem szégyelltél minket magadhoz hívni és elfogadni. Adj nekünk bátorságot a bizonyságtételre. Add, hogy ne legyen szakadék a szavaink és tetteink között. Kérünk, téged most újra, hogy “derékképpen tisztítsál meg minket. Siess belénk új szíveket adni,” hogy valóban az az indulat legyen bennünk, ami tebenned. Hogy minden romlott kívánság helyét hadd foglalja el az a törekvés, amit Szentlelked munkál bennünk.
Könyörgünk a betegekért és a köztük dolgozókért. Könyörgünk a hajléktalanokért, munkanélküliekért, kétségbeesettekért, halál szélén állókért. Használj minket is, kérünk, nyomorúságok enyhítésére és az örömhír továbbadására.
Segíts most veled beszélni ebben a csendben!
Ámen.