MI VAN A HALÁL UTÁN?

1982. július 11, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

„Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, vannak prófétáik, hallgassanak azokra!”

Imádkozzunk!
Felséges és szent Isten! Köszönjük, hogy Atyánknak szólíthatunk. Köszönjük, hogy egészen egyszerűen elmondhatunk mindent, ami a szívünket nyomja. Köszönjük, hogy el sem kellene mondanunk, mert te a szívünkbe látsz. Nekünk van nagy szükségünk arra, hogy ha panaszkodunk, néked panaszkodjunk, hogy a kívánságainkat eléd tárjuk, hogy a hálaadásunkat te szenteld meg. És legfőképpen arra van nagy szükségünk, hogy előtted letegyük bűneinket, mert azok nem kellenek senki másnak. Azok alatt összeroskadhatunk, és elpusztíthatnak, ha te nem könyörülsz rajtunk.
Áldunk azért, hogy bővölködsz a kegyelemben, és gazdag vagy a megbocsátásban. Köszönjük, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk álnokságaink szerint. Ezért reméljük most is, hogy újra szólsz hozzánk, és igédben önmagadat adod.
Ajándékozz meg, mert életet csak benned találunk. Nélküled csak vergődés a létünk. Állíts világosságodba, engedj szentséged közelébe, csendesíts el belsőleg, és adj külső csendet is, hogy semmi meg ne zavarhasson abban, hogy megértsük és komolyan vegyük igédet.
Köszönjük, hogy igéd az a romolhatatlan mag, amely új életet formál bennünk. Ezért az új életért, vagy az ebben való megújulásunkért, megerősödésünkért könyörgünk.
Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le ránk!
Ámen.

Múlt vasárnap valaki ezt mondta: most már tudjuk, hogyan kell felkészülnünk a halálra, de jó lenne egyszer arról is hallani, hogy mi van a halálon túl? Örök nagy kérdése ez minden embernek még akkor is, ha minket elsősorban azok a problémák érdekelnek, amelyek erre a földi életre tartoznak, ebből erednek, amikkel nap mint nap találkozunk. De éppen aki az élet és a halál végső kérdéseire az ige világos válaszát kezdi megérteni, az látja, hogy mennyire befolyásolják hétköznapjainkat ezek az igazságok.
Legyen ma arról szó, hogy mit mond Jézus Krisztus erről: mi van a halál után? Minket végül is mégis csak az érdekel elsősorban, hogy mi az Ő véleménye erről. Egyedül Ő volt illetékes arra, hogy erről beszéljen, egyedül Ő ismerte ezeket a végső igazságokat. És olyan kegyelmes volt, hogy amiket el tudunk hordozni, azokat kijelentette. Nem fontoskodás és nem hitetlenség tehát, ha valakiben ilyen kérdések szólalnak meg; hol leszünk a halál után, vajon mindenki üdvözül-e, aki meghalt; meg lehet-e térni még a halál után; megismerik-e egymást azok, akik elköltöznek; Jézus mit mond erről; egyáltalán beszél róla; helyes-e imádkozni elhunyt szeretteink lelki üdvéért; lehet-e kapcsolatot teremteni az elhunytakkal stb.
Ezzel már el is kanyarodtunk az eredeti célkitűzésből, hogy t.i. a Bibliának az öregségről szóló tanításait vegyük sorba, hiszen múlt vasárnap sem csak az idősebbekről volt már szó, mert láttuk, hogy mindannyiunknak fel kell készülnünk arra, hogy egyszer megállunk Isten ítélőszéke előtt.
Nyilván egy igehirdetésen belül nem lehet ennyi kérdésre választ adni, de amire a fölolvasott példázatban Jézus felel, azt vegyük sorra. Mint mond tehát Ő ezekre nézve?
Jó lenne, ha egy kicsit a tanulás alkalmának is tekintenénk ezt a mostani istentiszteletet, mert olyan kérdések ezek, amelyek újra és újra megszólalnak bennünk, és sokszor ijesztő az a tájékozatlanság, amit Bibliát olvasó, templomba járó emberek is elárulnak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan. De a tanulásnál is fontosabb az, hogy Isten Szentlelkére hagyatkozzunk. Ő győzzön meg most arról, amit éppen ma akar üzenni. Hogy könnyebb legyen magunkkal vinni, öt pontban szeretném összefoglalni azt, amit Jézus ebben a példázatban a halálról mond.
1) Bármennyire feleslegesnek tűnik is ilyen dolgokat hangsúlyozni, Jézus szavaiból egyértelműen kitűnik: van élet a halál után! Az, hogy megáll a szívünk és lefogják a szemünket, nem mindennek a végét jelenti, csak ahogy a múlt vasárnapi igehirdetésből is hallottuk, - a mulandóság végét és valami másnak a kezdetét. Van élet a halál után, és ezt mi nem Moody doktor könyvéből tudjuk, akinek a klinikai halálból felélesztett betegei beszámoltak sajátos élményeikről, hanem Jézus Krisztustól. Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy a halál nem pont az életünk végén, mintha ezzel minden befejeződnék, nem is kérdőjel, mintha bizonytalanságban kellene lennünk afelől, hogy mi van utána, nem is ijesztő felkiáltójel, amivel rémítgetni lehet egymást, hanem kettőspont. Azt jelenti: folytatása következik. És éppen ez adja meg az addig terjedő szakasz felelősségét, itt dől el, hogy milyen folytatása következik.
Jézus erről is világosan beszél, hogy tudhatjuk, mi az a folytatás. Aki Jézus nélkül érkezik meg az örökkévalóság küszöbéhez, annak az ítélet következik utána, mégpedig visszavonhatatlan halálos ítélet. Aki Jézussal érkezik meg oda, az nem megy az ítéletre, mert az ő ítéletét Jézus már itt elszenvedte, hanem az az Ő dicsőségébe megy, és vele lesz mindörökké. Aki Jézus nélkül tölti ezt a földi életet, nélküle kell töltenie az örökkévalóságot, és ez a kárhozat. Aki Jézusra támaszkodva, benne bízva, ha bukdácsolva is, de vele közösségben járta végig a földi élet útját, azt Ő magához veszi az Ő dicsőségébe. „Mert tetszett az Istennek, hogy az Ő egyszülött Fia által tartsa meg a hívőket.” - „Aki hisz Jézusban annak örök élete van, aki nem enged neki, az nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” Ezt Jézus azért mondta, hogy még idejében és ehhez igazítsuk az életünket. Van tehát folytatás, ezt mondja Jézus!
2) A másik, amit megtudunk az Ő tanításából: ketté válnak az útjaink a halál után. Pontosabban ugyanúgy két állapotról tájékoztat Urunk, mint ahogy kétféle állapot van itt is: lehet Istennel, és lehet Isten nélkül élnie az embernek, és lehet ott is Isten nélkül és Istennel. Valahogy úgy van ez, mint amikor egy filmet pergetnek, és valami miatt megakad a film, s az utolsó kocka állóképpé válik. Amilyen állapotban az utolsó pillanat talál minket, Jézussal vagy Jézus nélkül, az válik véglegessé, és az teljesedik ki a számunkra. Ezért nagy felelősség, hogy még idejében visszataláljunk Urunkhoz.
Ezért helytelen, amikor ilyeneket mondunk: csak azért, mert meghalt valaki, neki már jó, neki már semmi sem fáj, ő már semmitől nem szenved. Ez csak abban az esetben igaz, ha az Úrban halt meg. De ha nem, akkor minden eddiginél szörnyűbb szenvedés az osztályrésze, amely szenvedés oka és tartalma az, hogy ott már mindenki látja, mekkorát tévedett, amikor visszautasította Isten felkínált kegyelmét. Életének a legfontosabb döntését hibázta el, és ezen már nem lehet változtatni. Ez a pokoli kín, amiről a Szentírás beszél.
Kétfelé ágazik tehát az út, és itt dől el, hogyan folytatódik ott. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy nem a hatáskörünk bárkiről is megállapítani, vajon hol tölti az örökkévalóságot. A mindenható Isten fölötte áll mindennek, a maga törvényeinek is, és nekünk alázatosan fejet kell hajtanunk Őelőtte. Ő annak kegyelmes, akinek akar. Tehát semmiképpen nem helyes, ha valaki találgatni kezdi: vajon hol van most elhunyt szerettei közül valaki, vagy különösen, ha gyötrődik azon, vajon mi van elhunyt szeretteivel. Isten igéje azt parancsolja, hogy azokat, akiket Ő elhívott tőlünk, mindenestül és végérvényesen engedjük át neki, mi úgy sem avatkozhatunk bele az Ő dolgába. És nem az a dolgunk, hogy őmiattuk gyötrődjünk. Az a feladatunk, hogy azokért tegyünk meg mindent, akik itt élnek még körülöttünk, hogy ne vesszenek el a kárhozatban, amiben vannak most is Jézus nélkül. Meg az, hogy a magunk számára fogadjuk el Isten kegyelmét, amíg az lehetséges.
3) A kérdés, amire itt Jézus kitér: mitől függ valakinek az örök sorsa? Mitől függ, hogy valaki üdvözül vagy elkárhozik? (Most már talán jobban értjük ezeknek a szavaknak a bibliai jelentéstartalmát). Mert hogy van összefüggés a földi életünk és az örök sorsunk között, az nyilvánvaló ebből a példázatból is. De vajon mi ez?
A részletek fejtegetése nélkül a lényeget hadd mondjam: aki nem hallott soha Istennek a Jézus Krisztusban megjelent szeretetéről, azt Isten a cselekedetei alapján ítéli meg; aki hallott a Krisztusról szóló evangéliumról, azt a Krisztusban való hite alapján ítéli meg. Azokat, akik sohasem hallották Jézus váltsághalálának a jelentőségét, és azt, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, - azokon nem ezt kéri számon a mindenható Isten. Azokat az „egy pohár víz” alapján vizsgáltatja. (A pogányok ítéletéről van szó a Mt 24-ben). Könyörültek-e azon, akin kellett és lehetett volna, vagy nem. De aki hallotta, hogy Jézus Krisztus őérette jött, hogy nekünk váltságunk egyedül őbenne van, azt a Jézusban való hite alapján ítéli meg Isten. Mégpedig azért, mert Jézus magára vette minden bűnünk következményét, a büntetését, és ezért Isten nem tulajdonítja nekünk a bűneinket, ha hiszünk Jézusban, hanem nekünk tulajdonítja Jézusigazságát, és ezért nem megyünk már ítéletre. Természetesen, ha valakinek az életében őszinte ez a hit, akkor annak meg vannak a következményei, akkor az egészen másként él azután, mint addig. Az a cselekedetein is meglátszik feltétlenül, de nem a cselekedeteiért kapja az üdvösséget, hanem ingyen, ajándékként, hittel fogadhatja el. És utána ez a hit megtermi a maga gyümölcseit.
Tehát, ha valaki ilyen kegyetlen, érzéketlen, irgalmatlan, önző életet élt, mint ez a példázatbeli gazdag, az semmi jóra nem számíthat a cselekedetei alapján sem, vagy ha ő azt állítaná, hogy azonnal a napnál világosabb, hogy nem igaz a hite, mert nem változott meg az élete. Istennek viszont gondja van a kicsinyekre, az elesettekre, a gyászolókra, a megalázottakra, ez a példázat ennek is nagyon szép bizonysága. Ennek alapján ítél meg tehát minket.
4) Eljön egy pillanat, amikor mindkét ember meghal. A gazdag is, a szegény koldus, Lázár is. És a haláluk pillanatában véglegesen és megmásíthatatlanul eldől az örökkévaló sorsuk. Jézus Krisztusnak ezt a világos tanítását szintén nem vesszük komolyan. Ez vezet sok téves gondolatra. A halál pillanatában véglegesen és megmásíthatatlanul dönt Isten mindannyiunk örök sorsa felől.
„Egyszer aztán meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelébe.” Azonnal. Ábrahám kebele az ószövetségi képes kifejezés az üdvösségre, az Istennel való közösségre. „Meghalt a gazdag is és eltemették. Mikor ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt!” Megint Jézus elemi tanításai. Két állapot van. Nem két hely ez: a mennyország és a kárhozat. Két állapot van: Ábrahám kebele, és a pokolban Istentől elszakítva, gyötrődve. És ez elkezdődik azonnal, mihelyt valaki kilép ebből a földi életből. Néhány nagyon fontos következtetést kell ebből megértenünk:
a) Mindenekelőtt azt, hogy egyszer élünk! Isten nekünk ezt a földi életet egyszeri és soha vissza nem térő lehetőségnek adta a megtérésre. Arra, hogy itt találjunk vissza hozzá, akitől elszakadtunk. Ezért nagy felelősség embernek lenni! És ezért minden egyéb kérdést megelőző fontossággal jön elénk az, hogy rendeztük-e már Istennel a rendezetlen kapcsolatunkat? Utána jöhet minden más. Utána ugyanis egészen más következik, ha rendeztük.
Egy nyáron üdültetni kellett egy csoportot az egyházmegyéből, ahol segédlelkészvoltam. Egy kedves, szép vidéki városba érkeztünk, és az embereim az érkezés után azonnal szét akartak széledni: fagylatot venni, fényképezni, az épületeket megcsodálni. Pedig volt egy nagyon fontos feladatunk. A szállásunk kulcsát valaki másnál tették le, az illető aznap egy óra múlva elutazott, és nekünk addig a kulcsért jelentkeznünk kellett. Úgy ítéltem meg, hogy ez most mindent megelőző feladat. Még ha nem is megyünk el oda, és cipeljük a hátizsákot estig a hátunkon, a kulcsnak a kezünkbe kell lenni mindenekelőtt. Ezt elég nehezen értette meg a csoport. Azóta is sokszor gondoltam arra, hogy a kulcs: Jézus Krisztus! Van-e már kulcsod az örökkévalósághoz? Vagy minden egyéb fontosabb, mint az, hogy ezt a legfontosabbat rendezd? Eltelik az élet úgy, hogy rád esteledik, eljön az éjszaka, és nincs kulcs, kívül rekedsz, és akkor már nem lehet bebocsátást kérni. Jézus erről nagyon világosan és élesen beszél. Egyszer élünk, és ebből az következik, hogy ezt az egy életet kell minél előbb és minél komolyabban felhasználni arra, hogy a legfontosabbat rendezzük.
b) A másik, ami kiderül Jézusnak ebből a tanításából: Ő határozottan visszautasítja az újra születésnek, reinkarnációnak mindenféle formáját. Isten nekünk egy életet ajándékozott, és ez megismételhetetlen lehetőség. Nincs pótalkalmunk a megtérésre. Egészen más az, amit Jézus újjászületésnek nevez. Éppen mivel egy életünk van, és nincs újraszületés Jézus tanítása szerint, ezért kell ebben az életben befogadnunk az Ő Szentlelkét az életünkbe, hogy a Szentlélek újra közösségre segítsen Istennel, és az elveszített életet ismét visszaadja. Ez az újjászületés, és erre csak itt van lehetőség! Mindenféle tetszetős, és most ismét reneszánszukat élő spekulációk az üdvösségünket akadályozzák meg, ha inkább hallgatunk azokra, mint Jézusra. Vagy pedig akkor valljuk be becsületesen: szerintünk Jézus hazudik. Ettől mindenki megijed: Nem, ez istenkáromlás, ilyet ő nem gondol! De ha nem tekinti igaznak, amit Jézus mond, akkor mi a helyzet? Akkor mégis csak hazudik. Legyünk becsületesek önmagunkhoz, mert éppen ezekkel az elhomályosításokkal téveszt meg az Ördög, és teszi lehetetlenné, hogy addig fogadjuk el az üdvösségünket, amíg arra lehetőségünk van. Ha Jézus igazat mond, akkor nekünk itt és most kell rendeznünk az Istennel való közösségünket.
c) Végül: mivel azonnal eldől az örök sorsunk, - ha Jézus igazat mond, akkor ez feleslegessé tesz mindenféle erőlködést annak érdekében, hogy elhunyt szeretteinket lelki üdvhöz segítsük. Mert ha a haláluk pillanatában volt lelki üdvösségük, akkor nincs szükségük a segítségünkre. Ha nem volt, akkor most már nem tudunk a segítségükre lenni. Ha abban a pillanatban, hogy Lázár lehunyja a szemét, viszik az angyalok Ábrahám kebelére, ha a gazdag visszavonhatatlanul abban az állapotban marad, amelyikben eltöltötte az életét Isten nélkül, és ezen nem lehet már utána segíteni, akkor mindenféle kegyes vagy nem kegyes ügyeskedés fölösleges, és az igével ellentétes. Hogy mennyire határozott Jézusnak ez a tanítása, azt mutatja, hogy a példázatbeli gazdagnak eszébe sem jut a lehetőség, hogy kikerülhetne a kárhozat állapotából, csupán azért könyörög, hogy jöjjön Lázár, és mártsa az újjahegyét vízbe, és egy picit enyhítse kínjait. Ezt ott már ő is tudja, hogy ott már nem lehet rajta segíteni. Kapott néhány évtizedet arra, hogy Istenhez visszataláljon. Nem az elhunyt szeretteink lelkiüdvéért kell nekünk imádkoznunk, hanem a körülöttünk élők lelkiüdvéért sokkal komolyabban mint eddig. Addig, amíg nem késő!
5) Hogyan juthat valaki megtérésre? Hogyan kerülheti el a gyötrelem helyét, - ahogy a példázatbeli gazdag mondja? Egyetlen utat jelöl meg Jézus. Így olvastuk ezt alapigénkben: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra.” És akkor elhangzik a pokoli vita, - mert aki a pokolban tölti az örökéletét, csak nemet tud mondani Isten szavára. - Ezt mondja ez a gazdag: „Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám azonban így felelt: ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.”
Vagyis Isten úgy döntött, hogy nem a csodák vezetnek minket Ő-hozzá, hanem az Ő egyszerű igéje. Nem rendkívüli élmények fognak megrettenteni vagy megrendíteni valakit, és attól ijedtében hívővé lesz, hanem a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének hallásából. „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra.” Mózes és a próféták, - ez jelölte a teljes Szentírást, ez volt az akkori Biblia. Isten írott igéje az egyetlen és elégséges forrás, amiből mindent megtudhatunk, ami a szabaduláshoz szükséges. Akinek ez kevés, nem lehet rajta segíteni! Tetszett az Istennek, hogy ezt az egy utat jelölte meg!
Jézusnak ebben a határozott tanításában van egy komoly tilalom és egy komoly parancs. A tiltása: ha üdvözülni akarunk, ne foglalkozzunk a halottakkal. Mert ha valaki kapcsolatba kerülhet is valamilyen módon, úgy gondolja, a halottaival, inkább démoni erőkkel kerül kapcsolatba, és az végzetes lehet az üdvösségére. Isten nem ad kijelentést a halottakon keresztül! Ézsaiás könyvében nagyon határozottan beszél erről Isten az Ő népének, mert mindig kisértés volta spiritizmus, és annak különböző megkeresztelt formái is. Ezt olvassuk: „Ha azt mondják nektek, tudakozzatok a halottidézőktől, és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak, - hát nem Istenétől tudakozódik a nép? Az élőkért a holtaktól kell tudakozódni? A tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok!” (Ézs 8,19-20). Ez Isten parancsa. Lehet Istent megkerülve, az Ő háta mögé kerülve, nélküle, vele dacolva, vele ellentétes erőkkel szövetkezve is kijelentéshez jutni, de abban a pillanatban elszakadt az illető az élő Istentől. El kell dönteni: mi éri meg.
Amire nekünk szükségünk van, azt az Ő igéjében kijelentette. Ismerjük-e azt, amit az Ő igéjében nekünk mond? Mert a tiltás után ez a parancsa: Foglalkozzunk az Ő igéjével! „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, feddésre, a megjobbításra, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3,16-17), Ez a példázatbeli gazdag éppen a jó cselekedetekre nem volt felkészített. Isten igéje viszont közel hozza hozzánk a mi Urunkat, Jézust, benne a mi váltságunkat, amelyeket ajándékba kapunk ráadásul, hogy azokban járjunk. Ehhez azonban egyetlen út vezet: az Ő igéje!
Hadd kérdezzem meg egészen egyszerűen és személyesen: ha ez igaz, van neked Bibliád? Elolvastad már egyszer végig az egészet figyelmesen? Szoktad olvasni naponta, mint ahogy eszünk is naponta. Ha néha kapkodva és felszínesen, de valamit bedobálunk, hogy bírjuk az életet? Szoktad olvasni naponta, ha csak ez segít rajtunk? Elhiszed, hogy igaz, amit Isten abban mond? Vagy nem Isten mondja, vagy nem lehet azt tudni, vagy csak akkor volt érvényes? Igaz, amit Isten mond? Ha igaz, akkor lépésről-lépésre hozzáigazítod az életedet? Úgy van a kezünkben a Biblia, mint egy iránytű, hogy teljesen mindegy, hogy merről fúj a szél, és ki mit mond, az iránytű dönti el, merre menjünk. Így igazítod azonnal a menetirányt Isten igéjéhez? Készek vagyunk áldozatot hozni azért, hogy hallgassuk Mózest és a prófétákat? A hit hallásból van, ha nincs más út az üdvösségre! Isten igéje az egyetlen iránytű, ami kivezet bűneink poklából, ami végigvezet a földi élet sokszor nagyon nehéz és küzdelmes útján, és ami bevezet az üdvösségbe már itt. S ekkor mi is szent bizonyossággal elmondhatjuk: „Hiszem, hogy az örökélet már e földön az enyém lett.”
Jézus tehát azt mondja: van élet a halál után. Nem egyforma állapotba kerülünk mindnyájan, hanem attól függ, hogy benne hiszünk vagy nem. Attól függ ez, hogy most hogyan döntünk. A halál pillanatában véglegessé válik az örök sorsunk, tehát csak azon innen lehet őt elfogadni. És az Ő igéje az egyetlen iránytű, ami helyesen vezérel. Hisszük-e ezt? Ha igen, akkor boldog hitvallásunk, és nagy békességünk lesz már itt minden körülmények között.
„Tudom az én Megváltóm él, hajléka készen vár reám. Már int felém, és koronát ígér a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, a honvágy tölti lelkemet, mert nem sokára hív az Úr, jöjj haza, jövel gyermekem. Kitárt karjával vár az Úr: jer, pihenj, nyugodj keblemen!” (421. ének).

Imádkozzunk!
Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy nem kell találgatnunk, hanem kijelented a titkokat is, amiket tudnunk kell. Köszönjük, hogy amikor a halál titkairól tanítasz, akkor is életre hívogatsz. Tedd világossá most mindnyájunk számára, hogy van-e már életünk benned, vagy pedig nélküled vagyunk a halálban.
Köszönjük, hogy itt most is át lehet lépnie bármelyiünknek az életbe. Elég téged behívni a magunk nyomorult sorsába, és ott minden megváltozik. Köszönjük, hogy aki benned van, új teremtés az. A régiek elmúlnak, az újjá lesz minden. Köszönjük, hogy vigasztalásul is mondtad mindezt.
Könyörgünk most különösen is azokért, akiknek friss gyászuk van, akik mellől egészen váratlanul hívtad el a hitvest, vagy valaki mást, akit szerettek, akikről azt gondolták: ő jelenti az életet nekik. Kérünk, az űrt te töltsd ki. Te légy az élet mindannyiunknak, és akkor a maghalás nyereség lesz. Erősítsd meg azokat, akik az elmúlt héten álltak meg ravatal mellett, vagy a jövő héten kell odaállniuk. Add, hogy túllássanak a láthatókon, komolyan vegyék a láthatatlanokat, téged magadat is, és legyen nekik evangélium, amit mindannyiunknak mondasz Jézusunk: „Élek én, és ti is élni fogtok!” Kérünk, hogy a te életed már itt, a földi életünk sok nyomorúsága között hadd jelenjen meg, és legyen vigasztalásul, erősítésül. Kérünk, hogy Szentlelked győzzön meg arról, hogy mi az igazság, hogy te magad vagy az igazság.
Köszönjük, hogy rád bízhatjuk mindannyian a gondjainkat, terheinket is., Szenteld meg a mai napunkat, és tarts meg a veled való szövetségben ennek a hétnek és egész hátralevő, földi életünk során, hogy majd ha jössz értünk, készek legyünk és bizonyosak legyünk abban, hogy hozzád térünk.
Ámen.