LELKI PARÁZNASÁG

1997. október 19, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

„Majd ezt mondta: Ha valaki elbocsátja feleségét, és az eltávozva férjétől egy másik férfié lesz, vajon visszatérhet-e megint hozzá? Nem válna-e ezzel gyalázatossá az ország? Te pedig, aki sok barátoddal paráználkodtál, vissza akarsz térni hozzám? - így szól az Úr. Nézz föl a hegytetőkre, és lásd meg: hol nem háltak veled? Kiültél eléjük az útra, mint az arab a pusztában: gyalázatossá tetted az országot paráznaságoddal és gonoszságoddal. Ezért maradtak el az esőzések, tavaszi eső sem volt. Mégis olyan a homlokod, mint egy paráznáé, félredobtál minden szemérmet. Bezzeg most így kiáltasz hozzám: Atyám! Ifjúságomtól fogva te vagy a segítőm! Örökké tart-e haragod, megmarad mindvégig? Így beszélsz, de közben folytatod rossz életedet, ahogy csak bírod. Ezt mondta nekem az Úr Jósiás király idejében: Láttad, hogy mit művelt az elpártolt Izráel? Eljárt minden magas hegyre, minden bujazöld fa alá, és ott paráználkodott. Így szóltam, miután mindezt elkövette: Térj vissza hozzám! - de nem tért vissza. Látta ezt hűtlen húga, Júda. És bár látta, hogy a sok házasságtörés miatt elbocsátottam az elpártolt Izráelt, és kiadtam válólevelét, mégsem félt a hűtlen Júda, hanem elkezdett ő is paráználkodni. Így történt, hogy könnyelmű paráznaságával gyalázatossá tette az országot, hiszen kővel is, fával is paráználkodott. Mindezek ellenére nem tért vissza hozzám hűtlen húga, Júda, egész szívével, hanem csak képmutató módon - így szól az Úr. Ezt mondta nekem az Úr: Igazabb lelkű az elpártolt Izráel, mint a hűtlen Júda. Ezért indulj, kiáltsd ezeket a szavakat észak felé! Ezt mondd: Térj meg, elpártolt Izráel - így szól az Úr -, akkor nem haragszom rátok, mert kegyelmes vagyok - így szól az Úr -, nem tart örökké haragom. Csak ismerd el bűnödet, hogy hűtlenül elhagytad Istenedet, az Urat. Futkostál utaidon az idegenek után minden bujazöld fa alá. Csak az én szavamra nem hallgattatok. - így szól az Úr. Térjetek meg, elpártolt fiaim! - így szól az Úr - mert én vagyok Uratok.”

Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, köszönjük, hogy leborulhatunk előtted, és úgy magasztalhatunk, mint aki egyedül vagy Isten ezen a világon, akinek szavára előállt a menny és a föld, és aki isteni beszédével ma is mindent megtesz, amit akar.
Ezért kérünk, alázatosan, hogy ajándékozz meg minket ma este isteni beszédeddel. Kérünk, hogy az emberi bizonyságtételen túl szólaljon meg teremtő igéd, és add meg nekünk azt, amire nagy szükségünk van, és amit csak tőled kaphatunk meg. Adj nekünk tiszta látást, világosságot, vigasztalást és bátorítást, vagy ha arra van szükségünk, adj nekünk intést, feddést. Leplezz le és oldozz fel kötelékeinkből és bűneinkből, csak ne engedd, hogy ilyenek maradjunk, amilyenek most vagyunk!
Köszönjük, hogy valamennyire már ismerhetünk téged. Segíts el minket erre a teljes bizonyosságra, hogy nincs más Isten rajtad kívül, és engedd, hogy az úgynevezett istenek, a magunk csinálta bálványok sorra leomoljanak az életünkben, és tudjunk egyedül tőled várni mindent.
Így várunk most tőled igét, a te kegyelmed megmutatását, veled való találkozást.
Ámen.

Hallgassuk meg az énekkar szolgálatát. Ádám Jenő 77. zsoltárának a feldolgozását halljuk. Ebből is arra figyeljünk különösen, amit az előbbi zsoltárban megpendített téma már elénk hozott. Így kezdődik ez a zsoltár: „Az Istenhez az én szómat, emelém kiáltásomat. Hogy felkiálték hozzá, beszédem meghallgatá. - Most jön a ma esti témánk: Mindennémű szükségemben reménységem csak az Isten. És sehol senki nincsen hozzád hasonló Isten.”
Múlt vasárnap a VII. parancsolatot kezdtük tanulmányozni: Ne paráználkodj! - vagy más kifejezéssel: Ne légy házasságtörő! Láttuk, hogy a szó legszűkebb értelmében paráználkodni azt jelenti, hogy valaki a házastársán kívül mással is létesít nemi kapcsolatot. De láttuk azt is, hogy ennek a bibliai kifejezésnek sok más jelentése is van. A többi közt lelki paráznaságról is tud a Szentírás. Ezt nézzük meg ma este. Mi a Biblia tanítása szerint a lelki paráznaság, mi ennek a következménye, és van-e belőle kiút? És miközben a Szentírás tanítását vizsgáljuk, figyeljünk arra, hogy Isten mit üzen nekünk, ma élő embereknek egészen személyesen.
1. Mi a lelki paráznaság? Az a magatartás, amikor Isten népe az Őt kiválasztó, szerető, egy, igaz, élő, örök Istenen kívül a pogányok úgynevezett, embercsinálta isteneinek, bálványainak is vallásos tiszteletet és imádatot ad. Amikor az élő Isten mellett bálványt is tisztel istenként Isten népe. - Ez a lelki paráznaság.
A Kánaánba érkező Izráel lépten nyomon ki volt téve ennek a kísértésnek. Annyira elütött az ő vallásosságuk, az ő hitük ezeknek a népeknek a bálványkultuszától és az ebből következő erkölcstelenségtől, hogy nem akartak annyira idegenek lenni ott a többiek között. Meg a kíváncsiság is hajtotta őket, no meg az ördög hajtja mindig az Isten választott embereit, hogy lehetőleg elegyedjenek a világgal. Nem kell, hogy nyíltan megtagadják Istent, csak Isten mellé sorakoztassanak fel még úgynevezett isteneket, bálványokat is.
Hogy szokott ez kezdődni? Van egy roppant jellemző jelenet a 4Mózes 25-ben. Szintén erről szól, hogy Izráel barátkozni kezd az egyik szomszéd pogány néppel, azok megragadják az alkalmat, és hogy folytatják ezt a barátkozást? „Amikor Izrá-el Sittimben tartózkodott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, mert ezek meghívták a népet isteneik áldozatára. A nép ott evett, s aztán leborult azoknak az istenei előtt, és odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz. Ezért az Úr haragra gerjedt ellenük.”
Vagyis, így hangzik ez a szöveg ma: Nem futhat ki a hívő a világból. Nem lehet el- és bezárkózni. Meg kell ismerni a szomszédainkat is. Barátkozni kell az emberekkel. Mindenkinek tolerálni kell a másságát. Mi Jahvét imádjuk, azok ezt a Baal-Peór nevű bálványt, aminek gyönyörű szobrokat is faragnak. Igazán művészi értékek is vannak közöttük. Hát mi rossz van abban, hogy időnként találkozunk velük, és kölcsönösen megismerjük egymás vallását? - ez a szöveg.
És mi a valóság? Hol van itt a kölcsönösség? Soha nem a magasabban levő húzza fel az alacsonyabbat, - az alacsonyabb rántja le a magasabban levőt, ha nagyon erősen összefogódzkodnak. A lefelé nivellálódás törvénye mindenütt érvényesül. Nem a móábiták lettek az élő Isten híveivé, de erre még kísérletet sem tettek az izraeliták, mert ugye azzal esetleg megbántanák, megsértenék őket, hanem ők vettek részt a pogány áldozaton. Nem azért, mert ők a Baal-Peórt akarták imádni, hanem csak azért, hogy együtt legyenek, találkozzanak, különösen, hogy előtte már összeszűrték a levet a móábita nőkkel. A móábita nők is azért „dobták be” magukat, hogy megnyerjék Izráelt a maguk bálványának.
Ezután a szó szoros értelmében levő paráználkodás után azonnal jött a lelki paráznaság. Nem mintha valami rosszra akarták volna csábítani őket, csak ha már együtt voltunk, együnk együtt a mi istenünknek bemutatott áldozatból. De a felvilágosítás itt is elmaradt, hogy aki részt vesz az áldozati lakomán, az imádta azzal a bálványistent. És mi volt az utolsó két szó, amit olvastunk? „Imádták az ő istenüket”. Először csak a csinos nőkért jártak oda, aztán a jószomszédi barátkozás, aztán legyen ennek bizonysága, hogy nem idegenkedünk az ő pogány kultuszuktól. Isten neve el sem hangzik ... Misszió nem történik.
Nem őket akarják Istenhez hívni, hogy megtérjenek a kő és fa szobraiktól az élő Istenhez, aki segíthet is rajtuk, hanem ők süllyednek egyre mélyebbre ebbe a vallásos mocsárba, fertőbe, és a végén imádják a szobrot. Ők, akik kapták a Tízparancsolatot, ami így kezdődik: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem.” Ez lesz belőle. Aztán meg lehet magyarázni, hogy ó, az csak egyszeri alkalom volt. És egyszer is miért kellett imádni azt a bálványt? Nem tudják, hogy ezután már köti az embert? Ezek után sokkal nehezebb lesz másodszor azt mondani: nem megyünk el. Mindegy, hogy mi nehezebb, ez kihívó engedetlenség volt azzal az Istennel szemben, aki őket hosszú időn át, kezdettől fogva, mérhetetlen szeretettel hordozta, eltűrte, gondoskodott róluk, jövőt készített nekik, védelmével vette körül, csodák sorozatát engedte látniok. Akire minden lépésnél számíthattak. És most szemtelenül elfordulnak tőle, és paráználkodnak kővel és fával. Embercsinálta szobroknak tulajdonítanak isteni tulajdonságokat, és őket imádják istenként.
Pontosan így történik ez ma is. Mondhatnék számos példát erre. Az ember nem futhat ki a világból; amit valaki nem próbált meg, azt ne ítélje el, s főleg ne vesse el. Mi rossz van abban, hogy elmegyek egy társasággal, s ott beszélgetünk, zenét hallgatunk, szórakozunk? - De miről beszélgettek? Milyen zenét hallgattok? Mit értetek szórakozáson? S mi lesz mindennek a következménye? Ezt nem szokták kérdezni az ilyen alkalmak előtt.
Ezért olyan hangsúlyos a Szentírásban, különösen az ószövetségi prófétáknál, de végigvonul ez; a Jelenések könyve is kitér a lelki paráznaságra, ami kizárja az embert az Isten országából, mert aki lelkileg paráználkodik, az kizárta magát az élő Istennel való szövetségből. Megszegte ezt a szövetséget.
Ezek a vallásos emberek, akik lelkileg paráználkodnak, soha nem tagadják meg Istent. Nem annyira bátrak. Csak Isten mellett másokat is istennek tekintenek, vagy legalábbis az élő Istennek egyedül kijáró tiszteletet próbálják megosztani. Megosztott szívű emberek lesznek, mint az a házasember, aki szeretőt tart. Nincs bátorsága azt mondani: ezt nem, azt igen, hanem szenved „szegény” a kettő között. Nem veszi komolyan, hogy ez már eldőlt, ha ő házasember. És minden harmadik, aki befurakodik ebbe a szövetségbe, az megtöri, vagy azzal ő megtöri a házasságát.
És ez ugyanígy van Istennel is. A múltkor láttuk, hogy Istennek az emberrel kötött szövetsége totális és kizárólagos. Az, hogy totális, azt jelenti: teljes közösség az élet minden területén. Logikailag is lehetetlen, hogy ha teljes közösségem van valakivel, akkor rajta kívül még bárki mással legyen ahhoz hasonló közösségem. Akkor az már nem teljes, akkor megszegtem azt a szövetséget. Lehetetlen, hogy az élő Isten mellett bálványokat is Istenként tiszteljen a nép. Ezzel kiléptek az Istennel való szövetségből, ez durva istenkáromlás. Két gyakori módja van annak, hogy valami vagy valaki bálvánnyá lehet az ember életében:
Az egyik, amikor olyan segítséget, amit csak Istentől remélhet valaki, valami mástól is remél. Úgy, ahogyan csak Istenre bízhatja magát, és benne bízhat, valaki vagy valami másban is bízik. Kétfelé sántikálásnak nevezi ezt a Szentírás. Ez azt jelenti, hogy kicsinek tartja Istent. Kevés Ő ahhoz, hogy minden szükségemet kielégítse. Megbízhatatlan Ő, nem lehet egészen rábízni magamat. Ki kell egészíteni, valaki másban is bízzék az ember. Be kell biztosítania magát, mert egyébként pórul jár. Nem meri Istentől várni a jövőjét, aki minden napunkat elkészíti, és megadja mindig azt, amire szükségünk van, hanem ő előbbre akar szaladni, ő tudni akarja a távolabbi jövőt is. Ezt Istentől nem tudhatja meg, akkor Isten háta mögé kerülve Isten-ellenes, sötét erőket is kész igénybe venni, hogy azt megtudhassa. S maga sem tudja ilyenkor sok ember, hogy ezzel a bizalmát az ördögbe veti. Megszakította az Istennel való szövetségét, s elkötelezte magát az Isten ellenségének. Csak nem szeretünk magyarul, világosan és élesen fogalmazni. Egyáltalán nem szeretünk tisztán látni sem. A nagy ködösítő éppen az ördög, aki pontosan ezeket az igazságokat szokta elködösíteni (1Kor 10,18-21).
A lelki paráznaság úgy jön létre, hogy valaki a bizalmát megvonja Istentől. Nem így kezdődött a dolog? Ezt olvassuk a Biblia második lapján már. Amikor az ember a bizalmát vonta meg Istentől: mondhatsz nekem, amit akarsz, hogy minden fáról egyek, csak egyről ne ... Nekem éppen az az egy kell! Fellázad Isten ellen, szembefordul vele, nem bízik benne, vagy nem bízik benne egészen, vagy nem csak benne bízik úgy ... Mindegy, hogyan fogalmazzuk, csorbát szenved a vele való szövetség. Bármi beléphet Isten mellé és bálvánnyá lehet.
Ma egyre nagyobb és népszerűbb bálvány az, amit Jézus mammonnak nevezett. A pénz hatalma és uralma látványosan nő - egy ideig. Ugyanígy bármilyen pozíció vagy hatalom az ember célja lehet; vagy önmagunk bálványává nőhetünk, olyan kóros önbizalma lesz valakinek, hogy egyedül akarja megoldani az élete dolgait. Vagy egy ember, egy fontos ember lesz a bálványává, vagy bárki, bármi más. - Ez tehát az egyik formája annak, hogy bál- vány lesz valaki, valami az életünkben. Azt a bizalmat, amit csak Isten érdemel meg, megosztjuk; azt a segítséget, amit csak tőle kaphatunk, mástól vagy mástól is reméljük.
A másik formája az, amikor valami vagy valaki annyira egy ember életének a központjába kerül, hogy beárnyékolja, vagy egyenesen kiszorítja onnan az élő Istent. Amikor valami abszolút elsőbbséget élvez. Ha arról van szó, mindenki menjen félre, azt nem lehet elmulasztani, annak alá van rendelve minden egyéb. Anélkül nem tud meglenni egy ember - ugye szoktunk ilyeneket mondani -, az feltétlenül leköti őt, és nem veszi észre, hogy közben már megköti. Lehet ez egy ideig - és főleg kezdetben - valakinek a szerelmese, lehet az első gyermek egy házasságban, lehet a drága vagy a legkedvesebb kis unoka, aki az illetékes nagymamára vagy nagypapára hasonlít, a többi, az mellékes. De lehet bármi más: egy halottnak az emléke - ó, de sokszor találkozom ezzel. Bálvánnyá válik, föléje nő az élőknek, rátelepszik valakinek a kedélyére, a mindennapjaira. Lehet bálvánnyá egy állat, ami olyan fontos, hogy például miatta nem jön el istentiszteletre a gazdi. Nagyobb lesz a kiskutya, mint a mindenható Isten. Nem borzasztó?! Ő szabja meg a programot. Nem én vagyok az úr, aki ide-oda teszem, vagy éppen kiteszem a lakásból vagy az életemből, ha akadály ... Ő dirigál nekem, s ezt nem veszik észre az emberek. Föléje nő és uralkodik, bálványává lett.
Vagy hány ember bálványozza a televíziót, vagy annak egy műsorát. Azt muszáj megnézni. Olyankor senki ne jöjjön. Ha jön, kidobjuk, vagy utálatosan viselkedünk. Ezt legalább hadd nézzem nyugodtan végig. Mindenki tartsa a száját otthon, mindenki félre, mert kezdődik a kultusz. Hódolok a bálványomnak, s ezt nem szabad megzavarni. Elképesztő, hogy mi minden bálvánnyá nőhet egy ember életében. Minél büszkébb és rátartibb, és azt képzeli, ő a maga ura, annál inkább. Madzagon rángatják a bálványaik az embereket, szétszórják figyelmüket, rátelepszenek idejükre, megrontják az emberi kapcsolataikat, - mert mindez ezzel jár, de ez is már a következmények közé tartozik.
Isten adjon éberséget és világos látást nekünk, és adjon bátorságot ahhoz, hogy leleplezzük és néven nevezzük bálványainkat. Szeretnék hívni mindenkit nagy szeretettel és tisztelettel egy bátor bálványdöntögetésre. Felszabadulna egy csomó időnk, megnyílna az életünk az élő Isten előtt, hogy ha ledőlnének, ha ledöntenénk mellőle és előle mindazt, ami bálvánnyá lett az életünkben.
2.Mert mi a következménye annak, ha valakinek a bálványok elszaporodnak az életében, vagy akár csak egy is uralni kezdi? Feltétlenül elszakítja Istentől. A bálvány mindig az élő Isten és az ember közé áll, s nagy csalódásokat fog okozni. Mert ha valaki nem létezőknek tulajdonít isteni képességet, vagy nekik ad vallásos tiszteletet, akkor abból csak megszégyenülés lehet. Azt énekeltük a zsoltárban is: a pogányok bálványa ezüstből és aranyból: nem hallanak fülükkel, az ő szájuk nem beszél - hát hogy tudnának segíteni akkor az emberen?! Hogy lehet egy napon említeni ilyen kitaláltakat azzal az Istennel, aki a világot teremtette? Aki előbb szeretett minket, mint ahogy tudtunk róla? Akinél minden el van készítve, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban? Hogy lehet egyáltalán egymás mellé helyezni ezeket? Éppen Jeremiás az, aki néhány fejezettel később hihetetlen éles és szellemes iróniával beszél a bálványokról. Az ember fog egy szekercét, kimegy az erdőbe, körülnéz, és azt mondja az egyik fára: ez jó lesz, s abból farag egy bálványt. Aztán megerősíti szögekkel és dróttal, hogy arcra ne essék - hogy pofára ne essék. És hozzák-viszik őket. Mert olyan tedd idetedd oda darab fa, és Istenként tisztelik értelmes emberek. Minden hiszékenységre és balgaságra képes az az ember, akinek az életében nem úr az Isten. Inkább egy fadarabot imád istenként, és tőle vár segítséget, csak ne kelljen teljes szívével a megbízható Istenben bíznia, és egyedül tőle várnia mindent.
Ez is következménye annak, hogy ha valaki megengedi, hogy bálványok legyenek az életében. Kilépett az Istennel való szövetségből, és kiszolgáltatottá válik, s azt csinálnak vele a maga teremtette bálványai, rajtuk keresztül a gonosz, az ördög, amit akarnak. Maga ellen dönt tehát az, aki lelkileg paráználkodik. Aki nem ragaszkodik Istenhez, aki nem vallja és éli, hogy egyedül Ő az Úr, és nem engedelmeskedik neki úgy, mint Úrnak.
Az előző fejezetben írja Jeremiás Istennek ezt a panaszát: kettős gonoszságot követett el a népem. Elhagytak engem, az élő víznek forrását, és ciszternákat ástak maguknak, és repedezett falú ciszternákat ástak, amik nem tartják a vizet (Jer 2,13).
Aki lelkileg paráználkodik, kétszeres ostobaságot követ el. Elköltözik a forrás mellől, amiből kiapadhatatlanul, bőségesen, szakadatlanul folyik a friss víz, és azt mondja: majd ő. Majd ő ás ciszternát, s abba összegyűjti az esővizet. Hát ha neki az kell! A poshadt esővíz jobb, mint a forrásvíz, ám tessék ...! De kiderül, hogy megszökik a víz a ciszternából, mert ahhoz sem ért. Repedezett falú ciszternát ásott, semmi nem lesz. Víz nélkül marad. A víz mindig az élet szimbóluma a Bibliában. Életlehetőség nélkül marad, aki Istent felcseréli bálványokkal.
3. A harmadik kérdésünk az volt: van-e kiút ebből a szorongató helyzetből? Sok ember előbb-utóbb rájön arra, hogy milyen rossz cserét csinált, és megfordul a fejében: hogyan lehetne visszatalálni Istenhez? Egyáltalán vissza lehet-e? Mit kell neki tennie, hogy helyreállítsa a szövetséget, abbahagyja a bálványimádást? Kitakarítja életéből az ezzel kapcsolatos tárgyakat, véget vet az ilyen szokásoknak, beszünteti az ilyen időtöltéseket. Igen ám, de ez legjobb esetben is a jövőre nézve ad segítséget, - és mi lesz a múlttal? Mi lesz azzal, hogy gyalázta az élő Istent, miközben mellette embercsinálta isteneket, bálványokat is tisztelt? Hogyan vezekelhet? Hogyan tehet eleget ezért? Hogyan lehet helyrehozni?
A felolvasott szakaszból, azt hiszem, világosan kitűnt, hogy Isten nagy szeretettel rávezeti az Ő népét, hogy sehogy. Ők nem tudják helyrehozni azt, amit elrontottak, mert a bálványimádást, a lelki paráznaságot nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani. Nincs továbblépés, amíg a múlt nincs rendezve. De az ember nem tudja rendbehozni azt, amit elrontott. Mi hát a megoldás? Így olvastuk a 12. versben: „Térj meg, elpártolt Izráel - így szól az Úr -, akkor nem haragszom rátok, mert én kegyelmes vagyok, nem tart örökké haragom.” - Ez az egyetlen megoldása mindannak, amit elrontottuk, összekuszáltunk, amivel Istent megbántottuk, egymás ellen vétkeztünk, és önmagunkat tönkretettük.
Tehetetlen az ember ebben a helyzetben. De nem tehetetlen Isten, hanem Ő könyörül, és ebben az esetben egyoldalúan is tartja a szövetségi hűséget. És ha az Ő népe kilépett abból, és mint egy házastársát cserbenhagyott, megcsalt ember, mással vétkezett, Isten kész visszafogadni. Mert én kegyelmes vagyok - ezt olvastuk itt. Csak ne félszivvel akarjon valaki visszajönni!
Nem tudom, feltűnt-e ez a kifejezés: Amikor a nép kiált Istenhez és azt mondja a bajban, amikor kilépett a szövetségből, rázúdulnak a bajok, elmarad az eső, megveri az ellenség stb. s ezt mondja: „Atyám! Ifjúságomtól fogva te vagy a segítőm. Örökké tart vajon a haragod?” S erre mit mond Isten? „Így beszélsz, de közben folytatod rossz életedet, ahogy csak bírod.” S ezt mondja később: „mindezek ellenére nem tért vissza hozzám Júda egész szívével, hanem csak képmutató módon.” Van hamis megtérés, képmutató visszatérés is, amikor csak a bűnei következményétől akar szabadulni valaki, de a bűnt nem akarja elhagyni. Amikor Istent csak használni akarja, azt hiszi, ő is olyan, mint a bálványok: tedd idetedd oda. Azt csinálok vele, amit akarok. Most éppen szükségem van rá, jöjjön és ezt a szükségemet elégítse ki.
Egyre jobban rájuk nehezedett a politikai nyomás abban az időben az emberekre, ettől akartak szabadulni, de nem az élő Istenhez akartak visszatérni teljes szívükből - ahogy itt olvastuk. Csak tesséklássék, képmutató módon. Erre azt mondja Isten: ilyen nincs! Majd ha megtérsz teljes szívedből, akkor csodákat látsz. Akkor sokféle egyéb nyomás alól is szabadulást kapsz, akkor átéled, mit tud az Úr, mert én kegyelmes vagyok. De csak annak adja az Úr a kegyelmét, aki tartja a kezét. És az ilyen számító, fél szívvel való visszatérés nem jár azzal, hogy tartja a kezét. Mert ő nem tartja, mert ő nem koldus, nem szorul rá az Isten kegyelmére. Majd ő megoldja, csak most egy ponton billentse át őt Isten.
Isten azonban nem billentget minket. Ő kész egészen újjáteremteni, és ugyanabban a helyzetben is egészen boldoggá tenni, és használni mások javára is. De ennek feltétele van. Mi a feltétele? Így olvastuk a befejező versben: „Csak ismerd el bűnödet, hogy hűtlenül elhagytad Istenedet, az Urat. Csak az én szavamra hallgass.”
Ha valaki elismeri, mit tett, nem magyaráz, nem mentegetőzik, nem szépíti - paráználkodtam kővel és fával, de vissza akarok térni hozzád, abbahagyom azt, és kész vagyok engedelmeskedni neked - Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Ez megtérés. Ebben a fejezetben tizennyolcszor mondja Isten az Ő népének: térj vissza hozzám! Ez azt jelenti: a lehetőség megvan. Vissza lehet térni akármilyen messziről is. Ő kiemel minket akármilyen mélységből is - csak ismerd el bűnödet. Ő bővölködik a kegyelemben és gazdag a megbocsátásban, csak legyen hova tennie. De amíg nem tartom a kezemet, akármennyire beszennyeztem is azt, vagy akármilyen remegő, kicsi hittel tartom is, de tartom, és most már egyedül tőle várok mindent - addig nincs szabadulás.
Ezért nem jutnak el igazi Isten-ismeretre és boldog szabad életre azok, akik csak úgy formálisan vallásos emberek. Akik, mint itt Júda, képmutató módon akarnak visszatérni Istenhez, de nem teljes szívből. Nem ismerik el mindenestől, amit elkövettek, és nem egyedül Isten kegyelmétől várják a megoldást.
Isten minket erre a teljes megtérésre hív ma este is. Jézus Krisztus azért jött, hogy erre sor kerülhessen. Olyan szépen és egyszerűen írja ezt Péter apostol a levelében: Jézus azért jött, hogy minket Istenhez visszavezessen. Engedjük-e, hogy visszavezessen? Mert ezzel elismertük, hogy eltévelyedtünk, elismerjük, hogy magunktól nem találunk vissza, ezzel elkezdjük a neki való engedelmeskedést. Ő megy előttünk, és azt mondja: kövess engem! Ő tette lehetővé, hogy visszataláljunk. Ő engesztelte meg az igazságos és bűngyűlölő Istent. Ő nyitotta ki a hozzá vezető kaput. Ő taposott ösvényt, amin odáig megérkezhetünk. Ő jár előttünk és bátorít minden lépésnél, hogy félretéve minden akadályt és behálózó bűnt, kitartással fussuk meg ezt az utat, nézvén egyedül a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra. Egyedül az Ő golgotai kereszthalála az az ár, amivel kiegyenlíthette a mi lelki paráznaságunk minden rombolását és kárát.
Hisszük-e mi ezt? Ha ez az "egyedül" igazán hangsúlyos lesz a számunkra, ha lesz bátorságunk ahhoz, hogy alázatosan tartsuk a kezünket, akkor Ő telerakja azt az Ő kegyelmével és mindazokkal az ajándékokkal, amiket csak tőle kaphatunk. Most jellegzetesen olyan világban élünk, amely nagy kínálatot ad bálványokból. Válogathatnak az emberek és válogatnak is, sokszor naponta újabbal térnek haza, s nem vesszük észre, hogy a bálványaink ránk telepszenek, szétzilálják a családokat, az idegrendszerünket, megrontják az egész életünket. Fojtogatnak és kacagnak rajtunk, miközben az élő Isten az életre hív minket, megtanítana élni ilyen sokféle nyomorúság és probléma között is, sőt azt az életet kínálja nekünk, ami a halál után is élet marad.
Jó lenne, ha eljutnánk mindnyájan oda, hogy kiirtom a bálványaimat, és egyedül tőle várok mindent. Ha van valami mondanivalónk ezek után Istennek, mondjuk el magunkban, hangtalanul, Ő azt egészen bizonyos, hogy hallja.

Imádkozzunk!
Köszönjük, Istenünk, hogy hívsz minket, hogy térjünk vissza hozzád. Megsértettünk, de köszönjük, hogy nem sértődtél meg, és nem utasítasz el minket a bálványainkhoz. Segíts kilépni a világosságra. Hadd lássuk egészen világosan hasonlíthatatlan hatalmadat, egyedülálló szeretetedet. Hadd lássuk a bálványok hiábavalóságát. Taníts meg minket bízni benned, és ilyen módon egyedül csak benned bízni. Add nekünk gazdagon kegyelmedet. Segíts el az Isten fiainak a szabadságára. Add, hogy minden hiábavalóságot kitisztítsunk az életünkből, s te legyél ott ténylegesen az ÚR. Mi téged akarunk kérdezni: Uram, mit akarsz hogy cselekedjem?
Segíts el minket erre a boldog, szabad életre!
Ámen.