MENEKVÉS A JÉGESŐTŐL

1996. március 24, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

„Aki megijedt az Úr kijelentésétől a fáraó szolgái közül, hazamentette a szolgáit és jószágát. Aki azonban nem szívlelte meg az Úr kijelentését, az a mezőn hagyta szolgáit és jószágát.”

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, olyan sok nyomorúság van körülöttünk, és olyan sok terhet hordozunk mindnyájan. Köszönjük neked, hogy amit most énekeltünk, az szó szerint igaz: te vagy az egyetlen biztos menedék a számunkra is, aki, így ahogy vagyunk a bűneinkkel együtt is fogadsz. Aki nem kritizálsz, nem szabsz feltételeket, nem a kifogásaidat sorolod, pedig méltán sorolhatnád, hanem amint vagyunk sok bűn alatt, szeretsz minket és meg tudsz tisztítani.
Alázatosan kérünk, erősítsd meg bennünk ezt a bizonyosságot, hogy valóban menedék vagy a számunkra. Bátoríts minket, hogy bűnből és minden bajból hozzád meneküljünk, és ott is maradjunk a te közeledben.
Engedd, hogy egészen a szívünkig érjen hívásod, ami most az igén keresztül érkezik el hozzánk. Hadd hozza mozgásba az életünket. Addig, amíg időnk van, szeretnénk nálad biztonságot, védelmet, életet, megoldást találni.
Ámen.

Sokan olvastuk a múlt héten bibliaolvasó kalauzunk szerint a tíz csapás történetét. Amikor ehhez a részhez értünk, és a hetedik csapás kapcsán ezt a két mondatot is olvastuk, nagyon meglepődtem. „Aki megijedt az Úr kijelentésétől a fáraó szolgái közül, hazamentette a szolgáit és jószágát. Aki azonban nem szívlelte meg az Úr kijelentését, az a mezőn hagyta szolgáit és jószágát.” E szerint tehát lett volna lehetősége mindenkinek arra, hogy megmeneküljön ettől a pusztító veszedelemtől? Úgy tűnik, igen. Sokan mégis elpusztultak. Mindenki elpusztult, aki nem szívlelte meg az Úr kijelentését. A régi fordításban így olvassuk: aki nem törődött az Úr beszédével.
Ebben a szomorú eseményben benne tükröződik ennek az egész világkorszaknak a sorsa, amelyikben élünk. Ezért nézzük meg egy kicsit közelebbről, miről van szó itt, és mire figyelmeztet minket ezáltal Isten.
Azt olvastuk, hogy Isten elhatározta, kiszabadítja népét a rabszolgaságból. Ezért küldte Mózest és Áront a fáraóhoz, hogy kérjék meg, engedje el a népet. A fáraó nem engedett. Ekkor Isten az ő kemény szívét csapásokkal puhította meg. Ezek között volt ez a bizonyos jégeső is. Nem váratlanul szakadt az emberek nyakába ez a szörnyű veszedelem. Isten azt mondta: holnap jön majd ez az eső, amelyik viszont elpusztít mindent. Ami a szabad ég alatt lesz, ember, állat, termés: minden elpusztul. Még arra is figyelmezteti Isten külön az embereket: „küldj el, hajtasd be jószágodat és mindenedet, ami a mezőn van, mert olyan jégeső szakad minden emberre és állatra, hogy ami a mezőn marad és nem hajtják haza, elpusztul.”
Világos beszéd. Az ember azt várná, hogy ezek után hangyabollyá válik az ország, s mindenki menti, ami menthető. Tereli az állatait, viszi tető alá az értékeit, és ő maga is biztos fedezéket keres. És csodálkozva olvassuk: nem ez történt. Voltak, akik így tettek, de a többség egyáltalán nem vette komolyan, amit Isten mondott. A többség élte az életét tovább is úgy, mintha semmit nem mondott volna Isten. Nem szívlelték meg az Úr kijelentését. Nem törődtek Isten világos beszédével. Ennek a következménye lett a szörnyű pusztulás.
Képzeljük csak magunk elé anélkül, hogy kiszíneznénk azt, ami itt le van írva. Egyik napon elhangzik világosan, hogy Isten ítéleteként mi várható, mi jön az emberekre. Ő azonban nem akarja az emberek pusztulását, ezért figyelmeztet mindenkit. És akkor szokatlan időben beborul az ég és elkezd esni az eső. Itt-ott megkoppan egy-egy jég is. Aztán egyre sűrűbben zuhog az eső, egyre nagyobb jegek esnek. Kitör a pánik, igyekszik mindenki valami fedezék alá húzódni, a fák alatt keresnek sokan menedéket. Igen ám, de hatalmas villámok is cikáznak, a pusztán magányosan álló fákba belecsapnak. Ott pusztulnak el sokan, ahol menedéket reméltek. Egyre több a véres fejű állat, de egyre több embernek is betörik a nagy darab jegek a fejét. Most már futna mindenki házba meg település felé, mielőtt azonban odaérnének, holtan rogynak össze sokan. S amikor nagy sokára eláll ez a rettenetes jégeső, tele van a föld tetemekkel.
Jajgatás, kétségbeesés lesz úrrá. Pontosan úgy, ahogy azt előre megmondta Isten. Pontosan úgy, ahogy azt nem vették komolyan azok, akik hallották. Akik komolyan vették, mindezt biztos fedezékből nézhették végig. De akkor már ők is képtelenek voltak segíteni bárkinek. Ez olyan nagy csapás volt, hogy akkor már senki nem tudott segíteni, s bekövetkezett az, amit előre hallhattak: „Elverte a jégeső egész Egyiptomban mindazt, ami a mezőn volt: embert és állatot, a mező minden füvét is elverte a jég, és összetördelte a mező minden fáját. Csak Gósen földjén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai laktak.”
A fáraó meglepődött. Ő azt hitte magáról, hogy Isten leszármazottja, hogy ő maga is isten, és megszokta, hogy nincs nálánál nagyobb hatalom az országban. Most találkozott az élő Isten hatalmával. Azzal az Istennel, akivel hatszor egymás után szemtelen, kihívó módon viselkedett. Hatszor visszavonta az ígéretét, mert biztos volt abban, hogy mégis csak ő az úr. És most ez, ami történt, megtöri a fáraónak a keménységét.
„Ekkor hivatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: Ezúttal vétkeztem! Az Úr az igaz, én és a népem pedig bűnösök vagyunk. Könyörögjetek az Úrhoz, mert elég volt már a mennydörgésből és a jégesőből. És akkor elbocsátalak benneteket, nem kell tovább itt maradnotok.”
Megszólal a lelkiismerete. Olyan szörnyű volt a látvány a jégverés után, hogy lehetetlen volt fel nem ismernie: ő az oka annak, hogy ilyen sok ártatlan ember elpusztult ennek kapcsán. Isten csak azt cselekedte, amit előre megmondott. Tehát Isten igaz. Ő a bűnös, ő a gonosz. Miatta történt az, amit el lehetett volna kerülni. És kimondja: ezúttal vétkeztem! Óriási dolog, ha valaki idáig eljut. Ha nem mást okol már a bajért, hanem ez kijön a száján: vétkeztem!
De vajon csakugyan felismerte a fáraó a valóságos bűnét? Igazi bánbánat és istenfélelem volt az, ami itt megszólal a szavaiban? Azt olvastuk a továbbiakban: sajnos nem. „Amikor eltávozott Mózes a fáraótól, és kiment a városból, fölemelte kezét az Úrhoz, és megszűnt a mennydörgés meg a jégeső, és eső sem ömlött a földre. Látva a fáraó ezt, visszaesett vétkébe, és konok maradt a szíve.”
Azt mondtam, hogy ebben a történetben mint cseppben a tenger, benne van az egész emberiség története. Mert mi is egy rettenetes nagy ítélet elé nézünk. Erről Isten ugyanolyan világosan beszél az Ő igéjében, mint ahogy akkor ott a fáraónak és népének beszélt a közeledő jégverésről. Ez nem Isten bosszúja az emberiség felett, ez egyszerűen törvényszerű. Az a szemtelen lázadás, amiben élünk az Istennel szemben, nem maradhat ítélet nélkül. Az embernek ez az istenkedése, Istennel szembeni dacolása, maga után vonja az ítéletet. Nagy ítéletnek nézünk tehát eléje, Isten azonban meg akar menteni minél többeket. Ezért küld ma is embereket, akik elhiszik, hogy amit Isten erről mondott, igaz, és akik ezt hirdetik másoknak. És ezért ad időt: nem ma, hanem holnap kezdődik a jégverés, hogy legyen időnk fedezékbe vonulni, menedéket keresni.
Isten mentő szeretetének az eszköze ma is az Ő beszéde. Ugyanúgy, mint annakidején volt. Aki az Ő beszédét komolyan veszi, az megmenekül az ítélettől. Aki nem szívleli meg az Úrnak a kijelentését, arra a biztos pusztulás vár. És a Szentírás arról is világosan szól, hogy az egyetlen menedék, ahol az életünket megmenthetjük, Jézus Krisztus. Egyedül Jézus Krisztus keresztje az a hely, ahova oda menekülhet az ember a fenyegető íté-let elől. Maga Jézus így mondta ezt: „Aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elküldött, nem megy a kárhozatra, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24)
Aki az Ő beszédét hallja, és aki hisz. Ugyanaz, mint annakidején a fáraónál volt. Aki hallotta az Istennek Mózesék által hirdetett beszédét és komolyan vette, az megmenekült. Aki hallotta, de nem vette komolyan, az elpusztult.
Testvérek, sokszor azt sem vesszük komolyan, hogy az életünk legnagyobb horderejű döntése ez. Megszívleljük-e azt, amit Isten az Ő igéjében nekünk mond vagy játszunk vele? Elengedjük a fülünk mellett. Mindenféle kibúvókat keresünk: ma már azt másként kell érteni, meg úgy sem Isten szájából származik az, meg rám nem érvényes, mert most még nem érek rá vele foglalkozni. Mindegy, mit mondunk ... Nem szívleljük meg. Akkor pedig jön a pusztulás. Aki titeket szeret, az így magyarul, világosan megmondja. Akik ködösítenek, mellébeszélnek, vagy a Bibliának ezt a világos igazságát elhallgatják, azok nem szeretnek titeket. Azok félrevezetnek és engedik, hogy rohanjatok a pusztulásba.
Isten annyira szeret minket, hogy még azt is megmondja: vigyél a tető alá mindent, és amit odaviszel: megmarad. De nem holnapután, mert holnap jön a jégeső. Ma még nem jön. Ma még itt ülhetünk ilyen békés csendben és élvezhetjük az Isten kivételező szeretetét, hogy erre is figyelmeztet bennünket. Ma még ad lehetőséget arra, hogy megszívleljük kijelentését. De aki ma nem törődik az Úr kijelentésével, az holnap az ítélet áldozata lesz.
Van itt egy kedves, szép szó: akik megszívlelték az Úr kijelentését. Kinek a beszédét szívleli meg az ember. Azét, akit szível. Akit a szívébe fogadott. Ez két különböző szó: szívelni valakit, vagy megszívlelni amit ő mond. Annak a beszédét szívlelem meg, akit a szívembe fogadtam, akit szívelek, akiben bízom. Akire rábíznám magamat, arra hallgatok, amit mond, azt komolyan veszem. Sokszor nem is kérdezek rá, bizonyos vagyok benne: jót akar, igazat mond, tenni kell, amit tanácsolt. Ilyen-e számunka az élő Isten? Ilyen-e nekünk Jézus, akit a szívünkbe fogadtunk, akit nagyon szívelünk, és éppen ezért megszívleljük, amit mond nekünk. Tudjuk, hogy komolyan mondja.
Péter apostol leveléből hadd olvassak néhány mondatot arra nézve, hogy mennyire komolyan gondolja Isten, hogy jön az ítélet és most még megmenekülhetünk tőle. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, csak türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy Ő tisztának, és feddhetetlennek találjon titeket békességben.” (2Pt 3,9-14)
Egészen bizonyos, hogy mindez így lesz, hiszen maga Jézus is megmondta, és Ő nem hazudik és nem téved. Úgy olvassuk a Mt 24. részében: még a nap és a hold is elsötétül, és a csillagok is lehullanak az égről, és akkor csak egy valami számít: valaki ezt megelőzően fedezékbe vonult-e már vagy nem. Akkor már nem vonulhat. Ebben van Isten szeretete, hogy idejében figyelmeztet minket. Még a kemény szívű, konok fáraót és az ő népét is idejében figyelmeztette. Azt mondja: holnap jön a jégeső, még nem ma. A mi esetünkben azonban nem tudjuk, hogy mikor lesz a holnapnak vége.
Ezek után jön ki a fáraó száján ez a szó: vétkeztem! Nagy dolog, ha mi is eljutunk oda, hogy végre látjuk, mi minden pusztult el eddig miattunk. Mennyi kárt okoztunk magunk körül, magunkban, és bűnbánatra jutunk. Csak ne így, mint a fáraó! Mert mi volt a híja az ő bűnbánatának? Pontosan az őszinteség. Ez az ember, amikor azt mondja: ezúttal vétkeztem, akkor is király marad, sőt isten marad, mert annak képzeli magát. Híre-hamva sincs az Isten előtti őszinte megalázkodásnak, az alázatnak az ő szavában, sőt még mindig ő szab feltételeket Istennek. Ha Isten megállítja a jégesőt, akkor majd utána elengedlek titeket. Ennek egyenes következménye az, amit így olvastunk: „Amikor megszűnt az eső, a fáraó visszaesett vétkébe és konok maradt a szíve neki is, szolgáinak is.”
Visszaesett a vétkébe. Egyszer azt mondja: ezúttal vétkeztem, de nem hagyja abba az Isten elleni lázadást. Egyáltalán ez: ezúttal, nagyon sokat elárul. Ez nagy tévedés. Hogy-hogy ezúttal? És előtte? Nem ezúttal vétkezett! Az egész ember egyetlen bűnköteg, Isten elleni lázadás. Itt nem elég csak erre az egy gaztettére azt mondani: ezúttal vétkeztem. Mindenestől bűnös vagyok. Péter nem azt mondta Jézusnak, amikor igazi önismeretre jutott, hogy ezúttal vétkeztem, hanem azt mondta: eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram. Így, ahogy vagyok, mindenestől. Testestől-lelkestől az ellened való lázadás jellemez engem. A tőled való függetlenedési vágy jellemez. Innen akarok megtérni oda, hogy mindenestől tőled függjek. Ebből semmi nem látszik a fáraónál. Ő nem akar függeni az élő Istentől, ő feltételeket szab neki. Ő csak ezúttal vétkezett. És ezután szükségképpen visszaesik.
Van ám ilyen testvérek! Ó, de sok ilyen emberrel kell találkoznom, akikben egyszer-egyszer egy kritikus helyzetben felriad álmából a lelkiismeret, amikor - hogy ennél a képnél maradjak - látják a tetemeket maguk körül, s rádöbbennek: ők az oka annak, vagy ők is oka annak, hogy idáig fajult a helyzet, s azt mondják: ezúttal vétkeztem! De ez nem őszinte bűnbánat, ez nem igazi megalázkodás Isten előtt. Ez nem annak a felismerése, hogy így, ahogy vagyok, mindenestől engedetlenségben, hitetlenségben, lázadásban vagyok. Nekem nem bűneim vannak, én a bűnben vagyok, mert Isten nélkül gondolkozom és élek. És nem akarok tovább így élni! Azonnal kész vagyok abbahagyni mindent, ami eddig Istentől elválasztott, ami tőle távol tart, ami vele ellenkezik bennem. Neki akarok engedelmeskedni. Ezt hívják bűnbánatnak. Amikor elfordul az ember a bűnétől és odafordul Istenhez úgy, ahogy azt Pál apostol tette ott a damaszkuszi út porában: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Mostantól kezdve te parancsolsz. Ez a megtérés. És akkor ez az élet minden területére fokozatosan kiterjed, és az egész élet, egész ember Isten uralma alá kerül. A bálványok ledőlnek, ha még oly szentnek és tisztának látszottak is, és az egész ember Istent akarja szolgálni. Ezt hívják megtérésnek. És ehhez ez semmi, hogy ezúttal vétkeztem. Még jó, hogy látja, hogy miatta vannak ott a tetemek. Ez elkerülhető lett volna, és csak ő kerülhette volna el, hogy ha előbb enged Isten szavának és Mózesék kérésének. Nem engedett, miatta történt. Ez nem olyan nagy dolog, hogy ezt felismerte. Az nagy dolog, hogy ki is mondja. De ezzel csak elkezdődhet valami, s mihelyt elkezdődne, megijed attól, hogy esetleg Isten lesz Úr felette, és visszalép, visszahőköl.
Olyan szomorú ez, ha egymás mellé tesszük ezt a két mondatot: ezúttal vétkeztem, az Úr igaz, én pedig bűnös vagyok, és néhány mondattal később: és amikor megszűnt az eső, visszaesett a vétkébe és konok maradt.
Ez az ember nem a bűnéből akar szabadulni, hanem csak a bűnének a következményeitől. Álljon el a jégeső! Aztán majd utána meglátom, mit csinálunk. Isten őrizzen meg minket ettől! Sokan vannak ám így! Közületek mondták el többen: mi mindent fogadtak emberek a hadifogságban. Ha a jó Isten hazasegít mi lesz ... s hol vannak azok az emberek, s hol vannak a fogadások?
Egy középiskolás kislány kétségbe van esve, mert a terhesség jelei mutatkoznak rajta, miután feslett életet élt. Jaj, csak most mentene meg a jó Isten ettől, mert ez most nagyon szörnyű lenne. Néhány hét múlva kiderül: nem terhes, s pár hónap múlva ugyanazt a parázna életet folytatja, mint az előtt. Pedig a jó Istent emlegette ő is, tőle várta a segítséget. Még azt is elmondta: ezúttal vétkeztem! Csakhogy ettől még nem változik meg az embernek az élete.
Valakivel közlik, hogy súlyos betegsége van. Elkezd járni templomba, olvassa a Bibliát. Egyszerre lelki problémái támadnak. Sokat beszél lelkigondozóval. Aztán Isten kegyelmesen belenyúl az életébe. meggyógyul, s mintha elfújták volna ... Akkor már nem kell Isten. Ez nem megtérés.
És ugyanígy csúsznak vissza azok is, akik megpróbálják keverni Isten dolgait a világ dolgaival. Mert ugyanaz a gondolkozásmód ez, ami itt a fáraót jellemezte: ezúttal próbálok kérni Istentől kegyelmet, állítsa meg az esőt, de az egész életemet nem rendelem neki alá. Amikor emberek életében a változás csak bizonyos érzelmek miatt következik be, vagy egy személynek a varázsa, vagy egy konferencia hangulata, de nem az egész gondolkozás megváltozása. Amikor sok mindenre azt mondja: ez valóban bűn az életemben, de még azokat sem hagyja abba, és főleg, ha Isten rámutatna a többire, akkor meg megijed. Inkább ne lássam bűnnek!
Hány fiatal felébred, ráébred arra, ha így folytatja tovább, annak az életnek legjobb esetben semmi értelme nincs, sőt ez a biztos pusztulásba vezet. Változtatni kellene rajta. De csak itt-ott, vagy ahol már akut bajok vannak. Vagy ahol a súlyos következménytől megijed. De nem akarja az egész életét, testét, szerelmi életét, pénzügyeit, pályaválasztását, szüleihez való kapcsolatát, mindent Isten uralma alá rendelni. No, no ... azt nem! Ne essünk túlzásba! Aztán eltelik egy kis idő, és pontosan az történik, ami itt: visszaesett vétkébe és konok maradt. Mert a Krisztus-követést nem lehet félig-meddig csinálni.
A legtöbben látták már, hogyan szállnak fel a repülőgépek. Ott nem úgy ímmel-ámmal próbálkoznak, hanem miután megáll a kifutón, teljes erővel minél meredekebben igyekszik felfelé. Némelyik szinte függőleges irányba felfelé, mert ez az egyetlen biztos módja a földtől való elszakadásnak és repülésnek. Aki elkezdene földközelben vízszintesen próbálkozni, biztos lezuhanna. Mint ahogy visszazuhant a fáraó is ugyanoda, ahol volt. Mert ez, hogy ezúttal vétkeztem, de változatlanul én akarok feltételeket szabni az élő Istennek, nem jelenti azt, hogy elszakadtam a pogányságtól, a hitetlenségtől és rábíztam magam az élő Istenre.
Lassan és alacsonyan nem lehet repülgetni. Az életveszélyes! Lassan és alacsonyan nem lehet keresztyénnek lenni sem. Vagy radikálisan, őszintén, maradék nélkül, mindenestől rábízza valaki magát Istenre, és kész neki engedelmeskedni, vagy legfeljebb a kegyesség látszata lesz meg az életében - ahogy Pál apostol írja -, de soha nem ismeri meg annak az erejét. A megtartó erejét, ami éppen a krízishelyzetekben átsegíti őt és győzelemről győzelemre viszi. Már pedig Isten minket ilyen életre hív.
Mindez attól függ alapigénk szerint, hogy valaki komolyan veszi Isten igéjét, vagy pedig nem szívleli meg azt, és nem törődik vele.
Ha nem lenne annyira szokatlan, meg nem lenne annyira idegen a természetemtől, legszívesebben elkezdenék hangosan kiabálni: testvér, nagy jégeső jön, mentsd meg az életedet! Még nem ma jön, de holnap biztos, hogy jön, és nem tudjuk, mikor lesz vége a holnapnak. Ma még odamehetünk mindnyájan Jézushoz, és elmondhatjuk neki a fáraónál sokkal őszintébben és radikálisabban: Uram, vé-tekben fogantattam, és bűnben melengetett az anyám. Át van itatva az egész szellemi világom képmutatással, tisztátalansággal, istentelenséggel. De köszönöm, hogy ennyire szeretsz, hogy jöhetek, hogy nem kell így elpusztulnom, hogy szabad még hinni neked. Komolyan akarok venni mindent, ami igédben meg van írva, és hiszem azt, hogy akkor nem megyek a kárhozatra, hanem átmentem a halálból az életbe.
Jézus Krisztus az a biztos menedék, ahova mi is odamehetünk.
Hadd fejezzem be egy képpel, ami ezt az igét olvasva olyan szokatlan élességgel villant eszembe. Gyerekkoromban otthon láttam: nagy jégeső után, ami elől az állatok mind bemenekültek a maguk óljába, fészkébe, fészerébe, amikor meg-állt az eső és előjöttünk, a kis csibék csipogását lehetett valahonnan hallani. Mentünk oda, és egyre-másra jöttek elő a kotlósnak a szárnyai alól. A kotlós ott állt, aztán eldőlt holtan. Csupa vér volt a feje, később láttuk: eltört az egyik szárnya is. Elég nagy jég esett akkor is. Ő belepusztult, de a csibék élve maradtak. Kivéve egy csibét. Azt másnap találtuk meg, amikor felszáradtak a tócsák. Az mindig engedetlen volt, ismertük már kezdettől fogva. Hiába hívta a kotlós, nagyon sokszor nem ment oda. Úgy látszik most sem ment, vagy nem idejében ment. Annak is véres volt a kis feje, úgy látszik kapott ő is jeget. Aztán, ahogy menekülhetett, belefutott egy tócsába és abba belefulladt. Amikor felszáradt, ott volt - döglötten.
Ez a kép számomra prédikációvá vált. Az egyetlen menedék a csibének a kotlós szárnya alatt van. Az embernek a Jézus Keresztjénél van. És aki nem megy, vagy késve akar menni, az egészen bizonyos, elpusztul. Jézus belepusztult abba, hogy túléljük az ítéletet. Helyettünk szenvedte el azt az ítéletet, amibe mi belepusztulnánk. Aki ezt igazán hiszi, az soha nem szűnik meg neki ezért hálát adni, és azt nem kell ösztökélni, hogy hálából teljes bizalommal neki szolgáltassa ki az életét.
Azt olvastuk: „Aki megijedt az Úr kijelentésétől a fáraó szolgái közül, hazamentette a szolgáit és jószágát. Aki azonban nem szívlelte meg az Úr kijelentését, az a mezőn hagyta szolgáit és jószágát.” Isten segítsen minket, hogy megszívleljük az Úr kijelentését!

Imádkozzunk!
Istenünk, nehéz hinnünk, hogy mind igazak és ámennek, amik szádból kijöttenek. Megvalljuk becsületesen, hogy sok kételkedés, fenntartás van bennünk a te igaz beszédeddel szemben. Sokszor már mikor halljuk, sem vesszük komolyan. Nem is emlékszünk rá, épp úgy, mint első tanítványaid, Úr Jézus, akiknek világosan megmondtad, hogy a harmadik nap feltámadsz, de senki nem tartotta számon közülük.
Köszönjük, Urunk, hogy hozzánk is türelmes vagy, mint hozzájuk voltál. Tudjuk, hogy egyszer letelik a homokóránk, és nem akarunk elkésni a meneküléssel. Köszönjük, hogy ma még jöhetünk hozzád teljes bizalommal. Köszönjük, hogy figyelmeztetésed mögött is a szeretetedet láthatjuk. Nem akarunk visszaélni szereteteddel és türelmeddel. Tedd mindannyiunk számára világossá: mit jelent most engedelmeskednünk neked. Mit jelent most komolyan venni kijelentésedet és megszívlelni a te szavadat.
Segíts tovább minket félmegtéréseinkből. Tedd nyilvánvalóvá, hol vagyunk engedetlenek, hol gondolkozunk változatlanul úgy, mint hitetlen korunkban. Könyörülj rajtunk, hogy ne lassan és alacsonyan kísérletezgessünk, és aztán visszazuhanjunk, hanem hadd szárnyaljon az életünk. Hadd emelkedjék olyan magasságokba, ahova csak te tudod felemelni. Hadd tudjon lehajolni szeretettel olyan mélységekbe, amihez csak te adsz erőt. Könyörülj rajtunk és taníts boldog engedelmességben járni, az Isten fiainak a szabadságában.
Ámen.