LUKÁCS EVANGÉLIUMA

2004. február 26, csütörtök

Hangfelvétel: 

Alapige

Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: „Boldog az, aki Isten országának vendége.” Jézus azonban a következőképpen válaszolt: „Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. Azok azonban egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.”

Imádkozzunk!
Kegyelmes mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy ennek a mozgalmas, zajos napnak a végén elkészítetted ezt a csendes órát. Köszönjük, hogy reánk is érvényes ez: igazán lecsendesedni, békességgel megtelítődni csak a te közeledben tudunk. Köszönjük ezt a lehetőséget.
Köszönjük, hogy ha a zaj és hajsza közepette is közel maradhattunk hozzád. Köszönjük, hogy te mindig közel vagy a benned bízókhoz, hallótávon belül, karnyújtásnyira. Köszönjük, hogy amikor olyan sok minden inog ezen a világon, te vagy az a biztos kőszál, akire ráállhatunk, akiben nincsen változás vagy változásnak árnyéka.
Köszönjük, hogy sokféle fenyegetettségünk közepette te vagy a mi erős várunk, ahol biztonságban lehetünk. Bocsásd meg, hogy sokszor magunk sem hisszük ezt el, és sokféle félelmet, szorongást, aggodalmaskodást hordunk a szívünkben. Szeretnék ezeket mint bűnt megvallani most neked, és itt hagyni. Kérünk, töltsd meg a szívünket benned vetett bizalommal, rendíthetetlen hittel.
Ajándékozz meg minket most a te igéddel. Áldunk mindazokért az alkalmakért, amikor egészen személyesen megérthettük, amit mondtál nekünk. Ajándékozz meg most is ezzel. Tedd világossá, mi a szándékod velünk. Mi az a terv, ami megvalósulhat az életünkben. Hadd kerüljön oda most az életünk a te világosságodba. Töltsd meg a szívünket azzal az örömmel, ami az örömhír nyomán fakadhat egy szívben. Engedd a te szeretetedről szóló örömhírt ma még mélyebben megértenünk és majd teljes meggyőződéssel továbbadnunk.
Ámen.

Ádventtől egészen húsvétig a Lukács evangéliumát olvassuk most. Majdnem négy hónapon keresztül ez a lelki táplálékunk. Hasznos lehet az, ha egy bibliai könyvet egy kicsit madártávlatból is megnézünk, és az egészet, az egésznek a lényegét és célját próbáljuk világosabban érteni, akkor sokkal gazdagabban szólalnak meg a részletek is. Tegyük ezt most, és az igehirdetés első felében hadd mondjak néhány általános, de fontos tudnivalót a Lukács evangéliumáról, aztán a második felében hajoljunk a most hallott példázat fölé, és nézzük meg mi ennek a személyes üzenete hozzánk.
Ha azt kérdezik: hány evangélium van, akkor erre vajon mi a helyes válasz? Ez be​ugratós kérdés, mert a helyes válasz az, hogy egy evangélium van: az az örömhír, ami az Isten megváltó szeretetéről szól. Az arról szóló evangélium, hogy mit tett Jézus azért, hogy minket Istenhez visszavezessen. Egy ilyen nagy örömhírről tud a Szentírás. Ennek az örömhírnek és a vele kapcsolatos eseményeknek a részleteit négyen is leírták. Négy evangélista van, de egy evangéliumról szól mind a négyüknek a könyve.
Legelőször Márk írta le a legrövidebb evangéliumot, mégpedig Péternek a beszámolója alapján. Péter volt szem és fültanú ezeknél az eseményeknél, és ő lelki gyermekének, Márknak tollba mondta az evangéliumot. Ez 64 körül történt, nem sokkal az előtt, hogy utána Péter vértanúhalált halt. Ezt követően született meg Máté evangéliuma. Vele egyi​dőben vagy egy-két évvel később Lukácsé, és egy kicsit később, a 80-as években Jánosnak az evangéliuma.
Melyikük kiknek írta?
Elég egy pillantást vetni rá és azonnal kiderül, hogy Máté zsidóknak írta az evangéliumát és a célja az volt, hogy az Ószövetség alapján is bebizonyítsa, meg Jézus cselekedeteivel illusztrálja, hogy a názáreti Jézus a megígért Messiás, a Krisztus.
Van egy olyan görög Bibliám, amelyikben az ószövetségi idézeteket vastag betűvel szedték. A Máté evangéliuma tele van vastagon szedett mondatokkal. Idézi újra és újra az Ószövetséget, mert akiknek ő az evangéliumot, a Jézusról szóló örömhírt szánta, azoknak ez volt a nyomós érv, hogy meg van írva az Ószövetségben, és íme lássátok: Jézus életében ez betű szerint beteljesedett. Jézus a Krisztus.
Lukács ezzel szemben görög műveltségű pogányoknak írta az evangéliumot. Alig van benne ószövetségi idézet, mert nem is ismerték az Ószövetséget és az nekik nem volt érv. Az nem jelentett semmit. Előbb meg kellett volna magyarázni azt, amire hivatkozik, aztán bebizonyítani, hogy ez megerősíti azt, amit állítani akar, és ez céltalan, hosszadalmas eljárás lett volna. Az egész Lukács evangéliumában egyetlen arám szó fordul elő, az ámen. Amikor Jézus azt mondja: bizony, bizony mondom néktek, ámén, ámén legó hümin.
Máténál olvassuk azt, hogy Jézus így szól Jairus leányához: „Tálita kumi!”, ami megmagyarázva azt jelenti: leányka kelj fel. Többször ott van az abba, atyám szó. Először arámul, azután görögül írja le Jézusnak a kereszten mondott szavát: „Éli, éli, lamá sabaktáni!” Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem!? — mert mindez közelebb vitte Máté olvasóihoz az evangéliumot, de Lukács ilyeneket nem használ. Ezt az egyetlen arám szót használja, az áment. Még a hozsánnát sem használja virágvasárnapkor.
Ki volt Lukács?
Önmagát nem nevezi meg egyszer sem. Pál apostol háromszor említi őt. Egy alkalommal így, hogy a szeretett orvos. Aztán tudjuk a Cselekedetek Könyvéből, hogy második missziói útjától kezdve végigkísérte az apostolt útjain, és mint munkatársát említi az egyik levélben. Utolsó levelében, a Timóteushoz írt második levélben pedig egy summás, rövid, szinte életminősítés van ott Lukácsról: „Mindenki elhagyott engem, egyedül Lukács van velem.” Haláláig hűséges maradt ahhoz, akin keresztül valószínűleg ő is hallotta az evangéliumot és keresztyénné lett.
Tanulságos, hogy hogyan kezdi az evangéliumát Lukács. Mint görög műveltségű ember, tudta, hogy nagyobb írásművet illik egy tekintélyes, közismert embernek ajánlani, akinek a neve biztosítja, hogy nyugodtan másolják is majd ezt az iratot. Ezért kezdi így: ”Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy tudósítsanak bennünket a közöttünk beteljesedett eseményekről úgy, amint reánk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat a neked, nagyra becsült Teofilus, hogy azokról a dolgokról, amelyekről tanítást kaptál, megtudd a kétségtelen valóságot.” (1,1-4).
Nem tudjuk, ki volt Teofilus, de nagyra becsült férfiúnak tartotta Lukács. Valószínűleg abban az időben közismert keresztyén lehetett. Neki ajánlja ezt az írásművét. Neki ajánlja ennek az írásműnek a második kötetét is, mert az Apostolok Cselekedetéről írott könyv meg így kezdődik: „Az első könyvet arról írtam, nemes Teofilusom, amit Jézus tett és tanított kezdettől egészen addig a napig, amelyen felvitetett,…” most pedig kezdi írni a második könyvet arról, amit Jézus tett és cselekedett az Ő szolgái, az apostolok által. Tehát a Cselekedetek Könyvét is Lukács írta. Egy két kötetes, csodálatos nagy mű. A leghosszabb, legterjedelmesebb evangélium és annak a folytatása a Cselekedetek Könyve.
Lukács azt mondja: fontos, hogy a te hited a valóságra épüljön. Ezért Lukács, aki az egyetlen olyan evangélista volt, aki nem volt szem és fültanúja ezeknek az eseményeknek, mindennek pontosan utánajárt. Ma szinte azt mondanánk, hogy történet kritikai precizitással, akríbiával kikérdezte a szem és fültanúkat, és az ő vallomásuk, bizonyságtételük alapján írta meg az evangéliumot. Ezért van Lukács evangéliumában a legtöbb olyan történet, ami a másik háromban nincs. Mindegyikben van néhány olyan, ami csak abban olvasható, de nála van a legtöbb.
A Cselekedetek Könyvéből tudjuk, hogy két évig tartózkodott Pállal Jeruzsálemben. Jeruzsálemben közeli kapcsolatba került a gyülekezet vezetőjével, Jakabbal, aki Jézusnak a testvére volt. Tőle nyilván sok részletet megtudhatott, amit a többi evangélista nem tudhatott meg. A Cselekedetek Könyve első részéből kiderül, hogy Jézus mennybemenetele után családja, Mária és Mária gyermekei, Jézus féltestvérei is, bekapcsolódtak a gyülekezet életébe. Rendszeresen együtt voltak igealkalmakon, imaközösségben. Nyilván Lukács őket is kifaggatta. Lehetséges — ez csak feltételezés —, hogy magától Máriától hallhatta a Jézus születésével kapcsolatos történeteket, amelyek csak a Lukács evangéliumában vannak leírva. Hogyan látogatta meg Mária Erzsébetet, és a fiatalasszony, aki a szíve alatt hordta Jézust, hogyan hallotta az idősebbiknek megtisztelő köszöntését. Hogyan látogatta meg Gábriel arkangyal Máriát. A tizenkét éves Jézus története is csak Lukács evangéliumában van. Valószínű, hogy primer forrásokból, a közvetlen szem és fültanuktól, sőt azoktól, akik ezt átélték, vette az információit.
I.
Mi jellemzi a Lukács evangéliumát? Öt legfőbb jellemvonását szeretném most rövi​den elsorolni, azután rátérünk az alapigére.
1) Jézusról végig úgy beszél, mint a világ megváltójáról. Máté azt sulykolta az ő népének, hogy higgyétek el, hogy Ő a Messiás, akit a proféták évszázadok óta megígértek. Benne jött el a szabadító az Isten választott népének. Ott is van szó arról, hogy Jézus a pogányok imádságát is meghallgatja, de nem azon van a hangsúly. Neki a célja ez volt. Lukácsnak meg az a célja, hogy az ő pogány atyjafiai meghallják az evangéliumot, az örömhírt, hogy minket is szeret Isten.
Ha valaki ezt tudva olvassa el a történeteket, sokszor szinte kihallja mögülük ezt az ujjongást, meg ezt a biztatást: hidd el, hogy téged is szeret, téged is szeret. Van egy gyermekének, amelyik Isten szeretetéről szól és ez a refrénje: téged is szeret, téged is szeret. Nos, Lukács ezt sulykolja mindenkinek, személyválogatás nélkül. Jézus a választott népből jött el, de az egész világért. Ez is benne van az Ószövetségben, hogy üdvösségem a föld széléig érjen — mondja Isten az Ézsaiás 49,6-ban. Számos igét idézhetnénk még, de Lukács erre teszi a hangsúlyt. És ezt mindjárt az első mondatoknál elkezdi.
Máté Ábrahámtól vezeti le Jézus családfáját. Lukács visszafelé halad és Ádámig viszi vissza. Az egész emberiségért jött Jézus, nem kizárólagos az az üdvösség, amit hozott.
Mit mond Simeon, amikor karjára veszi a kis Jézust? Ezt is csak Lukács írta le. Azt mondja: „Világosságul jött a ti gyermeketek a pogányoknak.” Az egész világnak, a pogányoknak is, minden népeknek. Csak a Lukács evangéliumában olvassuk, hogy Jézus nemcsak tizenkét tanítványt küldött ki, hanem kicsit később hetvenet is.
És honnan küldi ki őket? A félpogány Samáriából. Nem elég, hogy beteszi a lábát oda a pogányokhoz, a samaritánusokhoz, akikre ránézni sem illett, nemhogy beszélni velük, vagy a földjükre tenni a lábat. Nem csak bemegy oda, hanem onnan küldi ki hetven tanítványát, hogy hirdessék az evangéliumot. Mert semmivel sem szennyezettebb Samária földje, mint Galilea vagy Júdea. És Jézus nem fél a samaritánusoktól, sőt példaképpen állítja őket. És ez is csak a Lukács evangéliumában van. Az irgalmas samaritánus példázata, hogy milyen irgalmas egy zsidóhoz egy samáriai. Meg a tíz bélpoklos közül csak egy megy vissza megköszönni a gyógyulást, és ott van a zárómondat: ez pedig sama​ritánus volt.
Ahol csak lehet, igyekszik hangsúlyozni, hogy tág ölelésű az Isten szeretete. Mindnyájan beleférünk. Nemcsak a választott nép. Első rendben azok, de mindnyájan. Téged is, engem is szeret. Minket is szeret. Vegyük komolyan ezt az Ő szeretetét.
2) A másik gondolat, ami egészen átszövi a Lukács evangéliumát: Jézusnak az elveszettek iránti nagy szeretete. Ez is benne van a másik három evangéliumban is. Sok történetet tudnánk most erre említeni, de itt szinte minden történetben benne van valami módon, és egy sor történet, példázat, tanítás csak a Lukács evangéliumában szerepel, ahol hangsúlyosan ezt hirdeti: Jézus az elveszetteket, a kicsiket, a bűnösöket, a segítségre szorulókat nagyon szereti.
Szokták azt mondani, hogy egy-egy bibliai könyvnek mi a kulcsverse. Mi az a mondat, ami a legjellemzőbb rá. A Lukács evangéliumának a 19. rész 10. versét említik ekkor: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” És ez melyik történet végén van? Ez is csak a Lukács evangéliumában szerepel, a Zákeus történet végén. A rómaiakkal kollaborál, önző pénzember, a népének az ellensége és az Úr Jézus mégis bemegy hozzá. Ez az ember megváltozik, szétosztja a pénzét, és azt mondja Jézus: Ő is Ábrahám fia. Azt mondja: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” Ő az elveszettekhez jött, és az elveszettek megtaláltatottakká lesznek a vele való találkozásban, és megváltozik az életük.
Ezért írja le részletesen a bűnös nő történetét, ami szintén csak itt van. Ezért kerül bele a híres fejezet a Lukács evangéliuma közepére, az elveszett bárány, az elveszett drahma, és utána a két elveszett fiú: a tékozló fiú példázata. És csak a Lukács evangéliumában olvassuk azt, hogy Jézus keresztre feszítésekor az egyik latort beutalja a Paradicsomba. Egy gonosztevő is üdvözülhet. Az ember esze megáll! A keresztről a Paradicsomba.
Istennek ez a végtelen nagy kegyelme, amit Jézus hozott közel hozzánk, és amit azokhoz visz legközelebb, akik a legjobban rászorulnak, ez a Lukács evangéliuma egyik jellemző vonása.
3) Még hármat említek, amelyek már nem ennyire fontosak. Igen hangsúlyosak Lu​kács leírásaiban az asszonyok, akik másodrendű polgárok voltak, nem teljes értékű emberek. A bíróság előtt nem is tanúskodhattak. Csak arra valók voltak, hogy napestig húzzák az igát, cipeljék a vizet. Lukács azonban nagy tisztelettel ír az asszonyokról. Sok asszonyt név szerint is megemlít. Például azokat, akik az első hírvivői voltak a húsvéti örömhírnek. A 24. részben olvassuk név szerint őket. Ők vitték a tanítványokhoz. Nem a tanítványoktól hallották meg az örömhírt. Asszonyoktól hallotta meg a világ, hogy feltámadott az Úr. Márta és Mária története. A naini özvegy története itt olvasható.
4) Nagyon szigorú kritikával ír mindig a gazdagokról, főleg, ha azok fényűzően élnek és nincs irgalmas szívük. A gazdag és Lázár történetét is itt olvashatjuk.
5) Végül éppen a bevezetésben említett szempontok miatt különös gondja van arra, hogy az üdvtörténet eseményeit, tehát a Jézus életével kapcsolatos eseményeket pontosan belehelyezze a világtörténelembe. Rendkívül pontos időmeghatározásai vannak. Mindjárt az l. fejezetben, amikor ennek az ajánlásnak, amit idéztünk, vége van, ezt írja: „Heródesnek, Júdea királyának idejében” — és akkor leírja a Zakariás papról szóló történetet.
Vagy a második fejezetben. Jézus születését nem azzal kezdi, hogy jönnek az angyalok, és mit mondanak a pásztoroknak, hanem „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.”
Még jellemzőbb, ahogy a 3. fejezetet kezdi, a Keresztelő Jánosról szólót. Hatszoros időmeghatározást ad. Szinte azt mondja, hogy aki nem hiszi, járjon utána. Ezek nem légből kapott kitalálások, ezek megtörténtek. Itt tényekről van szó. Eseményeket fogok leírni nektek. Így cselekedett Isten miértünk. Ezeket cselekedte Jézus. „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Lüszániász volt, Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában”.
Ez nem felesleges dolog, mert akkor is, ma is sok olyan ostoba és valóban légből kapott rágalommal illetik az üdvtörténet eseményeit, mintha azok nem történtek volna meg. De ha valamiről tudjuk, hogy mikor történt és hol történt, akkor utána kár vitatkozni azon, hogy megtörtént-e. Ezt Lukács fontosnak tartja.
A két elsőt megint hadd ismételjem meg: Jézus az egész világ megváltója, téged is szeret. Jézus az elveszettekhez, az elesettekhez jött elsősorban és az irántuk való szeretet motiválja mindazt, amit cselekszik.
II.
Most menjünk vissza a felolvasott példázatra, ahol arról van szó, hogy valaki azt mondja Jézusnak: milyen boldog lehet az, aki az Isten országának a vendége. És akkor elmondja ezt a példázatot, ami az Isten országáról szól. A nagy vendégség, a nagy lakoma mindig az Istennel való közösséget, az Ő királyi uralmának a megvalósulását, nyugodtan mondhatjuk: az üdvösséget példázza. Jellemző, hogy Máté ugyanezt a példázatot úgy írja le, hogy a király lakomát készített a fiának. És azonnal eszünkbe juthat a Jelenések könyve, a Bárány menyegzője. Itt tehát arról van szó, hogy kik kerülnek be az üdvösségbe. Kik fognak részt venni az Isten lakomáján. Ki üdvözülhet?
Megkérdeztem próbaképpen most néhány embert. Majdnem mindenki azt válaszolta: a jó emberek. Pimasz voltam, megkérdeztem: minek alapján fognak üdvözülni a jó emberek? Hát az érdemeik, a cselekedeteik alapján. Ez a Bibliaellenes tévgondolat él ott vallásos emberek tömegeiben is. A jók fognak üdvözülni és azért üdvözülnek, mert jók voltak. Tehát sok jó cselekedetük van. Figyeljük meg, hogy az ilyen mondatok mögött, amit most idézek, milyen vaskosan ott van ez a tévedés és tévelygés.
Valami baj történik egy vallásos emberrel. Ezt érdemlem én a jó Istentől?! Vagy azt mondja: talán nem cselekedtem annyi rosszat, hogy ne kaphatnék kegyelmet tőle. De ezt nem lehet tudni, mert azért cselekedtem elég sok rosszat. De hát törekedtem a jóra is. Hogy merre billen a mérleg, ezt csak Ő tudja. Reméljük, hogy a jó felé billen, vagy egy kicsit Ő is megpöccinti. Mintha Isten így osztogatná az üdvösséget, mintha ez lenne a kegyelem.
A Krisztusban kapott váltság egészét nem érti az, aki így gondolkozik. De áthatotta ez a pogányos gondolkozás a mi szívünket is. Irtsuk ki magunkból, és tanuljuk meg, mit mond erről Isten igaz igéje, mert ez a példázat nagyon jól szemlélteti ezt.
Miért nem kerültek be azok, akiket eredetileg meghívott a gazda? Azért, mert valami mást fontosabbnak találtak. Aki nem azonnal és nem készségesen fogadja el a meghívást, az kimarad. Ez is fontos. Itt nem cselekedetekről van szó, itt valaminek az elfogadásáról van szó: az nekem nem kell. Nekem most sokkal sürgősebb maszek feladataim vannak. Az Isten még ráér, megvár Ő engem. Majd, ha érkezésem lesz. Majd, ha már nem tudok mással foglalkozni. Érezzük, milyen Isten-káromló gondolkozás ez?
Isten az Ő Fiának a menyegzőjére hív, mi lehet annál fontosabb, mint maga az élet? Az az élet, amit a vele való közösség itt is kiteljesít, és amin semmit nem változtat, ha egyszer megáll a szívünk és lehunyjuk a szemünket, mert aki Őbenne hisz, ha meghal is, él az. Ezt kínálja, erre hív és azt mondom: nem érek rá. Ezek után teljesen mindegy, mivel indokolom, mi miatt nem érek rá. Nos, ezek nem kerülnek be oda, mert nem fogadják el.
És akkor a gazda hív másokat. Jézus itt kiélezi a dolgokat, mert ilyen nincs. Amit Ő itt a példázatban elmondott, ilyen nem történhetett meg, hogy sántákat, fogyatékosokat, a kerítésen kívülieket, pogányokat hívjanak a megterített asztalhoz. Ilyen nincs. Ott menjen tönkre inkább az egész étel, amit elkészítettek, ha a meghívottak nem jöttek. Ilyen nem jutott eszébe senkinek, ez képtelen gondolat volt.
Jézus sokszor provokálta így a hallgatóságát. Mondott valami képtelenséget, ami azonban mégis megtörténhetett volna, ha másként gondolkoznak. Azt mondja: az Isten országában megtörténnek azok a dolgok, amikre mi nem is gondolunk. Mert behívják ezeket, és ezek ülnek le oda az asztal köré. Kik vannak az Isten országában, kik fognak üdvözülni? Akik elfogadták az Isten hívását. Na de hát a kerítésen kívül lakik! Kit érdekel. Isten hívta, ő meg komolyan vette a hívást. Ez a komolyan vétel a hit. Az, hogy nincs feltétele, az hogy nem az érdemei alapján hívja: a kegyelem. Az, hogy komolyan veszi és leül oda, ahova hívták, ez a hit. És kegyelemből van a ti üdvösségetek a hit által.
Itt szeretnék néhány pontot részletezés nélkül elsorolni. Arra figyelmeztet minket Jézus itt, hogy gyakran van akadálya annak, hogy mi Isten hívásának engedjünk. Gondoskodik arról az ördög, aki szeretne a rabságában tartani mindenkit, ahova születtünk, hogy vetélytársai legyenek az Isten hívásának. Ez nagyon szép és fontos program, hogy azon a lakomán részt vegyek, de… Most ez sürgősebb. Lehet, hogy az fontosabb, de az ökröket most kell kipróbálni stb. Számoljunk ezzel, hogy mindig lesz sokféle akadálya annak, hogy Istenhez visszakerüljünk, vagy ha valaki már újjászületett, növekedjék, hogy a megfelelő táplálékot aznapra is megkapja. Szinte minden reggel meg kell harcolni azért, hogy az odanyomakodó feladatokat az ember félresöpörje és azt mondja: most megyek a lakomára. És először az én Uram előtt állok meg, aztán majd megvárnak a feladatok és csinálom. Ez nekem gyakran harc. Ezt őszintén megmondom. Boldog az, akinek ez nem harc, de biztos van neki más. Az akadályokkal számolnunk kell, de azok arra valók, hogy félresöpörjük őket.
A másik, hogy nekünk ezzel a reménységgel kell mindenkire néznünk, hogy téged is szeret, téged is szeret. Akármilyen elvetemült, nehéz ember, szoktuk mondani ezt a csúnya jelzős szerkezetet: reménytelen eset. Jézus senkit sem tekintett esetnek. Ő elveszett embereket látott. Örökkévaló lelket látott mindenkiben. Lehet, hogy odavezetett az eddigi útja, úgy alakult a sorsa, ilyen alkatot örökölt a szüleitől, de nem reménytelen. Az egyik könnyebb, a másik nehezebb, de Ő előtte nincs különbség. Nekünk ezzel a reménységgel szabad imádkoznunk mindenkiért, a legnehezebb embereinkért is. Ezzel a reménységgel szabad az evangéliumot mondanunk, akár milyen gúnyosan elhúzza is most még a száját. Hallotta az evangéliumot. És ha azt ezzel a szeretettel mondtuk, az benne marad. Ott van egy mag, aztán majd kikel valamikor. Arra már Istennek van gondja.
Jó lenne, ha reménységgel néznénk egymásra. Mindnyájunknak vannak reménytelennek tűnő nehéz embereink. Akibe Isten beleoltotta a lélekmentes szenvedélyét, az néha megszenved azzal, hogy nem mozdul, nem hallja, süket teljesen. Mondjam még egyszer, ne mondjam? Ezzel a reménységgel nézzünk mindenkire.
Nem szabad erőszakoskodni. Egy meghívást adtak át a gazda szolgái. Nekünk is ezt a szép és kedves meghívást kell átadni. Olyan szép ez a mondat: „Gyertek el, mert immár minden kész.” Ez kedvet is csinál, bátorít is. Nem bőbeszédű, nem magyarázza agyon. A lényeget mondja: gyertek el, mert immár minden kész. És amikor sokan elmennek, akkor elhangzik egy másik szép mondat: „Még mindig van hely…” Ott van a te helyed is üresen. Gyere el. Majd eldönti, hogy jön vagy nem jön, meg Isten Szentlelke elvégzi benne legfőképpen. A mi dolgunk: a meghívás átadása.
A megelőzőkben beszél Jézus arról, hogy egyoldalúan is vállalnunk kell az áldozatot, a szolgálatot, a szeretetet. A példázat előtti versekben mondja ezt: „Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívj meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.”
Mert olyan sok keserűséget indukál ez is bennünk, hogy észre sem veszi, szóvá sem teszi, nem köszöni meg. Miért kellene megköszönnie? A mi jutalmunk készen van a mennyekben. Állítsuk be magunkat arra, hogy legrosszabb esetben egyoldalúan is adni, adni, adni morgás, zúgolódás, elégedetlenség nélkül. Nem itt kapunk fizetséget a szolgálatért. A mi Urunk elkészítette azt az igazak feltámadásakor. Részesülsz a jutalomban, nem fog Ő megfeledkezni rólunk.
Mit tettek ezek a meghívottak a vacsoráért? Segítettek-e teríteni, hozzájárultak-e valamivel a vacsorához? Előtte tettek-e a gazdának valami szívességet? Van ilyen: nem akarom pénzzel honorálni, mert annál közelebb vagyunk egymáshoz, de gyertek el egy finom vacsorára. Itt semmi ilyenről nincs szó. Ezek nem tettek szívességet. Nem vittek magukkal semmit, csak az éhes gyomrukat. Nem segítettek teríteni sem. Egy dolgot tettek: megették. Ez a hit. Ez a kegyelem: noha nem érdemlem meg, semmivel nem szolgáltam rá, Isten mégis kínálja; és az a hit, hogy jól tudom, hogy nem érdemlem meg, semmivel sem szolgáltam rá, de hálás szívvel elfogadom, és bizonyos vagyok abban, hogy az enyém. Megbocsáttattak a bűneim, van helyem az atyai házban. Szabadulást adott nekem Jézusban és még engem is kész használni mások javára. Megyek és ez a hála lesz attól kezdve a rugója minden cselekedetemnek. Nem érdemeket akarok szerezni, hanem meg akarom köszönni azt, amit kaptam tőle.
Lesznek tehát akadályai annak, hogy Isten hívását, vagy azt, hogy még közelebb hív magához, elfogadjuk. Éberen őrködnünk kell, és minden akadályt bátran félre kell söpörni ennek az útjából. Ő el akar segíteni arra, hogy ezzel a reménységgel nézzünk mindenkire, hogy Isten őt is szereti, neki is lehet még új élete. Nem szabad ezt erőszakolnunk, főleg a családon belül nem, de a hívást nagy szeretettel át lehet adni.
Minden kész. Egyoldalúan is legyünk készek erre, és vegyük komolyan azt, hogy semmit nem tettünk ezért. Egyedül Jézus tett meg mindent, de Ő aztán mindent megtett. Beleizzadt, vért verejtékezett a Gecsemáné kertben. Belefáradt és azt kérdezte az Atyától: meddig kell még elszenvednem ezeket? Mikor tudta, hogy még nehezebb szenvedés vár rá, megriadt és azt kérdezte: feltétlenül ki kell-e inni az utolsó cseppig a keserű poharat? A végén kiitta. Engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. Amikor elhangzott: elvégeztetett, akkor hasadt ketté a kárpit, ami a bűnös embert addig elválasztotta a szent Istentől. Azóta mehetünk közvetlenül a Gazdához, a mi Atyánkhoz, Jézussal együtt. Mert Ő mindent elkészített nekünk.
Jó lenne, ha minden nap hálát tudnánk adni ezért.

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, alázatosan kérünk: szabadíts meg minket minden személyválogatástól. Szabadíts meg attól, hogy téged, akinek mindenre van hatalmad, a magunk mintájára képzeljünk el. Segíts, hogy ne azt gondoljuk: neked több minden lehetséges, mint nekünk, hanem merjük komolyan venni azt, amit mondtál: neked minden lehetséges. Az is, ami az embereknél lehetetlen.
Köszönjük, ha már belenyúltál az életünkbe. Köszönjük, ha ott ülhetünk ezen a vendégségen és van már veled hitbeli közösségünk. Segíts a meghívást szeretettel átadni másoknak. Te készíts erre alkalmat. Add a szót a szánkba. Add a bátorságot a szívünkbe, és engedd megtapasztalnunk milyen az, amikor a Krisztus szerelme szorongat minket, és milyen az, amikor az Isten szeretete kitöltetik a szívünkbe a Szentlélek által. Hadd járunk így a te követségedben, miközben magunk is egyre közelebb kerülünk hozzád.
Könyörgünk hozzád, Urunk a betegeinkért. Különösen kiáltunk most két asszonyért, akik élet és halál mezsgyéjén vannak. Kérünk, hogy az a békesség, amiről énekeltünk az elején, hadd töltse be az ő szívüket, és ebben az elesett állapotban is hadd tudjanak kiáltani hozzád, vagy ha már nem tudnak is, mielőtt kiáltanának, te felelj meg úgy, ahogy azt ígérted.
Ámen.