JÉZUS EGY NAPJA

1996. január 04, csütörtök

Hangfelvétel: 

Alapige

„Jézus pedig lement Kapernaumba, Galilea városába, és tanította őket szombatnapokon; és csodálkoztak az Ő tudományán, mert beszéde hatalmas volt. A zsinagógában volt egy tisztátalan, ördögi lélektől megszállt ember, aki fennhangon kiáltott, és ezt mondta: „Mi közünk hozzád Názáreti Jézus? Jöttél, hogy elveszíts minket? Ismerlek, ki vagy, az Istennek ama Szentje!” Jézus megdorgálta őt és ezt mondta: „Némulj meg, és menj ki ez emberből!” És az ördög azt a középre vetvén, kiment belőle, és nem ártott neki semmit. Nagy félelem támadt mindenkiben, és egymáshoz szóltak és beszéltek, ezt mondván: „Mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek!” És elterjedt a hír Őfelőle a környék minden helyén. Azután a zsinagógából eltávozván a Simon házába ment. Simon anyósa pedig nagy hideglelésben feküdt, és könyörögtek neki őérte. És Jézus, mellé állván, megdorgálta a hideglelést, és az elhagyta őt. És ő azonnal felkelvén, szolgált nekik. Amikor a nap lement, mindenki, akinek különféle betegei voltak, Őhozzá vitte azokat. Ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig ördögök is mentek ki, kiáltozván és mondván: ”Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De Ő megdorgálván, nem engedte őket szólni, mivel tudták, hogy ő a Krisztus. A nap felkeltekor pedig kimenvén, puszta helyre ment. De a sokaság fölkereste Őt, és hozzámentek, és tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Ő azonban ezt mondta nekik: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert azért küldettem.” És prédikált Galiea zsinagógáiban.”

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük a mögöttünk levő ünnepeket. Köszönjük a csendet. Köszönjük az igét, amit adtál. Köszönjük a terített asztalokat, az építő, hasznos beszélgetéseket. Köszönjük, ha indítottál minket: ne hagyjunk magukra másokat. Köszönjük, ha vihettük igédet, mint a te postásaid.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy ennek a most énekelt éneknek sok részlete sajnos ránk is illik. Olyan sokszor keresztyénnek valljuk magunkat, és egyáltalán nem krisztusi az életünk. Olyan sok mindent ajánlunk másoknak vagy elvárjuk tőlük, és magunk nem teljesítjük.
Könyörülj rajtunk! Kérünk, tedd ma este ezt is világossá, és a Szentlelkeddel adj nekünk erőt újat kezdeni, vagy újra kezdeni a követésedet, Úr Jézus Krisztus.
Köszönjük a mai napot is, és köszönjük, hogy ide hívtál minket. Áldj meg minket, Atyánk, hogy ne hiába legyünk itt. Szólj hozzánk! Az emberi szóból elegünk van, és nem tudunk egymásnak érdemben segíteni, de te minden nyomorúságunkon tudsz ma is segíteni, mert mindnyájan segítségre szorulunk.
Kérünk, legyen szavad hozzánk és tedd fogékonnyá szívünket. Áraszd ki Szentlelkedet reánk. Legyen a te Lelked vigasztaló, erősítő, leleplező, bátorító, feloldozó. Munkálkodj most bennünk. Hadd keljünk fel mindnyájan azzal a hálával, hogy jó volt veled találkozni. Hadd újuljunk meg abban, hogy még szorosabb közösségben veled akarunk továbbmenni.
Ámen.

Bibliaolvasó kalauzunk szerint ez az igerész következett ma, és roppant tanulságos üzenetek vannak benne, különösen így az esztendő elején. Jézusnak egy napját írja itt le Lukács azzal az alapos történetkritikai módszerrel, ahogy az evangélium első verseiben jelzi is ezt: „Mindennek gondosan utánajártam”. Azután mindeneket, amiknek utánajárt, egybevetett, összehasonlító módszerrel dolgozott, és utána nagy pontossággal, amennyire lehetett, az időrendet is elrendezve, leírta azt, amit tudott Jézusról.
Nos, így áll itt előttünk Jézusnak egy napja. Egy szombati nap Kapernaumban. Hogy került Ő Kapernaumba? A megelőző szakaszokban olvastunk az Ő megkereszteltetéséről, azután a megkísértésről, utána - abban a városban, amelyikben felnevelkedett - Názáretben hirdette az evangéliumot, amikor azonban a messiási próféciát önmagára értelmezte, a názáretiek meg akarták ölni. Megbotránkoztak benne, felháborodtak a tanításán. Hogyan lehetne igaz az, hogy egy közülük való lenne a Messiás?! - és le akarták taszítani ott egy mély völgybe, egy szakadékba. Jézus azonban ezt még nem engedte, mert még nem jött el az Ő órája. Innen ment át Kapernaumba, és ettől kezdve Kapernaum lett az Ő állandó tartózkodási helye.
Ahogy az igét hallgatva is láthatták a testvérek, egymást követik itt apró jelenetek, amelyek nagyon jól mutatják, hogy mivel töltötte Jézus a napjait. Vegyük sorra ezeket a jeleneteket, aztán majd a végén néhány gondolatot, üzenetet szeretnék külön is kiemelni.
Szombatnap van, lement Kapernaumba, és tanította őket a zsinagógában. Szombaton Jézus, úgy, mint minden vallásos zsidó, zsinagógába ment. Mivel ott minden férfi olvashatott fel a Szentírásból, s ha akart, fűzhetett ahhoz magyarázatot, Ő is ezt tette.
Mit tanított Jézus a zsinagógában? Ez nincs itt leírva, de szeretném javasolni a testvéreknek, hogy akadjanak fenn az ilyen bibliai megállapításokon: tanította őket. Mire? Ne tessék addig továbbmenni, amíg valami választ erre nem lehet találni. Így juthatnánk a felszínes bibliaolvasgatástól a Biblia tanulmányozásáig. Mert itt van ugyanebben a szakaszban a végén: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert azért küldettem - és prédikált Galilea zsinagógáiban.”
Ez már egy kicsit több, még mindig nem érthető, hogy mit jelent: Isten országát hirdetni, de már több. Az első vers azt mondja: tanított. Itt már a tartalmát is megjelöli: az Isten országát akarja hirdetni. Mit jelent ez? Ez a szó: Isten országa, pontosabban fordítva azt jelenti: királysága. Az Isten királyságát hirdette. Mit jelent ez? Azt hirdette: Isten király, vagyis, hogy Isten uralkodik. Ennek a világmindenségnek Isten az uralkodója, és ő ténylegesen gyakorolja az uralmát. E!bbe a királyságba hívta meg Jézus az embereket. Honnan, hát nem ebben éltek? Nem! Hát hol éltek? A bűnnek az uralma alatt.
Erről is Ő beszélt világosan. „Aki bűnt cselekszik, az rabszolgája a bűnnek. De akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad.” Ő azt akarja, hogy a bűn rabszolgaságából, abból a kényszerhelyzetből, amibe beleszületünk, hogy csak az Isten akaratának az ellenkezőjét tudjuk csinálni, innen kiszabadítson bennünket, és képesekké váljunk az Isten akaratát cselekedni. „Jöjjön el a te országod - ugyanaz a szó: a te királyságod -, vagyis legyen meg a te akaratod mint a mennyben, úgy a földön is.” Az Isten országának az evangéliumát hirdetni azt jelenti, hogy az emberekkel közölni: nem kell olyan rabságban meghalniuk, mint amilyenbe beleszülettek és amilyenben élnek. Isten ki akarja szabadítani az embert erről a kényszerpályáról. Isten gyermekévé is válhat, az Isten uralmát önként magára veheti, és akkor szabad a bűn kényszerítő erejétől. A bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad. Az is szolga, de ezt önként vállalta, s ott szabaddá válik.
Mit jelent szabaddá lenni? Hogy azt csinálok, amit akarok? Nem azt jelenti. A szó bibliai értelmében szabaddá válni azt jelenti, hogy képes leszek azt csinálni, amit Isten akar velem és nekem, és ez mindig jó nekem. Enélkül nem vagyok képes, legfeljebb szeretném. Legfeljebb odáig jut el az ember: elegem van magamból, változni kellene, abba akarom hagyni. Újév napján újat kezdek, aztán már másodikán nem lesz abból az újból semmi, mert nem tudunk igazán újat kezdeni, megújulni belsőleg, csak ha a Fiú megszabadít minket.
Nos, ezt az evangéliumot hirdette Jézus. Evangélium azt jelenti: jó hír, örömhír. Nyugodtan mondhatjuk így: ezt a meghívást adta át az embereknek, hogy gyertek az Isten országába. Ki lehet jönni a bűn hatalmi területéről, át lehet jönni egy másik birodalomba, ahol más törvények érvényesek, más uralom igazgat, ahol igazán emberré válhattok.
Pál apostol ezt a képet használja, amikor a maga újjászületéséről ír: „Áldott az Isten, aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt minket az Ő szeretett Fiának országába.” (Kol 1,13-14). Megfogott minket ott a sötétségben, és áttett a határon. Átvitt az Ő szeretett Fiának országába, akiben van a mi váltságunk - szabadok vagyunk most már arra, hogy Isten akaratát cselekedjük, - az Ő vére által, bűneink bocsánata. Ezért jött Jézus. Ezért mondja itt: ezért küldettem, hogy az Isten országát hirdessem.
Szeretném újra kérni igazán alázatosan és szeretettel a testvéreket, hogy ne menjenek tovább a Bibliaolvasásban, ha nem világos az, amit olvasnak. Vagy írják fel egy füzetbe. Nekem van egy füzetem, oda felírom azt, amit nem értek, ami nem világos. És járjunk utána, tudakozzuk az Írásokat. Legyünk olyanok, mint a béreaiak, akikről azt írja a Cselekedetek Könyve, hogy ők nemesebb lelkűek voltak, és naponta tudakozták, hogy így vannak-e ezek. És hogy mi mit jelent, hogyan kell érteni. Isten Lelke azután csodálatosan kinyitja előttünk az igét, és néha egy-egy szó olyan fontos üzenetté válik, hogy akár egy életen át végigkísér bennünket, de meg kell állni és keresni.
Nos, Jézus tehát ezt tanította a kapernaumi zsinagógában is. S miért kellett ezt ott tanítani, hát ott vallásos emberek voltak együtt? Épp ez volt a bajuk! Jézus soksok vitabeszédéből kitűnik, hogy csak vallásosak voltak. Azt mondták, hogy Úr az Isten, de Isten uralma sem a közéletben, sem a személyes életükben nem érvényesült. Márpedig - gondoljunk a Hegyi beszéd fontos mondatára -: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, uram, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Tehát, akinek az életében érvényesül Isten királysága, az van benn az Isten országában, aki az Isten országa törvényei szerint él, aki cselekszi. Mondani sok mindent lehet, de ez semmi - azt mondja Jézus. Sőt, ez nagyon veszedelmes, mert áltatja magát az ember. Hanem, aki cselekszi ...
Ezért mondja annak az írástudónak, aki betéve idézi a Mózes törvényét: „nem messze vagy az Isten országától”. Ez mit jelent? Sokkal közelebb vagy, mint azok, akik ezt nem is tudják, de ugyanúgy kívül vagy rajta, mint a legistentelenebb pogány. Amíg be nem lépsz. Mikor lépsz be? Amikor cselekszed. Amikor rájössz arra: magad nem tudod teljesíteni. Rászorulsz a kegyelemre. Amikor összeforr az életed Jézussal. Majd Ő cselekszi benned, az Ő Szentlelke majd képessé tesz erre.
Ennyit tehát arról, hogy Jézus tanított a zsinagógában.
Az emberek csodálattal hallgatják, mert hatalom áradt a szavaiból. Erő áradt a szavaiból. (Majd erre még röviden visszatérünk, hogy lehetséges-e ez nekünk is, de már most hadd bátorítsak mindenkit: lehetséges.) Az Ézsaiás könyvében van egy csodálatos vers: „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott nekem, hogy tudjam erősíteni a megfáradottat beszéddel.” (50,4.) Van ilyen. A legtöbb beszéd olyan, hogy kifárasztja az embert, de Isten tud adni olyan beszédet a mi szánkba, hogy az erősíti a megfáradottat. Ez ajándék, ezt Ő adja a szánkba. Ezt kérhetjük tőle, hogy így tudjunk családunk tagjaival, a kétségbeesett ismerősökkel, reménytelenekkel, bárkivel beszélni. Ő adjon nekünk olyan beszédet, amelyik erősíti a megfáradottat.
Nos, Jézusból isteni gazdagsággal áradt ez a beszéd. Miközben tanítja őket, elkezd kiabálni valaki a gyülekezetben, és azt mondja: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Ismerlek téged, ki vagy, az Istennek ama Szentje!” Kiderül, hogy volt ott egy megszállott ember, és a benne lakó démoni lélek ezt mondatta vele. A démonok és a démonok fejedelme, az Ördög, ismeri Jézust, és megpróbálja a leleplezés taktikájával erőtlenné tenni Jézust.
Nagyon érdekes itt Jézusnak a magatartása. Nem kezd el tárgyalni vele. Amikor Őt kísértette az Ördög, akkor sem beszélgetett vele. Egy igével mindent visszautasított. Itt sem tárgyal, de nem is alkuszik. Nem hátrál meg, nem is hagyja úgy azt a nyomorult megszállott embert, hanem parancsol, hiszen benne az Isten országa, az Isten királyi hatalma érkezett el ide. Parancsol, és azt mondja: „Némulj meg, és menj ki belőle!” Az Ördög az utolsó pillanatig megpróbál ártani ennek az embernek, mert ő emberölő volt kezdettől fogva, de végül is kimegy belőle, és az ember ott marad megszabadulva.
Jézus csak tanítani kezdett a zsinagógában. Amikor azonban az ősellenség jelentkezik, akkor kiderül, hogy neki van hatalma felette is. Egyetlen szavával, mint Úr szólal ott meg. Ő ma is ugyanígy tud adni szabadulást sokaknak.
Innen elmennek Péter anyósához. Ilyeneken is szíveskedjenek fennakadni: Péter anyósa? Akkor ezek szerint Péter nős volt - ennek a későbbiekben nagy jelentősége lesz, pl. a Galata, vagy Korinthusi levelet olvasva. Ezek szerint Péter Kapernaumban lakott, mert azt olvassuk: „A zsinagógából eltávozva elment a Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és könyörögtek Jézusnak őérette.” Valószínű maláriás volt a néni.
Az ünnepélyes tanítást megzavarja az Ördög támadása, de Jézus diadalmaskodik a démoni erőkön; de utána egy lázas öregasszony is nagyon fontos neki, ő se maradjon beteg Jézus jelenlétében. Meggyógyítja. - Roppant jellemző a folytatás: „Ő pedig felkelvén, azonnal szolgált nekik.” Ez ma is így van. Akiket Isten meggyógyít, akiknek Jézus új életet ad, azok azonnal szolgálni kezdenek neki, mindenféle biztatás nélkül. Ez az új ember reflexe már.
Jézusnak ez is belefér a napjába, és belefér az irgalmas szívébe. Ezzel azonban nincs vége a gyógyításoknak, mert alig várták az emberek, hogy lemenjen a nap, vagyis véget érjen a szombat, és ha kimegy a szombat, ahogy mondani szokták, akkor lehet megint mindent csinálni. Megpezsdül az egész környék, a városból és környékéről hordják Jézushoz a betegeket, és Ő mindegyiküket meggyógyította.
Mennyi nyomorúság! És ma is mennyi nyomorúság van körülöttünk! Ezen különösen is elgondolkoztam. Legalább a hívő nép hordja-e Jézushoz a betegeket, a kétségbeesetteket, a depressziósokat, az anyagi gondokkal küszködőket, az egyedül élőket? Csak a tegnapi nap eseményeit ha elmondanám, hogy micsoda nyomorúságokkal találkoztam például egy kórházi látogatás során. Nagyon sok nyomorult és nyomorúság van körülöttünk is. Hordjuk-e Jézushoz őket? Miközben a mi szívünk is kell hogy megmozduljon, és amit nekünk kell megtennünk, azt ne akarjuk Jézussal elvégeztetni.
Ő pedig fáradhatatlan. Már lement a nap, de még fáradhatatlanul mindegyiküket meggyógyítja. És akkor azt olvassuk folytatásként, minden megszakítás nélkül: „A nap felkeltekor pedig, kimenvén, puszta helyre ment.” Valamennyit aludt - lehet, hogy akkor késő este már nem volt ideje imádkozni, nem tudjuk, miért van ez itt. Mindenesetre a nap felkeltekor keresi a magányt, keresi az Atyával való zavartalan szoros közösséget. Imádkozik.
Amikor a nap felkel, Palesztinában általában még nagyon hűvös van ám. Kényelmetlen dolog kora hajnalban szabadban imádkozni. De ez a kényelmetlenség sem tartotta Őt vissza. Márk evangéliuma is tudósít arról, hogy kora hajnalban, még szürkületkor kiment egy puszta helyre, hogy imádkozzék. Nagyon fontos, hogy az Atyával szoros kapcsolatban maradjon. És amikor ennyire tele van a napja a Megváltónak, akkor is ez programpont. Ennek kell, hogy legyen helye és ideje. Ha nem fér bele abba a napba, akkor másnap annyival korábban kell kezdeni, de ez nagyon fontos.
De nem hagyják. Kiment egy puszta helyre, „de a sokaság fölkereste Őt, és hozzámentek, és tartóztatták, és kérték: ne menjen el tőlük.” Milyen aranyosak! Názáretből elkergették, agyon akarták ütni, letaszítani. Ezek meg itt a tenyerükön hordozzák. Elhallgatnák hetekig. Az ember szíve elolvad. Itt kell maradni. Hát ezek értik az igét! Itt érdemes prédikálni, az ilyen gyülekezetnek, nem a názáretieknek.
Annál meglepőbb, hogy Jézus azt mondja: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert azért küldettem. És prédikált Galilea zsinagógáiban.” Jézust nem az érzelmei irányítják, és az nem attól függ, hogy marad vagy nem marad, hogy milyen szívesen hallgatják. Hanem mitől függ? Kitől függ!? Van itt egy különös szócska, ami többször szerepel az evangéliumokban. Azt mondja: „Más városoknak is hirdetnem k e l l az Isten országát.” Miért kell, ki parancsol? Az, aki király. Az Isten királyságában Isten parancsol. Az Atya parancsol a Fiúnak is, és Ő tökéletes engedelmességben aláveti magát az Atya akaratának. Nem azért jöttem - mondja többször -, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem azét, aki elküldött engem. Jézus küldetésben jár, és Ő nem addig marad, amíg mások akarják, vagy amíg neki kedve van, hanem ameddig maradni k e l l, és utána egy pillanatig sem. És nem arról beszél, amit hallani akarnak vagy ami éppen neki eszébe jut, hanem amit hirdetnie k e l l. És ezt az Atya mondja meg.
Néhány gondolat közül éppen ez az első, amit itt szeretnék mondani. Ez a naplószerű feljegyzése Lukácsnak gyönyörűen felragyogtatja előttünk a Megváltó Jézus kettős irányultságát. Tökéletes függés az Atyától, és szeretettel és irgalommal teljes szolgálat másoknak. Teljes engedelmesség az Atyának, és egy pillanatig sem magának él, hanem mindig másokért van jelen. Valakinek abból áldás lesz, haszna lesz, hogy Ő ott van. S mindez úgy történik, ahogy az Atya akarja. Küldetésben jár: oda megy, ahova az Atya küldi, addig marad, azt teszi, - és amit az Atya nem akar, nem teszi. Hányszor rá akarták venni különböző dolgokra - szó sem lehet róla. És ugyanakkor mindig nyitott arra, hogy szolgáljon. Csakugyan nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért. S mindezt egészen természetesen. Ez Jézusnak életforma, életstílus.
Ma, amikor olyan sokat szavalnak a szociális érzékenységről, akkor belemélyedhetnénk ilyen szempontból is ebbe a naplóba. Ha Jézusnak csak egyetlen napját nézzük meg: milyen érzékeny volt mindenre, ami körülötte baj, nyomorúság volt. És mennyire a magáévá tette másoknak a problémáját, bárki volt is az!
Azért mondtam, hogy új esztendő elején különösen is fontos üzeneteket vihetünk magunknak ebből az igerészből, mert ez például ilyeneket jelent: mi szerint fogjuk beosztani az időnket? Egyelőre van előttünk 360 nap ebből az évből. Ki dönti azt el, melyiket mire használjuk? Mire lesz szabadidőnk? Vagy ha van egyáltalán, azt mire fordítjuk? Van olyan, hogy egy része felett Isten rendelkezik, aztán a szabadidőmmel én rendelkezem? Ez az, amiről az énekünk szólt: mit használ keresztyénségem, ha nem aszerint élek? Vagy pedig az egész időm az Övé?
Csakugyan őszintén kérdezem minden reggel vagy naponta többször: Uram, most mit csináljak? Nem könnyű ez, amikor túl sok igényt támasztanak valakivel szemben, s most melyiket elégítse ki? Azonnal látja: mindet nem tudja. Akkor kinek mondjon nemet? És annak mi lesz a következménye? S ekkor máris lesodródunk az engedelmesség vágányáról, mert azt nézzük: ki fog jobban megsértődni, s akkor mégis azt nem csinálom, aki kevésbé fog megharagudni. De ezek emberi szempontok. Vesszük-e a bátorságot, hogy megkérdezzük: Uram, valami módon add tudtomra, hogy az időmmel hogyan akarsz rendelkezni; velem hogyan akarsz rendelkezni?
És vajon életformánk-e, hogy mindig készek vagyunk azokon a nyomorúságokon enyhíteni, amikről tudunk, vagy amikről tudjuk, hogy Isten ránk bízta. Megint ott van az ember nagy gondja, hogy minden bajon nem tud segíteni, sőt sokszor úgy érezzük: semmin sem tudunk igazán segíteni. Fájdalomcsillapítókat, enyhítő akciókat tudunk indítgatni, de a bajok gyökere mélyen van, és nem tudjuk azokat megszüntetni. De mégis vannak néhányan, akiknek a gondját-baját Isten ránk bízta. Nem a másikéba kell beleokoskodni. Akit rám bízott, azt hordozzam. Mert, ha ott a zsinagógában kezd kiabálni valaki, miközben Jézus tanít, akkor az ő számára nyilvánvaló, azt az embert neki kell megszabadítania. Volt még többszáz megszállott ott az országban. De most nem azon problémázik, azokkal mi lesz, - aki ott van, azon segítsen.
Péter anyósáról mondták: nagyon magas láza van, s ott lakik a városban. Menjünk és gyógyítsuk meg. Még sok lázas ember élt az országban. Hogy az én feladatom most mi, azt kérdezzük bátran és alázatosan Istentől, s nagy élmény lesz, ha megértjük és cselekedjük. És nem a külső nyomás fog olyasmire kényszeríteni minket, amit megbánunk. Meg nem a magunk emberi szempontjai vagy a fáradtságunk, vagy más egyéb, hanem az: mit akar Isten.
Jó lenne ezt egész éves programmá tenni. Én nagyon könyörögtem ma ezért, hogy hadd alakuljon ez ki még sokkal jobban az életemben. Mindenben egészen Istentől függeni, és nyitott szemmel, nyitott szívvel, szolgálatra készen, nem nyüzsögve és fontoskodva, hanem engedelmesen, szolgálatra készen járni a világban, és tenni azt, amit Isten bíz ránk.
A második az, hogy olyan érdekes Jézus időbeosztásában, hogy van néhány tevékenysége, aminek kötött ideje van. Szombaton megy a zsinagógába. Ma így mondhatnánk: vasárnap istentisztelet. Kora hajnalban imádkozik az Atyához. Ezeket megtartotta. Emellett mégis roppant rugalmas, s ha valami ezt megzavarja, akkor nem háborodik fel, és nem mondja: menjetek innen, most imádkozom, majd ha befejeztem, akkor beszélhetünk arról, hogy gyógyítok vagy nem. Ha hozzák a betegeket, abbahagyja az imádkozást, és gyógyít. Van bizonyos rugalmasság benne, de az engedelmesség útjáról nem lehet letéríteni. Abban nem rugalmas.
Nem marad ott tovább Kapernaumban, mint ahogy az Atya megszabta annak az idejét. És hiába kérlelik kórusban nagy szeretettel. Azt mondja: viszontlátásra, másutt is kell nekem ugyanezt hirdetni. És nincs lelkiismeret-furdalása: jaj, nem kellett volna-e mégis néhány napot? Azt hiszem, ez is ismerős: egedelmeskedtem, de az emberi nyomás miatt mégis utólag rossz érzésem van: hátha mégis mást kellett volna akkor csinálni. Mind a kettőt nem lehetett, ha ez az engedelmesség, ezt kell, majd Isten elrendezi őbennük, hogy a helyére kerüljön minden. Fontos az engedelmesség, ha valaki belépett az Isten országába, és az Ő királyságát komolyan akarja venni.
Tehát valaminek kell, hogy legyen kötött, kijelölt helye és ideje. De emellett nagyon rugalmasnak kell lennie az embernek, mert az élet sokféle szükséget produkál. Viszont az Istennek való engedelmességnél nincs alku. Ott nincs rugalmasság. Ahhoz határozottan ragaszkodni kell.
A harmadik, amit még a búcsújelenettel kapcsolatban szeretnék elmondani: Jézuson nem az érzelmei uralkodtak. Ha valaki elolvassa a názáreti jelentet is, akkor sokkal jobban meghatódik a kapernaumiak ragaszkodásán. Olyan keménység, elutasítás, gyilkos indulatok után ez a befogadó, megértő szeretet, elismerés, fogékonyság - nagyon megejtő lehetett. És aki érzelmi beállítottságú ember, annak nagy kisértés minden ilyen helyzet.
A Biblia azt mondja: az Istennek engedelmes ember érzelmei felett mindig úr az értelme, mégpedig a Szentlélektől megvilágosított, megújított értelme. Az értelme felett pedig úr a hite - vagyis az engedelmessége. Hit és engedelmesség ugyanaz. Ezért nem szabad ilyeneket mondani, mert nem igaz, hogy: az érzelmeim elsodortak. Hát hol van az értelmem? Miért nem tartotta kordában őket? És hol van a hitem, ha hívőnek vallom magamat? Miért nem irányította az értelmemet? Ennek a hierarchiának működnie kell a gyakorlatban is.
Fontos, hogy legyenek érzelmeink. A mi korunkat egyebek között az érzelmek elsivárosodása is jellemzi. Fájóan érzelemszegények például a gyerekek, a fiatalságunk. Velük beszélgetve megrémülök néha, hogy mennyire nem tudnak megindulni, meghatódni, együtt érezni. Hogy mennyire nem fáj sok minden - főleg a mások fájdalma. És mennyire nem tudnak felszabadultan örülni. Az érzelmek hiányoznak egyre jobban. Fontos, hogy legyenek, de nem uralkodhatnak, hanem uralkodjék rajtuk a hívő ember Isten által megújított értelme, az értelmét meg irányítsa a Szentlélek és az ige. Vagyis a hite és az engedelmessége.
Nos, ez itt gyönyörűen felragyog ebben a történetben Jézusnál. Az érzelmeire apellálnak de nem hatódik meg, tudja, hogy mi a feladata - tehát megszólal az értelem, és irányít az engedelmesség: mert más városokban is hirdetnem kell az Isten országát, mert ez az Atya akarata. Ezzel be van fejezve, tovább nincs tárgyalás. Az érzelmek vegyék tudomásul, az értelem pedig engedelmeskedjék az Isten akaratának. Ez beidegződéssé válhat, és ez minden komplikáció nélkül működik, ha valakinek eldőlt a szívében, hogy engedelmeskedni akar.
Végül: amikről itt olvastunk, ezek messiási jelek voltak. Az, hogy Jézus megszabadította a démoni megszállottságtól az embert a zsinagógában, az, hogy egyetlen szóval kiparancsolta a betegséget Péter anyósából, - ezt Ő, isteni hatalommal tette.
Nekünk nem ilyenekre kell vágyakoznunk. Nem biblikus az a gondolkozás, hogy az igazi keresztyén élet ilyen csodákat produkál. És ha te nem tudsz gyógyítani, meg ördögöt űzni stb, nem vagy igazán keresztyén. Ezek a történetek Jézusról szólnak. Ezeket Ő olyan jelként adta, amiből egyértelművé vált, hogy Ő nem egy tanító a sok közül, hanem Ő a Tanító, a Messiás. De akiket az Ő Szentlelke vezérel, akikben Ő valóságosan él, azoknak Ő adhat olyan hatalmat, vagy kegyelmi ajándékokat, meg feladatot, hogy ezekhez hasonló szolgálatot is végezhetnek. Ez megint engedelmesség kérdése. Ne ijedjünk meg a nehéz feladattól, ha Ő adja. Ő adni fogja hozzá az erőt is. Nem kell megfutamodni egy kényes beszélgetés elől, mondván: nem vagyok elég okos, - majd Ő adja a számba igéjét, és ott ige kell, nem pedig okosság.
Tehát ne magunkra nézzünk, hanem mindig Őreá, és ha Ő küld, akkor menjünk, és várjuk azt, hogy használjon, adja az Ő Szentlelkét, de ezt bízzuk egészen Őreá, mint ahogy a kegyelmi ajándékokról is azt olvassuk: maga a Lélek osztogatja azt kinek-kinek, amint akarja. Azt nem én mondom meg, milyen kegyelmi ajándékot akarok. Ne akarjak semmit, csak engedelmeskedni akarjak, akkor lesz áldás az életemen.
Legyünk sokkal engedelmesebbek az Atyának és szolgálatkészebbek az embertestvéreinknek. Legyen meg a fontos dolgoknak a helye és ideje, de azért ne legyünk merevek, hanem rugalmasak - kivéve az Istennek való engedelmességet. Ott nincs rugalmasság, ott engedelmesség van. Sose engedjük, hogy az érzelmeink uraljanak vagy elragadjanak. Isten adott nekünk megújult értelmet az újjászületésben, és adja az Ő Lelkét. Nekünk nem utánoznunk kell Jézust, hogy mi is csináljunk ilyet, hanem követnünk kell. És az Ő követésében majd mindig azt csinálhatjunk, amit mond, és akkor van békessége az embernek.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy fennmaradtak a cselekedeteidről való feljegyzések, s köszönjük, hogy belepillanthattunk ebbe a napodba. Csodálatos lehetett az, téged hallgatni Kapernaumban, de áldunk azért, hogy ma is hallgathatunk téged. Köszönjük igédet, köszönjük, hogy Szentlelkeddel maivá és személyessé teszed az igét.
Kérünk, munkáld ki bennünk ezt a feltétlen engedelmességet, ami benned volt. Add nekünk Szentlelkedet, az engedelmesség Lelkével úgy támogass minket, hogy valóban az Isten országának a polgáraiként tudjunk élni, hogy a te akaratodat cselekedjük, Atyánk, mindenben.
Kérünk, adjál nekünk is ilyen irgalmas szívet, mint a tiéd, Úr Jézus. Sokszor olyan cserzett a lelkünk, olyan kemények tudunk lenni egymáshoz. Sőt, néha kimondottan irgalmatlanok, kegyetlenek. Hivatkozunk a fáradtságunkra, meg arra: nekünk sem segítenek, és a magunk terhe is elég. Szabadíts ki minket ezekből a kötelékekből, s segíts el a te követőidnek a szabadságára, akik szintén nem úgy járunk itt, hogy nekünk szolgáljanak, hanem készek vagyunk mi szolgálni.
Kérünk, add ehhez a szükséges erőt is, és eközben azt az örömet, ami a te engedelmes követőidnek az ajándéka.
Ámen.