NÉGY ADVENT

2007. december 02, vasárnap

Lekció: 

Hangfelvétel: 

Alapige

Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, megalázzuk magunkat előtted és szeretnénk egyedül neked adni minden dicséretet, dicsőséget és hálaadást.
Magasztalunk téged gondviselő szeretetedért, hogy nem bűneink szerint bánsz velünk, hanem a te nagy irgalmasságod szerint.
Köszönjük az elmúlt hét sok ajándékát is. Köszönjük, hogy világított utunkon igéd, köszönjük az imádság nagy lehetőségét, köszönjük, hogy hallod és válaszolsz imádságainkra.
Bocsásd meg, Urunk, hogy annyira átitatott bennünket az ellened való lázadás, hogy sokszor akkor is vétkezünk, amikor nem akarunk.
Bocsáss meg minden önzést, szeretetlenséget, hiúságot, hitetlenséget, és elsorolni sem tudjuk azt, amivel bántunk téged és egymást. Légy irgalmas nekünk, bűnösöknek.
Kérünk, ajándékozz meg minket azzal az új élettel, amit Szentlelked teremt a hívőben, hogy a Lélek gyümölcsét teremje gazdagon az életünk.
Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy kereszthaláloddal és dicsőséges feltámadásoddal te tetted lehetővé ezt. Engedd, hogy valóság legyen: élünk többé nem mi, hanem te élsz bennünk a hit által.
Kérünk, ebben segíts előbbre lépni most is. Szólíts meg minket igéddel, bátoríts Szentlelkeddel, világosíts meg, hogy lássuk: hol tartunk, és milyen irányban haladhatunk tovább. Adj nekünk növekedést a te megismerésedben, a hitben, az engedelmességben, a szent életben. Tisztíts és formálj minket, hogy ha majd jössz, készen legyünk.
Ámen.

Isten kegyelméből elérkeztünk ennek az esztendőnek adventjéhez is. Az advent szó azt jelenti: eljövetel, vagy az adventusz azt jelenti: aki eljön. Bod Péter, a 18. század tudós prédikátora, erdélyi magyarigeni lelkipásztor az adventtel kapcsolatos legfontosabb bibliai tanítást így foglalta össze: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa vagyon. Először, midőn testben megjelent. Másodszor, midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Harmadszor, midőn halála óráján elmegyen az emberhez, és negyedszer, midőn eljön ítéletre.”
Röviden mindaz benne van, amit a Szentírás az adventről tanít. Próbáljuk ma egészen személyesen közel engedni a gondolatainkhoz és a szívünkhöz azt, amit Isten igéje az adventről, az Eljöttről és az eljövendő Jézusról tanít. Mivel Pál apostol ebbe a néhány mondatba ezt tömören belefoglalta, menjünk végig ezen az igén és nézzük meg: hogyan állunk mi ezzel a négy adventtel.
1. Az első: midőn testben megjelent. Ez karácsony előtörténete. Évszázadokon keresztül sok ember várt arra, hogy beteljesedjék Isten ígérete. Hogy Isten valóban könyörüljön rajtunk, akkor is, ha nem érdemeljük meg, hiszen mi szakítottuk meg Istennel a szeretetkapcsolatot durván, hitetlenül, a bizalmunkat megvonva tőle. Ő azonban kegyelmesen megígérte, hogy eljön majd a szabadító, aki a kígyó fejére tapos, aki kiszabadít minket az ördög fogságából, az Isten elleni lázadásnak a kényszeressége alól.
Ez az ígéret beteljesedett. Jézus személyében maga a mindenható Isten hajolt utánunk olyan mélyre, amilyen mélyre zuhantunk, és innen emeli ki a benne hívőket. Az Ige testté lett, Jézusban Isten utánunk jött. Jézus Krisztus magára vállalta bűneinknek a büntetését. Kiitta — bibliai képpel — az Isten igazságos ítéletének poharát az utolsó cseppig. Tökéletes váltságot szerzett, ami azt jelenti, hogy kiszabadított minket a bűnnek, a halálnak, az értelmetlen létnek, a kárhozatnak a rabságából, és új lehetőséget adott az igazi életre. És mindezt teljesen nélkülünk, egyedül, érettünk hajtotta végre. Nekünk ebben semmi részünk nincs, csak az áldásaiból részesedhet a benne hívő. Megszerezte Isten kegyelmét, és Jézusra való tekintettel Isten nem úgy bánik a hívőkkel, ahogyan megérdemelnék.
Ezért lelkendezik itt Pál apostol: „Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelmért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott.” Jézusban Isten utánunk nyúlt, nem hagyott elveszni, van lehetőség a hozzá való visszatérésre. „Már lehozta az életet, mely Istennél volt készített, hogy ti is véle éljetek, s boldogságban örvendjetek.” Már itt, és örökkön örökké.
Ez az első advent beteljesedése, és ez az első kérdés ma hozzánk: miénk-e már ez az élet? Ezt nem szabad összetéveszteni semmi mással. Nem is lehet igazában, csak mi egy sor hamis azonosításra képesek vagyunk. Miénk-e már ez az élet? Ha a miénk, soha ne szűnjünk meg hálát adni érte. Ha még nem, akkor buzgón könyörögjünk, és legyen nyitva a szívünk, hogy Isten nekünk ajándékozza ezt.
2. „Midőn a szívbe bészáll az Úr Jézus, és megtéríti az embert.” Vagyis amikor egy mai ember találkozik az élő Krisztussal. Összeköltözik vele és együtt élnek, mert a Biblia ezt tanítja a hívő élet lényegéről.
Klasszikus adventi jelenet, amikor Jézus így szól: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” (Jel 3,20). Létrejön a teljes közösség egy Istentől elszakadt, nyomorult bűnös és a megváltó Jézus Krisztus között.
Hiszen Ő azért jött, ahogy Péter apostol írja levelében, hogy minket Istenhez visszavezessen, mert ez a közösség, a vele való közösség maga az élet. Ezért említi ezt többször is az apostol a felolvasott igében: „Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok.” Aztán még egyszer visszatér rá: „Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” És ebben a közösségben olyan mérhetetlen lelki gazdagságot kap a hívő, amiről nem is álmodott. Ezért írja ezt is (csak röviden fogalmaz itt az apostol): „Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok…” Nem is kezdi sorolni, később majd előjön ez, meg az Efézusi levél elején hosszan elsorolja, mi az a minden.
Mindenben meggazdagodtatok. Mert a vele való közösségben, amikor a szívbe bészáll, egy hitetlen hívővé lesz, felragyog előtte Krisztus személye és összeköti az életét vele, ebben a közösségben egyrészt teljesen megváltozik a gondolkozása, az élete, a szokásai, az egész gyakorlata; másrészt kap olyan képességeket, amikkel tud mások javára és Isten dicsőségére élni.
Ezért írja itt az apostol (ez az egy, amit megemlít a mindenből): „mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben… Nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban…”
A nagy ajándék az új élet, a Krisztussal való közösség. A ráadás ajándék a kegyelmi ajándék. Az, amire korábban nem volt képes az ember, csak a Krisztussal való közösségben válik képessé arra, hogy valóban Isten dicsőségére, mások üdvösségére és javára éljen. Ezt is Jézus végzi el, és teszi lehetővé számunkra. A mi feladatunk csak ez a bizonyos adventi ajtónyitás. „Aki meghallja az én szavamat és kinyitja az ajtót…”
Ki hallja meg az Ő szavát? Az, aki magára veszi azt, amit hall. És ki nyitja ki az ajtót a Biblia jelképes nyelve szerint? Aki az akadályt félreteszi az útból, aki felismeri és megvallja bűneit. Megvallja és elhagyja. Kinyílik az ajtó. Minél tágabbra, annál több mennyei áldást kap.
Kinyílt-e már egyszer a mi ajtónk az Úr Jézus előtt? Akár ma kinyithatja valaki. Ha pedig kinyílt, akkor maradjon nyitva, és naponta erősödjék ez a vele való közösség. Szándékosan mondom ezeket a hétköznapi szavakat, ez a vele való együttlakás, együttélés, éjjel és nappal, jóban-rosszban, életünkben és majd a halálunkban is.
3. A harmadik, amit hallottunk: Midőn halálunk óráján magához vesz.
Ez az óra mindannyiunk számára elkövetkezik, ez holtbiztos. A kérdés az, hogy kinek a kezébe kerülünk akkor? Jézus világosan és élesen tanít arról, hogy halála óráján két különböző helyre kerülhet valaki. Vagy ide, vagy oda. Halálunk óráján eldől az örök sorsunk. Erről Jézus több mindent mondott. Talán a legélesebb a Lukács evangéliumban olvasható tanítása, amikor a gazdag és Lázár történetében ezt mondja: „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére (ez az üdvösségnek az ószövetségi megfelelője). Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt” (16,22-23).
Meghal az egyik és felvitték a mennyországba. Meghal a másik, a pokolba kerül és későn elmélkedik azon, mit kellett volna tennie. — Vagy ide, vagy oda kerül az ember.
Ezért fontos, hogy jól értsük a Jelenések könyvéből gyakran idézett és gyakran hiányosan idézett mondatot, amikor azt olvassuk, hogy „… Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg…” (14,13). Nem azt mondja a Szentírás, hogy boldogok a halottak, hanem azok a halottak boldogok haláluk után is, akik az Úrban haltak meg. És ez azt jelenti az előbb használt kifejezéssel, hogy akiknek már itt közösségük volt Jézus Krisztussal. Ez a közösség nem szakad meg a halállal, sőt még inkább elmélyül. Ezért boldogok a halottak. De jaj azoknak, akiknek itt nem volt közösségük vele, mert a haláluk után már nem kerülhetnek vele közösségbe, ha itt az nem következett be.
Ezért a Krisztusban hívő ember úgy készül a halálára, és készül a halálára, ahogyan Pál apostol. Hogy kezdődik a mondata? — „Mert nekem az élet Krisztus, ezért a meghalás nyereség! … Kívánok elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az mindennél jobb (Fil 1,21. 23). Nem meghalni mindennél jobb, hanem a Krisztussal lenni. A halálon innen is ez az igazán jó ebben a sok nyomorúsággal megvert földi életben. De mivel ez megmarad, sőt még teljesebbé válik, a haláltól is ezért nem fél a hívő, mert kíván még közelebb kerülni Krisztushoz, még teljesebb közösségben élni vele.
Akinek tehát itt a földi életben van igazi hitbeli közössége a helyette is meghalt és dicsőségesen feltámadott Krisztussal, az Őhozzá megy halála óráján. Ez az advent így teljesedik be a számára.
Ha ez az óra ma következne be a számunkra, hova kerülnénk? Annak a kezébe kerülünk, akinek a kezében most van az életünk. Akit a gonosz szorongat, az az ő zsákmánya marad. Aki Jézus átszögezett kezére bízta az életét, az valóban Őhozzá megy.
4. „Midőn eljön ítéletre.” Mert ilyen is lesz. Ezt is sokszor elmondjuk a hitvallásban. Sokszor talán azt kellene mondani: eldaráljuk, hogy „onnan jön el ítélni élőket és holtakat.” Hisszük ezt? Erről maga Jézus világosan tanított.
Most olvastam a Máté evangéliumából egy hosszú tanításának a részletét. (Mt 24). Szeretettel javasolom, hogy olvassák el ezt az egész fejezetet. Jézus konkrét dolgokat mond arról, hogy mik jelzik az Ő visszajövetelét, mik figyelmeztetnek arra, mit jelent felkészülni arra. Itt mondja ezt a különös hasonlatot, hogy úgy jön Ő majd vissza, ahogy a tolvaj szokott éjszaka megérkezni: előzetes, pontos bejelentés nélkül. Azt tudhatjuk: visszajön, és nem tudjuk, mikor jön vissza. Akkor az egyetlen értelmes magatartás, hogy most felkészülünk erre a találkozásra.
Mert nemcsak azt mondta el, amit az imént olvastam, hanem ilyeneket is: Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, és ítéletet tart a népeken (Mt 25,31).
Sokkal tudatosabban kellene készülnünk erre. Sokkal természetesebb kellene, hogy legyen az, amit itt Pál apostol egészen magától értetődőnek tart a korinthusi hívőkről írva, amikor azt mondja: „nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki megerősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napjára.”
Vagyis azt mondja: végzitek a munkátokat, imádkoztok, küszködtök, reménykedtek, veszekedtek, kibékültök — miközben a mi Urunk Jézus Krisztust várjátok. Ez az alapállása, az attitűdje a hívő embernek. Várom az én Uramat, aki visszajön, és eközben végzem a munkámat, a napi kötelességemet. De ott van-e a tudatunk mélyén, a tudatunkban, a szemünk előtt, hogy Ő bármikor megjelenhet, és erre a vele való találkozásra csak itt lehet elkészülni?
És mégsem az a döntő, hogy mi hogyan készülünk erre, hanem azt mondja: Ő készít, megerősít, és feddhetetleneknek állít elő titeket. Mindent megtesz, hogy feddhetetlenek legyetek azon a napon.
Elképzelhetetlen számunkra (számomra legalábbis), hogy nyomorult bűnös feddhetetlenként álljak oda az én Uram elé. De Ő ezen munkálkodik. Ez is úgy van, és nem véletlenül használja a Biblia sokszor a menyasszony képét ezzel kapcsolatban. A menyasszony maga is készül a menyegzőre, de mások is felkészítik: fésülik, öltöztetik, bátorítják. Mi is készülünk a mi Urunkkal való találkozásra, de készítget minket Ő is. „Megerősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján.”
Eközben arra is megerősít, hogy minden ismeretben és beszédben tudjunk róla bizonyságot tenni másoknak. Végezzük a hétköznapi munkánkat, közben Ő erősít a bizonyságtételre, és közben végzi bennünk ezt a csodálatos, felkészítő munkát. Tisztogat, a saját igazságának a fehér ruhájába öltöztet (ez is bibliai kép), hogy ha váratlanul megjelenik, ne legyünk ké-születlenek, hanem feddhetetlenekként állítson maga elé.
Ez az advent, ami most kezdődik, arra kell, hogy figyelmeztessen minket, hogy sokkal nagyobb gondot fordítsunk az Úr Jézus váratlan eljövetelének a reménységére, és arra, hogy csak most készülhetünk fel rá. Ennek az előjelei rohamosan szaporodnak. A gonoszság folyamatosan nő. Mindazok, amiket Jézus az említett fejezetben mond, itt a szemünk előtt zajlanak le. Felelőtlenség, ha valaki nem készül tudatosan az Ő eljövetelére és a vele való találkozásra.
A Biblia tehát azt tanítja az adventről, hogy az első advent beteljesedett. Jézus eljött, hogy közösségünk legyen vele. — Jézus az ajtó előtt áll. Boldog, aki már befogadta Őt és összeköltözött vele, de ez a lehetőség mindig megvan, amikor halljuk az erről szóló örömhírt. Kinyithatjuk előtte az ajtót. — Egészen bizonyos, hogy egyszer a mi halálunk órája is elkövetkezik, hacsak előbb vissza nem jön Jézus, de akkor meg egy pillantás alatt bekövetkezik ez. Kihez megyünk a halálunk óráján? — Elég tudatos-e bennünk ez a várakozás, hogy Ő bármikor megjelenhet, amikor egy pillanat alatt megáll minden óra, amikor véget ér minden hazudozás, lopás, csalás, nyomorúság, szenvedés. De véget ér annak a lehetősége is, hogy valaki vele közösségre jusson. Amilyen állapotban ez a pillanat talál minket, az az állapot lesz véglegessé a számunkra. Örökre Jézussal, boldog közösségben, vagy örökre nélküle, szörnyű szenvedésben.
Szeretném csendesen javasolni, hogy legyen ez az első adventi vasárnap a csend napja a számunkra. Gondoljuk ezt végig. Vegyük elő a Bibliát. Ott vannak benne az utalások, elég ha egy ilyen adventi igét megtalálunk, sok más igére is elvezet az bennünket. Ma ne csak az újság, ne csak az ebéd, ne csak a pihenés legyen fontos (az is, mert csak ilyenkor van lehetőség), legyen fontos az is, hogyan állunk meg a mi Urunk előtt, és ezzel a négy adventtel hányadán állunk.
Bárcsak elmondhatnánk Áprily Lajos szavaival:

… S közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben
a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: — Készen.
(Kérés az öregséghez)

Mivel van egy adventi énekünk, amelyik pontosan erről szól, énekeljük azt el imádság előtt, a 367. dicséretet

Emeljük Jézushoz szemünk,
Jön már királyi győztesünk,
Mennyből leszáll s együtt leszünk.
Lelkünk vigyázni meg ne szűnjön,
Felséges várástól feszüljön,
Az álmot űzd el, készen állj,
Krisztus-nép, jön, jön a Király!

Azt mondta Jézus: idelenn
Új próba és új küzdelem
A hívők sorsa szüntelen.
Azért ne csüggedjünk, ne féljünk,
Az út rövid, végére érünk.
Az álmot űzd el, készen állj,
Krisztus-nép, jön, jön a Király!

Éneklünk és a perc szalad,
A nap, mely nesztelen halad,
Az öröklét felé mutat.
De míg hangunk majd zengve szárnyal
Hozsánnás angyalkar szavával,
Az álmot űzd el, készen állj,
Krisztus-nép, jön, jön a Király!

Ó kérünk, Jézus, jó Urunk,
Te szabd meg életünk, utunk:
Hány éjszakánk lesz s hány napunk.
Bölcs szívedből töltsd meg szívünket.
Te ismered jól kis hitünket:
Küldj, küldj szent sóvárgást nekünk,
Hogy majd ha jössz, készen legyünk.

Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged ígéreted beteljesedéséért. Dicsőítünk azért, mert vállaltad miattunk, helyettünk és érettünk a kínszenvedést és kereszthalált. Köszönjük, hogy oly sok világos tanítást adtál arra nézve, hogy mi vár ránk.
Köszönjük, hogy nem is az kell, hogy izgasson minket: mi vár ránk. Bizonyosak lehetünk abban, hogy te vársz ránk.
Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy ne egyedül botladozzuk végig az élet göröngyös útját, hanem hadd fogjuk meg hittel a te átszögezett kezedet, és hadd töltsük a testben hátralevő időnket veled. Adj bizonyosságot arról, hogy ennek egyenes folytatása lesz az is, ami odaát van, és aki benned hisz és veled jár, veled töltheti az örökkévalóságot is. Köszönjük, hogy ezt is te tetted lehetővé a benned hívőknek.
Könyörülj rajtunk, hogy ezek közé tartozzunk. Hadd tapasztaljuk meg sokféle gondunk, csalódásunk, terhünk, nehézségeink közepette, hogy nekünk is lehet mindenre erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít.
Segíts a veled való közösségben naponta megújulni, elmélyülni. Tartsd frissen bennünk ezt a boldog várakozást, hogy amikor megjelensz majd váratlanul, ne találjon az minket készületlenül.
Köszönjük, hogy mindannyian eléd hozhatjuk a legszemélyesebb problémáinkat. Köszönjük, hogy bizalommal könyöröghetünk hozzád a bajban levőkért, szenvedőkért, csalódottakért, csüggedőkért.
Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért. Állíts be minket is a magunk helyén ebbe a szolgálatba.
Könyörgünk népünkért, jövőnkért. Kérünk, hogy valóban ne bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te nagy irgalmasságod szerint.
Ámen.