RUTH „KARRIERJE”

1996. szeptember 08, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

„Volt Naominak a férje után egy rokona, név szerint Boáz, egy jómódú ember az Elimelek nemzetségéből. Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát! Naomi azt felelte neki: Eredj, leányom! El is ment, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után. Történetesen az Elimelek nemzetségéből származó Boáz szántóföldje volt az. Éppen akkor ment ki Boáz is Betlehemből, és azt mondta az aratóknak: Az Úr legyen veletek! Azok így feleltek neki: Áldjon meg az Úr! Majd ezt mondta Boáz annak a legénynek, aki az aratók felügyelője volt: Ki ez a fiatalasszony? A legény, az aratók felügyelője ezt felelte: Az a móábi fiatalasszony ő, aki Naomival jött meg Móáb mezejéről. Azt kérte, hogy hadd szedegessen és gyűjtögessen a kévék között az aratók után. Így jött ide, és talpon van reggeltől mostanáig; alig pihent egy keveset. Ekkor azt mondta Boáz Ruthnak: Hallgass ide, leányom! Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a szolgáim nyomában! Legyen szemed a mezőn, ahol aratnak, és menj utánuk! Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne nyúljanak hozzád, és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák merítenek. Ruth arcra borult, a földig hajolt, és ezt mondta Boáznak: Hogyan nyerhetem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél, holott én idegen vagyok? Boáz így válaszolt neki: Részletesen elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. Az asszony pedig ezt mondta: Milyen jóindulatú vagy hozzám, uram, hiszen megvigasztaltál engem, és szívesen beszéltél szolgálóddal, pedig én még a szolgálód sem vagyok.”

Imádkozzunk!
Örökkévaló és szent Istenünk, hálát adunk neked, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus felhatalmazása alapján Atyánknak szólíthatunk. Köszönjük gondviselő szeretetedet, hosszútűrő kegyelmedet. Köszönjük, hogy csakugyan nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk álnokságaink szerint.
Olyan sok jót kaptunk tőled az elmúlt héten is, és olyan sokszor tapasztalhattuk már, hogy még a próbákkal is javunkat munkálod. Bocsásd meg, ha sokszor kételkedünk ebben. Bocsásd meg, ha az első indulatunk a lázadás, a szemrehányás, a keserűség. Taníts meg most úgy elcsendesedni előtted, hogy jobban megismerhessünk téged, a te velünk való szándékaidat, céljaidat. Hadd láthassuk isteni bölcsességedet, hadd tudjunk leborulni nagyságod előtt és bízni benned.
Kérünk, Urunk, szólj hozzánk igéddel úgy, hogy legyen az vigasztalás, bátorítás, öntsön reményt a csüggedőbe, vagy törje össze elbizakodottságunkat, vegye el közönyünket, de mindenképpen hadd kerüljünk közelebb hozzád. Hadd lássuk világosabban, mit akarsz velünk, és hadd tudjuk teljes bizalommal kérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Segíts, hogy azt cselekedjük, amivel te bízol meg, azt pedig hittel várjuk, amit cselekedni fogsz.
Köszönjük, hogy oly sok mindent tettél már értünk. Áldunk téged Jézus Krisztus haláláért és feltámadásáért. Köszönjük, Urunk, hogy most is itt vagy közöttünk. A te szent jelenlétedben hadd töltsük ezt az órát, és munkálkodj bennünk: gyógyítsd a betegségeinket, vedd el csüggedésünket, adj feloldozást bűneinkből, igéd világosságával mutasd nekünk az utat, hogy azon járjunk.
Hallgass meg minket jobban, mint ahogy azt hinni és kérni tudjuk.
Ámen.

Múlt vasárnap az itt köztünk levő gyermekek munkaterve szerint Ruth könyve elejével foglalkoztunk. Azt mondta utána egy kedves, idős testvérünk, hogy ha már elkezdtük, folytatni is kellene, és főleg a könyv végéről beszéljen, mert Isten ott nagy lehetőséget csillant fel előttünk. Hiszen Ruth rossz esélyekkel érkezett meg pogány létére Izráel népe közé, és milyen szép karriert csinált. Hogyan történhetett ez?
Ahogy azt említette, eszembe jutott egy édesanya, aki egyszer többek füle hallatára fogadkozott: én olyan karriert csinálok a fiamnak, hogy mindenki megirigyelheti. Meredeken emelkedőt, dicsőségeset, kerül amibe kerül. A jelenlevők csodálkozva néztek egymásra, mert ez éppen egy szülői értekezlet végén hangzott el, és ott erről a fiúcskáról nem sok jót mondhattak a tanárok. De hát karriert mindenki szeretne csinálni, némelyek még úgy is, hogy kerül amibe kerül. Hogyan csinált Ruth „karriert”? Mielőtt erre a kérdésre megkeressük az ige válaszát, azoknak a kedvéért, akik régen olvasták ezt a könyvet, vagy nem ismerik a történetét, egész röviden hadd foglaljam össze.
3000 évvel ezelőtt, a bírák korában élt egy család Betlehemben: a szülők és két fiú. Az éhínség idején úgy döntöttek, hogy elmennek Móáb földjére, mert ott több kenyér van. Nem sokkal a megérkezésük után meghalt az apa. Az édesanya egyedül nevelte fel két fiát, akik aztán megnősültek, odavalósi móábita lányokat vettek feleségül. Közülük az egyik volt Ruth. Nem sokáig éltek házasságban, valami miatt mind a két fiú meghalt. Ott maradt a három özvegy. Naomi és a két menye. Naomi úgy döntött: visszamegy Betlehembe. Menyeit pedig megpróbálta rábeszélni, hogy maradjanak otthon, menjenek még férjhez, otthon lesznek ők boldogok. Ők azonban vele akartak menni. Aztán útközben az egyikük mégis meggondolta, és visszament népéhez. Ruth azonban ott az úton elmondta ezt az azóta szállóigévé vált gyönyörű hitvallást: „Ahova te mész, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Csak a halál válasszon el tőled!”
Így érkeztek meg ketten Betlehembe. Az emberek összefutottak, alig ismertek rá Naomira, úgy tönkrement a sok csapás miatt. Naomi ezt mondta nekik: „Egész családommal mentem el, és kifosztottan hozott vissza az Úr. Ne is hívjatok engem többé Naominak, hiszen megalázott engem az Úr, és bajba döntött a Mindenható.”
Nagy kérdés volt: mihez kezdjenek? Abban az időben minden nőről egy férfinak kellett gondoskodnia. Vagy az apja, vagy a férje, vagy a legidősebb fia, de valaki férfiember. Nekik se férjük, se gyerekük. Azt olvastuk ebben a mai szakaszban, hogy Ruth a legszegényebbek munkájához látott, mivel éppen kezdődött az aratás, az aratók után összeszedegette a tarlón az elhullott kalászokat. Ezt szabad volt a szegényeknek. Szüret után is a böngészés az ő lehetőségük volt. Azt csinálta Ruth, amit lehetett. Mennyi gabonát lehet így összegyűjteni egy nap? Vajmi keveset, de azt minden este boldogan vitte haza Naominak, mert elhatározta, hogy gondoskodni fog az anyósáról.
Később derült ki, hogy az a gazda, akinek a földjén először szedegetett, s aki ilyen kedvesen marasztalta is ott őt, az távoli rokona Naominak. Abban az időben az úgynevezett sógorházasság révén igyekeztek gondoskodni az özvegyekről. Ez azt jelentette, hogy ha egy asszonynak meghalt a férje, a sógorának vagy a legközelebbi férfi rokonnak illett feleségül vennie őt. Elvileg kötelező volt, de azért lehetőség volt kibújni alóla. Illett feleségül vennie, hogy az elhunyt férfi neve tovább éljen a születendő utódokban. Az így született gyerekek az elhunyt gyerekeinek számítottak. Ez nagyon fontos szempont volt sok ok miatt, és így Boáz úgy jött számításba, mint távoli rokon, közelebbi nem volt, illetve még egy közelebbi volt, az nemet mondott, aztán Boáz feleségül vette Ruthot, és gyermeke is született tőle.
Ez volt Ruth „karrierje”. Nulla esély- lyel indult, amikor hazaérkezett. Egy kis senki volt, még a nevét sem tartották számon. Amikor megkérdezik: ki az a fiatalasszony, azt mondják: Naominak a menye. Egy névtelen senki, jöttment idegen, pogány, aki azonban feleségül megy egy módos gazdához, (aki ráadásul finom lelkű férfi), - és anya lesz, ami akkor minden nőnek a szíve vágya volt. S nem is akárki a gyermeke, mert az ő gyermekének az unokája lett Dávid király, vagyis Ruth Dávid király dédanyja, és így a megváltó Jézus egyik ősanyja is lett.
Valóban szép karrier. Hogyan csinálta ezt? Nos, pontosan erről szól Ruth könyve és erre célzott a mi kedves idős testvérünk, hogy ezt nem Ruth csinálta. Ezt a karriert - vagy mondjuk most már inkább magyarul: ezt a sikeres pályafutást, ezt az emelkedő előmenetelt Isten készítette el neki. Ez az egész program készen volt, mielőtt még Ruthék visszatértek volna Betlehembe. És Ruth maga is csodálkozva láthatta, ahogy lépésről-lépésre kibomlott előtte Isten szép terve. Amit ő maga sem ismert, amit ő nem tudatosan valósított meg, mert nem ő valósított meg, hanem Isten ajándékozta meg őt mindezzel, amiről itt szó van. Ezért harsan fel ennek a rövid könyvecskének a végén az erőteljes finálé: áldott az Úr! És Naomi, Ruth és a szemlélő szomszédok, és mindenki, aki szemtanúja volt az eseményeknek, magasztalja Istent, mert felismerik az események mögött azoknak a mozgatóját, alanyát, az élő Istent, aki szeretetébe fogadta ezt a pogány fiatalasszonyt is.
Van-e ilyen ma is? Van. Ha sok időnk lenne, meg mindegyik olyan lenne, amit illik elmondani nagy sokaság előtt is, többet mondhatnék a magam, a magunk életéből is, amikor utólag lett nyilvánvalóvá, hogy Isten valami szépet elkészített, s miközben az ember végezte napi munkáját, szenvedte a napi bosszúságokat és örült a napi ajándékoknak, aközben fokról-fokra kibomlott valami szép isteni terv, és a végén felharsant a hívő szívben: áldott az Úr!
Hogyan csinálja ezt Isten? Néhány egyszerű tényt vegyünk észre ebből a történetből, hogy bátrabb bizalommal merjünk ráhagyatkozni a ma is és értünk is cselekvő Istenre.
1) Mindenekelőtt vegyük észre, hogy Isten időzíti az eseményeket. Ezért kérem újra és újra a testvéreket nagy tisztelettel, hogy lassan olvassák a Bibliát. Egyáltalán olvassák a Bibliát és lassan, minden szónál megállva, és figyeljünk fel a jelentéktelennek tűnő kifejezésekre is. Miből derül ki, hogy Isten rendezi, uralja és időzíti az eseményeket?
Az első fejezet végéről és a második elejéről olvasom: „Így tért vissza Naomi, és vele együtt jött menye, a móábi Ruth is Móáb mezejéről. Éppen az árpaaratás kezdetén érkeztek meg Betlehembe.” Miért akkor, miért nem előbb, miért nem később? Miért alakultak úgy az események, hogy éppen akkor érkeztek meg? A folytatás: „El is ment Ruth, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után. Történetesen az Elimelek nemzetségéből származó Boáz szántóföldje volt az.” Senkit sem ismert ott még Ruth. Ez is később derül ki, hogy ki az a Boáz. Történetesen éppen ott kezd el szedegetni. Miért nem a szomszédén? És a folytatás: Éppen akkor ment ki Boáz is Betlehemből, és aztán szóba elegyedik Ruthtal.
Honnan van ez a sok „éppen akkor”? A balga ember azt mondja: véletlen. Az okosodó balga azt mondja: a véletlenek szerencsés összjátéka. A hívő ember rácsodálkozik a mindenható Istenre: ennyire szeret engem? Érettem mozgatja az eseményeket? És ilyen hatalmas, hogy úgy időzít mindent, ahogy jónak látja céljai elérése érdekében? Ez a mi egyik nagy bajunk, hogy nem vesszük komolyan, hogy Isten Isten. Ami azt jelenti: mindenható, és ugyanakkor törődik velünk és szeret minket, nyomorult kis embereket.
Isten időzíti tehát az eseményeket. Itt senki nem sejti még, hogy ebből házasság lesz, legkevésbé Ruth. Ő csak hozzálát a munkához - ahogy olvastuk: hajnaltól napestig talpon van. Örül, ha az anyósának hazavihet valamit este. Körülbelül eddig lát. Lehet, hogy közben eszébe jut néha, miközben letörli verejtékét, hogy vajon lesz-e neki társa, mert de jó lenne. Meg dajkál-e még gyermeket a karjaiban, akinek ő lesz az édesanyja? Lehet, hogy eszébe jutott. De itt most a mindennapi előteremtésével voltak elfoglalva. Istennél viszont már hosszú távon készen volt a megoldás az ő életére. Ő ezt nem tudta. Nem ezt várta, amit Isten elkészített, csak csendesen várt és rábízta magát és anyósát Istenre. Csodálatos az, amikor hívő emberek lépten-nyomon észreveszik, észrevesszük az életünkben az eseményeket időzítő Isten szeretetét.
2) A másik, ami nyilvánvaló a felolvasott részből, hogy Isten ad gondolatokat az embereknek. Ő adta azt a gondolatot Naominak, hogy az ám, van ilyen, hogy sógorházasság ... A legközelebbi rokon az valaki, akit nem nagyon ismertek. Utána ez a Boáz jön, hát figyelmeztetni kell, hogy döntse el, akarja vagy nem akarja. Eszébe jut valami. És nem sokkal ezután jut eszébe ugyanez Boáznak. És ahogy beszélget Rutthal, - itt még nincs szerelem, meg eszébe sem jut, hogy pogány nőt vegyen feleségül, - de ahogy beszélget vele, egyre jobban megkedveli, felismeri a belső értékeit - erről külön tanulmányt lehetne írni Ruth könyve alapján, hogy nem ránézésre tetszett meg neki először, hanem hogy gondoskodhat így egy tulajdonképpen vadidegen a volt anyósáról? Most már nem anyósa, meghalt az a férfi, aki összekötötte őket. De ő anyósa- vagy anyjaként szereti ezt az asszonyt. És milyen meghatóan gondoskodik róla! Aztán eljut Boáz oda, hogy feleségül veszi és vállalja az ezzel járó sok kötelezettséget is. Egészen nyilvánvaló a leírásból - ha tovább olvastam volna, hogy Isten adta ezt a gondolatot nekik.
(Csak zárójelben hadd jegyezzem meg, mert ezen mindenki fenn szokott akadni, aki elolvassa Ruth könyvét, hogy azért az nem volt szép, hogy Naomi azt tanácsolta Ruthnak, hogy azon az éjszakán feküdjön le ott a mezőn Boáz közelében. Ez egészen megszokott és tiszta módja volt annak, hogy figyelmeztetni kell a rokont a kötelességére. Csak ugyanolyan furcsa a mi számunkra a figyelmeztetésnek ez a módja, mint ami közvetlenül utána következik, hogy amikor megegyeznek és kezet ráznak, akkor egyikük leveszi a saruját és annak bizonyságául, hogy ezt meg fogom tartani, odaadja a másiknak. Azt hiszem furcsállnák a testvérek, ha a templom előtt megegyeznénk valamiben, kezet fogunk, és az egyik félcipőmet utána odaadnám annak bizonyságaként, hogy becsület szóra, ez így lesz.
Ugyanilyen furcsa számunka az a másik jelenet, - de hadd mondjam ki magyarul, mert mindig ezen szoktak fennakadni - Ruth nem lefeküdt Boázzal, hanem az akkori szokás szerint a közelében feküdt le, hogy figyelmeztesse arra, el kell döntenie: vállalja-e őt Naomival együtt vagy nem. Ez csak zárójeles megjegyzés volt, mert meg szokta zavarni ennek a szép könyvnek a mondanivalóját, hogy nem értjük az akkori szokásokat és törvényeket.) Isten adta a gondolatot nekik, Ő irányította ezeket az embereket egymástól látszólag függetlenül, de az egész egy összefüggő rendszer részeként működött, és Isten tervét valósította meg.
3) És még egy harmadik megjegyzés: lépten-nyomon láthatjuk, hogy Isten adja az áldást. Az áldás az, amiért sem meg nem dolgozott az ember, sem meg nem érdemli. Valami olyan jó, olyan érték, amihez úgy jut, hogy csak úgy kapja. Áldásként kaptak mind a ketten otthont, biztos megélhetést, szeretetet, és Isten különös áldása volt, hogy ez a pogány asszony lehetett a dédanyja Dávid királynak és így Jézus családfájába is bekerülhetett. Nem véletlenül olvasunk a könyv vége felé ilyeneket: „Elvette tehát Boáz Ruthot, és az a felesége lett neki. Megadta az Úr, hogy teherbe essen.” Ez is az Úr ajándéka és áldása. „S fiút szült. Akkor ezt mondták az asszonyok Naominak: Áldott az Úr, aki nem hagyott most téged rokoni támasz nélkül!”
Isten olyan hatalmas és olyan gyengéden szereti a benne bízókat, hogy időzíti az eseményeket, megfelelő gondolatokat, indításokat ad az érdekelteknek, és áldást áldásra ad akkor is, ha nem érdemeljük meg.
Nyitva marad azonban még a kérdés, hogy mit tett ezért Ruth? A Biblia világos válasza az, hogy ezért semmit sem tett. Ez nem jó kérdés. Ezért semmit sem tett. Mert minderről nem is tudott. Ő nem tudta, mi Isten terve vele. Hát akkor mit tett egyébként, hogyan élt, és hogyan gondolkozott? Ez már tanulságosabb. Úgy, hogy elfogadta helyzetét Istentől. Tudomásul vette, hogy most neki ezek a lehetőségei. Élt az adott lehetőségekkel. Megfogta a munka végét. Elkezdte a legszegényebbek sokak által megvetett munkáját: szedegetni kalászokat az aratók után. Elkezdett gondoskodni úgy, ahogy lehetett arról az öregasszonyról, aki szerette őt, és akit szeretett ő. Megpróbáltak valahogy egzisztenciát teremteni maguknak. Megfogadta a tanácsát az idősebbnek, noha az furcsa lehetett neki is.
Élte a maga életét keményen dolgozva, - olvastuk: alig pihent valamit, kora reggeltől késő estig talpon volt. Olvastuk: csodálkozik, hogy egyáltalán szó-ba áll vele Boáz. Azt mondja: hogyan engedheted meg, hogy igyam szolgáid vizéből, mikor idegen vagyok? Jöttment pogány. Nem követel magának jogokat, hanem dolgozik, és közben ragaszkodik Istenhez. Ragaszkodik hozzá akkor, amikor elveszti a férjét. Nem az öklét rázza: milyen Isten az, aki ezt megengedi, hanem még jobban odabújik Istenhez, mert még jobban rászorul az Ő szeretetére. Ragaszkodik hozzá akkor, amikor sógornője visszafordul félútról és visszamegy a maga isteneihez. Ruth megismétli hitvallását: Istened az én Istenem. És megy tovább Naomival az úton. Ragaszkodik Istenhez akkor, amikor ilyen reménytelen, kilátástalan, csüggesztő körülmények közé érkeznek meg. Mindig ragaszkodik hozzá. Özvegyen és újra társat kapva, egyedül vagy közösségben, szegényen vagy jómódú ember feleségeként. Ezen semmi nem változtat, hogy elkötelezte magát az élő Isten mellett. Egyedül tőle vár mindent és egészen reá bízta a jövőjét.
Ő már korábban kinyitotta szívét Isten előtt, és egyre szélesebbre tárta annak kapuját, és Isten ott az őt megillető helyet foglalta el. Első lett és kizárólagos Úr. Ennek a gyümölcse volt az a sok áldás, amit kapott. Mert Isten azoknak, akik ragaszkodnak hozzá, csodálatos dolgokat ígér. A 91. zsoltár végén olvashatjuk ezt: „Ezt mondja az Úr: Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.”
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten az övéi elé odakészített egy utat. Ezen az úton elhelyezett bizonyos nyomorúságokat is, és telerakta áldásokkal. Aki ezen az úton jár, az mindig közel marad Istenhez. Azt még a nyomorúságai - lásd Ruthnak a gyászát -, a veszteségei, a próbák is közelebb viszik Istenhez, és az az áldások között sem bízza el magát, és nem magának tulajdonítja az eredményeket, hanem újra és újra felharsan szívében: áldott az Úr! Aki az Istentől neki rendelt úton jár, annak lesz sikeres pályafutása, „az futja be ezt a karriert.”
Másik úton is lehet járni, ott viszont maga marad az ember. Ott nem számíthat Istenre, mert otthagyta őt. Nem érik kedves meglepetések, Isten áldásai, mert ott nem készített Isten áldásokat. Az Isten útján vannak az áldások. Ott még a próba is sokszor megkeményíti vagy még jobban szembefordítja Istennel. Az irány nem jó, célt tévesztett. Ezt nevezi a Biblia bűnnek.
Az újszövetségi kifejezése a bűnnek azt jelenti: céltévesztés. Nem arra megyek, ahol Isten látni akar, ahova hívott, és ahol mindazt megtalálom elkészítve, amire szükségem van ahhoz, hogy boldog, értelmes életem legyen a nehézségek közepette is. Mert ugye nem azt olvastuk, hogy aki ragaszkodik hozzám, az soha nem kerül nyomorúságba, hanem azt ígéri Isten: „vele leszek a nyomorúságban és kimentem őt.” Mert még a nyomorúság mögött is az Ő minket formáló szeretetét ismeri fel az ember.
Ez a bizonyosság tükröződik itt Boáz szavaiban: „Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni.” Ez az a lehetőség, amiről az említett idős testvérünk beszélt. És ez az a lehetőség, amit ez a világ nem ismer. Hadd idézzek néhány közmondást és egy szólást, amelyik olyan jól tükrözi azt, hogy nem ismeri a hitetlen világ ezt a nagy lehetőséget: Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna. Kaparj kurta, neked is lesz. Segíts magadon, Isten is megsegít.
Vaskosan pogány bölcsesség van ezekben a közmondásokban. Magamra vagyok utalva, Isten sehol, nekem kell kikaparni, amit el akarok érni. Nekem kell segíteni magamon, mert hiába kiabálok, nincs senki se az égben, se a földön, aki megkönyörüljön rajtam. Ha mégis van Isten, esetleg utána talán segít, ha magamon segítettem. És mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti. Ez a világ bölcsessége, és ennél tovább nem is juthat, mert azon a célt tévesztett úton ez a valóság. Ezzel kell találkoznia. Ezért hív minket Isten arra, hogy forduljunk meg. A megtérés szó azt jelenti: megfordul 180 fokban, hátra arc, és induljunk el azon az úton, amit Ő készített el a számunkra.
Isten gyermekét az jellemzi, hogy ragaszkodik Istenhez jóban, rosszban, egyedül, közösségben, ha teljesülnek az álmai, akkor is, és ha nem teljesednek, akkor is. Tudja azt, hogy Isten mindig pontosabban ismeri mire van neki szüksége, mint ő maga. Ez nem valami tétlen tespedés, ez nagyon tevékeny élet. Aki gyakorolja ezt az Istenbe vetett bizalmat és naponta megharcolt hitet, az tudja: ez lelkileg is teljes aktivitást igényel, de egyébként is tevékeny az ilyen ember, mint Ruth. Közben jár az esze, de Isten Szentlelke irányítja értelmét. Közben jár a keze és talán szorgalmasabb, mint sokan körülötte, végzi mindazt, ami itt a dolga, de nem feledkezik el arról, hogy Isten is végzi mindazt, amit érette meg akar tenni. Amit megígért, vagy amiről a hívő nem is tud. És az az attitűdje, az alapállása, amit a 138. zsoltárban így szoktunk énekelni: Áldásodra én kész vagyok, hálát adok néked, Istenem. Nem is csak az áldásaidért, hanem éretted, magadért. És azért, hogy én nyomorult is hozzád tartozhatom. Mert te magad többet érsz nekem, mint bármi, amire vágyakozom, vagy amit még ezután adni fogsz.
Hogyan akarunk karriert befutni vagy a gyermekeinknek, unokáinknak emelkedő pályát készíteni?
Olyan időben élünk most, amikor sokan komoly hiányokkal küszködnek. Sokan vannak, akik társ nélkül, biztos megélhetés nélkül, meleg otthon nélkül élnek, s egyáltalán úgy, hogy nem látják értelmét a létüknek. Úgy érzik, semmi okuk a reménységre, reménytelenül tengődnek egyik napról a másikra. Könnyen azt mondja az ilyen ember: könnyen szaval az, akinek van társa, egészsége, családja, küldetése, otthona. Ne szavaljon könnyen, hanem tegyen meg mindent azokért, akiknek nincs. De akár van, akár nincs, mindannyiunkra érvényesek Isten ígéretei. Aki ragaszkodik hozzám, - azt mondja az Úr, - azzal vele vagyok a nyomorúságban is, és azt előbb-utóbb kiszabadítom abból. Merjük-e ezt hinni?
Két igével hadd fejezzem be. Azt olvassuk a Példabeszédek könyvében: Bízd magadat egészen Őreá, mert abból jó származik. És azt olvassuk Jeremiás siralmainak a könyvében: Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadításáig.
Ilyenkor az ember azt kérdezi: Mi lesz az Úr szabadítása? Nem tudom. És meddig kell arra várni? Nem tudom. Hát akkor mit tudsz? Azt, hogy az Úr Úr, és a szabadítás már készen van nála. Azt, hogy Ő egészen bizonyosan nem feledkezik el rólam. Tegyem, amit az adott helyzetben lehet és kell, s közben ragaszkodjam Istenhez, és a jutalma nem marad el.
Amíg ez csak elmélet, addig lehet rajta vitatkozni, amikor valaki megpróbálja, akkor tapasztalja: igazak az Isten ígéretei.

Imádkozzunk!
Kérünk, Istenünk, hogy teljes meggyőződéssel, személyes hitvallásunkként hadd tudjuk ezt elmondani: Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom. Mert az igazaknak Atyja hű szolgáját el nem hagyja. (269. ének).
Köszönjük, hogy a te hűségedhez nem fér kétség. Könyörülj rajtunk, hogy tudjunk mi is ragaszkodni hozzád minden körülmények között. Segíts, Urunk, hogy otthagyjuk a magunk útját, és elinduljunk a tiéden. Bátoríts minket, hogy járjunk a tiéden, olyan könnyen elakadunk ott. Szentlelked adjon folyamatos lendületet nekünk.
Segíts, hogy ne magunkra nézzünk, és ne a nehézségeinkre, s főleg ne elképzelt nehézségekre, hanem tereád, aki ura vagy az eseményeknek, és időzíted azokat. Aki ura vagy minden testnek és mindannyiunk értelmének, és adsz megfelelő gondolatokat, és aki magad vagy az áldások forrása.
Taníts minket sokkal jobban bízni benned. Bocsásd meg, hogy sokszor csak az nyugtat meg, ha kezünkbe vesszük dolgaink intézését. És olyan bizonytalannak tűnik: hogy kezedre bíznánk. Segíts minket, hogy azzal foglalkozzék a kezünk, amivel te bízol meg, és hadd tudjuk hittel várni, hogy te is munkálkodsz és jól tudod, mire van szükségünk. És aki ragaszkodik hozzád, azzal ma is vele vagy a nyomorúságában és megszabadítod őt.
Könyörgünk hozzád azokért a testvéreinkért, akik külön terheket hordoznak most. Adj vigasztalást a gyászolóknak, gyógyulást a betegeknek, reménységet a kétségbeesetteknek. Taníts minket bizalommal imádkozni hozzád. Könyörgünk ma különösen a Kárpátalján élő testvéreinkért. Áldd meg az ott működő iskolákat, kísérje az áldásod az oda küldendő adományokat. Kérünk, vedd körül különös szereteteddel azt a tanárnő testvérünket, aki a tankönyvekkel együtt megy oda most tanítani. Tedd őt áldássá ott.
Áldd meg mindazokat, akik az evangéliumot hirdetik. A munka olyan sok ott is és a munkás kevés. Küldj munkásokat a te aratásodba. Formálj mindnyájunkat olyanokká, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat, s minden parancsodat. Hadd váljunk így mindnyájan a magunk helyén a te munkásaiddá.
Segíts folytatni most az imádságot és taníts minket az eddiginél sokkal nagyobb bizalommal imádkozni hozzád.
Ámen.