ÉGBŐL HULLÓ ESŐ

1995. június 25, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

„Mert az a föld, ahova most bemész, hogy birtokba vedd, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek; ott, ha elvetetted a magot, a lábaddal kellett öntöznöd, mint a zöldséges kertet. Az a föld azonban, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek; állandóan szemmel tartja azt Istened, az Úr, az év elejétől az év végéig.”

Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, áldunk azért a rendért, amit teremtettél. Köszönjük, hogy néha megállhatunk, köszönjük, hogy a hétköznapok között ott van az Úr napja, és köszönjük, hogy minden napra készítesz nekünk csendet, amikor kérdezhetjük: mit akarsz, hogy cselekedjünk, amikor megnyílhatunk előtted, és kaphatunk tőled mennyei áldást, meg nem érdemelt ajándékot.
Köszönünk minden percet, amit veled tölthettünk az elmúlt héten. Köszönjük, hogy gondoskodtál testünkről-lelkünkről. Áldott légy a mindennapi kenyérért és a mindennapi igéért.
Bocsásd meg, Urunk, hogy olyan sok ajándékod mellett hálátlanul megyünk el. Bocsásd meg, hogy több a követelőzés és az elégedetlenség az ajkunkon, mint a dicséretmondás és a hálaadás. És bocsásd meg, hogy olyan sok parancsolatod ellen vétünk, oly sokszor megosztott szívvel próbálunk szeretni, és nem teljes szívünkből és teljes lelkünkből.
Köszönjük, hogy mégis magad elé engedsz most minket. Köszönjük, hogy Jézusra nézel, és minket áldasz meg. Legyen a te áldásod egy része most az, hogy szólsz hozzánk egészen személyesen. Tedd az igédet életünket formáló, életünket egészen újjáteremtő erővé. Minket pedig segíts, hogy nyitott szívvel és engedelmességre kész lélekkel hallgassunk téged, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.
Így szeretnénk most megismételni azt, amit az előbb énekelve imádkoztunk: Áldásodra én kész vagyok, hálát adok néked Istenem.
Ámen.

Kedves testvéreim, az elmúlt napokban sokan olvastuk ezt a fejezetet a bibliaolvasó vezérfonalunk szerint. Arról van itt szó, hogy Izrael népe a hosszúra nyúlt pusztai vándorlás végéhez érkezett. Ott állnak az ígéret földjének a határán, és mielőtt azt átlépnék, még egy hatalmas igehirdetést kell meghallgatniok. Isten Mózesen keresztül elmondja a legfontosabb tudnivalókat, mihez tartsák magukat, ha birtokba veszik majd atyáik földjét.
Azt tudatosítja mindenek felett a népben, hogy ne maguknak tulajdonítsák, hogy eddig eljuthattak. Nem ők szabadították ki magukat Egyiptomból, az Úr hozta ki őket onnan erős kézzel és kinyújtott karral, - ahogy többször olvastuk ezt a kifejezést a Szentírásban. Nem az ő kitartásuknak köszönhető, hogy ott állnak az ígéret földjének a határán, egyesegyedül Isten kitartó türelmének köszönhető, hogy annyi hitetlenség, lázongás, istentelenség után sem pusztította el őket, és az Ő ígéretét mégiscsak beteljesíti. Nehogy azt higgyék, hogy ők veszik most birtokba a földet, hanem legyenek tudatában annak, hogy ajándékba kapják azt Istentől. Meglesz az ő feladatuk is mindig, de ha csak magukban bízva mennének oda, soha nem lenne az övéké. Tanulják meg komolyan venni a szövetséget, támaszkodjanak szövetséges Istenükre, legyenek szentek a számukra Isten parancsai, tartsák magukat mindenben azokhoz, és lépten-nyomon tapasztalni fogják, ki az ő Istenük. Bízzanak benne, és csak benne bízzanak, és akkor csoda csoda után fog következni.
Ezt eddig is tudták azok az emberek, meg mi is tudjuk ezt mindnyájan úgy elvileg. De hogy mit jelent ez a gyakorlatban, ahogy ma népiesen mondják: hogyan működik az, hogy ha valaki a hétköznapokban komolyan veszi mindezt, azt alapigénk egy nagyon érdekes képpel szemlélteti. Ennek a képnek a mondanivalóját bontsuk ki ma, hadd erősítse Isten ezzel a hitünket.
„Az a föld, ahova most bemész - mondja Isten népének - nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ott, ha elvetetted a magot, a lábaddal kellett öntöznöd, mint a zöldséges kertet. Az a föld azonban, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek.”
Mit jelent ez? Arra utal ez a kép, hogy Egyiptomban a termés a Nílus kiáradásától függött. Egyiptomnak ma is vannak olyan területei, ahol egész évben nem esik csapadék. Mégis, valamit ott is lehetett termelni, mert minden évben kiöntött a nagy folyó, és megtermékenyítette a környéket. Ugyanakkor a folyó közelében elmés csatornarendszert építettek ki, amibe lábbal hajtható vizátmelő szerkezetekkel juttatták a vizet. - Erről van itt szó, hogy lábbal kellett azt öntöznöd, mint a zöldséges kertet. Tudniillik gabonát öntözni így nem lehet, csak a zöldséget. A gabona - az évi kenyér - továbbra is ki volt szolgáltatva az áradásnak. Ha jött az áradás, volt kenyér, ha kimaradt az áradás, az tragédiához vezetett. Ez volt Egyiptomban - mondja Isten a népének.
És mi lesz az ígéret földjén? Ott is van szárazság, mégis megfelelő időben mindig várható az eső. Az úgynevezett korai eső megjön októberben és november végéig, december elejéig esik, és a késői eső megérkezik márciusban, és április közepéig, végéig esik, nem sokkal az aratás előtt, ezért nem szorul meg a gabonaszem a kalászban, és ebből a késői csapadékból él aztán a vegetáció a nyár derekáig.
Így értsük ezeket a mondatokat, mert így bomlik ki ezekből Isten üzenete: „Az a föld, ahova most bemész, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttél. Ott, ha elvetetted a magot, a lábaddal kellett öntöznöd, mint a zöldséges kertet, ahova pedig most átkeltek, az égből hulló eső vize itatja azt, az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek.”
Vagyis arról van itt szó, hogy Egyiptomban a természet erőire és a maga erejére kell támaszkodnia az embernek. Az ígéret földjén ezenkívül még van valami többlet, amit úgy nevez a Biblia: áldás, amit Isten ad az égből. Az eső az Isten áldásának a jelképe az Ószövetségben. Azért is, mert létfeltétel, nem lehet nélküle élni, és azért is, mert nem mi befolyásoljuk: jön vagy nem jön. Adatik. Nem tudjuk előidézni és nem tudjuk megakadályozni sem. Csak elfogadni lehet. Bizalommal várni, kérni, aztán megköszönni, hálát adni érte.
Bevonul tehát Izrael népének a hittudatába egy új összetevő, amit úgy hívnak: áldás. Amiért nem lehet megdolgozni, amit nem lehet Istentől kicsikarni, kierőszakolni, amit nem lehet megfizetni, amit csak elfogadni lehet. Alázatosan beismerni újra és újra, hogy rászorulunk. Reménységgel várni, hogy akkor is kapjuk, ha nem érdemeljük meg, és aztán dicsőíteni Őt érte. És dicsőíteni Őt akkor is, ha elmarad az áldás, mert annak is megvan az oka, és akkor éppen az áldás elmaradása lesz komoly figyelmeztetése Istennek.
Vagyis ennek a lelki üzenete az: Isten nélkül az ember számíthat a természet erőire, meg a saját erejére vagy erőtlenségére. Az Istennel való szövetségben - miközben végzi a maga dolgát, kötelességét, aközben ott van a szívében ez a szent és komoly meggyőződés, amit most énekeltünk: áldásodra én kész vagyok, hálát adok néked Istenem. Ez a többlet az - egyebek között - amit az Istennel való szövetség jelent.
Az embernek a saját erői, az értelmének a produktumai, kultúrája, tudománya, technikai civilizációja mind bizonyos korlátok közé van szorítva. Isten nincs korlátok közé szorítva, az Ő hatalma határtalan. Erre a határtalan hatalomra, érthetetlen szeretetre hívja fel itt az ígéret földjének a határán Isten az Ő választott népének a figyelmét. Erre számítsanak. Ezt vegyék komolyan mindig.
Ez egyebek közt azt is jelenti, hogy amikor véget érnek az emberi lehetőségek, Istennek még mindig számtalan lehetősége van. Ha kimarad az áradás, vagy nem működnek a vízátemelő szerkezetek - és ez gyakran előfordult, minden szerkezetnek ez a tulajdonsága, hogy előbb-utóbb elromlik, sokszor akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, -, akkor is van még az égből hulló eső. És az ígéret földjét, az Istennel való szövetséget, a neki engedelmes nép életét az jellemzi, hogy mindig várható eső. Mindig várható áldás. - Áldásodra én kész vagyok. Záporozik, mint az áldás. Az eső Isten áldásának a szimbóluma.
Azt is jelenti ez, hogy az ilyen ember nincs magára hagyatva, és nincs magára utalva. Ugyanebben a könyvben - az 5Móz 28-ban - olvassuk: „áldást parancsol melléd az Úr.” Ő parancsol az áldásnak. És sokszor egészen váratlanul megérkezik a megoldás. Egy gondolat, egy testvéri segítség, valamilyen anyagi segítség - amire éppen szükség van. Onnan az égből, mint az égből hulló eső. És a hívő ember számít erre.
Nagyon jó lenne, ha nem magyaráznánk félre a Bibliának ezt az igazságát - mert nagyon hajlamosak vagyunk erre. Isten nem lustaságra neveli az Ő népét ezzel. Az Istenben bízó nép nem „malmozik” és úgy várja, hogy majd jön az áldás. Hanem az Isten népe a hitetleneknél is becsületesebben végzi a maga munkáját, de azt végzi, és csak azt végzi, amit Isten rábízott, és nem akarja elvégezni azt is, amit Isten ígér, hogy majd ő cselekszi meg. Nem akar istenkedni, nem akar Isten helyébe lépni. Nem akarja átvenni önhitt gőggel a Gondviselőnek a szerepét. A Bibliában a bűn lényege éppen ez, amikor az ember az Isten helyére akar lépni, és vannak ennek burkolt, alig észrevehető formái is, hogy az van elintézve, amit én a kezembe vettem és elintéztem.
Mit gondolunk: Isten nem tudja elintézni az ügyeinket jobban, mint mi? Vagy mit képzelünk, csakugyan mindent el tudunk jól intézni? Azt is, amit Isten magának tartott fenn? Azt kellene nekünk világosan látnunk, és megbízhatóan, hűségesen, korrektul elvégeznünk, ami a tőle kapott feladatunk, s közben csodálkozva nézni, Ő mit csinál.
Mert a hívő ember nagy élménye éppen az, hogy folyamatosan látja Isten munkáját ebben a világban és a saját kicsi életében is. És kéri is az Isten munkáját. Számít arra és számol vele, miközben ő helytáll. Éppen ezért tud jobban helytállni, mint akik a szövetségen kívül vannak, és újra és újra átélik: csak magukra vannak utalva, és sokszor magukra vannak hagyatva. A szövetségnek ebben a védettségében, ebben a bebiztosítottságában sokkal többet tud adni az ember, különösen, ha világosan látja azt is, hogy mi a küldetése, mivel bízta meg Isten. Ez az én feladatom, ez a másiké, azt pedig Ő ígérte meg, hogy végzi. És végzem a magamét, ha lehet segítek a másiknak, és közben a fél szemem, meg az egész hitem ott van: most mit fog Ő cselekedni? Ebből a helyzetből hogyan mutat kiutat? Erre a kérdésre mi az Ő válasza? Itt most milyen gondolatot fog adni?
Ha visszatérünk ehhez a képhez, amiről itt alapigénk szól, akkor azt kell mondanunk, hogy az istenfélő ember halálosan komolyan veszi, hogy az eredményei nemcsak attól függnek, hogyan tapossa a vízátemelő szerkezetet, hanem attól is, hogy milyen hittel térdel az Isten előtt. És tartja a kezét hittel, hogy áldásodra én kész vagyok. Nem a taposásunktól függ minden. Az emberek túlnyomó többsége meg van győződve arról, hogy amit kitaposok, az meglesz. A hívő ember tudja, hogy ha szükséges, azokat a szerkentyűket taposni kell, az az én dolgom, de közben várom az égből hulló esőt. Mert az ígéret földjén ez a szokás. Más törvények érvényesek.
Ahonnan kijöttetek - azt mondja itt Isten -, ott lábbal kellett öntöznöd. Ahova bementek, ott az égből hulló eső vize itatja meg, amit elvetettetek. Neked kell elvetned, neked kell felszántanod, és ez Izraelben sokkal nehezebb munka ma is, mint itt. Rengeteg követ kidobálni közben, az kiveszi az eke élét, megnehezíti a munkát. Nagyon küzdelmes, fáradságos munka. Ezt nem Isten végzi el, ezt nekem kell csinálni. De közben tőle kérem ehhez az erőt, tőle várom, hogy akkor is adjon jókedvet, ha sok bosszúság között kell ezt végeznem, és legfőképpen tőle várom az esőt, ami az áldásnak a jelképe.
Áldásodra én kész vagyok. - Csorog a verejték a homlokomon, és közben áldásodra én kész vagyok. És ezért vagyok boldog ember. Komolyan veszem azt, amit Jézus mondott: az én Atyám mindez ideig munkálkodik. A szó mindenféle értelmében. És Jézus úgy folytatja: én is munkálkodom.
Testvérek, aki ezt komolyan veszi, sok felesleges aggodalmaskodás ki van kapcsolva az életéből. Megmarad rengeteg energiája hasznos, értelmes célokra. A szorongások sokféle formájától megszabadul. Végzi a munkáját, és tartja a kezét, hogy áldást parancsoljon mellé az Úr. Teszi a kötelességét, és tudja, hogy Isten pedig betartja az ígéretét. És általában többet ad, mint amit ígért, és mindig többet, mint amennyit megérdemlünk, és mint amire szükségünk van.
Ha egészen egyszerűen kellene - szinte jelszószerűen - fogalmazni ennek az igének azt az üzenetét, amivel most beleszólt Isten az életembe, akkor azt mondanám, hogy Ő kevesebb loholást és sokkal több hitet vár tőlünk. Nem neki van szüksége a hitünkre, nekünk van szükségünk arra, hogy ne pusztuljunk bele a loholásba. Mert, ha hit nélkül - Őt kihagyva - mindent mi akarunk a kezünkbe venni és elintézni, abba csak belepusztulni lehet.
Eszembe jutott egy ige, ahol Isten ezt mondja népének: „Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna; de ti nem akartátok; hanem azt mondtátok: Nem, sőt lóra ülve, futunk; ezért futnotok kell; és gyors paripákon elvágtatunk; ezért gyorsak lesznek üldözőitek is” (Ézs 30,15.)
A szövetség nagy lehetősége, hogy megtérve és megnyugodva megmarad a nép. Ha tudom, hogy mi a dolgom, és azt végzem, és Istenre bízom az egészet, az áldást meg tőle várom, akkor védve vagyok, a helyemen vagyok, és nem pusztulok bele a magam hajszolásába. Ha azonban azt mondom: nem, hanem majd én; lóra ülve futunk, akkor a bűnöm lesz a büntetésem: akkor futnotok kell. És gyors paripákon vágtatunk - akkor gyorsak lesznek az üldözőitek is. Akkor valóban magára marad az ember, mert ezzel a bizalmatlansággal kilépett a szövetségből. Ott átéli, milyen az magunkra hagyatva és magunkra utalva harcolni. Míg a szövetségen belül átéli, milyen az: maradjatok veszteg, mert maga az Úr harcol értetek; vagy kapjátok elő a fegyvereteket és az Úr vezeti a ti harcaitokat.
Néha olyan árulkodó egy-egy kifejezésünk. Azt mondja valaki a múltkor: ha a lábamat lejárom is, megszerzem. Arra gondoltam, mi mindent kellett most megszereznünk az építkezés során, és milyen sokszor volt az: nem akartuk lejárni a lábunkat, mert az kell még másra, hanem letérdeltünk. S miközben végeztük a munkánkat, elkértük Istentől. És mennyi mindent úgy kaptunk meg! Ajándékként, áldásként, meg nem érdemelt kedves meglepetésként. És amikor nem kaptuk meg, amit kértünk, akkor az vált fontos figyelmeztetéssé, és azzal segített előbbre lelkileg az Úr. Azt mondja más valaki: kitaposom belőle, ha belepusztulok is. Isten nem akarja, hogy belepusztuljunk akármibe. És miért kell kitaposni belőle? Nem lehetne behívni ebbe az egész ügybe az Urat? Itt már valami nyilván összekuszálódott, és nehéz csendesen elintézni. Ennyire hiányzik ez a szemlélet belőlünk? A kezembe veszem, kitaposom, ha a lábamat lejárom is - mintha az Úr nem lenne és nem munkálkodna. Csak az van meg, amit megszerzek, bebiztosítok és így tovább ...
Ez az ige azt mondja: ez jellemző Egyiptomra. Az Isten szövetségén kívül verekedni kell, taposni, és azt szerzed meg, amiért megharcoltál. Az Isten szövetségén belül ugyanilyen keményen - vagy még keményebben - dolgozol, és közben lépten-nyomon kapsz valami ajándékot. Valami áldást. És erre készen is van a hívő ember. Tudatában van annak, hogy nem érdemli, ez neki nem jár, de Isten nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem úgy fizet, ahogy megérdemelnénk! Éppen ezért kegyelmi szövetség ez.
Szóval, ha egyszerűen kell mondani ennek az igének az üzenetét, azt mondom: kevesebb loholás, több hit. Nem kell annyit talpalni, mint ahogy itt olvastuk a képet, de sokkal többet térdelni. Ezzel dicsőítjük Őt. Ezzel fejezzük ki a bizalmunkat. Engedelmesen végzem a munkámat, de teljes szívemmel bízom benned. Adjál nekem ajándékokat. Sokszor meg sem mondom, hogy mit. Van, amikor megmondom, mert most erre lenne nagy szükség. Ilyenkor következnek a csodák.
Aki ezt hittel gyakorolja, az valóban tapasztalja azt, amit itt a folytatásban így olvasunk: „Akkor meghódoltatja előttetek az Úr mindezeket a népeket, nálatok nagyobb és erősebb népeket hódítotok meg.” (5Móz 11,23.) Akkor ereje felett teljesít az ember, akkor megtapasztalja azt - és ez nem kegyeskedő túlzás lesz -, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Akkor a szövetség Istene lépten-nyomon megmutatja, hogy Ő jelen van és munkálkodik. De ehhez tartani kell a kezet: ide kérem szépen az áldást. Hova tegye, ha közben el vagyok foglalva és hajszolom magam mindig?
Kevesebbet talpalni és többet térdelni. Kevésbé hajszolni magunkat, egy-egy területen direkt leállítani, és többet csendben lenni. Nem csak az idelent valókkal törődni, hanem az odafent valókkal is. Isten nem égbe néző rajongókat akar belőlünk formálni, - ez a fejezet tele van a hétköznap szükségleteivel. Ő megadja a kenyeret, távol tartja az ellenséget, biztosítja a megfelelő időjárást. Neki nagyon fontos, hogy meglegyenek az anyagiak is, de ilyen mondat is van a Bibliában: az odafelvalókkal törődjetek és ne a földiekkel. Az odafelvalókat keressétek. És amíg azokat keresem, addig abbahagyom itt a földiekkel való törődést, és így kerül egyensúlyba az életem. Így lesz kiegyensúlyozott az életem. Emígy meg felbillen az egyensúly, ha mindig csak az idelentvalókkal foglalkozik az ember.
És nem is lehet ezt szétválasztani, testvérek. Mert onnan felülről kapjuk az esőt, felülről jön az áldás, ami az idelent valókat is elrendezi.
Nemrégen mondta el valaki, hogy határidőre kellett valami munkát elvégezniük. Olyan családi feladat volt az, amiben mások is segíthettek volna. A jó barátok segítettek is, de aztán úgy tűnt, hogy most már maguk is bírnak vele. És az utolsó előtti napon derült ki: nem. Ez lehetetlen, hogy holnap estig megcsinálják. És ahogy nőtt az idegesség, egyre több mindent elrontottak. Amiatt, hogy elrontottak sok mindent, egyre idegesebbekké váltak - ebbe az ördögi körbe szokott ilyenkor belekerülni az ember. Valaki azt mondta akkor: imádkozzunk, hogy az Úr küldjön segítséget. Valaki hitetlenkedett: ez olyan kegyeskedő túlzás, honnan küldene ide az Úr segítséget? A végén mégiscsak abbahagyták, és ez az illető úgy imádkozott: Uram, adjál olyan gondolatot a barátainknak, hogy jöjjenek és segítsenek.
Másnap reggel megjelent egy barát, mert az jutott eszébe, vajon sikerült-e nekik befejezniük a munkát vagy szükség van még segítségre? Egy óra múlva egy másik barát, déltájban egy harmadik. És estére minden szépen kész lett. Most ezen miért kell csodálkoznunk? Ezt ígéri az Úr. Csak ha nem kérjük? Ha nem tartja valaki a kezét, el van foglalva azzal, hogy majd ő megoldja, s közben dühös az egész világra, hogy miért ilyen nehéz az élet, meg teljesíthetetlenek a feladatok, s eszébe sem jut, hogy Uram, küldjél segítséget? Az Úrnak hatalma van minden kéz felett. Ide most segítő kezek kellenek, hát csak tud küldeni valakit! Hát hogy ne tudna, ha valaki kéri!?
Az idén különösen sokan jelezték, hogy csak akkor tud a gyermekük eljönni csendeshétre, ha a gyülekezet - ahogy azt említettem itt az egyik alkalommal - kifizeti a részvételi díjukat. Minden évben biztatásként elmondom, de nem gondoltam, hogy ilyen nagy összegre lesz szükség. És amikor a csoportvezetők benyújtották az igényeket; akkor láttam: nincs. Ezt nem tudjuk honnan fedezni. És még el sem jutottam oda, hogy szóltam volna az imádkozó testvéreknek, hogy vigyük Isten elé és kérjük segítségét, csak átfutott rajtam a gondolat: Uram, könyörülj rajtunk, hogy senkinek ne kelljen itthon maradnia pénzhiány miatt. Másnap jön egy ismeretlen testvérünk, aki hosszú ideig a gyülekezetbe járt, most azonban másutt él, hogy a visszautazása előtt szeretne egy nagyobb összeget itthagyni, például ilyen célra, mert gondolja, hogy az építkezésre már nem kell, de itt vagyunk a nyár előtt, van-e erre szükség? 1500 Ft-tal több volt, mint amennyire szükség volt.
Néha még nem is kérjük. De ezen is miért kell meglepődnünk? - Bűnbánattal vallom be, hogy én is meglepődtem -. Miért kell csodálkozni, mikor előre megmondta az Úr: mikor még ajkatokon sincs a szó, én már értem azt. Ezt kellene komolyan venni. Most kezdhettem volna bosszankodni, izzadni, vagy szólni embereknek: nem tudnál-e segíteni, vagy add ide előre a tizededet. Ez nem Isten szerinti megoldás! Ő megmondta: enyém az ezüst, és enyém az arany. Ki tudja Ő parancsolni ezeknek a gyerekeknek a díját.
Nem folytatom a történeteket, csak érzékeltetni szerettem volna, hogy ez „műkö-dik.” És ez akkor is működik, amikor a víztaposó szerkezetek nem működnek, amikor azok felmondják a szolgálatot. Isten hűsége és áldása akkor is készen van. Csak mi készen vagyunk-e, hogy erre számítsunk, ezt kérjük, ezt nagy hálával elfogadjuk, s alig hogy elfogadtuk, tartsuk megint a kezünket, hogy áldásodra én kész vagyok, rászorulok. Persze, ehhez alázat kell. Aki önhitt gőggel azt mondja: majd én megoldom, annak egyedül kell megoldania. Lóra ülve futunk, akkor futnotok kell. Ha az Úr elé borulok: én nagyon rászorulok az áldásra, és eső csak onnan felülről jöhet, mi csak taposni tudjuk, amíg működik, meg ameddig bírjuk. Adjál nekünk égből hulló esőt. Miért? Mert megígérted. És az ígéreteid teljesedésére várunk.
Az életnek soksok területét sorolhatnám most fel, ahol egészen nyilvánvaló, hogy milyen kevésre megyünk a legnagyobb jó szándékkal is, és mennyire rászorulunk az Ő áldására. Gyereknevelés, a ránk bízottak biztonságának a megőrzése. Ott a szemünk előtt éri baleset, és nem tudtam megvédeni tőle. Az egész anyagi életünk, vele kapcsolatos gondjaink. A bűnkérdés, ki tudja levezekelni mindazt, amivel Istent és embertársait megbántotta? És akárhova nézünk magunk körül, mindenütt ide kell eljutnunk: megteszem, Uram, amit rám bíztál, de közben várom az áldást.
A héten Péter-Pál lesz, régebben ilyenkor kezdték az aratást. Az idén nem valószínű, hogy elkezdjük, elkésett minden. Tavaly ilyenkor azért könyörögtünk, hogy adjon Isten esőt, már sárga volt a legtöbb mező, most egy kicsit már sok az esőből. Tegnap egy vidéki csendesnapon szolgáltam. Megdőlt a gabona mindenütt, nehéz lesz az aratás. Merjük ezt Isten kezébe tenni? Akkor is, ha nincs eső, akkor is, ha kicsit sok van belőle. Kinn van a kenyerünk a szabadban, majd csak lesz valahogy. Jó, hát persze, hogy lesz valahogy. De egész más, ha valaki tudatosan Őreá bízza: Uram, úgy lesz, ahogy te akarod. És te biztosan jót akarsz nekünk. Mutasd meg most újra, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk.
Sok konferencia, csendeshét van az országban egész nyáron át. Legyen áldott érte Isten. De mi mit tudunk csinálni? Összeállítjuk a programot, felkérjük az előadót, teleírjuk a naptárt. De élő igét csak Ő tud adni, ami életeket megváltoztat! Tartjuk-e a kezünket ezért, és adhatja-e Ő ezt?
Jövő héten lesznek a teológiákon a felvételik. Rettenetes nehéz eldönteni, hogy kit vegyenek fel és kit utasítsanak vissza. Ki lát bele egy ember szívébe, hogy Isten hívta-e el a szolgálatra, vagy csak lelkesedik? Könyörögjünk azért, hogy Isten adjon bölcsességet a felelős döntőknek, s egyáltalán adjon munkásokat az Ő aratásába, mert az aratni való nagyon sok, és a munkás kevés. - Ha egyházi iskoláink ügyét nézzük: milyen taposás folyik ott! És ki áll a térdein: Uram, adj oda áldást? Az ország helyzetéről és jövőjéről nem is beszélve.
Most mi itt vagyunk a megterített úrasztala körül, és ez az alkalom különösen is emlékeztet minket arra: van, amikor teljesen reménytelen és felesleges a talpalás, amikor csak a térdelés segít. Mert a bűnt nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani. És mi erre mindnyájan nagyon rászorulunk. Semmit nem tettünk és nem is tehetünk azért, hogy Isten nekünk megbocsásson. Jézus Krisztus mindent megtett ennek érdekében. Itt a mi aktivitásunkra nincs szükség. Itt mi csak elfogadhatunk. De elfogadjuk-e? Érezzük-e rászorultságunkat, és azzal az őszinte bűnbánattal és bűnvallással tudunk-e majd idejönni: Uram, minden akciózásom, és minden egyéb, hogy elnyomjam, elfelejtsem, jóvátegyem - reménytelen. De hiszem, hogy rám is érvényes, amit te a kereszten tettél és mondtál. És ott valóban elvégeztetett az én ítéletem, amit te elszenvedtél, és az én felmentésem, és én a te szabad gyermeked lehetek. Ebben az esetben ezt jelenti hinni.
Azt szeretném kérni a testvérektől, hogy szánjanak délután még egy félórát, hogy végiggondolják ezt. Legjobb lenne elolvasni az egész fejezetet: 5Móz 11. rész. Minden szónál megállnak egy kicsit és engedik, hogy Isten Lelke kitegye a hangsúly- jeleket, és egy-egy kifejezést a maga udvarával együtt gondoljunk végig. És ezután mit kell mától kezdve másképpen csinálnom. Sokkal termékenyebb, boldogabb, gazdagabb életünk lenne, és az örök élet is a miénk lehetne.

Imádkozzunk!
Édesatyánk, bűnbánattal megvalljuk, hogy ez a mi egyik alapbűnünk: nem merünk a te szent Istenségedben bízni. Vagy nem merünk csak benned bízni. Olyan sokszor magabiztosan, önhitten nekilódulunk feladatoknak, amikre utólag szeretnénk az áldásodat kérni, s csodálkozunk, hogy nem adsz áldást oda, ami az akaratoddal ellenkezik. Olyan sok mindent elkezdtünk már a megkérdezésed nélkül. Olyan sokszor csak akkor kezdtünk kiáltani hozzád, amikor ránk dőlt, amit félig felépítettünk.
Köszönjük, hogy sokszor még ilyenkor is segítettél. Köszönjük, hogy gazdag vagy a megbocsátásban, és bővölködsz az irgalomban. És köszönjük, hogy most újra bátorítottál minket: merjünk hinni, vegyük komolyan mindazt, amit megígértél, mert ígéreteid ma is érvényesek, nem rövidült meg a te kezed, rád ma is számíthatunk.
Bocsásd meg, hogy sok tekintetben azért mentünk tönkre, mert agyonhajszoltuk magunkat. Kihagytunk téged a számításainkból, a hétköznapjainkból. Megalázzuk most magunkat előtted, és kérünk: úgy segíts végezni tőled kapott feladatainkat, hogy közben bizalommal várjuk, hogy te is mindez ideig munkálkodsz. Készek vagyunk a te áldásodra, amit nem érdemlünk meg, de amire olyan nagyon rászorulunk.
Így könyörgünk hozzád betegeinkért, adj nekik békességet és gyógyulást. Kérünk, adj vigasztalást a gyászolóknak. Kérünk, hogy minden lelkiismeret-furdalásunkkal hadd tudjunk alázatosan és bűnbánattal hozzád menekülni, és te adj nekünk feloldozást, vedd le rólunk bűneinknek terhét.
Könyörgünk hozzád az országért, hogy el ne pusztítsad azt. Könyörgünk, hogy küldj munkásokat a te aratásodba. A munka sok, és a munkás olyan kevés. Könyörgünk a mindennapi kenyerünkért és az evangélium terjedéséért. Könyörgünk, adj békességet, különösen itt a közelünkben dúló szörnyű háborúnak te vess véget. Minden emberi fantázia szűkös ahhoz, Uram, hogy valami megoldást találjunk. De neked lehetséges az is, ami az embereknek lehetetlen.
Kérünk, segíts minket, hogy aggodalmaskodás helyett hálaadással tárjuk fel a kívánságainkat neked. Segíts minket, hogy minden gondunkat tereád vessük, hiszen neked gondod van reánk.
Ámen.