ISTEN EREJE

2006. június 18, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok. Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: „Az igaz ember hitből fog élni.”

Imádkozzunk!
Hatalmas Istenünk, köszönjük, hogy valóban úgy beszélhetünk most hozzád, mint kegyelmes Atyánkhoz, akivel minden szükségünket szépen megbeszélhetjük. De előbb utóbb rájövünk, hogy nem is kell magyaráznunk szükségeinket, hiszen amikor még ajkunkon sincs a szó, te már érted azt, és jól tudod, mire van valójában szükségünk.
Köszönjük, hogy eddig is oly sok ajándékot kaptunk tőled. Kérünk, tedd ezt a csendes órát most ajándékká. Szeretnénk téged dicsőíteni azzal, hogy mindenféle szétszórtságunkból visszatérünk, és csak reád figyelünk.
Ajándékozz meg minket olyan igével, amivel formálod, tisztogatod, újjáteremted az életünket.
Köszönjük, hogy a te szeretetedről szóló örömhír Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére.
Könyörülj rajtunk, hogy hadd tartozzunk ezek közé, akik hiszünk neked, és így új életet kapunk tőled, s abban folyamatosan erősödni is tudunk.
Ajándékozz meg minket, hogy se a meleg, se a fáradtságunk, se semmi más ne legyen akadálya annak, hogy amit most akarsz adni gazdagításunkra, az a mienk lehessen.
Ámen.

Az elmúlt héten kezdtük el olvasni bibliaolvasó vezérfonalunk szerint Pál apostol Rómába írt levelét. Ezen a levélen keresztül Isten többször megújította már az egyházat. Egészen bizonyos, hogy sok lelki, szellemi haszonnal fog járni, ha valaki nyugodtan végigolvassa majd ezt. Ajánlom ezt a levelet azoknak a figyelmükbe is, akik nem szoktak naponta Bibliát olvasni. Ezen egyszer érdemes gondolkozva, nyugodtan végigmenniük.
Az első fejezet áttekinti az emberiség egész történetét, különös tekintettel az ember Istennel való kapcsolatára. Tízszer ismétlődik benne a birtokviszony Istennel kapcsolatban: Isten evangéliuma, Isten szerettei, Isten akarata, Isten ereje, Isten igazsága, Isten kijelentése, Isten haragja, Isten elhatározása, Isten ítélete és Isten jósága. Ezen belül három szakaszt különböztet meg. Ezeknek a címe ez lehetne: Isten akarata, Isten ítélete és Isten jósága.
Mit jelentenek ezek a megkülönböztetések ebben az első fejezetben személyes hitünkre és keresztyén életünkre nézve is?
1. Isten akarata. Az emberiség történetének a kezdetekor az jellemezte az ember és Isten kapcsolatát, hogy tökéletesen megvalósult a teremtő Isten akarata az Ő legkedvesebb teremtményének, az embernek az életében.
Az ember feltétel nélkül bízott teremtő Istenében, mert ismerte Őt és úgy döntött, hogy minden tekintetben függeni akar tőle. Az jellemezte Isten és ember kapcsolatát, amire itt Pál apostol a levél legelején utal az Istenhez visszatalált, újjászületett hívők jellemezésében, hogy az ember Isten szeretettje volt, aki mindenben engedelmeskedett neki. Tudta, hogy Isten feltétlenül az ő javát munkálja, mindent megad neki, amire szüksége van, és éppen ezért az a leghelyesebb, ha Isten akaratát teljesíti mindenben. Ez nem kényszer volt, hanem belső meggyőződés. Szinte nem is volt ennek alternatívája. Egyedül ezt látta helyesnek, ez volt a természetes az ember számára. Ennek az első korszaknak a meghatározója ez volt: legyen meg a te akaratod.
Pál apostol vallomásából kiderül, hogy amikor valaki ismét megismeri Istent és úgy akar élni, ahogyan az saját magának is a legjobb, akkor újra eljut ide, hogy legyen meg mindenben Isten akarata az életében. Leírja itt az apostol, hogy vágyakozott látni a Rómában élő keresztyéneket, de egy lépést sem tesz addig feléjük, amíg meg nem győződik arról, hogy valóban ez Isten akarata.
Jellemez-e minket ez?
2. Ez az állapot romlott el akkor, amikor az ember fellázadt Isten ellen és azt mondta: mostantól kezdve legyen meg az én akaratom. Isten ne szóljon bele. Isten ne szabjon törvényt, ne adjon rendet az életemnek. Ne mondja meg, mi jó és mi rossz. Ne Ő mondja meg ezt, majd én azt megállapítom.
A Biblia leírása szerint ez volt az Isten elleni lázadásnak, a bűnnek a lényege. Nem bízott többé az ember Istenben. Függetlenítette magát tőle, és ettől kezdve nem tisztelte Őt úgy, mint ahogy a teremtménynek Teremtőjét tisztelnie kell. Nem adta meg Istennek az egyedül Őt megillető dicsőséget és imádatot, hanem önmagát tette istenné.
Ennek lett a szomorú következménye az, hogy az ember emiatt elveszítette emberségének a lényegét. Ez megmutatkozott abban, hogy egészen szánalmas, nevetséges módon önmagánál alacsonyabb rendű teremtményeket kezdett el istenként tisztelni. Szent fákat, állatokat, égi testeket. Mivel nem istenítette az egyedül igaz, valódi Istent, a Teremtőt, ezért ide süllyedt. A másik kísérője ennek a lázadásnak az volt, hogy erkölcsileg mélyebbre került, mint ahol az állatok vannak. Olyan gonosztettekre vetemedett, amire a legtöbb állat nem. Megöli fajtestvéreit, azonos neműekkel próbál szexuális kapcsolatot létesíteni, tönkreteszi azt a környezetet, ami létezésének a feltétele. De tönkreteszi, rongálja módszeresen önmagát is, és állandó viszályba kerül a környezetével, főleg a többi emberrel, ami miatt állandó félelemben kell élnie.
Mindennek az az oka, hogy fellázadt Isten ellen, Isten ellenségévé vált. S aki Istennel szembeszegül, az semmi jóra nem számíthat. Ezt a lázadást követi az Isten igazságos ítélete. Ezért lett ennek a korszaknak, amiben jelenleg élünk a felirata ez: Isten ítélete.
Itt már nem érdekli az embert Isten akarata. Itt a saját akaratára akarja rányomatni Istennel még a vallásos ember is a jóváhagyást. Meg akarja győzni Istent arról, hogy mit tegyen az érdekében. Ennek a következménye Isten jogos és igazságos haragja.
Az első fejezet utolsó mondata így hangzik: „Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek.”
Oda jutott az ember, Isten szeretettje, hogy méltó a halálra. Ha az egész fejezetet elolvastam volna, akkor láttuk volna ezt a két, egymást követő eseményt, hogy az ember nem méltatta Istent arra, amire egyedül Ő méltó, ezért Isten kiszolgáltatta az embert a saját lázadásának, A bűne lett a büntetése. Mivel így fellázadt Isten ellen, ezért magára marad, és lázadnia kell.
Mi már mindnyájan ebbe a világba születtünk bele. Hiába mondja valaki, hogy nem én lázadtam fel Isten ellen, mivel ős szüleink közössége megszakadt az élő Istennel, mi is Isten nélkül jövünk a világra, úgy indulunk el. És ha valaki így marad, akkor ez így is folytatódik. Látjuk magunk körül, hogy Isten nélkül kötnek az emberek házasságot, Isten nélkül hagyják cserben a házastársukat, Isten nélkül érkeznek meg a meghalás küszöbére, és ha így maradnak, Isten nélkül kell eltölteniük az örökkévalóságot.
Ennek a világkorszaknak a felirata: Isten ítélete.
Nem Ő taszított el magától bennünket, mi akartuk így. Mi mondtuk fel a vele való kapcsolatot, egyedül magunkra vethetünk emiatt. Ennek azonban az a vége, hogy méltók a halálra.
Rettenetes lenne, hogy ha csak ennyiről szólna a Szentírás. Hogy ha tudomásul kellene vennünk, hogy mindnyájan így születünk, hogy fortélyos félelem igazgat mindent egész életünk során, hogy ebből áll az élet, ahova züllesztettük: csalás, képmutatás, hazudozás, egymás cserbenhagyása és a kiszolgáltatottságnak az érzése. Erre valóban érvényes, amit sokszor mondani szoktak keserűségükben az emberek: nem élet ez. Ez valóban nem élet. Ez a halál előszobája.
A Biblia egészen mást nevez életnek. Isten életre teremtette az embert, és ezt az életet veszítettük el, amikor vele megszakítottuk a kapcsolatot.
3. Ezért óriási dolog az, hogy ezek után megszólal a Bibliában az örömhír Isten jóságáról.
„Isten jósága téged megtérésre ösztönöz.” (Mt 2,4).
Mit jelent ez?
Azt jelenti, hogy megtérhet, vagyis megfordulhat az az ember, aki hátat fordított Istennek, mert Isten várja az Őt otthagyott ember visszatérését. Isten mindent megtett azért, hogy helyreálljon a vele való eredeti kapcsolat. Minden feltételét megteremtette annak, hogy ne így, nélküle pusztuljunk el egy ilyen szörnyű felírat jegyében: Isten ítélete, hanem az Ő mérhetetlen jóságával utánuk szól, utánunk jön és hazavár. Pontosan úgy, ahogy az elveszett fiút várta az apja. Jézus legismertebb példázata szerint ott is a fiú hagyta ott az apját, nem az apja kergette el otthonról, és mégis várta haza. És minden el volt készítve ahhoz, hogy visszahelyezze őt eredeti státuszába, hogy újra fiának nevezhesse.
A Biblia arról szól, és a hétköznapok azt bizonyítják, hogy az életünk számtalan nyomorúságának az egyetlen igazi megoldása az, ha valaki visszatalál szerető mennyei Atyjához. Ha eljut egy ember oda, hogy újra mer bízni Istenben, hogy újra egyedül tőle vár mindent, amit elveszített, és ami nélkül nem élet a léte, hogy újra függeni akar Istentől. Kész neki engedelmeskedni és újra kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?
Olyan szemléletesen láthatjuk ezt éppen a levél írójának, Pál apostolnak az életében, aki szintén az Isten ítélete alá született, és hiába volt vallásos ember, mégis ez volt a jelszava: legyen meg az én akaratom. A saját akaratát teljesítve indult el Jeruzsálemből Damaszkuszba gyilkolni, összeszedni és leölni azokat, akik Jézusban hittek. Amikor találkozott Jézus Krisztussal, végül is ez a kérdés hagyta el a szívét és az ajkát: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?
Ez jelentett az életében olyan fordulatot, ami mindent megváltoztatott.
Aki ide eljut, annak mégsem kell meghalnia, noha azt olvastuk, hogy az ilyenek méltók a halálra, hanem visszakapja az életet, mert visszakapja az Istennel való közösséget.
Miért nem kell meghalnia?
Az erre a kérdésre kapott válasz maga az evangélium. Ezt nevezi a Biblia örömhírnek, evangéliumnak.
Azért nem kell meghalnia, mert valaki már meghalt helyette. Az Isten igazságos ítéletét valaki elszenvedte. Valaki eljött erre a világra, erről szól a Szentírás, aki mindig, mindenben engedelmes volt az Atyának, és egyszer mégis bíróság elé állították. Durva rágalmakkal vádolták, és a bíróság egyhangúlag kimondta: méltó a halálra! Mivel Jézus Krisztus ezt a halált ténylegesen elszenvedte, helyettünk, ezért arról szól az evangélium, hogy Isten mindenkinek kész megbocsátani, és újra életet ajándékozni, aki hiszi, hogy Jézus valóban helyette halt meg a kereszten, hogy reá is érvényes Jézus halála, és annak az ereje. Aki ezt hiszi, arra ez olyan erővel hat — ezért olvastuk itt, hogy Istennek ereje ez az evangélium —, hogy hitet támaszt a leghitetlenebb szívben is. Hogy kinyílik Isten szeretete előtt a legkeményebb emberi lélek is, és nemcsak újra visszakapja eredeti pozícióját az ember, hanem új kondíciót is kap. Vagyis képessé válik arra, hogy ismét Isten akarata szerint éljen.
Ez az Isten evangéliuma, amiről itt olvastunk. Ilyen nagy az Isten jósága, amiről itt olvastunk. És ez az Isten kijelentése, amit Pál apostol ebben az igében említ.
Az egyik Írásmagyarázó azt mondja, hogy ez olyan horderejű kijelentése az apostolnak, mintha egy orvoskongresszuson előállna egy kutató, és azt mondaná: feltalálta nemcsak az ilyen, vagy amolyan gyógyíthatatlan betegség ellenszerét, hanem a betegség és a halál ellenszerét, és azt itt mindjárt bárkinek oda tudja ajándékozni.
Vagy, mintha egy szintén jelentős konferencián megjelenne egy zseniális pedagógus és közölné, hogy feltalálta az emberi butaság bacilusát, és egyben ennek a bacilusnak az ellenszérumát is, és a tisztelt hallgatóság közül bárki azonnal kipróbálhatja ezt önmagán.
De még ennél is többről van itt szó. Itt arról van, hogy az az ember, aki kihívta maga ellen Isten igazságos haragját, aki azért maradt magára, mert ő hagyta ott szerető mennyei Atyját, akitől addig minden jót megkapott, amire szüksége volt, ez az ember, akit jogerősen halálra ítéltek, kézhez kapja a jogerős felmentést. Minden további nélkül. Ezért mi semmit nem tudunk tenni.
Ha valaki felismeri a maga rászorultságát, és komolyan veszi, hogy a Szentírásnak ez az örömhíre is igaz, annak az életében elkezd érvényesülni ez az új állapot. Erre mondja alapigénk: aki ezt hiszi. „Az igaz ember hitből fog élni.” Aki ezt hittel komolyan veszi, az él. Ez az evangélium.
Erről beszél Keresztelő János, amikor azt mondta: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van annak. Aki azonban nem enged az Isten Fiának, az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36).
Mi mindnyájan, „az Isten haragja alá” születünk. De ez alól a harag alól kikerülhet az élete annak, aki hisz Jézusban. Ha nem hisz, akkor az Isten haragja rajta marad. Aki hisz, az kiszabadult Isten haragja alól és annak örök élete van.
Ezt a három szakaszt különböztettük meg: Isten akarata, ez volt eredetileg. Ennek vége lett a lázadással. Isten ítélete, ez alatt születünk mindnyájan. Ennek a jegyében töltjük el az életünket, ha csak az Isten jóságáról szóló evangéliumot komolyan nem vesszük. Azt, hogy Isten kész minden bűnünkre tökéletes bocsánatot adni Jézus áldozatáért. Ez az evangélium, és ez által munkálkodik Istennek az ereje.
Azt olvastuk itt, hogy Isten az ilyeneket igazakká nyilvánítja. Mintha soha nem lázadtunk volna fel ellene.
Az első állapot elveszett. A második mindannyiunk számára ismerős kell, hogy legyen, mert ebbe születtünk bele.
Hadd kérdezzem meg: ebből az állapotból átkerült-e már az életed a harmadikba? Ezt lehet tudni. Erről Isten teljes bizonyosságot ad. Ide a Jézus Krisztusba való hit vezet. És akkor akármilyen körülmények között, bármilyen nehéz feltételekkel megterhelve is, kiegyensúlyozott, harmonikus, boldog emberré válik az, aki visszatalált Istenhez. Úgy, mint ahogy a tékozló, az elveszett fiú is, amikor hazatalált.
Isten minket ebbe az állapotba hívogat ma este. Az evangélium hangzik itt most közöttünk is. Pál apostol azt mondja: nem szégyelli ezt, mert Isten ereje ez az evangélium minden hívőnek üdvösségére. Aki ennek hisz, annak üdvössége van már most.

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, olyan furcsa a fülünk számára ez. Vagy nem is éljük át igazán elveszett voltunkat, vagy magunk akarunk tenni valamit a szabadulásért, és gőgős, büszke természetünknek olyan nehéz tudomásul vennie, hogy egyedül a te ajándékodként lehet mienk az üdvösség.
Könyörülj rajtunk. Hadd tartozzunk azok közé, akik hittel komolyan vesszük az evangéliumot, és így hálásan elfogadjuk tőled a bűnbocsánat, az élet, az örökélet ajándékát.
Segíts minket ennek az ajándéknak az örömével élni. Ezt az evangéliumot, ami a te erőd, másoknak is szeretettel továbbadni.
Könyörgünk most hozzád azokért, akiknek különösen nagy szükségük van szeretetedre. Könyörgünk egy idős férfitestvérünkért, aki élet és halál mezsgyéjén van. Ajándékozd meg őt ezzel a hittel. Könyörgünk valakiért, aki súlyos műtét előtt áll. Te vezesd az orvosok döntéseit és kezét.
Könyörgünk hozzád azokért a gyerekekért, akik ezen a héten vannak csendeshéten. Nyisd meg az ő kis szívüket az ige előtt. Hadd jusson el az evangélium minél előbb, minél mélyebbre az életükbe, s rajtuk keresztül a családjukhoz is.
Köszönjük, hogy mindannyian minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk.
Ámen.