KITARTÁSSAL FUSSUK MEG…

2006. április 30, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett — a gyalázattal nem törődve — vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig, …

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, szerető mennyei Atyánk, valóban így van, ahogy most énekeltük: ha néha visszanézünk a mögöttünk levő útra, kénytelenek vagyunk látni, hogy mindent oly szépen intéztél.
Bocsásd meg, hogy menet közben sokszor ezt nem látjuk. Csak a bajainkat látjuk, és nem vesszük észre, hogy sok baj között erőnk volt és örömünk, szárnyaddal takarva védtél.
Köszönjük, hogy így védted és így vezetted eddig azokat is, akik miatt most együtt vagyunk. Köszönjük mindazt, amit a konfirmáló testvéreink eddig rólad hallottak és tőled kaptak. Köszönjük, hogy ez csak ízelítő, előleg abból, amit elkészítettél számukra.
Kérünk, ajándékozd nekik majd lépésről-lépésre mindazt, amire szükségük van ebben az életben és az örök élethez.
Alázatosan kérünk, ajándékozz meg mindnyájunkat most azzal, amire szerinted szükségünk van. Köszönjük, hogy egyedül te tudod kitölteni minden szükségünket.
Így könyörgünk most hozzád azzal a családdal együtt, amely az elmúlt napokban állt ravatal mellett. Neked köszönjük meg, Istenünk, hogy olyan édesanyával, nagymamával ajándékoztad meg őket. Köszönjük, hogy az ő imádságai most is ott vannak előtted. Segítsd őket, hogy túllássanak emlékeken, túllássanak a könnyeiken, a láthatókon és komolyan vegyék a láthatatlanokat is. Téged magadat, a láthatatlan Istent, téged, feltámadott Urunk Jézus Krisztus, aki egyedül tudsz adni igazi vigasztalást és megalapozott reménységet mindannyiunknak.
Könyörgünk hozzád azokért, akik nem ilyen ünnepélyes körülmények között és ilyen békességben vannak. Kiáltunk azokért, akik most is küzdenek a gátakon, és kérünk, ne bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te nagy irgalmadból légy kegyelmes hozzánk.
Minket pedig segíts most, hogy azzal töltsük ezt a rövid időt, amire adtad. Töltsd meg ezt tartalommal, az emberi szón keresztül érkezzék meg hozzánk a te életet teremtő és erősítő igéd, és engedd, hogy mindannyian más lélekkel menjünk majd tovább, mint ahogy idejöttünk.
Hallgass meg minket feljebb, mint ahogy azt hinni és elgondolni tudjuk.
Ámen.

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet, ma elsősorban a konfirmációi fogadalomtételükre készülő testvéreinket. Köszöntöm szeretteiket, barátaikat, vendégeinket. A gyülekezet életében ez az alkalom mindig kiemelten ünnep, mert egybeesik a család öröme és a gyülekezet öröme. Tudatos célunk, hogy a gyülekezet egyre inkább családdá váljék, a keresztyén családok pedig egyre inkább mini gyülekezetekként funkcionáljanak, ahol egészen természetes módon hangzik az imádság, Isten igéje és az Istent dicsőítő ének.

* * *

A felolvasott ige egy sportversenyre hív meg bennünket. Mégpedig nem nézőnek, hanem versenyzőnek. Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy erre a versenyre benevezzen és dobogós helyezést érjen el. A Krisztus-követést, az igazi keresztyén életet a Szentírás gyakran hasonlítja a futáshoz. Aki Jézus Krisztust elkezdi követni, az nem sétaútra indul, nem is őgyeleg a nagyvilágban, de nem is össze-vissza futkározik, hanem fut.
Mi jellemzi a futót? Az, hogy valahova meg akar érkezni, mégpedig tudja, hova. Ismeri a célt, ami szüntelenül a szeme előtt lebeg, és mindenképpen el akarja érni. Ezért vállalja a futással együtt járó kellemetlenségeket is. Olyan fontos neki a cél, hogy szívesen hoz áldozatot azért, hogy oda beérkezzék. Ezért rendel alá mindent ennek a futásnak. Ez ad értelmet az életének. Aki előtt határozott cél lebeg, ahova meg akar érkezni, annak az embernek értelmes élete van. Ezért látja értelmét bármiről lemondani is a megérkezés érdekében. Be akar futni a célba.
Mi a cél?
A Biblia arra tanít minket, hogy ez a bizonyos cél egy élő személy, maga Jézus Krisztus. A keresztyén ember Krisztust akarja egyre jobban megismerni, mert tudja, hogy a vele való közösségben kapja vissza mindazt, amit elveszítettünk, amikor Isten ellen fellázadtunk. A Krisztussal való közösség adja vissza azt, amit Baranyi Ferenc így fogalmazott: „Mi életté tenné a létet.”
Mert Jézus nélkül maradt nekünk a puszta lét. Sokszor mi magunk is keserű legyintés kíséretében azt mondjuk: nem élet ez. Nem vesszük komolyan, hogy milyen igazat mondunk. Ugyan így nem veszik komolyan sokan azt, hogy amit Jézus mond, az is igaz: „Én vagyok az élet…” Aki vele kapcsolatba kerül, az kap vissza mindent, ami nélkül szűkölködünk. Azt a biztonságot, azt a bőséget, azt a békességet, azt a boldogságot, amire Isten az embert teremtette. Értelmes élete annak lesz, aki Jézussal közösségre jut. Az értelmes ember pedig értelmes életet szeretne élni.
Éppen ezért az első kérdés az, hogy akarunk-e egyáltalán a szó ilyen értelmében futni? Van-e a szemünk előtt határozott, világos cél, amit mindenképpen el akarunk érni, és esetleg az a cél egybeesik-e ezzel, amiről eddig szó volt?
Szomorú tapasztalat, és azt hiszem, többen tudnának illusztrációkat mondani erre, hogy egyre több ember él körülöttünk, akik már nem akarnak elérni semmit. Évekig, évtizedekig elüldögélnek a mama szoknyáján, szedegetnek a papa pénztárcájából, amíg van benne, és elvannak, mint a befőtt a polcon. Senkinek nincs haszna az életükből. Tulajdonképpen ők sem élvezik az életet, egyfajta élősködés ez, terméketlen lét. Ezt a parazita létmódot egyre többen a magukévá teszik, s megvan ennek az egészségi, gazdasági, emberi, nemzeti rossz következménye is.
Isten minket nem ilyen puszta létre teremtett. A Biblia arról szól, hogy Isten az embernek dinamikus életet készített, és ma is ezt kínálja mindenkinek, aki odafigyel Őreá és bízik benne. Amely életben van egyenletes növekedés, gyarapodás, fejlődés. Amelyik gazdagít másokat, ahol értékeket hoz létre valaki, s magát azt, hogy létrehoz értékeket, még ha másoknak is, ő maga is élvezi. S ennek az életnek, amelyikben van sok küzdelem is, a végén ott van a győzelem. Dobogón állhat a versenyző, és egy nagy közösség együtt örül vele: érdemes volt azt a pályát megfutnia.
Isten nekünk ilyen életet készített. Jézus egy egyszerű képpel így mondotta ezt: „Arra rendeltelek titeket, hogy gyümölcsöt teremjetek.” Másokat gazdagító értékeket létrehozni, ennek örülni, ezeket a gyümölcsöket magunknak is élvezni, és örülni annak, hogy tudunk adni másoknak — ez a tartalma ennek a „futásnak”.
A konfirmációi órákon lényegében arról volt szó, hogy ki az a Jézus Krisztus, aki minket gyümölcstermő életre segít el, aki megtanít élni. Aki maga az élet. Akivel ha valaki ténylegesen kapcsolatba kerül a hit által, annak kivirul az élete, megtudja, milyen az igazi élet.
Alapigénk arról szól, hogy mik annak az egyszerű feltételei, hogy valaki ilyen életet éljen és abba a bizonyos célba, amiről szó volt, megérkezzék. Négy egyszerű feltételt sorol fel ez az ige.
1. Az első, hogy aki meg akar érkezni a célba, annak el kell indulnia. Ez annyira egyszerű feltétel, hogy éppen ezért sokan nem is veszik komolyan. Elképesztő, hogy mennyi hiábavaló álmodozás, ábrándozás, számítgatás, számolgatás él emberekben anélkül, hogy munkához látnának.
Van egy ismerősöm, aki folyamatosan minden találkozásunk alkalmával azon elmélkedik, hogy vajon melyik idegen nyelv lesz az, amelyiknek a legnagyobb jövője van, és amelynek az ismerete neki a legnagyobb jövedelmet biztosítaná. Kezdte a némettel, aztán lett belőle francia, volt neki eszperantó korszaka, sokáig a japánért lelkesedett, pillanatnyilag kínai korszak van, de egyiket sem kezdte el tanulni.
Őszintén megmondom, hogy amikor elkezdi a szöveget, nem tudom komolyan venni. Udvariasan végighallgatom, de azt szeretném már hallani, hogy sikeresen letett egy nyelvvizsgát akármelyikből. Mert amit fontosnak tart az ember, azzal el kellene kezdeni intenzíven foglalkozni, valamit felmutatni, valamit hozzáadni ahhoz, amit elődeink létrehoztak. Gazdagodni és másokat és gazdagítani. Ez így nevetséges, szánalmas, semmirevaló, komolytalan ábrándozás.
Ezért hangsúlyoz Isten igéje ilyen egyszerű dolgokat is, hogy ha valaki egy célt el akar érni, akkor egyszer el kell indulnia. Meg kell tennie az első határozott lépést, aztán a másodikat, harmadikat. Elkezdeni ma, és folytatni holnap, holnapután, egészen a célba érkezésig.
Ez azt jelenti, kedves konfirmáló testvérek, hogy ha ti komolyan veszitek azt, amikről az órákon szó volt, ha igaznak tartjátok azt, amit Isten igéjéből eddig megismertetek, ha valóban hiszitek, hogy az egyetlen valódi Isten, valóban létező, ténylegesen uralkodó, teremtő és minket kimondhatatlanul szerető Isten az, aki a Bibliában nekünk magát kijelenti, és Jézus Krisztusban nektek mindent meg akar adni, akkor el kell kezdeni Őt egyre mélyebben megismerni. Szünet nélkül, folyamatosan, ma is, holnap is, holnapután is. Ha akármilyen akadály jön közben, nehézségek támadnak, akkor is, mert a célba csak az fog beérni, aki elindul és folyamatosan lépeget.
Minden jelenlévő testvéremet nagy tisztelettel arra szeretném kérni, vizsgálja meg, hogy nem ennek a versenypályának a szélén üldögél-e és bírálgatja azokat, akik futnak, vagy pedig elmondhatja-e, hogy Isten kegyelméből én már elindultam. Megyek ezen a pályán. Nem látom még a végét, de hiszem, hogy az a cél, amiről Isten nekünk beszél, létezik, és mindennél fontosabb, hogy oda megérkezzünk. Elkezdtük-e az igazi Krisztus-követést?
Futunk, vagy pedig őgyelgünk, üldögélünk? Van valami halvány fogalmunk arról, hogy mit mond a Biblia Istenről, de nincsenek friss tapasztalatainak arról, hogy ez az Isten az én Istenem, aki engem szeret, aki mindent oly szépen intézett, s azért volt bajomban örömöm meg erőm, mert vele járom az utamat.
2. A másik feltétele a célba érésnek alapigénk szerint az, hogy ezt a célt soha nem szabad szem elől téveszteni. „Nézvén a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra.”
Csakhogy itt kezdődnek a nehézségek, mert Jézust mi a testi szemeinkkel nem látjuk. Ezt a Jézust az érzékeli valóságnak, aki hisz. Aki ezen az úton elindul, az rálépett a hit talajára. És itt a mi ősi ellenségünk, az ördög, igyekszik sokféle kételyt, fenntartást, bizonytalanságot a szívünkbe oltani, hogy ne higgyük azt, amit hiszünk, amit Isten igéjében olvasunk.
Itt lehetnek segítségünkre azok, akiket Isten Szentlelke már teljes bizonyosságra segített el. Akik sok harcon, küzdelmen keresztül már meggyőződtek arról, hogy Isten nem hazudik. Ő igazmondó Isten, és úgy van minden, ahogy meg van írva. Nyugodtan rá lehet hagyatkozni. Bátran hihetünk neki.
Ezért használja alapigénk ezt a különös kifejezést: „a bizonyságtevőknek ilyen nagy fellege vesz körül bennünket…” A tanúk sokaságáról van itt szó, akik már sok mindenen átmentek. Akik már sok mindenben egészen bizonyosak, miközben azok, akik most teszik az első lépéseket, még tele vannak kérdésekkel és bizonytalansággal. Az nem baj, csak mondják ki a kérdéseiket, vallják be bizonytalanságaikat, és figyeljenek a bizonyságtevők fellegére, akik megerősítik őket.
Ezért van nagy haszna a gyülekezetnek. Nem tudom, hogy azok közül, akik most fogadalmat fognak tenni, kik érzékelik igazán azt, hogy micsoda ajándéka Istennek, hogy tálcán kínálja nektek mindazt, amiben emberek ezreinek, tízezreinek nincs része, a hívők közösségét, a gyülekezetet. Azt, hogy külön bibliaórát kezdünk vasárnap délutánonként csak azért, mert ezek a gyerekek itt konfirmálnak, azért, hogy van külön alkalmuk azoknak a felnőtteknek, akik itt most konfirmálnak. Hogy minden vasárnap többször is összejöhetünk ebben a templomban, abban a bizonyosságban, és azzal a tapasztalattal, hogy itt valóban maga az élő Isten szól hozzánk igéjén keresztül, és tud vigasztalni, bátorítani, ha nagyon elbízzuk magunkat, a fejünkre koppintani, ha elcsüggedünk, megerősíteni és megbátorítani, és formálni az életünket.
A bizonyságtevők fellege, a gyülekezet közössége, a tanúk közössége olyan nagy lehetőség, amivel sokkal jobban kell élnünk.
3. A harmadik feltétele a célba érésnek alapigénk szerint az, hogy mindazt, ami ebben akadályoz, dobjuk el, vessük el. „Elvetvén azért minden akadályt és behálózó bűnt.”
Hátizsákkal nem lehet úgy futni, mint a nélkül. Ha meg egy nagy zsákot tesznek a vállunkra, végképp nem lehet futni. Sok ember úgy akar a Krisztus útján előrejutni, hogy cipeli magával a régi terheit, régi sérelmeket. Nem hajlandó elfelejteni a maga vélt vagy valós erényeit és érdemeit. Hordoz, rejteget közönséges bűnöket, amik Isten minősítése szerint tisztátalanság és engedetlenség, és csodálkozik, hogy alig bír haladni, nem hogy lendületesen futhatna, s elhúznak mellette azok, akik komolyan veszik azt, hogy „elvetvén minden reánk nehezedő terhet, és a bennünket behálózó bűnt.”
Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus vár minket az út végén, aki hiszi, hogy Jézusban mindent megkapunk, amire szükségünk van, az könnyen eldob akármit, ami akadályozza abban, hogy Jézushoz közelebb kerüljön. Mert ha Jézus mindent megad, amire szükségünk van, akkor mi lehet az, ami ennél több, amihez érdemes még ragaszkodni? Akkor minden csak nehezék, ami nehezíti a hozzá közelebb jutásunkat. Hiszen, amikor reá igent mondott valaki, akkor egyben mindenre nemet mondott, ami tőle távol tartana és megnehezítené azt, hogy vele közösségben éljünk.
4. Végül azt olvassuk: „Állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát.” Állhatatosságra, kitartásra bátorítja Isten azt, aki elindul ezen az úton és meg akar érkezni a célba.
Miért? Azért, mert futni fárasztó, és futás közben sok minden eszébe jut az embernek, ami arra serkentené, hogy hagyja abba. Aki próbált már hosszú távfutást, tudja, hogy ott vannak holtpontok, amikor úgy érzi az illető, most esik össze, most már annyira szúr az oldala, hogy nem bírja tovább. Ha ezeken sikerül túljutni, utána megújult erővel folytathatja.
De támadhat légszomja is, vagy kételkedni kezd abban, hogy érdemes-e így strapálnia magát. Abba kellene hagyni. Az ördög mindig erre csábít minket. Ha már elkezdted, nem baj, jobb lett volna, ha el sem kezded a Krisztussal való kapcsolatot, de akkor legalább hagyd abba. Nem neked való ez. Kimerítő ez. Elég ebből ennyi is! És sokan abba is hagyják, és aki még fut, látja, hogy a kibicek milyen kényelmesen üldögélnek a pálya szélén, és milyen könnyű bírálgatni azokat, akik futnak. Nagy erővel hat a gonosz azokra, akik be akarnak futni a célba.
Sokakra jellemző az ma, hogy belekapnak ebbe-abba, és azután abbahagyják. Tanulást, munkát, barátságot, házasságot, a Krisztussal való kapcsolatot. Jézus Krisztus a magvető példázatában szól arról, hogy van: „ideig való hit”. Ezek azok, akiknek a szívébe mintegy kövek közé hullott a mag — mondja Ő. Kikel, örülnek neki, elindul az új élet bennük, de mihelyt valami pici nehézség támad, azonnal elfordulnak Jézustól. (Mk 4,16-17).
Amíg nekem csak előnyt jelent, amíg végig alszom az éjszakát, mióta az Úr Jézust kezdem megismerni, amíg sikerült megbocsátani, meg reménységgel nézek előre a holnapba, addig jöhet minden tőle, de nekem ne kerüljön semmibe. El ne húzza senki a száját, ha kiderül, hogy szoktam templomba járni. Ki ne gúnyoljanak a hitem miatt. Nehogy valami komolyabb, esetleg anyagi hátratétel érjen amiatt, hogy Jézusról másoknak is vallást teszek. Azt már nem! Ez az ideig való hit. Erre figyelmeztet minket az ige, ehhez szükséges az állhatatosság, a kitartás.
Ne engedjetek soha az ilyen bujtogatásnak, hogy hagyd abba, nem érdemes, fárasztó, majd folytatod. Kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőpályát. Mert aki a célra néz, az bekerül a célnak a vonzásába. Aki Jézusra néz, azt Ő átsegíti ezeken a kríziseken, nehéz időszakokon is. Győzelemről győzelemre viszi, és minden győzelem megsokszorozza az erőnket, elsősorban a benne vetett bizalmunkat, de egyfajta egészséges önbizalmat is ad. Mi az, hogy nem nekem való? Az út elején tudtam, hogy nem nekem való, de Ővele indultam el, az Ő ígéreteibe kapaszkodom. Ő fog engem a célhoz segíteni. Ezért nem teszek semmit ahelyett, hogy fussak céltudatosan előre.
Egyetlen épeszű futó sem kezd el verseny közben virágot szedegetni, akármilyen szép vadvirágos mező kínálja magát ott a pálya mellett. Nem kezdi a kis köveket lerugdosni a pályáról, és rendet csinálni, ha meg akar érkezni a célba, és ha az neki mindennél fontosabb.
Kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret, mert — és itt szólal meg alapigénk legfőbb érve — Jézus is végigfutotta ezt a pályát. Az övé összehasonlíthatatlanul küzdelmesebb volt, mint a mienk, de Ő mindvégig kitartott. Egyáltalán ezért lehetséges, hogy mi elindulhatunk az életbe vezető úton, hogy megmaradhatunk azon, és hogy megérkezhetünk a célba.
„Nézzük fel Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett — a gyalázattal nem törődve — vállalta a keresztet, és most az Isten trónjának a jobbjára ült.”
Jézust is megkísértette a gonosz nyilvános fellépésnek első percétől kezdve az utolsó leheletéig. Mindjárt az elején többszörös támadást indított ellene, hogy lebeszélje arról, hogy az Atyának való engedelmeskedés útján járjon, és még a kereszten is elhangzott: „ha Isten Fia vagy, szállj le onnan, és majd hiszünk neked”. Jézust azonban nem lehetett eltántorítani ettől a fajta állhatatosságtól. Ő végigjárta a szenvedések útját. Ő kiitta a szenvedések poharát az utolsó cseppig. Ő tökéletes váltságot szerzett nekünk. Helyettünk szenvedte végig azt a számunkra felfoghatatlan, sok fizikai és lelki szenvedést, amit a kereszten és egész földi életében elhordozott, azért, hogy megnyíljék előttünk ez az út, amely az életre vezet. Ő nemcsak a végén vár minket, hanem elkísér ezen az úton.
Erre a versenyre hív tehát most minket Jézus, aki végigjárta ezt az utat és győzedelmeskedett. Ő tud megerősíteni arra, hogy állhatatosak maradjunk. Ő ad bátorságot az elinduláshoz. Ő teszi lehetővé, hogy mindig reá nézzünk. Ő szabadít meg sok felesleges tehertől, ami nélkül könnyebb lesz futni. Ha az Ő kegyelméből megérkezünk, csodálkozva látjuk majd, hogy mindez mégsem a mi teljesítményünk volt, hanem az Ő kegyelmének a munkája. Aki a célba meg-érkezik, az tőle magától hallja majd:
„Aki győz, megadom annak, hogy üljön az én királyi székbe velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az Ő királyi székébe.” (Jel 3,21).
Isten segítsen mindnyájunkat, hogy ne sétálgassunk, ne futkározzunk, hanem ragyogjon fel előttünk ez a cél, aki maga Jézus. Legyen bátorságunk elindulni, kitartásunk végigfutni. És legyen majd a mienk az az öröm, amit a célba érkezetteknek készített el a mi Urunk.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy nem biztatsz minket, hogy szedjük össze magunkat és fussunk, hanem te készítetted el az utat, te hívsz el és segíted megtenni az első lépéseket. Te bátorítasz menet közben újra és újra ígéreteiddel, és a te szent jelenlétedben töltheti el földi életét és örök életét az, aki hisz neked. Könyörülj rajtunk, hogy legyen bátorságunk hinni neked.
Könyörgünk most újra azokért, akik a hitükről itt most vallást tesznek. Hadd legyen igaz, amit mondanak. Hadd merjék egyre mélyebben és gazdagabb tartalommal hinni, amit szavadra elkezdtek hinni.
Könyörülj meg mindnyájunkon és ments ki minket a hitetlenségből, a gőgős kételkedésből, és taníts meg azokat a csodákat szemlélni nap mint nap, amiket cselekszel a téged követők, a te tanítványaid életében.
Így bízzuk rád mindannyian bizalommal a jövőnket, szeretteinket közelben és távolban, gyülekezetünket, egyházunkat, népünket, országunkat.
Köszönjük, hogy nálad mindaz el van készítve, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben. Szeretnénk ezt hittel és hálásan elfogadni tőled.
Ámen.