JÉZUS ÉS PILÁTUS

2009. április 09, csütörtök

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltottak: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: „Íme, a ti királyotok!” Azok azonban felkiáltottak: „Vidd el, vidd el, feszítsd meg!” Pilátus ezt mondta nekik: „A ti királyotokat feszítsem meg?” A főpapok így válaszoltak: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” Ekkor kiszolgáltatta Őt nekik, hogy megfeszítsék.
  • 19,12-16

Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy ezen az estén itt lehetünk a te színed előtt, és arra gondolhatunk, hogy mi lehetett az oka és a célja a te kínhalálodnak. Köszönjük, hogy így együtt elmondhattuk ezt a szép imádságot.
Szeretnénk megismételni azt a kérésünket: „Ne gerjedezz vétkem ellen, sőt véreddel kegyelmesen, ily mocskos beteget, híven moss meg, s bűntől üres lészen.” Köszönjük, hogy bízvást remélhetjük, hogy meghallgatod ezt a kérésünket.
Kérünk, engedd meg, hogy ma este többet értsünk a kereszthalálod jelentőségéből, mint eddig. Tedd hangsúlyossá az igének olyan részleteit is, amelyekre eddig talán nem figyeltünk fel. Engedd, hogy másoknak is örömmel el tudjuk mondani: meghaltál a bűneinkért és feltámadtál a mi megigazulásunkért.
Segíts belsőleg is elcsendesednünk és ajándékozz meg minket a veled való közösséggel.
Ámen.

Több évtizedes hagyomány már ez, és talán felesleges is mondanom, hogy nagycsütörtök este úgy szoktunk együtt lenni, hogy valamelyik evangéliumból elolvassuk az Úr Jézus szenvedésének a történetét. Közben elhangzik néhány ének is, és a végén egy rövid igemagyarázat.
Ma a János evangéliumából szeretném olvasni Jézus szenvedésének a történetét. Nem mondom be közben az énekeket. Két éneket énekelünk majd, amikor az orgona az előjátékot játssza, akkor lesz időnk kikeresni. Néhányszor a kórus is megszólal majd, mindig úgy, hogy ami éppen elhangzott az igéből, arra mintegy válasz a mi énekünk, vagy az, amit a kórus énekel.
Hallgassuk tehát a szenvedéstörténetet a János evangéliuma 18. és 19. fejezetéből.

Jn 18. Jézus elfogatása
Jézus kihallgatása Annás és Kajafás előtt

Szólsz hozzám, Istenem s én választ adni készen
Már-már megindulok, hogy rád bízzam magam.
De, Látod, köt s lehúz még régi csüggedésem,
Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó Uram.

Sok szép ígéretem ó hányszor megtagadtam,
A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem.
A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam,
És törvényed szerint nem éltem semmiben.
(445,1-2 dicséret)

Jn 18. Jézus kihallgatása Pilátus előtt

Énekkar: Jézusom, ki árva lelkem
Megváltottad véreddel,
Kárhozattól óvtál engem,
Bűnös szívem ó vedd el!
Add, hogy néked megháláljam,
Hogy nem hagytál a halálban,
S megmutattad: bármit adj,
Én oltalmam csak te vagy.

Jn 19. Pilátus kiszolgáltatja Jézust

Ó Krisztus, láttam szenvedésed,
S borzongásom véget nem ért,
Jaj, hogy halálkín lett a részed
Érettem, árva bűnösért.
(…)
Jóságod mély és mély a hála,
Amellyel hozzád fordulunk;
Bűnünkért mentél kínhalálba,
Egyetlen Megváltó Urunk.
(343. dicséret).

Jn 19. Jézus megfeszítése
Jézus halála

Énekkar: Jézus… (kérek szöveget)

Jn 19. Jézus temetése

Énekkar: (kérek szöveget)

Pilátusról a János evangéliumában olvassuk a legrészletesebb tudósítást. Látszik, hogy János mindenütt ott volt, és a szem- és fültanú hitelességével mondja el. Ezért emlékszik még arra is, hogy délfelé járt az idő.
Kiderül, hogy kezdettől fogva rokonszenves volt Jézus Pilátusnak. Neki sok lázadóval volt dolga, azonnal látta, hogy Jézus nem lázadó, s megérezte, hogy valami hamisság lehet amögött, hogy halálra akarják ítéltetni vele, és hogy ennyire sürgős a dolog. A végén mégis elhangzik ez a szomorú megállapítás: „kiszolgáltatta Őt nekik, hogy megfeszítsék.”
Nemcsak az játszott közre Pilátus magatartásában, hogy Jézus láthatóan rokonszenves volt neki, hanem az is, hogy a nép vezetői viszont kifejezetten ellenszenvesek voltak neki. Haragudott a nép vezetőire, és néha úgy alig észrevehetően igyekezett borsót törni az orruk alá. Ha ők ennyire halálra akarják ítéltetni ezt a valakit, akkor ő csak azért sem engedi azt meg.
Amikor azonban Jézussal beszélt, egyre inkább Jézus személye miatt fogta pártját a Megváltónak, és így olvastuk: „igyekezett Őt szabadon bocsátani.”
Rendkívül mozgalmas ez a jelenet. Most teljes részletességgel ne tanulmányozzuk, mindenesetre nem gyakran történhetett az meg az ország leghatalmasabb emberével — mert a tényleges hatalom a rómaiaknál volt akkor —, hogy kiszalad, beszalad, megint ki, megint be — négyszer fordult itt elő, e szerint a fejezet szerint. Először kimegy hozzájuk és megkérdezi: mi a vád ez ellen az összekötözött és összevert ember ellen? Semmi értelmes vádat nem mondanak.
Akkor bemegy és kihallgatja Jézust. Itt hangzik el ez, a Pilátus számára talán talányos mondat: „az én országom nem e világból való.” Őt ez egyelőre nem nagyon érdekli. Az érdekli, hogy király vagy nem király ez a Jézus. Kinek tartja magát? Annak tartja magát, de az Ő országa nem e világból való. Érdekes. Mindesetre semmi bűnt nem talál benne.
Kimegy megint, és közli a tömeggel: semmi bűnt nem találok benne. Ők azonban változatlanul kiabálják és követelik: feszítse meg! Akkor megint bemegy, Jézust is behívatja. Itt hangzik el Jézus szájából a másik talányos kijelentés: „Azért jöttem, hogy az igazságról tegyek bizonyságot.” „Mi az igazság?” — kérdezi Pilátus, de választ már nem vár, hanem megint kimegy. Ott kinn megint az üvöltés fogadja: „Feszítsd meg, feszítsd meg!” Kéredzi: mi rosszat cselekedett? A válasz: „Feszítsd meg, feszítsd meg!”
Látja, hogy nem lehet velük értelmesen beszélni és arra gondol: szívük talán nekik is van. Ha Jézust összevereti, megkorbácsoltatja, talán beérik annyival, talán megesik a szíve némelyiknek rajta. S ekkor kerül sor arra, ami szörnyűség volt akkor: megkorbácsoltatta. Az a római korbács szinte megnyúzta az embert, nemcsak a bőrét, a húsát is leszedte. Sokan belehaltak abba. Jézus nem halt bele.
Ezután kiviszik és hangzik el a szállóigévé vált két szó: ecce homo „Íme az ember”. Meghatottságnak, megrendülésnek híre sincs, továbbra is követelik Jézus halálát. Pilátus bekeményít (ma így mondanánk), és ott következik ez a mondat: „továbbra is igyekezett Őt szabadon bocsátani.”
Itt jut eszébe az újabb ötlet, amit János nem ír le, a másik három evangéliumból tudjuk, hogy nagy nemzeti és vallási ünnep következik, a páska. Ilyenkor a megszállók, hogy kedveskedjenek néha a megszállottaknak, egy politikai fogolynak amnesztiát adtak. Arra gondol, hogy Jézus fogoly, ők hozták ide. Nem akarják-e, hogy Jézus legyen az a fogoly, akit szabadon bocsát az ünnep előestéjén? Nem akarják, hanem ott kezdik el kiabálni Barabbás nevét, aki lázadó volt és rablógyilkos. Barabbás kell, Jézus nem kell. Itt is kudarcba fulladt Pilátusnak az akciója.
Akkor történik az, amit Máté ír le, hogy a felesége üzen neki: ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert rosszat álmodtam felőle. Egyébként is kiderül már, hogy Pilátus tehetetlen, és nem tud mit tenni. De még egy bátortalan akcióba kezd. Arra hivatkozik, hogy Ő a ti királyotok. Melyik nép akarja a királyát halálra ítélni, ha az nem ártott neki? És ekkora tartogatták a nép vezetői a nagy érvet, a nagy adut: „Nem királyunk van, hanem császárunk!”
Ez egyébként egy utálatos hazaáruló kijelentés volt. Ha valaki ilyet mondott volna azoknak a füle hallatára, akik ezt mondták ott Pilátusnak, azt elintézték volna. Sőt, itt mondják Jézusra: „Ha pedig te ezt szabadon engeded, nem vagy a császár barátja!”
A császár barátja hivatalos kifejezés volt. Jogi minősítés. Azok a főtisztviselők voltak a császár barátainak tekinthetők, akik abszolút lojálisak voltak. Akik a birodalom szélein is teljesen megbízhatóan császártisztelők, és neki engedelmesek voltak. Ettől megijedt Pilátus, itt törik meg. Mert más sem hiányzik neki, csak menjen a feljelentés Rómába, hogy távol, Szíria provincia prokurátora nem a császár barátja. Akkor Pilátusnak vége van. Legjobb esetben száműzik. Ezt már nem vállalta.
Akkor beül a bírói székbe. A másik evangélium leírja, hogy látványosan megmossa a kezét: én ártatlan vagyok, nem én ítélem halálra, ti feleltek érte. Ők kiabálják: az ő vére rajtunk és gyermekeinken, és így zárul, ezzel a sötét mondattal a leírás: „kiszolgáltatta Őt nekik ekkor, hogy megfeszítsék.”
Hogyan lehetséges ez? Valakinek ennyire rokonszenves Jézus, főtisztviselő létére akciózik az érdekében. Négy nagy offenzívát indít, hogy Jézus életét megmentse. Röviden elítélhette volna. Legyünk túl rajta. Neki olyan mindegy volt, hogy eggyel több vagy kevesebb a megszállott országban. De nem, Jézust meg akarja menteni. Majdhogy nem kompromittálja magát Jézusért, és a végén mégis kiszolgáltatja, hogy megfeszítsék. Mi lehet ennek az oka?
Nagyon tanulságos és világos ez ebből a történetből. Pilátusnak végül is semmi köze nem lett Jézushoz. Ez a találkozás úgy zajlott le, a beszélgetéseik, amelyben nagyon komoly súlyos igazságok hangzottak el, úgy értek véget, hogy ő érintetlen maradt.
Olyan jellemző rá ez is. Feltesz egy fontos kérdést, ami Jézus beszédére lenne válasz, hogy mi az igazság, de a válasz már nem érdekli, hogy Jézus erre mit felel. Ő azonnal kimegy és intézkedik. Érintetlen maradt, semmi köze nem lett Jézushoz. Legfőképpen semmit nem volt hajlandó vállalni Jézusért. Amíg elbeszélgettek, addig jó… Most értsük jól, az Úr Jézus nem emberben, maga Isten volt itt, de két intelligens, értelmes ember eszmecserét tart… Ilyennel talán még nem is találkozott. Végre valaki, akivel lehet komoly dolgokról érdemben beszélni. De megmarad hűvös távolállónak, semmi köze nem lesz Jézushoz, és nem vállal érte áldozatot, mert az nagy kockázattal járt volna, ha ő azt mondja: akkor is szabadon bocsátom, ha ti feljelentetek engem. Ez már nagy áldozat lett volna.
És hogy ért véget Pilátus élete? Feljegyezték. Nem sokkal ezután száműzte a császár. Sok gazemberséget követett el és tényleg feljelentették Rómában, s annak a büntetése száműzetés volt, és vagyonelkobzás. Valahol Galliában halt meg koldusként.
Nagypéntek előtt sokszor eszembe jut, hogy mennyivel más lett volna, ha a Jézus miatti feljelentésért száműzik. Ha úgy tölti a száműzetést, hogy én megmentettem azt, aki nekem rokonszenves volt, és ráadásul, mint jogász, meg voltam győződve, hogy ártatlan. De nem kell ilyet találgatnunk, mert erre nem is kerülhetett sor. Az Úr Jézusnak ki kellett innia a keserű poharat, és ezért kaphattunk mi Istentől bocsánatot és örök életet.
Pilátus példája azonban legyen figyelmeztetés mindannyiunk számára. Úgy is el lehet tölteni bizonyos időt Jézus közelében, vele beszélgetve, az Ő igéjével foglalkozva, hogy érintetlen marad az ember, ha nem alakul ki sorsközösség a Megváltó és a bűnös ember között.
Akinek sorsközössége lesz Jézussal, az összeköltözött vele. Annak az életében bekövetkezett a Jelenések 3,20, amit így mond az Úr: „Az ajtó előtt állok és zörgetek, aki meghallja és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorázom és ő énvelem.” Jézus együtt akar élni velünk.
Sose felejtsük el, hogy Jézusban hinni azt jelenti: sorsközösséget vállaltam vele. Nem azt, hogy sok mindent tudok róla. Nem azt, hogy nekem Ő rokonszenves. Még másoknak is ellelkendezem. Gyakran lehet azt hallani, hogy milyen csodálatos gondolatok vannak a Hegyi beszédben. Ez kedves, ha valaki már megismeri a Hegyi beszédet, fennköltnek találja, itt-ott egyet is ért vele, de attól ő még ottmarad a kárhozatban, ha nem költözik össze Jézussal az előbb idézett ige értelmében. Aki viszont sorsközösséget vállal vele itt, vállalva Őt azok előtt, akik esetleg gúnyolják, vagy más hátratételt szenved miatta, az sorsközösséget kap vele a mennyei dicsőségben is.
Ő mondta: „Aki győz, megadom annak, hogy üljön az én királyi székemben velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyám királyi székében.”
Gondolkozzunk még ma azon, hogy nem fenyeget-e minket is az a veszély, vagy nem lettünk-e áldozatai ennek, hogy szívesen foglalkozunk az Úr Jézus gondolataival, valamilyen kapcsolatunk van is vele, — ehhez hasonló, mint Pilátusnak. Mit vállaltunk eddig érte, és mire lennénk készek, hogy vállaljuk érte, és együtt élünk-e vele úgy, hogy vele ébredünk, vele járjuk végig a napjainkat, vele hajtjuk nyugovóra a fejünket, vele hordozzuk a terheinket, Őt dicsőítjük az örömök idején. Egyáltalán mindig együtt vagyunk vele. Ő ezt a közösséget kínálja ajándékképen.
Még annyit hadd mondjak, ami időszerű, hogy kinek van köze Jézushoz. Ezt Jézus éppen nagycsütörtök este, az utolsó vacsora után mondta meg a tanítványoknak. Amikor Péter tiltakozott, hogy az én lábamat nem mosod meg soha, azt mondja Jézus: jó, de akkor semmi közöd nincs hozzám. Annak van köze Jézushoz, akit Ő megmoshatott. Aki a bűnbocsánatot komolyan, hittel elfogadta, átélte, az kapcsolódik igazán Őhozzá. Pilátust mosta meg, ő nem is igényelte ezt.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus kérünk, őrizz meg mindnyájunkat ettől a hűvös semlegességtől, ami Pilátust jellemezte. Őrizz meg minket attól, hogy csak halljunk rólad, hogy sok mindent tudjunk idézni tőled, és segíts el minket oda, hogy sarkig nyitjuk a szívünk ajtaját előtted. Valóban az életünk Urának vallunk téged, és ennek megfelelően engedelmeskedünk is neked.
Segít ezt elkezdeni, vagy segíts ebben megújulni és megkomolyodni.
Köszönjük, hogy éppen a te kereszthaláloddal és feltámadásoddal tetted ezt lehetővé.
Segíts minket úgy készülni az ünnepekre, hogy a te személyed legyen azoknak a középpontjában. A benned vetett hitünkben, bizalmunkban szeretnénk megerősödni. Szeretnénk ránk jellemző és visszatérő bűnöktől szabadulni. Komolyan akarjuk venni, hogy te gazdag vagy a kegyelemben, és bővölködsz a megbocsátásban, szeretnénk dicsőíteni téged sokféle gondunk, nehézségünk közepette is azért, aki vagy, és mindazért, amit nekünk adtál és kínálsz újra és újra.
Ámen.