ISTEN ELŐTT

2006. június 22, csütörtök

Hangfelvétel: 

Alapige

Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten Őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az Ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan Ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy itt lehetünk ebben a csendben. Könyörgünk azokért, akik szintén szerettek volna itt lenni, de nem jutnak el ma este.
Hálásan köszönjük, amit igéden keresztül ajándékozol nekünk. Oly sok jót elvégeztél már bennünk. Kérünk, hogy ne fogyjon el a türelmed, és folytasd bennünk elkezdett munkádat.
Kérünk, hogy háríts el minden akadályt az ige elől. Ne legyen most akadály se a meleg, se a fáradtságunk, se, ha azt gondoljuk: ezt már tudjuk. Hadd legyen a régi hír örökre új. Add a szívünkbe úgy igédet, hogy az megjelenjen a szánkon is, és ne csak tudjunk nagyjából igazságokat, hanem hadd tudjuk azt pontosan és szeretettel továbbadni másoknak.
Kérünk, erre készíts fel ma este minket. Hadd tudjunk örülni az evangéliumnak, és hadd szólaljon meg az evangélium hittel, meggyőződéssel, helyén mondott igeként a szánkon.
Ámen.

Ezeknek a fejezeteknek, amelyeket ezekben a napokban olvasunk a Szentírásból, szinte címül lehetne adni azt, ami többször előfordul a leírásban, hogy Isten előtt. Ezt hangsúlyozza itt a Szentlélek az apostol által, hogy mi azok vagyunk, akik Isten előtt vagyunk. Azért is, mert egyedül Isten tud rólunk mindent, ezért egyedül Ő tud hiteles ítéletet alkotni rólunk, és azért is, mert Isten igazságosan ítél, mi meg valamilyen irányban mindig elfogultak vagyunk, akár másokról van szó, akár magunkról.
Akiknek Isten minősít minket, azok vagyunk. Ezért, aki nem ismeri Istent, vagy nem hisz benne, és önmaga alkot véleményt magáról, mindig téved. Vagy jóhiszeműek vagyunk, vagy önvád van bennünk, de nem tudunk igazán tárgyilagosan ítélni.
Ezért olvassuk a 3. fejezetben ezt a kifejezést: egyetlen halandó sem fog megigazulni előtte. A 4. rész elején, ahol Ábrahámról kezd írni az apostol, azt mondja: „Ha Ábrahám a cselekedeteiért kapta volna Istentől azt, amit kapott, akkor dicsekedhetne, de nem Isten előtt.” Mert Isten mindent tud róla, azt is, hogy nem a cselekedeteiért kapta azt, amit kapott.
Kik vagyunk mi Isten előtt?
Ilyen nagy melegben ennél színesebb, mozgalmasabb történetet kellett volna olvasni a Bibliából, de ez a szakasz következik a mai napra. Igyekezzünk úgy megérteni az eddigieknél jobban ennek a mondanivalóját, hogy ez a szívünkig hasson, örömmel töltsön be, és örömhírré váljék majd az ajkunkon.
Mit mond ez az ige arról, hogy kik vagyunk mi Isten előtt?
1. Mindenekelőtt azt, hogy kivétel nélkül mindnyájan halálra méltó bűnösök. Olvastuk vasárnap este az l. fejezet végéről, hogy ők ugyan megismerték Istent, és az Ő elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek méltók a halálra, és mégis maguk is ilyeneket cselekszenek, és egyetértenek a többiekkel is.
Méltók a halálra. Isten ítéletében mi jogerősen halálra ítélt bűnösök vagyunk. Pál apostol felteszi a kérdést: a választott nép tagjai is, akik kapták a törvényt? A kérdésre kérdéssel válaszol: és betartják a törvényt? Itt nagy csend lesz. Nem tudják betartani a törvényt. Akkor ők is, mivel törvényszegők, halálra méltó bűnösök.
Valaki egyszer azt mondta, hogy csak az a különbség közöttünk emberek között, hogy az egyiknek az orra két centivel van a vízszint alatt, a másiké fél méterrel, de kivétel nélkül mindenkié a víz szintje alatt van, és előbb-utóbb ebben az állapotban elpusztul. Ez a Biblia világos tanítása.
Amíg valaki Jézus Krisztusban nem hisz, addig az érvényes rá, amit Jézus annak a derék írástudónak mondott: „nem messze vagy az Isten országától.” Az egyik nagyon messze van, a másik kevésbé messze, a harmadik egészen közel, de amíg át nem lépte a küszöböt valaki, mind kívül van rajta. Viszonylagos különbségek vannak köztünk, de az állapotunk ugyanaz, amíg Jézussal valaki nem köti össze az életét.
Mert a bűn a Biblia tanítása szerint nem cselekedetek összessége vagy következménye, hanem állapot. Az az állapot, amibe beleszületünk. Lehet magyarázni, hogy nem tehetek róla, mert nem én szakítottam arról a fáról, de akárhogy magyarázzuk is, kívül vagyunk az Isten országán, és a bűn állapotába születünk. A viszonylagos különbségek mégis fontosak, mert nem mindegy az, hogy milyen szomszédja van valakinek: csendes, megértő, segítőkész, vagy pedig olyan, ahol örökké bömböl valamilyen hangláda, és se éjjel, se nappal nincs nyugalma az embernek, mert kicsinyes is, rosszakaratú és örökké furkálódik. Egyáltalán nem mindegy. De a Biblia azt mondja: az állapota mindkét embernek: a jónak is, meg az ilyen gonosz embernek is ugyanaz, amíg Jézus nélkül van. „Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.”
Az egyik szerencsésebb alkattal születik, mert olyan szelíd, jámbor fajta. Az egyiknek kedvezőbbek a körülményei és több lelki finomsággal éli a mindennapjait, de ettől függetlenül Jézus nélkül az „Isten előtt” mindnyájan halálra méltó bűnösök vagyunk. Mert mindnyájan részesei vagyunk annak a lázadásnak, amivel az első ember elszakította magát Istentől.
Ezért nem stimmel, hogy: ártatlan csecsemő. Az újszülött is ebbe az állapotba születik bele, és ő is attól a pillanattól kezdve, hogy a világra jött, halálra méltó bűnös. Egyszer ezt higgadtan végig kell gondolnia mindenkinek, aki előtt tekintély a Szentírás, hogy mit tanít erről, mert másként tévedések áldozataivá válunk. A jó emberekre is érvényes ez, hogy mindnyájan vétkeztek.
Ennek ellenére nem felesleges a nevelés. Próbáljuk minél inkább enyhíteni azt a sok nyomorúságot, amivel, és amibe születünk, csak ne tévesszük össze az újjászületéssel. Azzal, amiről mai igénk a folytatásban is szól. A nevelés, meg a jobbulásra való törekvés, az önfegyelem, meg sok más hasonló erőfeszítés azt jelenti, hogy a börtönbe is be lehet küldeni a fogolynak bizonyos esetekben különböző ruhákat, de az nem változtat azon, hogy jogerősen elítélték és a büntetését le kell töltenie. Ezek a mi emberi fáradozásaink ilyesmik. Lehet rajta szebb, tiszta ruha, meg cifra ruha is, mint az ószövetségi Józsefen, de a börtönben marad akkor is, mert rab. Attól még nem szabadul ki.
Ez az első, amit megtudhatunk ebből az igeszakaszból. Valamint még az, hogy a saját erejéből nem tudja kiszabadítani magát senki sem.
2. A másik, amit így olvastunk: „Nincs különbség, mindenki vétkezett és híjával van Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten Őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az Ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa.” Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket megbocsátja.
Két fontos megállapítás van itt Jézus Krisztusról. Mind a kettőt elvileg tudjuk, arra lenne nagy szükség, hogy az egész szívünket betöltse ennek az öröme, aztán, ha a szívünk ezzel tele lesz, akkor kicsordul a szánkon is ennek az örömhíre, és másoknak is el tudjuk mondani egyszerűen, világosan, meggyőződéssel.
Két súlyos szó szerepel itt, ami Jézus két nagy cselekedetére utal. Az egyik: engesztelő áldozat. Jézus halála a mi váltságunkat megszerző engesztelő áldozat volt.
Ha kezembe kerül egy könyv és meg kell állapítani, hogy vajon ez tiszta biblikus tanítást hordoz-e vagy nem, akkor azzal kezdem: van-e benne szó Jézusról, van-e benne szó Jézus haláláról, és mit ír Jézus halálának a jelentőségéről. Ez sokszor vízválasztó. Ha köntörfalaz, vagy egyáltalán nem is fontos neki a Bibliának ez a központi üzenete, akkor fenntartásai lehetnek az embernek. Meg kell azért nézni jobban is még, nem szabad, hogy előítéleteink legyenek, de ha vallja, amit a Biblia újra és újra hangsúlyoz, hogy Jézus kereszthalála helyettünk bemutatott engesztelő váltsághalál volt, akkor a legfontosabb kérdésben már nem téved.
Miről van itt szó?
Az a kifejezés van itt a Biblia eredeti szövegében, amit az Ószövetségben akkor használtak, amikor évente egyszer a nagy engesztelési bűnbánó ünnepen a főpap leölt egy bárányt, annak a vérét edénybe gyűjtötte, és ezzel az edénnyel félve és remegve egy évben egyszer bemerészkedett a függöny mögé, a szentek szentjébe. Itt állt az Úr szövetségládája, benne a Tízparancsolat két kőtáblája. A bárány vérét ráhintette a szövetségládára, és közben bűnbocsánatért esedezett az egész nép számára. És ha Isten elfogadta helyettes elégtételnek a bárány halálát, akkor életben maradt a főpap, és élve kijött a függöny mögül. A nép meg izgult kinn, hogy vajon most mi lesz? Mert nem érdemlünk az Istentől kegyelmet, nekünk kellene belepusztulnunk az Isten elleni bűneink következményébe, de Isten olyan kegyelmes, hogy azt mondta, hogy ha hittel bemutatjuk ezt a szertartást, Ő kész megbocsátani.
Mindenki tudta, hogy ezzel sem a bűnöket nem törölték el, sem nem váltak jobbakká, hogy ne ismételjék meg a következőkben azokat a bűnöket, amikért bemutatták az áldozatot. Ereje nem volt ennek az áldozatnak, de mégis emlékeztette őket arra, hogy mi olyanok rosszak vagyunk, hogy a vérünket kellene kiontani a bűneinkért, Isten meg olyan kegyelmes, hogy egy ártatlan báránynak az életét elfogadja cserébe.
Ami nagypénteken a Golgotán történt, az ugyanez az áldozat, azzal a nagy különbséggel, hogy Jézus áldozatának van ereje. Aki Őbenne hisz, vagyis abban, hogy Ő helyettünk, a mi bűneink miatt halt meg a kereszten, abban ez a hit olyan erővé válik, hogy megváltozik és nem ismétlődnek azok a bűnök, vagy nem olyan durván ismétlődnek, de valami lényegi változás bekövetkezik az életében, és ténylegesen bocsánatot kap Istennél.
Ezért használja itt Pál apostol tudatosan ezt a szót. E szerint egyedül az Isten bűn nélküli Fiának a vére az a „fizetőeszköz”, amivel az adósságainkat ki lehetett fizetni. Semmi más nem.
Pál apostol itt az akkori vallásos zsidósággal vitatkozik. Azt mondja: ti próbáltatok fizetni. Betartjátok a törvényt, az érdemnek számít, és ezzel az érdemmel akartok fizetni Isten előtt. De ti is tudjátok, hogy a baj ott kezdődik, hogy nem is tudjátok betartani a törvényt. A törvény betartásának a cselekedete pedig egyébként sem lenne érvényes fizetőeszköz.
Egy idegenvezető ismerősöm mesélte el egyszer, hogy még régen, amikor még Csehszlovákia volt, egy turistacsoportot vezetett oda. Abban nyugatiak is voltak, s valamit akartak vásárolni, de nem volt nekik csehszlovák koronájuk. Mindenféle pénzt felkínáltak: német márkát, svájci frankot stb. De ide korona kell. Jaj, korona? Örült az egyik. Van svéd koronám. Az nem jó. Ide csehszlovák korona kell. Ott volt egy csomó gazdag ember, és nem tudták megvenni azt a valamit, mert nem volt megfelelő fizetőeszközük.
Az egész fejezetben ezt magyarázza Pál apostol, hogy értsétek meg: a ti úgynevezett jócselekedeteitek nem fizetőeszköz Istennek. Isten egyetlen „pénzt” fogad el, és az Jézus Krisztus vére. És aki az Ő vérében hisz, az érte bemutatott engesztelő áldozatot Isten neki tulajdonítja, és az ilyen ember bocsánatot kap.
Ilyenkor lesz valóság az, amit a Kolosséiakhoz írt levélben így olvasunk: „Jézus által békéltetett meg önmagával mindent, a földön is, és a mennyben is úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.” (1,20), vagy „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (2,14). Egyszerűen: kifizette az adósságunkat. És akiét kifizette, annak Isten azt mondja: megbocsáttattak a te bűneit, eredj el békességgel!
Ez tehát az egyik fontos dolog.
A másik, amit itt olvasunk, hogy felszabadította a rabszolgát. „Megáldotta őket Krisztus Jézus által.” Az az összeg, amit valaki egy rabszolgának az áraként kifizetett, és azt mondta: szabad vagy, mehetsz, csinálj, amit akarsz. Ő maga soha nem tudta volna összerakni a váltságdíjat. De jött egy gazdag, akinek ő rokonszenves volt, és kifizette. A különbség az, hogy Isten nem a rokonszenv alapján, hanem az Ő meg nem érdemelt, végtelen nagy kegyelme, szeretete alapján fizet ki, és nemcsak szabaddá tesz, kiszabadít a bűn kényszeréből, hanem azt a képességet is adja az ilyen kiváltott, megváltott embernek, hogy azon túl Istennek engedelmes életet éljen. Ez az óriási különbség, de a szó ugyanaz, ami a rabszolga kiváltásáért szükséges összeget jelentette. Kiváltott, megváltott, szabaddá tett.
Ezért lelkendezik Pál apostol ennek a levélnek a 8. fejezetében: értsétek meg, ha Jézusban hisztek, nem vagytok többé rabszolgák, hanem fiak. Egyenesen Isten gyermekeivé lettetek, és akkor éljetek ennek megfelelően. És Ő képesít is titeket arra, hogy Isten gyermekeiként éljetek.
Az első tehát, amik mi Isten előtt vagyunk: halálra méltó bűnösök. A második fejezet arról szól, hogy mit tett értünk Jézus. Ezt Pál apostol azért hangsúlyozza, mert azzal voltak tele a levél olvasói, hogy mit kell nekünk tennünk magunkért. És győzködi őket: semmit sem tehettek. Sok mindent megpróbálhattok, de nincs érvénye Isten előtt. Isten előtt csak a Krisztus váltsághalálának van érvénye. De az érvényes minden benne hívőre.
3. És a harmadik, amit itt olvastunk: „Isten megmutatta az Ő kegyelmét e mostani időben, és az Ő igazságát, mert ahogyan Ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.”
Kik vagyunk mi Isten előtt? Ha Jézusban hiszünk, ugyanolyan igazak, mint amilyen Jézus. Ez a Biblia egyik legbotrányosabb kijelentése. Nem hitte el Pál apostol hallgatóinak és olvasóinak a többsége. Újra és újra elölről kezdik. Na, de mi mennyi mindent teljesítettünk. Mint ahogy Jézusnak is magyarázták. A kaporból, a mentából, meg mindenből leadom a leadni való részt, tehát én kiváló, vallásos ember vagyok. És Pál apostol azt kérdezi: És az Isten előtt? Ott ugyanolyan halálra méltó bűnös vagy, mint aki a kaporból nem adja meg a tizedet. Meg semmiből sem adja meg. De aki Jézusban hisz, az az Isten előtt igazzá válik. A halálra ítélt vádlottat maga a bíró menti fel.
Azt hiszem, nem nehéz megértenünk, hogy milyen botrányos tanítása ez ma is a Bibliának. Az erre vonatkozó igék közül csak egyet olvasok most: „Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat, mindkettőjüket egyaránt utálja az Úr.” (Péld. 17,15).
Itt pedig Isten ezt teszi. Igaznak mondja a bűnöst. Mindenki tudja, hogy bűnös. De Ő a teljhatalmával és szeretetével megbocsát neki.
Odataszigálják a házasságtörésen kapott asszonyt Jézus elé. A Mózes törvénye szerint az ilyennek meg kell halnia. Te mit mondsz? Jézus egy ideig nem mond semmit, aztán azt mondja: Aki közületek nem bűnös, az kezdheti a kivégzést, mert tényleg meg kell halnia a törvény szerint, de akkor mindenkinek meg kell halnia a törvény szerint, aki a házasságtörés bűnével elmarasztalható. Aki nem marasztalható el, tessék, kezdje. Ilyen nincs. Szépen elsompolyognak, s akkor azt mondja az asszonynak: Senki nincs, aki kárhoztasson? Én sem kárhoztatlak. Megbocsáttattak a te vétkeid, eredj el békességgel. Egy másik helyen azt mondja: eredj el, és többé ne vétkezzél!
És hol marad az igazság? Meg van írva a törvényben: halálra kell kövezni az ilyet. Meg van írva, de az Isten kegyelme ilyen nagy, hogy megkegyelmez a bűnösnek. Nem mondja, hogy nem bűnös. Azért mondja: megbocsáttatott a te vétked. De neki van hatalma és irgalma elengedni a büntetést. A halálra méltó bűnöst felmenti a halálos ítélet alól.
Ezt végképp nem értették Jézus idejében sem. Gondoljunk csak a szőlőmunkások példázatára. Hogy fel voltak háborodva, hogy az, aki egy óra hosszát kapált este, ugyanannyit kap, mint aki hajnaltól estig kapált. Aki hajnaltól estig kapált, az is annyit kapott, amennyiben megegyeztek, és az nagyon jó napszám volt, amit Jézus említ a Bibliában. A Gazda, aki Istent példázza, azt kérdezi: Miért vagytok felháborodva? Ki rövidült meg? Senki. Mindenki többet kapott, mint amennyi járt volna, de legalább is megkapta bőven a magáét. S akkor azt mondatja Jézus a példázatbeli gazdával: Azért, mert én jó vagyok, ti háborogtok? Tudjátok ti, mi az: jóság? Amikor valaki nem érdemli meg, és mégis kap valami meglepetés ajándékot. Amikor valaki nem dolgozott meg érte, és mégis kap pénzt. Ezt olyan nehéz megérteni? Olyan nehéz. És amikor rólunk van szó? Akkor nem nehéz? Nem érdemlek semmi jót, és Jézus érdeméért minden jót kínál nekem. Vagy ez rendben van, ha nekem bocsát meg, csak a többin hajtsa végre az ítéletet?
Ezek az igék sok mindent lelepleznek ám bennünk. Isten minket erre a szemléletre akar felszabadítani, hogy értsük meg, mi a kegyelem lényege: nem érdemlem meg, nem szolgáltam rá, de rászorulok. Anélkül elpusztulok. És Ő azt mondja: tessék, itt van! De nem tettem érte semmit. Ki mondta, hogy tenni kell érte valamit? Ez a lényege: ajándék.
Mit tehetünk érte?
Csak azt, hogy komolyan vesszük. Ezt nevezi a Biblia hitnek. Komolyan veszem az Isten számomra is érthetetlen kijelentését, és ha ajándékot kínál, elfogadom. Ez a hit. És ennek a folytatása: hálából ezen túl az Ő kedve szerint akarok élni. Hálából. Nem azért, hogy majd kapjak tőle valami jót, hanem azért, mert minden jót megkaptam tőle érdemem nélkül, és neki ezt meghálálni nem tudom, de hálás vagyok neki, és ez a hála jellemzi az egész további életemet és gondolkozásomat.
Olyan világosan lehet látni a gyülekezetben, hogy csak az ilyen emberek tudnak örömmel, és sokszor határok nélkül szolgálni. Nem a gyülekezetnek tesznek szívességet. Végképp nem a lelkészeknek, vagy akárkinek. Hálásak az Úrnak, és szolgálnak másoknak úgy, hogy nem is akarják, hogy észrevegyék. Nem tapsot várnak meg elismerést. Ők már mindent megkaptak, amire szükségük van. Nem kell nekik már semmi. Emberek elismerése végképp nem. Tele van a szívük Isten iránti hálával, és kicsinyenként ebből valamit törleszteni szeretnének. Nekik öröm, ha valamit tovább tudtak adni másoknak abból, amit ők is úgy kaptak. Ezt nem lehet megtanulni, erre nem lehet embereket lelkesíteni. Erre csak a Szentlélek tesz késszé bárkit is.
Kevés ilyen hívő van. Ők sosem fáradnak el a szolgálatban, mivel határtalan szeretetet kaptak Istentől, határtalan a hálájuk is, és gazdagok. Mindig telik nekik. Telik egy jó szóra, megértésre, megbocsátásra. Ezért nem lehet megsérteni őket. Akármit mondanak róluk vagy nekik, legyintenek. Ennél nekem sokkal többet bocsátott meg az én Uram, s megy is tovább, és nem marad benne tüske, nem emlegeti fel máskor. Tényleg meg tud bocsátani.
Ez nem emberi adottság, ez a Szentlélek csodája. Isten ide akar elsegíteni mindnyájunkat. E felé kell törekedni. Nem amiatt kell kétségbe esnünk, hogy hol vagyok én ettől, hanem miután ezt megállapítottuk, engedjük, hogy vigyen közelebb minket ehhez. Mert erről van itt szó, erről a határtalan isteni szeretetről, amit Ő nekünk ajándékoz, hogy aztán rajtunk keresztül eljusson ez másokhoz is.
A törvényben bizakodók azt keresik, mit tehetünk magunkért. A kegyelmet megismert ember pedig annak örül, hogy mit tett értem Isten. Ebből élünk, de ezzel nem szabad visszaélni. Aki igazán elfogadta ezt, az nem is él vissza. Ezt tovább lehet adni. Végre, valami olyat adhatunk másoknak, ami nem belőlünk fakad, ezért garantáltan jó és tiszta. Aki így egészen nyitva, ilyen tölcsér alakban nyitva van az Isten kegyelme és szeretete előtt, annak az élet tölcsére ezt vezeti hol ide, hol oda, ahova Isten helyezi őt. Látván az emberek az ilyen cselekedeteket, dicsőítik a mi mennyei Atyánkat. Ez a célja a megváltásnak és az életünknek.
Ezt nevezi a Biblia megigazításnak. Erre nézve olvastuk itt ezt a szintén megrendítő és elgondolkoztató megállapítást: „Isten a bűnöket elnézte türelme idején, hogy a mostani időben mutassa meg igazságát, mert ahogyan Ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” Kezdő bibliaolvasó koromban ilyenkor kérdeztem: tessék? És újra elolvastam. Ahogy Ő igaz, úgy igazzá tesz egy ilyen magamfajta nyomorultat? Igen. Ezt mondja a Biblia. Mivel hogy (egy másik megfogalmazásban, Péter 2. levele első részében) „isteni természet részeseivé lettetek” az újjászületésben. Ahogyan Ő igaz, olyan igazzá nyilvánít, és fokozatosan igazzá is tesz, ha Jézusban hiszek. (Lásd: Heidelbergi Káté 60. kérdés!)
Ne legyünk kis igényű hívők, hanem igényesek. Amit Isten ígér, azt kérjük, arra törekedjünk, ahhoz ragaszkodjunk, miközben hálát adunk azért a piciért is, akár milyen kevés, amit már elvégzett az életünkben. Meg ne álljunk ott! Azt mondja a Biblia: növekedjetek, ebben az irányban lehet, és kell nekünk növekednünk. Akkor sokféle nehézség között is ott lesz a szívünkben az Isten iránti hála.
Ezzel mindig együtt jár egy csendes öröm. Az a békesség, hogy Ő tudja, mit tesz velem, és úgy van az jól. Az a reménység, hogy akármit hoz a jövő, azt hozza, amit az én Uram elkészített. A bebiztosított, a lelkiekben gazdaggá lett embernek a nyugalma. Ide akar minket elsegíteni a mi Urunk.

Imádkozzunk!
Istenünk, bocsásd meg, ha kezdettől fogva nem figyelünk oda arra, amit mondasz. Mivel nem szívesen halljuk, hogy mindnyájan halálra méltó bűnösök vagyunk, ezért talán még nem hatolt el értelmünk, meg a szívünk mélyéig sem. Kérünk, Szentlelked tegye ezt számunkra világossá és meggyőzővé.
Kérünk téged, megváltó urunk, Jézus Krisztus, hogy ugyanígy, a te Lelked győzzön meg minket a benned kapott váltságnak a nagyságáról és tényleges, valódi komolyságáról. Hadd tudjunk mi ennek az erejében reménykedni.
Kérünk, hogy így legyen valóság mindannyiunk életében, akik most itt vagyunk, a te megigazító munkád. Segíts, hogy hadd tartozzunk azok közé, akik hiszünk a te véred bűntörlő és szabadító erejében, Jézus Krisztus. És akik hiszünk abban, hogy a te igazságodat nekünk tulajdonítja az igazságos Isten.
Szabadíts fel minket a bűn kényszere alól és szabadíts fel a neked való szolgálatra, a te gyermekeidnek a szabadságára.
Segíts ezért már most imádkozni.
Ámen.