HOGY BEVÉGEZZEM AZ IGEHIRDETÉST

1996. augusztus 11, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

„Igyekezz minél előbb hozzám jönni, mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába; Kreszcensz Galáciába, Titusz Dalmáciába ment. Egyedül Lukács van velem. Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznát veszem a szolgálatban. Tükhikoszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz; hozd el a könyveket is, főként a pergameneket. Alexandrosz, a rézműves, sok rosszat követett el ellenem. Megfizet neki majd az Úr cselekedetei szerint. Te is őrizkedj tőle, mert igen hevesen ellenállt a mi beszédeinknek. Első védekezésemkor senki sem volt mellettem, sőt mindenki elhagyott. - Ne számítson ez bűneik közé! De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy általam legyen teljessé az ige hirdetése, hogy a pogányok valamennyien meghallják azt. És megszabadultam az oroszlán szájából. Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az Ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön örökké. Ámen. Köszöntsd Priszkát és Akvilát, meg Onéziforosz háza népét. Erasztos Korinthusban maradt, Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam betegen. Igyekezz a tél beállta előtt megjönni. Köszönt téged Eubulosz, Pudensz, Linosz, Klaudia és a testvérek mind. Az Úr legyen a lelkeddel! Kegyelem veletek!”

Imádkozzunk!
Istenünk, szeretnénk most őszintén megalázni magunkat előtted, és átélni, hogy milyen hasonlíthatatlanul nagy vagy. Dicsőítünk téged, mert egyedül téged illet minden dicsőség. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van.
Áldunk azért, hogy noha ilyen fenséges és dicsőséges vagy, mindannyiunkat külön-külön ismersz és szeretsz. Köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket, azért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat. Áldunk mindazért, amit Jézus Krisztusban adtál nekünk, és köszönjük, hogy neked, a Mindenhatónak van szavad hozzánk kicsi, embergyermekeidhez.
Kérünk, Urunk, ajándékozz meg most minket igéddel. Azzal az igével, amivel a világokat teremtetted, és segíts, hogy az emberi bizonyságtételen túl meghalljuk hozzánk szóló, életet formáló, életet teremtő szavadat.
Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid. Hadd kerüljön oda az egész életünk a te világosságodba. Hadd tudjunk a te igéd világánál tájékozódni, és könyörülj rajtunk, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.
Így tedd áldásossá, a szívünket, életünket meggazdagítóvá ezt az istentiszteletet. Jézus nevében kérünk.
Ámen.

A végére értünk Pál apostol Timótheushoz írt második levele tanulmányozásának. Láttuk, hogy ebben az utolsó fejezetben még egyszer lelkére köti lelki gyermekének és tanítványának az apostol: hirdesd az igét. Sokféleképpen részletezi is ezt az egész levélben, de ebben a részben különösen. Azt hangsúlyozza: minden körülmények között hirdesd, akár kényelmes az, akár kényelmetlen. Ha szívesen hallgatják és figyelnek rá, akkor is, de ha elfordítják a fülüket az igazság beszédétől és a mesékre figyelnek, akkor is, mert akármit csinál a hallgatóság, csak az mentheti meg a halálból, ha Isten igéjét komolyan veszik. A legtöbbet akkor teszed azokért, akik között élsz, Timótheus, ha tisztán és elegyítetlenül hirdeted nekik az igét.
Olyan sok beteges beszéd hangzik ezen a világon, te hirdesd az egészséges tudományt! Olyan sok rossz hírt mondanak az emberek egymásnak, te hirdesd a jó hírt, az evangéliumot: Azt, hogy Isten mindnyájunkat szeret, azt, hogy Jézus Krisztus helyettünk halt meg a kereszten, azt, hogy aki Őbenne hisz, annak új élete lesz már itt, és örök élete odaát is. Hirdesd az igét!
Legutóbb az apostol hitvallásával ismerkedtünk: hogyan vélekedett ő élet és halál kérdéséről, és hogyan készült meghalni Jézusért. Ezt a különös szót használta: elköltözöm. Ebben benne van mindaz, amit ő az élet és halál nagy kérdéskörével kapcsolatban hitt. Az költözik el, aki innen odamegy. Tudniillik ott is van valami. Nemcsak az van, amit itt látunk. És ott van a fontosabbik, - és nem mindegy, hova megy, amikor ki kell költöznie ebből az életből. Ő egészen bizonyosan tudta, kihez megy. Elkészítette az igaz Bíró a győzelmi koszorút, és azt megadja mindnyájunknak, aki vágyva várjuk az Ő eljövetelét.
Ennek kapcsán megtanultuk azt, hogy más a meghalás és más a halál. Nem a meghalás a veszedelmes, hanem a halál. Mert a halál az Isten nélküli lét. Ebből hív ki minket Isten az evangélium által, hogy aki újra kapcsolatba kerül vele, az éljen. Aki az élet forrásával, Istennel, közösségre jut, csak annak van élete. Azt viszont egyáltalán nem zavarja az, hogy egyszer ő is meghal, mert ahogy Jézus Mártáéknak Bethániában mondta: „Én vagyok a feltá-madás és az élet, és aki hisz bennem, ha meghal is él.” Egyszer mindenki meghal, de aki már a meghalása előtt átment a halálból az életbe, az a meghalására úgy gondol, ahogy Pál: elköltözöm. Átmegyek innen, ahol sok kellemetlenség kísérte munkámat, oda, ahol nincs többé kellemetlenség, de nincs többé könny, gyász, fájdalom, magányosság, megaláztatás sem. Ahol kiteljesedik az Istennel való közösség.
Mielőtt továbbmegyünk a mai részre, hadd kérdezzem meg egészen személyesen: van neked már ilyen életed? Ez a jézusi élet, ez az Istennel való valóságos közösség, amikor alázatosan, de bátran és meggyőződéssel elmondhatja a hívő: Isten kegyelméből átmentem a halálból az életbe. És ha egyszer eljön a meghalásom ideje, az csak azt jelenti, hogy ami már itt is jó és szép volt, mert Krisztustól kaptam, az kiteljesedik és véglegessé válik. Isten akár ma adhatja neked ezt az életet.
Nos, ebben a befejező szakaszban néhány egészen személyes dologról ír az apostol. De feltűnő az, hogy egy börtönben levő, régóta fogolyként tartott öregedő ember, aki fél a tél közeledtétől és kéri Timó-theust, hogy egyrészt gyere minél előbb, mert vágylak látni, másrészt hozd el útközben a kabátomat, - akit igazán sajnálhatnánk, és aki sok minden nélkül szűkölködik, úgy intézkedik onnan, mint egy hadvezér, mint egy győzelmes hadvezér. Tele van ez a néhány vers utasítással, információval, tanáccsal és tervvel.
Sok személynevet olvastunk itt. Ezek közül a személyek közül szeretnék néhányat kiemelni most, és a többiekkel majd később foglalkozunk. Ma azokról lesz szó, akikről bővebben ír az apostol.
Először Démász nevét említi. „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott.” Az ember meghökken: hogy-hogy ehhez a világhoz ragaszkodott, Dé-mász? Hát a Filemonhoz írt levélben olyan kedvesen említi az apostol mint munkatársát. A Kolosséiakhoz írt levélből kiderül, hogy Démász Pál apostol első fogságát is megosztotta vele. Mi lehetett ennek az oka, hogy „elhagyott és ehhez a világhoz ragaszkodott?” Van ilyen egyáltalán? Dé-mász elindult a hit útján. Jézus követője lett, sőt beállt a szolgálatba. És most gondolt egyet és visszafordult? Hogy van ez?
Az Úr Jézus is beszél arról, hogy sajnos van ilyen. A magvető példázatában ezt olvassuk: „Mások azokhoz hasonlítanak, akiknél a mag a sziklás talajra hullott: ezek amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják, de nem engedik, hogy gyökeret verjen bennük, mert mindig a pillanatnyi helyzethez igazodnak, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal eltántorodnak.” (Mk 4,16-17).
Egy ideig hisznek, aztán a pillanatnyi helyzethez igazodván, azonnal eltántorodnak. A Biblia tud az ideig való hitről. Amikor valaki rádöbben elveszett állapotára, örömmel megragadja Isten kegyelmét, hálából elkezd neki szolgálni, de kiderül, hogy ez jórészt lelkesedés volt. Kell a lelkesedés, de annak az idő folyamán hűséggé kell válnia. Olyan hűséggé, hogy akkor is ott maradok, ahova az én Uram állított, ha ott pusztulok el. Olyan hűséggé, hogy mindent veszni hagyok azért, amit megnyertem, mert tudom, hogy ez önmagában többet ér, mint az egész világ. Olyan hűséggé kell válnia a lelkesedésnek, amely hűség ismeri azt, akihez ragaszkodik, és nem kockáztatja a vele való közösségét semmiért. Maradjon el inkább minden egyéb, csak azt a Jézust, aki engem elfogadott, el ne veszítsem.
Nos, a Démászokból ez hiányzik, ez az eltökéltség. A Démászok nem tudnak visszavonhatatlan döntéseket hozni. A Démá-szok nem ismerik azt: átgondoltam, megrágtam és kimondtam az igent erre, és ez azt jelenti, hogy minden egyébre nemet mondtam, és ehhez ragaszkodom. Ezek a komoly, férfias döntések hiányoznak a Démászokból. Meg az a készség, hogy minden áldozatra kész vagyok azért, akivel összekötöttem az életemet, azért a küldetésért, amit Ő bízott rám, azokért, akiket nagyon szeretek. Ha közben úgy járok, mint a földbe esett gabonamag, hogy önmaga elrothad, azt sem sajnálom, mert tudom: így terem sok gyümölcsöt.
Nos, vannak, akik szeretnének gyümölcsöt teremni, de nem akarnak elrothadni. Szeretnének világítani, mint a gyertya, de nem hajlandók elfogyni közben. Ezek a Démászok. Az ördög pontosan ismeri az ilyenek gyengeségeit, és egy kritikus pillanatban utánuk nyúl és visszarántja őket. Amikor nehézségek támadnak, amikor üldöztetést és szenvedést kell vállalni az ige miatt - ahogy olvastuk Jézus szavaival -, akkor már nem. Amíg lehet hallelujázni együtt, addig igen. Amikor fizetni kell érte valamit, azt már nem! És éppen a legkritikusabb pillanatban visszafordulnak.
Sokszor azt mondják az ilyen Démá-szok, hogy csak ideiglenesen fordulok most vissza. Fiatalok azt szokták mondani: szeretnék még egy kicsit élni, s majd utána követem Krisztust. Na, de hát ha Jézus maga az élet, és mint az előbb láttuk, az ment át a halálból az életbe, aki Jézushoz ragaszkodik, akkor hogy képzelik, hogy Jézus nélkül lehet élni? Csak a világba visszacsúszni lehet. Lelki öngyilkosság az, amikor valaki odakerült már az Úr Jézus közelébe - sőt életet kapott nála, és egyszer mégis elengedi Őt és a jelenlegi világhoz ragaszkodik. Isten őrizzen meg ettől mindnyájunkat!
Egy kislány új életet kapott egy csendeshéten az Úr Jézustól. Az egész ember ki volt cserélve. Ezzel a boldogsággal jött haza, és így kezdett rendet tenni az életében. Aztán nem sokkal ezután a család elment nyaralni. Ott a nyaralás során megismerkedett egy fiúval, akivel sok időt töltöttek együtt. Sose érezte még, hogy ennyire fontos legyen valakinek. A fiú nem volt hívő, de remélte, hogy ha tartani fog a kapcsolat, még megtérhet ez a fiú, mint ahogy ő is néhány héttel ezelőtt. Aztán a fiú átölelte, - ilyen élményben sem volt még része. Megszólalt a test. Aztán nem akart maradinak mutatkozni és odaadta magát ennek a fiúnak. Rossz lelkiismerettel, sok keserűséggel folytatódott a kapcsolatuk. Aztán elmaradt a gyülekezetből. Elmaradtak az otthoni csendességei is, és egy év múlva, amikor hívogattam egy evangélizációra, egy ki-égett, keserű emberrel találkoztam. Hová lett a ti boldogságotok? - kérdezte Pál a galá-ciabelieket. És ezt kérdeztem meg én is tőle.
Egy férfi egyszer találkozott Jézus Krisztussal, és egy komoly belső harc után úgy döntött, hogy vele akar járni. Aztán néhány hónap múlva egy régi ismerőse felbukkant és egy nagy üzletet ajánlott. Úgy tűnt, minden rendben van, legálisak a dolgok, és nagy pénz jön a családba. Valóban így is volt. Nem voltak egészen legálisak a dolgok, de a nagy pénz jött. Aztán egy újabb ajánlat érkezett, aztán megint újabb, és egyszerűen nem tudott nemet mondani már az újabb és újabb nagy pénzre. Körülbelül két év telt el, valakit látogattam az egyik kórházban, s csodálkozva ismertem rá pizsamában a folyosón. Ő is ott volt idegösszeroppanás után megkeseredve. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki idegösszeroppanást kap, aki ilyen üzletekbe belemegy, de aki otthagyja az Urat, és a jelenlegi világhoz ragaszkodik, azt ez testileg-lelkileg megviseli vagy tönkreteheti.
És néha észre sem vesszük, hogy nagy jószándékkal mi leszünk eszközök abban, hogy valaki otthagyja az Úr Jézust. Egyszer egy fiú jött haza egy igealkalomról úgy, hogy új világ nyílt ki előtte. Bocsánatot kapott az egész múltjára és rábízta az egész jövőjét Jézusra. Még az otthoniak is örültek neki, noha nem egészen tudták hova tenni ezt a nagy változást. Aztán csak egyszer észbe kapott apuka: hova fog ez vezetni, hogy ennyire az első helyre került az életében Jézus? Hát jó, legyen vallásos, ha nagyon akar, de ne ennyire, hogy naponta bibliaolvasással tölti a drága időt, a hét végén elmegy a gyülekezetbe, meg holmi öregasszonyoknak segít ezt meg azt. Hát nem így tervezte ő a fia jövőjét! Most alapoz ez a gyerek, minél több nyelvet tanuljon meg, ismeretet szerezzen. Kapcsolatot kell kiépíteni, utazni kell. Amit lehet, tanév közben, a nyarat meg egészen ilyen dolgokra kell szánni. Hát a karrierje ... Mi lesz így?
Sikerült megtömnie hasznos programokkal a fia életét úgy, hogy kiszorult onnan Jézus Krisztus. És amikor egy idő múlva ez a fiú személyes ügyében tanácsért jött hozzám, és próbáltam a magam naiv, hívő módján a Szentírás, az evangélium szempontjait érvényesíteni a tanácsadásnál, megbocsátó mosoly jelent meg az arcán. Már nem lehetett az evangéliummal érvelni.
„Démász engem elhagyott, mert ehhez a világhoz ragaszkodott.” Isten őrizzen meg mindnyájunkat ettől! Az Ördög mindent fel tud használni erre: magányosságot, házasságot, egészséget, betegséget, sikert és kudarcot ... Isten adjon erőt nekünk ahhoz, hogy állhatatosan megmaradjunk Jézus mellett!
A másik név, ami következik: Lukácsé. Ő éppen az ellenkezője Démásznak. Majdnem tőmondat rövidséggel mondja Pál: „Egyedül Lukács van velem.” Lukács, a szeretett orvos - egy másik helyen így nevezi. Aki második missziói útján csatlakozott az apostolhoz, és attól kezdve mindvégig vele maradt. Nem személyes szimpátiából, hanem az Úr Jézus iránti hűségből. Lukács nem Pált szolgálta, hanem együtt szolgálták Krisztust, de Lukács ugyanolyan odaadással. Feladott mindent és egy-ügyű emberré vált: Jézust vinni másokhoz közel. Ezért járt utána mindennek gondosan, amikor megírta az evangéliumát. Ezért nem hagyta abba az írást az evangéliummal, hanem folytatta és leírta azt is, hogy Jézus mit cselekedett az Ő apostolain, a benne hívőkön keresztül, s megírta az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet. Ő mindent végigcsinált, s akkor sem hagyta abba, ha jöttek a nehézségek, ha szenvedést vagy üldöztetést kellett vállalni az evangéliumért.
Egyedül Lukács van velem. - Olyan szép fénysugár ez a börtön cellájának a sötétjében. Ismerős-e nekünk ez a csendes hűség, amikor elszántan, átgondoltan ragaszkodik valaki egy helyes döntéshez, egy személyhez, akibe a bizalmát vetette, egy ügyhöz, amit Isten bízott rá, vagy azokhoz, akik között még szolgálatot kell végeznie, akkor is, ha hálátlanok? Akkor is, ha a fáradozásait sok kudarc is kíséri? Túllát a csapdákon, a sikertelenségen, a maga erőtlenségén, a gáncsoskodáson ... mindenen, és a célra néz. Vagy még inkább Arra néz, aki küldte. „Félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, és nézvén a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőpályát” - ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk. A Lukácsokat ez jellemzi. (Zsid 12,1-2).
A Démászok tekintgetnek jobbra-balra, néha hátra, aztán egy kritikus pillanatban visszacsúsznak. A Lukácsok előre néznek és felfelé, és ezért mindenre készek, és mindenre képesek, amire Jézus képessé teszi őket.
A harmadik név, amelyik mellé még fűz valamit az apostol: Alexandrosz vagy Károli így írja: Sándor. Mit csinált Sándor? „Bronzműves volt, aki sok rosszat követett el ellenem - írja Pál -. Megfizet neki majd az Úr cselekedetei szerint. Te is őrizkedj tőle, mert igen hevesen ellenállt a mi beszédeinknek.”
Démász csak visszacsúszott, Alexandrosz viszont, úgy tűnik, aktív és személyes ellensége lett Pálnak és az evangélium ügyének. Még Timótheust is inti, hogy óvakodjék tőle. Nem részletezi Pál, mint csinált Alexandrosz, csak ennyit ír még: az Úr majd megfizet neki cselekedetei szerint. Ezt nem kívánja Pál, hanem a törvényszerűséget megállapítja: így szokott lenni.
Ír azonban valamit Alexandroszról, ami nagyon el kell, hogy gondolkoztasson minket. Hogyan lett ez az ember eszközzé a Sátán kezében? Úgy, hogy „hevesen ellenállt a mi beszédeinknek.”
Testvérek, ez vastörvény az Isten országában. Mindenki olyanná lesz, ahogyan viszonyul Isten igéjéhez. A Démászok úgy viszonyulnak, hogy egy ideig hisznek az igének, aztán hallgatnak a világra. Bizonyos mértékig komolyan veszik Isten igéjét, bizonyos kérdésekben azonban modernek akarnak maradni, ott nem érvényes az ige. Ezért bizonyos ideig követik Jézust, aztán visszacsúsznak.
A Lukácsokat az jellemzi - és most tőle való idézeteket mondok: szívükben forgatják Isten igéjét. Igazat adnak az Isten beszédének. Naponta tudakozzák az Írásokat, hogy úgy vannak-e azok. És aki ennyire komolyan veszi Isten igéjét, az mindvégig állhatatosan megmarad Krisztus mellett, mint Lukács.
Az Alexandroszokat meg az jellemzi, hogy hevesen ellenállnak az igének és az igehirdetésnek. Védekeznek az ellen, hogy Isten igéje igazán eltalálja őket. Eszük ágában sincs az, amit Lukács így ír: igazat adtak az Istennek. És ez lesz belőle, hogy felhasználhatja őket a gonosz Isten ügye ellen és Isten emberei ellen.
Megint csak azt mondom: Isten őrizzen meg mindnyájunkat ettől, hogy hevesen vagy nem hevesen, de ellenálljunk az Isten igéjének, mert az soha semmi jóra nem vezethet!
Ezt tudjuk meg Démászról, Lukácsról és Alexandroszról. És mit tudunk meg Pálról? Őróla is kiderül itt egy s más. Kiderül az, hogy készen van a halálra, de legnagyobb meglepetésünkre tele van tervvel. Hogy gondolja ezt, hogy kész bármikor meghalni Krisztusért, ugyanakkor megfordul a fejében: hátha mégis szabadon engedik még, és ezekből a mondatokból kiderül: tervez, programja van. Ha szabadon engedik, ő még tovább nyugatra viszi az evangéliumot, ha lehet, Hispániába is eljut. Kreszcenszről azt olvastuk, hogy elment Galáciába, de némely régi kéziratok azt mondják: Galliába. Lehet, hogy az a helyes. Pál elküldte terepszemlét tartani és az utat előkészíteni. Ez az ember nincs kétségbeesve.
Ő nem halni készül vagy halni vágyik, - ha kell, kész menni. Tudja, jó helyre megy, ott sokkal jobb lesz neki, mint itt. De mi lesz azokkal, akik még nem hallották az evangéliumot? Ha itt maradhat, megy azonnal és hirdeti, lehetőleg azoknak, akik még soha nem hallották. Pedig közben ott van az az előbb említett emberi probléma - s milyen jó, hogy ilyen mondatok is benne vannak a Bibliában, - hozd el a kabátomat, mert fázom, meg hozd el a pergameneket, mert nincs itt semmi értelmes szellemi táplálék. Lehet, hogy ezek az Ószövetség könyvei voltak, vagy azoknak a görög fordítása. Vannak, akik arra gondolnak, hogy esetleg Pál saját levelei voltak, amiket felhasználhatott volna itt a védekezésekor. Nem tudjuk, teljesen mindegy, mi volt rajta, kéri Timótheustól. És kéri: gyere minél előbb. Télen szünetel a hajózás, még tél előtt érj ide. Egy sikoltó, magányos ember, akinek ugyanakkor erős és átgondolt programja van. Ha életben maradok, tudom, mit csinálok. Sőt, itt a tárgyaláson is tudom, mit csinálok. És ez a legmeglepőbb ebben a leírásban:
„Első védekezésemkor senki sem volt mellettem, sőt mindenki elhagyott. - Ne számítson ez bűneik közé! De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, hogy a pogányok valamennyien meghallják azt.” Az első és döntő tárgyaláskor egyedül maradt Pál, pedig a vádlottnak joga volt ilyenkor tanúkat vinni, akik szólhattak mellette, vagy egyszerűen a barátai is megszólalhattak, ha valami jót tudtak róla mondani. Sehol senki. Se barát, se bajtárs, se munkatárs. A bajban elillannak. Milyen kedves, hogy zárójelben utánateszi: ne legyen ez az ő bűnük!
Egyedül van Pál. Gondoljuk egy pillanatra magunk elé a helyzetet. Lehet, hogy magán a Fórumon történt ez a tárgyalás. Mindenesetre nagyobb csarnokban, népes hallgatóság előtt, mert óriási ügyeket csináltak abban az időben a keresztyének elleni hajszából. Lehet, hogy maga Néró császár is jelen van a tárgyaláson. De mindenesetre a kiváló római bíróság. Elhangzanak a vádak. Vagy eszeveszett hazugságok, vagy ostobaságok, butaságok. Például a keresztyéneket azzal vádolták akkor, hogy kannibálok. Emberhúst esznek és embervért isznak, hiszen azt mondják az istentiszteleteik végén: ez az én testem, ez az én vérem, egyétek, igyátok. A teljes tájékozatlanság... - azóta is jellemző ez sokszor a hívők ellenségeire.
Nos, elhangzanak ezek a vádak, és akkor megszólalhat Pál. És mit csinál? Beszél Jézusról. Elmondja annak a pogány társaságnak, hogy ki Jézus. Hirdeti nekik is és mutatja az életre vezető utat. Ti is hihettek Őbenne. Még ott is az evangéliumot hirdeti: „hogy teljesen bevégezzem az igehirdetés szolgálatát” - írja itt. Miért? Mert ezt bízta rá Jézus.
Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv 9. részében az ő megtérésénél olvassuk, hogy Jézus azt mondja: „hirdessed az én nevemet pogányok, királyok, helytartók előtt, és megtanulod majd, mennyit kell az én nevemért szenvedned.” Ez történik a Fórum Románumon is. Az apostol nem fél, hogy jaj, mi lesz, nem mentegetőzik, nem magát sajnálja vagy sajnáltatja, pedig igazán lenne rá oka, hanem mint egy győzelmes sereg vezére: nyomul előre. Hirdeti az evangéliumot. Pillanatok alatt kiderül: ő van fölényben. Ő tud valamit, amit azok mindnyájan nem tudnak. Neki van valamije, amire mindnyájuknak szükségük van, és egyiküknek sincs még meg. Jézus, az örök élet, a bűnbocsánat, az üdvösség - tessék, kell? Ti is kaphatjátok. Értetek is jött, helyettetek is meghalt.
Nem tudom, érezzük-e, micsoda offenzív magatartás ez? Nem az, hogy bocsánatot kérek, hogy vagyok. Nem az, hogy nekem már úgyis mindegy. Hogy volna mindegy? Egyáltalán nem mindegy, hogy elkárhoznak vagy nem, s csak az evangélium üdvözítheti őket. Na de miket mondtak rólad! Mindegy, hogy miket mondtak, erre van szükségük. És, ha lehetőségem van rá, mondom nekik szeretettel és meggyőződéssel.
Ismerős-e nekünk ez a küldetéstudat? A magunk helyén, a magunk módján - mi nem vagyunk Pál apostolok, azok vagyunk, akik - ezzel az indulattal ott lenni. Ezzel az aktivitással jelen lenni. Ez nem jelenti azt, hogy örökké prédikál az ember, de amiért imádkoztunk az énekben: szépen tündököljék bennünk az evangélium. Hogy testet öltsön bennünk is valami módon Krisztus. Hogy a gesztusainkban megjelenjen valami hiteles krisztusi szeretet. És amikor ennyi hazugságot kell hallanunk nap mint nap, akkor igaz evangéliumot tudjunk mondani adott esetben. Lehet, hogy egyetlen mondatot, lehet, hogy két szót, de ha az ezzel a szeretettel és a Lélek irányításával hangzik el, üdvössége lehet valakinek a következtében.
Használhat-e minket Isten így eszközökül? Ahogy az ördög használja az Alexandroszokat, az élő Krisztus úgy akarja használni ma is a Pál apostolokat. És mindnyájan végezhetjük ezt a szolgálatot.
Mert valamit azért Jézusról is megtudunk, nemcsak Démászról, Lukácsról, Alexandroszról és Pálról. Azt Pál - és hangsúlyos itt ez az ellentétes kőtőszó -, írja: de az Úr mellettem állt és megerősített engem. Csak az Úr tud megerősíteni mindnyájunkat. Az ilyen kiszolgáltatott helyzetekben különösképpen is. De Ő meg tud erősíteni, hogy hűek maradjunk hozzá, hűségesek maradjunk a tőle kapott küldetésünkhöz, hogy egészen bevégezzük az igehirdetés szolgálatát, vagy azt, amit Ő ránk bízott. Egészen bevégezzük, tudva azt, amit olyan kedves egyszerűséggel ír itt az apostol, hogy „bevisz engem az Úr az Ő mennyei országába.”
A jövője teljesen rendben van. Nem kell izgulnia semmi miatt. Semmi nem véletlen, semmi nem bizonytalan. Bevisz az Ő mennyei országába, az Ő dicsőségébe. Most pedig, amíg itt vagyok, itt akarok helytállni, és tenni azt, amit rám bízott, tudván, hogy nem az én teljesítményem lesz, ami létrejön, hanem Ő használ engem. Eszköz lehetek a kezében. És néha az eszköz is szenved, miközben használja a mester. Aztán egyszer majd leteszi az eszközt és azt mondja: „Jól van, jó és hű szolgám, kevésen voltál hű, sokra bízlak ezután. Menj be a te Uradnak örömébe.”
De nehogy visszacsússzunk, mint Dé-mász, nehogy használhasson az ördög, ha ellenállunk az igének, mint Alexandroszt, hanem legyünk csendes hűségesek, mint Lukács. Legyünk ilyen - a szó nemes értelmében vett - megszállottak, a Szentlélektől megszállottak, mint Pál, akik minden alkalmas és alkalmatlan időben azt csinálják és azt mondják, amit Jézus akar velük elvégeztetni és mondatni. És le ne vegyük tekintetünket a mi Urunkról, aki mellénk fog állni mindig, és megerősít minket, és majd egyszer Ő mondja ki: most már elég, menj be a te Uradnak örömébe.
Könyörögjünk együtt is azért, hogy ez így lehessen, énekeljük a 397. ének 5. versét:
„Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,Felfedi titkát minden szív előtt.Egy lélekért se érjen vádja téged,Hogy te miattad nem látta meg Őt.Légy örömmondó, békekövet,Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!”

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk téged azért, mert hozzánk már eljutott a jó hír: élsz és uralkodsz mindörökké, és várhatunk vissza téged nagy dicsőségben és hatalomban.
Köszönjük, Urunk, hogy egyszer eljön majd az a világ, amelyikben nem fogunk többé fázni sem lelkileg, sem testileg. Amikor nem gyötör a magány vagy az egyedüllét. Amikor nem kudarcok, sikertelenségek, megaláztatások kínoznak bennünket. Amikor egyszer s mindenkorra elnémul minden hazugság, és vége lesz minden hiábavalóságnak, és amikor te leszel minden mindenekben. Segíts minket már most küzdelmeink, munkánk, szolgálataink között így nézni reád, a dicsőségesre, a győztes Úrra.
Szabadíts meg és szabadíts fel minket minden hamis félszegségtől, minden hitetlenségtől. Őrizz meg attól, hogy magunkra nézzünk és a magunk erejét méricskéljük. Őrizz meg attól, hogy gyáván hallgassunk, amikor rólad lehetne bizonyságot tennünk, vagy feleslegesen kotyogjunk, amikor hallgatnunk kellene.
Segíts, hogy egész életünk a te Szentlelked fegyelme alá kerüljön. Taníts meg minket ezzel a reménységgel és örömmel élni minden körülmények között, ami ebből a mai igénkből is áradt.
Kérünk, Urunk, hajolj most különösen is azokhoz, akik úgy érzik, semmi okuk az örömre vagy a reményre. Könyörgünk azokért, akik ezen a héten álltak meg ravatal mellett, hadd lássanak túl a láthatókon. Add, hogy ők még inkább tereád tudjanak nézni, és a te ígéreteidben megfogózni. És amikor már nem tudunk semmit mondani, szólaljon meg a te igéd, és legyen az vigasztalássá és reménységgé számukra és mindnyájunknak. Kérünk, ezt az igét add a szánkba, hogy ne közhelyeket és üres frázisokat mondjunk, amikor segíteni akarunk egymásnak, hanem helyén mondott igét mondass velünk. Hadd legyünk mindnyájan eszközök a kezedben. Tudjuk, hogy neked az eszközeidre különös gondod van.
Rád bízzuk a személyes gondjainkat. Hozzád könyörgünk népünkért, országunkért. Tőled kérünk áldást a világtalálkozó hátralevő rendezvényeire. Hangozzék ott is erőt adó, teremtő ige.
Áldd meg a pihenésüket azoknak, akiknek van lehetőségük rá. Adj gazdag, erőteljes igét a csendesheteken – ezen a most következő héten is mindazoknak, akik ott lehetnek. Taníts meg minket ezzel a csendes hűséggel ragaszkodni hozzád, szolgálni neked, és szeretni – személyválogatás nélkül – mindazokat, akik között élünk.
Ámen.