OROSZLÁN VAGY BÁRÁNY- TERMÉSZET

2001. november 18, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

Te pedig kezdj siratóéneket Izráel fejedelmeiről, és mondd: Mi volt anyád? Nőstény oroszlán, oroszlánok között hevert, ifjú oroszlánok között nevelte föl a kölykeit. Nagyra nevelte egyik kölykét, ifjú oroszlán lett az, és megtanult zsákmányt ejteni, embert is evett. De népeket hívtak össze ellene, foglyul ejtették vermükben, és megláncolva vitték el Egyiptom földjére. Amikor anyja látta, hogy hiába várja, odalett a reménysége, fogta egy másik kölykét, és azt tette ifjú oroszlánná. Ez járt-kelt az oroszlánok között, ifjú oroszlánná lett, és megtanult zsákmányt ejteni, embert is evett. Lerontotta palotáikat, rommá tette városaikat, rettegett az egész ország hangos ordításától. De összefogtak ellene a környező tartományok népei, és kivetették rá hálójukat, foglyul ejtették vermükben. Láncra verve ketrecbe zárták, és elvitték Babilónia királyához, elvitték a börtönbe, hogy ne hallják többé a hangját Izráel hegyein.

Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy ezt az éneket is neked mondhattuk imádságként. Köszönjük, hogy ott vannak előtted ezek a fontos, súlyos kéréseink. Kérünk alázatosan, adj minekünk valóban fogékony szívet. Hadd legyünk nyitottak mindarra, ami tőled jön. Hadd tudjunk határozott nemet mondani belső meggyőződéssel mindarra, ami alulról, a gonosztól jön.
Add nekünk Szentlelkedet, hogy tudjunk különbséget tenni jó és rossz, igaz és hamis között. Azt is te munkáld bennünk, hogy engedelmességre kész szívvel tudjuk most is hallgatni a te igédet.
Köszönjük, hogy ismersz minket, és így szeretsz, amint vagyunk. Köszönjük, hogy egészen új életet készítettél mindannyiunknak Jézus Krisztus által. Köszönjük, hogy újra és újra felkínálod ezt, és igéddel megerősítesz ebben. Alázatosan kérünk, cselekedd ma este is ezt közöttünk.
Kérünk, szólj Urunk, mert hallják a te szolgáid.
Ámen.

Akik a Bibliaolvasó Kalauz szerint olvassuk a Szentírást, hetek óta Ezékiel próféta könyvét olvasgatjuk napról-napra, és többen megállapították, hogy nehéz olvasmány ez. Valóban, ezek a prófétai igehirdetések tele vannak olyan képekkel, hasonlatokkal, metaforákkal, amik az akkori hallgatóknak és olvasóknak egyértelműek voltak és ők tudták, mire vonatkoznak, tőlünk azonban sokszor valóban távol állnak.
Itt is oroszlánokról olvastunk, akik kü-lönböző kegyetlen dolgokat csináltak. Aztán velük is hasonlót tettek. De hogy kik voltak ezek, mit tettek és mit vétettek, az nem derül ki. Ilyenkor segít sokat, ha valaki kikeresi azokat az igehelyeket, amik oda vannak írva. A régi fordításban, a Károli Bibliában minden vers, minden mondat alatt kicsi betűvel és számmal ott van egy-két bibliai hely, az új fordítás meg összesítve, a lap alján tünteti fel ugyanezeket. Ha valaki veszi a fáradságot, és ez nem olyan sok idő ám, és kikeresi ezeket, akkor megtudhatja, ki ez az anyaoroszlán, hogy hívták az egyik oroszlánfiát, hogy hívták a másikat, és mi történt itt velük.
Ha kikeressük ezeket a helyeket a Királyok második könyvéből, akkor megtudhatjuk, hogy Júda országának az utolsó évtizedeiről van itt szó. Az utolsó istenfélő király Jósiás volt, akiről ilyen szép minősítést olvasunk a Szentírásban: „Nem volt hozzá hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívével, teljes lelkével és teljes erejével, egészen a Mózes törvénye szerint; és utána sem támadt hozzá hasonló.” (23,25)
Jósiás éppen ezért nagy jótevője volt a népnek. Mérhetetlen áldások áradtak rajta keresztül a lelkileg, erkölcsileg, gazdaságilag is mé-lyen levő nép életében. Az ő egyik felesége volt az a bizonyos Hamutál, akiről itt mint nőstény oroszlánról ír Ezékiel próféta. Ellentétben férjével, ő hatalomra törő, uralkodni vágyó, hatalmaskodó, erőszakos asszony volt, és így nevelte fiait is. Amikor aztán Jósiás meghalt, akkor Hamutál mindent elkövetett, hogy az ő egyik fia, Joakház, legyen a király. Őneki ugyanolyan természete volt, mint az anyjának: oroszlántermészete volt, akit ez a két dolog vezetett: zsákmányt kell ejteni, és embereket is lehet enni.
Nem sokáig uralkodott ő, mindössze három hónapig ragadozhatott, és akkor Nékó fá-raó fogságba ejtette, magával vitte, s ott nyoma veszett. Ez a fáraó kinevezett helyette egy másik királyt, bizonyos Jójákimot, aki szintén Jósiásnak a fia volt, de egy másik feleségétől, vagyis az ő édesanyja nem Hamutál volt. Utána az ő fia uralkodott, és amikor az rövid uralkodása véget ért, Hamutál megint akcióba lépett, oroszlántermészete előjött, és egy másik fiát ügyeskedte a trónra, ezt már babilóniai összeköttetéssel: Sedékiást, vagy ahogy az új fordítás írja: Cidkijját, (ez ugyanaz a személy), aki Júda utolsó királya volt, egészen Krisztus előtt 587-ig, amikor aztán a babilóniai birodalom, Nabukodonozor, a földdel tette egyenlővé Jeruzsálemet. Elfoglalta a kicsi országot, és a nép színe-javát deportálta Babilonba.
Ezt tudjuk meg a Királyok könyvéből és onnan is kiderül, hogy ez a bizonyos Hamutál csakugyan oroszlántermészetű asszony volt és ilyen fiakat is nevelt.
Azt tudjuk a Szentírásból, hogy Júda törzsének a szimbóluma is az oroszlán volt. Ott inkább az oroszlán ereje és uralomra termettsége fejeződik ki. Ugyanakkor használja a Szentírás sok negatív tulajdonság: az erőszak, vérengzés, zsákmányszerzés, a kegyetlenség megszemélyesítésére is. Itt erről van szó.
Önmagában szomorú az, hogy annak a kicsi népnek ilyen nehéz helyzetében szinte mondhatjuk, hogy utolsó életszakaszában, az agonizálás idején is, Hamutált semmi más nem érdekelte, csak a maga egyéni szempontjai. Az egyéni érdeket messze föléje helyezte a közérdeknek. A saját családi karrierjét a népe sorsának és jövőjének, és csak az volt neki fontos, hogy a fia üljön a trónon. Ha három hónapig, akkor három hónapig. Ha azt letaszították, jöjjön utána a másik, kerül, amibe kerül. Hogy az egyébként kinek jó, nem lenne-e ennél sokkal jobb megoldás, nem kellene-e inkább csendben maradni és segíteni ott, ahol lehet, és nem uralomra törni, amely uralom úgyis névleges volt — ilyen a Hamutáloknak eszükbe sem jut. Ez az oroszlántermészetű anya csak a zsákmányt, a hatalmat, az uralkodást tartotta szem előtt. Nem tanult az első tragédiából, hogy mi lett a fiának a sorsa, a másodikat is odaverekedte a trónra.
Néhány megfigyelést tegyünk, aztán pró-báljuk közelebb engedni magunkhoz ezeket az összefüggéseket.
1. Az első egyszerű megfigyelés: mindig így van ez, hogy oroszlántermészetű anyáknak oroszlántermészetű fiaik vannak? Milyen szép minősítést olvastunk Jósiásról. Nem volt hozzá hasonló Júda királyai között, aki annyira Isten igéjéhez igazodott volna. A személyes életében is, és mint király is. Teljes szívéből, teljes lelkéből, teljes erejéből szerette Izráel Istenét, és tudta: addig jó a népnek, amíg Isten törvényének, az Ő igéjének megfelelően uralkodik. Amíg őfelette is Isten uralkodik. És ő az első, aki enged az igének, és így ajánlja azt másoknak, vagy teszi kötelező-vé annak egyik-másik részletét. De ő jár elől az engedelmességben és az istenfélelemben.
Hogy lehet egy ilyen embernek ilyen elvetemült fia, sőt fiai, mint akikről az imént hallottunk?
Keveset volt otthon, vagy az országos gondjai elvonták attól, hogy a családdal is tö-rődjön? Vagy annyira erős volt az oroszlántermészetű feleség? Vagy a rossz ennyivel könnyebben hatalmába keríti a második nemzedéket, mint a jó példa?
Ravasz Lászlónak egy mondata jutott eszembe, amikor ezen gondolkoztam. Egy sokat magába sűrítő gondolat ez. Ezt írja egy helyen: naponta millió példaadás válik le ró-lunk. Még csak nem is példát adunk, hanem ha nem akarunk adni, akkor is leválik rólunk. Egyszerűen példává, mintává lesz az, akik vagyunk. Ahogy beszél valaki, ahogy egy megadott pillanatban elhúzza a száját, ahogy bólint vagy tiltakozik, ahogy valakit jellemez, ahogy egy történetet elmond, ahogy a napjáról beszámol… Ha nem akar is példát adni, soksok példaadás leválik rólunk. Óriási felelősség ennek a tudatában élni. De óriási lehetőség egy megszentelt, Istennek engedelmes embernek így élni.
Ha látszólag visszautasítják is azokat az értékeket, amik nekünk Isten igéje alapján életünk legfőbb értékeivé váltak, ha valóban azokat tudjuk adni, akkor az hat. Ugyanígy hat a negatív példa is. Nem mindegy, hogy a királyfiak, a kis oroszlánok — ahogy itt alapigénk mondja — mit hallanak otthon. Végképp nem mindegy, hogy mit látnak. Hogy a család többi tagja hogyan beszél másokról, hogyan szőnek terveket, mennyire tiszta, átlátszó, egyértelmű, becsületes egy-egy tervezés, vagy mennyire tervezik bele előre a csalást, a hazugságot, és ebben esetleg közmegegyezéssel meg is állapodnak. Ez hat. És ha a kis oroszlánok is ugyanezt fogják csinálni, akkor semmi alapunk nincs fenyíteni őket, vagy kifogásolni, hogy efféléket tesznek.
„Mi volt anyád? Oroszlán. Oroszlánok között hevert, ifjú oroszlánok között nevelte fel kölykeit. Nagyra nevelte az egyik kölykét, ifjú oroszlán lett és megtanult zsákmányt ejteni, embert is evett.” Egyáltalán nem mindegy, kik között növekednek a kis oroszlánok. Egyáltalán nem mindegy, mit tanulnak, mire tanítjuk őket akarva vagy akaratlanul. Zsákmányt ejteni és embereket enni, vagy valami másra.
Valóban nagy felelősség ez, de ha valaki tudatosan a jót végzi, akkor nagyon nagy lehetőség is. Hiába szeretné valaki, hogy gyermekei istenfélő, becsületes, megbízható emberek legyenek, ha ő nem az. Ellene dolgozik annak, amit szeretne, és könnyen lehet, hogy az történik, ami Jósiásék családjában, hogy a rossz példa erősebben hat az utódokra, mint a jó, mert ott kisebb ellenállás felé kell menni, vagy ellenállás nélkül is haladhatnak előre.
2. Mert éppen ez a második, amit itt meg kell állapítanunk: könnyű egy kis oroszlánnak nagy oroszlánná válni és olyan túl sokat nem is kell tanulni, legfeljebb a technika-részét, mert mindnyájan ilyen oroszlántermészettel születünk. Ez a Bibliának az egyik határozott, éles tanítása, ami ellen sokan tiltakoztak a történelem során, ma meg különösen felerősödött ez a tiltakozás, és naiv emberek próbálják állítani azt, hogy alapvetően jók vagyunk. Vannak kisebb-nagyobb hibák, de ezeket önmagunk is tudjuk korrigálni. Tessék megnézni, hogyan néz ki a társadalom, miket csináltunk éppen az utóbbi időkben is! Ilyen „kisebbek” meg „nagyobbak” azok a hibák, amik vannak, és így tudjuk korrigálni.
A Biblia világosan mondja, hogy alapvetően romlott meg a természetünk. Nem kisebb-nagyobb rossz tulajdonságokkal születünk, hanem alapjaiban romlott az egész természetünk. Önmagunk nem tudjuk ezt korrigálni, itt csak valami alapvető nagy változtatás segít. Majd arra később még visszatérünk.
Aki szemmel követhette kicsi gyermekek fejlődését, az látta, hogy akkor is belerúg a testvérébe, ha soha senkit nem látott még rúgni. Akkor is kicsavarja a kezéből a játékot, ha erre nem tanították. Magunkkal hozzuk mindezt, és mihelyt beszélni tud, előbb-utóbb hazudni is fog. Sajnos, a vérünkben van az, amit a Biblia bűnnek nevez. Harapós természettel születünk.
Az Istentől való elszakadás után az egyik testvér már agyonütötte a másikat, mert ő is oroszlántermészetűvé lett. Uralkodni akart, föléje akart kerekedni. Ha másként nem sikerül, akkor elővesszük a bunkós botot. Ma másként hívják ugyanezt az eszközt. Az ilyen oroszlánok nem válogatnak az eszközökben. Csak ez vezeti őket: zsákmányt szerezni, és ha ennek kapcsán kell, akkor embereket is esznek.
A Biblia nem helyteleníti, hogy gyarapodjék valaki, csak sajátos utat mutat erre. Azt mondja, úgy legyünk egyre gazdagabbakká, hogy új értékeket hozunk létre. Ez ilyen egyszerű. Az oroszlántermészetű ember azonban úgy akar gyarapodni, hogy elveszi a másik értékét. Nem jön létre új érték, csak gazdát cserél, eközben sokszor még meg is sérül az érték, vagy olykor tönkre is megy. Az oroszlántermészetű ember nem ismer mértéket. Habzsol, mohó, és mindegy, mibe kerül, csak megszerezze a magáét. A kannibalizmustól sem riad vissza, és ennek sok szalonképessé tett formája is van, hogyan gyilkoljuk egymást. Egy kicsit tovább tart, nem egy pillanat alatt következik be a halál. Néhány évig, évtizedig rágjuk egymás idegeit és tesszük tönkre a másikat, a végén csak belehal.
Pál apostol a galatákat élesen figyelmezteti, amikor azt mondja: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” (Gal 5,15) És ó, de sok szomorú példát lehet látni.
Miért ilyen oroszlántermészetű az ember? Nyilvánvalóan azért, mert tudja, hogy csak magára számíthat. Kire számíthatna még másra? Neki kell megszereznie azt, amit szeretne. Eközben fél is, mert minden másik kis oroszlán potenciális ellenfél. Nehogy ő vegye el a zsákmányt, előbb nekem kell. A félelem még agresszívebbé teszi, még inkább felerősödik az oroszlántermészet. Így éljük a hétköznapjainkat, és ebből áll össze a világtörténelem is.
Aki látja, hogy hogyan változtatja meg Jé-zus Krisztus emberek természetét, és egy ilyen vele született, meg még inkább belénevelt oroszlántermészetű ember hogyan válik egészen mássá, az elképed azon, hogy elszáll ez a félelem ezekből az emberekből, megismerik az élő Istent, és tudják: nem kell tőle félni, sőt, aki hozzá tartozik, annak emberektől sem kell félni. Nem ellenség többé a másik, hanem felebarát, akinek akár még segíteni is lehet, netalán még adni is lehet abból, amit én már megszereztem. Ez az oroszlán gondolkozásnak teljesen elképzelhetetlen. Valóban új természete lesz az ilyen embernek. Hát még, ha megtudja azt is, hogy ez az Isten jól tudja, mire van szükségünk, és általában többet ad nekünk, mint amire feltétlenül szükségünk van, hogy meg tudjuk osztani másokkal is.
Az oroszlántermészet azt diktálja, hogy gazdagodj, szerezz zsákmányt szakadatlanul. Ez az új természet azt súgja: gazdagíts másokat. Miközben kész vagy gazdagítani másokat, sok lelki értéket nyersz, és lelkiekben te leszel gazdagabb.
Jézus az ilyen oroszlános képek helyett a maga programjának szemléltetésére sokkal inkább ilyen képeket használ: vállaljuk azt a sorsot, amit a földbe esett gabonamag, amelyik önmaga elhal, de belőle termés lesz, önmaga többszörösét hozza létre. Gyümölcstermő élet lesz. Vállaljuk azt az életformát, amit a gyümölcsfa, amelyik sok gyümölcsöt terem. És megéri neki? hát leszedik róla! Sokszor a vandálok még az ágakat is letördelik, miközben gyümölcséért kapaszkodnak. Akkor majd nő helyette másik ág. Néhány év múlva lesznek azon is termőrügyek és megint gyümölcsöt terem. Ez a jézusi természet. Az előbbi ember zsákmányt szerez, Jézusról meg azt olvassuk: nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő az Istennel, hanem önmagát megüresítette, emberekhez hasonló-vá lett, és engedelmes volt egészen a kereszthalálig, mert így tudta önmagát mintegy szétosztani, így tudta a legtöbbeknek odaajándékozni önmagát.
Ne feledjük tehát, hogy oroszlántermészettel születünk, és ezt nem lehet átnevelni, ehelyett csak új természetet lehet kapni.
3. A harmadik megfigyelés ezzel kapcsolatban az, hogy sok oroszlán elfelejti, hogy az oroszlánindulat másokból is ugyanazt hívja elő, a másiknak is olyan természete van, és ha így közeledik hozzá valaki, akkor ő is azzal találkozhat. Ez egészen ijesztően szemléletes itt alapigénkben.
Olvastuk, milyen kegyetlen volt az a bizonyos Joakház. Mi történt vele? Foglyul ejtették, megláncolva vitték el Egyiptom földjére. Aztán jön a testvére, akiről ilyeneket olvasunk itt: „rommá teszi a városokat, rettegett az egész ország hangos ordításától, de összefogtak ellene a környező népek, kivetették rá a hálójukat, foglyul ejtették vermükben, s láncra verve ketrecbe zárták és elvitték Babilónia királyához.” És mit tett vele Babilónia királya? A fiait a szeme láttára legyilkolta, és őt magát megvakíttatta. Ő, akinek az ordításától rettegtek a városok, most végig kell néznie ezt a szörnyűséget, és utána nem látja többé a napot. Mert az oroszlántermészet ugyanazt hívja elő másokból.
A nagy olasz írónak, Buzzatinak van egy megrendítő novellája. Az a címe: Hajtóvadászat öregekre. Arról szól, hogy egy negyvenhétéves férfi éjszaka megy haza az utcán suhancok támadják meg, és „üsd az öreget” jelszóval agyba-főbe verik. Akitől az első ütést kapja, abban megrendülve a saját fiát ismeri fel. Aztán otthagyják többféle sérüléssel. A bandavezér pedig egy lánnyal nagy diadalmasan elvonul.
Mennek az utcán, közben hajnalodik és a szürkületben egyre nagyobb csodálkozással nézik egymást, mert valami nagy változáson ment át mindkettő. Persze ezt kölcsönösen csak a másik veszi észre. Egyelőre nem szólnak, s mikor már látni lehet és meglátják magukat egy kirakatüvegben, akkor onnan egy ősz, ráncosodó, idős férfi és egy idős hölgy néz vissza rájuk. Ahogy ezen megdöbbenve csodálkoznak, hallják az ismert kiáltást: „üsd az öregeket”, suhancok veszik körül őket, akiknek minden negyven évnél idősebb ember öreg, és ezért ellenség, és ugyanúgy kezdenek menekülni előlük, ahogyan az a férfi menekült korábban őelőlük.
Mert aki fiatal oroszlánként csap le másokra, mint áldozataira, az egyszer fiatal oroszlánok áldozatává válhat. Mert a fiatal oroszlánok is megöregszenek egyszer, és aztán azokkal találják majd magukkal szembe, akiket már ők neveltek fiatal oroszlánná. Ez ugyanolyan törvény, mint a nehézkedés, vagy bármelyik más törvény a fizikai világból.
4. A negyedik, amit megfigyelhetünk, hogy ezek a Hamutál-féle oroszlántermészetű emberek nem tudnak megállni, nem tudnak tanulni. Említettem már, hogy nem elég, hogy az egyik fiával az a tragédia történt, a másikat is olyan helyzetbe hozza, hátha azzal nem történik, vagy ha az is belepusztul, pusztuljon! — de amit az ő oroszlántermészete diktál, az legyen meg. Uralomra törni, hatalmat kaparintani meg, zsákmányt szerezni, és hogy ha kell, közben embereket is enni.
Szomorúan jellemző ez sokakra. Akik ennek a velünk született gonosz természetnek engednek, azoknál oly sokszor lehet látni, hogy egyfajta lelki érzéketlenség alakul ki. Nem tanulnak a saját bukásaikból, hibáikból sem, és valóban jellemző lesz rájuk az, amit Pál apostol így ír: „Az ő elméjükre sötétség borult, elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük. Ezért erkölcsi érzékükben eltompulva, gátlástalanul mindenféle tisztátalan tevékenységre vetemedtek nyereségvágyukban.” (Ef. 4,18-19)
Ez az oroszlántermészet fényképe. Erkölcsi érzékeiben eltompul, elméjében megsöté-tedik, taníthatatlanná válik, konzekvenciákat sem tud levonni, a változásra képtelenné lesz, de nem is akar, és minden gonoszságra kész a nyereségvágya miatt. Ezeknek az embereknek a számára elveszíti súlyát a bűn.
Évről-évre rémülten látom, hogy a gyü-lekezetbe járó gyermekek — a legkülönbözőbb életkorúak — egyre jobban megbarátkoznak a bűnnel. Magyarázhatom naivan a Tízparancsolatot, nem érzékelik a súlyát. Tiszteld apá-dat és anyádat. Miért? — kérdezik. Megpróbálom elmagyarázni. Na és mi van akkor? Nincs jelentősége, nincs súlya. Különösen, ha néha kifejtik: szerintük nem is tiszteletre méltó. Vagy: Ne ölj! Minden nap lát a televízióban vagy a videón gyilkosságokat. Most akkor miért ne? Mi ilyen furcsa kaszt vagyunk, templomba járók, akik borzadunk a másik vérének a kiontásától? Meg lehet azt szokni. És hozzá is szoktatjuk őket azzal, hogy fiatal oroszlánok között nevelkednek, sok mindent megnézhetnek, ami cserzetté teszi a lelküket, és a bűn nem bűn, hanem hőstett. Csak az a kérdés: ki gyilkolt ügyesebben és gyorsabban, és ki menekült el a következmények elől. Nem maga a tény, — az nem bűntény. Ne lopj!? Hát akkor miből élünk? Mindenki azt csinálja. Ne légy házasságtörő! Ne tessék már viccelni… Nem is ismerek olyat, aki csak a feleségével és csak a férjével élte volna le az életét. Elveszíti súlyát a bűn, erkölcsi érzékükben eltompulnak, az értelmük meghomályosodik, és nyereségvágyból bármire képesek.
Annyira maiak Isten igéjének ezek a figyelmeztetései, és olyan jó, hogy figyelmeztet minket. Jó, hogy meg lehet állni ezen az úton, és lehet ilyen új természetet kapni. És erre annál nagyobb szükség van, mert ma az oroszlántermészet vált eszménnyé. Tessék beszélgetni ifjabb nemzedékből valókkal, de akár a derékhaddal is. Ma nem az az ideál, aki észreveszi a kicsit, lehajol az elesetthez, odaadja neki azt, ami nála van, segít rajta, bajlódik vele. Hát még az hiányozna! Akkor mire mennénk, hova vezetne ez — szokták kérdezni —, ha bíbelődnék a segítségre szorulókkal? Elvágtatunk egymás mellett. Az az ő baja, miért nem vigyázott, akkor nem botlott volna meg. S mondunk mindenféle ostobaságokat. Ma nem a mosolygó, simogató, gyógyító karakter az eszmény, hanem az, aki kö-rül hullanak az emberek, mint a répa, és vágja őket ököllel, karate rúgással, fegyverrel, méreggel — ki hogyan tudja, és ezt tanítjuk naponta a gyerekeknek a különböző, erre rendszeresített eszközökkel. Sokszor minden kommentár nélkül.
Nehéz tehát azt mondani, hogy te ne legyél kis oroszlán, mert a természete is az, úgy született. Sokaktól ezt látja. Néha még az őt leginkább szeretők is ezt sulykolják belé, vagy erre bátorítják. Persze, hogy újratermelődik nemzedékről nemzedékre ez a nyomorúság, és egyre több kárt okoz a világban. Ez a világ valóban ragadozóvá vált. Zsebből, kézből, egy táskát autóból, el lehet ragadozni bármit, és vajmi ritkán van következménye. Ezek az élelmes emberek. Mindez egészen természetes. Lassan már nem is csodálkozunk rajta.
Nemrégen mondotta el valaki, akinek négy kicsi gyermeke van, a legidősebb tíz éves. A tízéves születésnapjára meghívta az egész osztályt. A gyerekek eljöttek, a szülők örültek. Azt mondja: elképedt, hogy ezek a tízévesek hogyan viselkedtek. Hogy? Trágár módon beszéltek, ilyet még a munkahelyén sem hall. Olyan erőszakosak, önzőek, durvák voltak egymáshoz, hogy ő még ilyet nem látott. Érdekes volt számomra, amit utána mondott: mindezt egészen természetesen csinálták. Hát hogyne! Hiszen ez a természetük. Így születtek, ezt látják, erre bátorítják olykor őket. Csak így lehet előrehaladni és boldogulni. Ha nem üvölti túl az egész osztályt, soha nem juthat szóhoz. Egy megpróbálja a harmincat, és mind a harminc megpróbálja a másik huszonkilencet, és ez természetessé válik.
De hova vezet ez, ha ez természetes? Oda, ahova Hamutálnak, az oroszlánanyának az esetében: Az egyik fiát ide, a másik fiát oda hurcolták el a nép meg fogságba megy, s megszűnik. Ezen ritkán gondolkozunk: hova vezet? Kevesen hiszik el, hogy ezen a világon az igazán nagy dolgokat nem a kis meg a nagy oroszlánok alkották. Hanem kik? Azok, akikről a zsoltárban ezt olvassuk: „Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet. Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. — Ezt mondja az Úr Isten.” (Zsolt 91,13-14)
Van valami, ami erősebb mint az oroszlán? Van valaki, aki erősebb? Például az, aki teremtette. Ő erősebb. És aki ismeri az Ő nevét és ragaszkodik Őhozzá, az túléli ezeket a harsogó, ordító és zsákmányt szerző oroszlánokat. Annak olyan élete van, amit nem pusztíthat el egyetlen oroszlán sem. Még ha esetleg áldozatul esik is egyik-másik ilyen emberevő oroszlánnak, az az élet, amit az Istennel való közösségben kapott a hívő, aki ragaszkodik Istenhez és ismeri az Ő nevét, az az élet megmarad, mert ez isteni élet.
Az Újszövetség az ördögről mondja, hogy olyan, mint az oroszlán. „… mint ordító oroszlán, szertejár, nézvén kit nyeljen el…” (1Pét 5,8). Az oroszlán-temperamentumban van mindig valami ördögi. Már maga az emberevés is. „… emberölő volt kezdettől fogva…” — Jézusnak a jellemét egy másik állat tulajdonságaival szemlélteti az Újszövetség: a bárányéval. Ő az Isten Báránya. A bárány az, aminek tulajdonképpen nincs támadóeszköze. Nem tud harapni, rúgni. A kosok tudnak öklelni, de a bárány általában szelíd. Pásztorra van szüksége, arra hallgat és hasznos. Folyamatosan, egész éven át van valami haszna. Ez jellemzi a bárányt.
És mit olvasunk a Biblia végén? A történelemben a végső győzelem az oroszlánoké vagy a bárányoké lesz? A Jelenések könyvében van szó arról, hogy azt a bizonyos sok pecséttel lezárt könyvet, ami a világtörténelem végrehajtását jelenti, senki sem tudja kinyitni. Egyáltalán senki. Sőt vannak, akik még ránézni sem mernek. És akkor mi történik ott a mennyei trónteremben?
„Akkor láttam, hogy a trón és a négy élő-lény közelében, a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt, és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónuson ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt — mindegyiknél hárfa volt és aranycsésze, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek —, és új éneket énekeltek eképpen:
„Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet,
és feltörd annak pecsétjeit,
mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket Istennek
minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből;
és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek,
és uralkodni fognak a földön.” (Jel 5,6-10)
Csak a Bárány képes végrehajtani a történelemben Isten akaratát. Őt dicsőíti az egész mindenség, előtte borulnak le még a mennyei lények is, mert csak neki van hatalma. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön… Ez a hatalom örökkévaló hatalom. Az oroszlánok már sehol sem lesznek, amikor a Bárány-Krisztus uralkodik dicsőségben. Az Ő szereteturalmát gyakorolja.
Az a kérdés, akarjuk-e felváltani a velünk született oroszlántermészetet krisztusi báránytermészetre? Az első ijedtség mindenkinek megengedett. Tudniillik az, hogy hova vezet az, és jaj mi lesz akkor belőlem. Felfalnak az oroszlánok. De mit olvastunk az imént? Mivel ragaszkodik hozzám, megteszem, hogy oroszlánkölykökön tapos, és eltapossa az oroszlánt és mérges kígyót. Egy hatalmas szövetségessel kerül közösségbe az, aki kész megítélni, sőt halálra ítélni a maga oroszlántermészetét, megnyitja magát a Bárány-Krisztus előtt, és azt mondja: Uram, né-ha nekem magamnak is elegem van ebből az oroszlántempóból. Ezekből az indulatokból, gondolatokból, késztetésekből. Nem akarom azzal eltölteni ezt a rövid életet, hogy zsákmányt szerzek és embereket eszem. Gyere be az életembe, és add nekem a te természetedet. Ezt nevezi a Biblia újjászületésnek. Amikor egy új természet, mégpedig pontosan és konkrétan Jézus természete lesz valakinek a termé-szetévé. Megmarad a régi is, de nem az lesz a jellemző, és egyre inkább erősödhet, kibontakozhat ez az új, Jézusé.
Tulajdonképpen az örömhír, az evangélium, amiről a Biblia beszél, ez. Végigordíthatom ezt a néhány évtizedet mint oroszlán. Berendezkedhetem a zsákmányszerzésre vagy annak a visszaszerzésére. Vagy pedig eljuthatok oda: nem magamra vagyok utalva és hagyatva, van nekem Atyám, van ennek a világnak Gazdája. Nem kell nekem végigküszködnöm az életet, mintha csak azt szerezhetném meg, amihez hozzájutok. Kaphatok az Atyától ajándékokat. A legnagyobbat az új életet, ami túléli ezt a néhány évtizedet is. A legnagyobbat, az Ő egyszülött Fiát. És aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk. Lehet ajándékokból élni.
Ez nem azt jelenti, hogy nem végzi el valaki a napi munkáját, sőt az ilyen ember a kö-telességét még jobban teljesíti, de nincs többé magára hagyatva és magára utalva. Nem kell örökké verekednie, hanem kérhet és kaphat szüntelenül ajándékokat. Más indulat lesz benne. Ezek az újjászületett emberek nem abban különböznek az oroszlántermészetűektől, hogy azok életre valók, talpra esettek, bátrak, erősek, emezek mulyák, buták, semmirevalók, maflák. Ezek két lábon járó emberek, ezek benne élnek ebben a világban, otthon érzik itt magukat. Ezek értékteremtő emberek, nem a másik kezéből csavarják ki, de nem csak ennyi az életük. Tudják, hogy örök életük van. Tudják, hogy a Bárány-Krisztus nemcsak ígérte, hanem meg is adja nekik: „aki győz, ül majd az én királyi székemben velem, amint én is győztem és ültem az én Atyám királyi székébe.” Oroszlántermészetűek oda nem mehetnek be. De akik a Bárány-Krisztustól kérték ezt az új természetet és így követik őt az élet útján, ragaszkodva hozzá, azokat már itt is győzelemre segíti, ott pedig az Ő királyi szé-kébe ülteti.
Kérdés, hogy mindezt meggondolva el tudjuk-e mondani ma este ezt az imádságot: Szeretnék lenni, mint Ő, alázatos, szelíd.

Imádkozzunk!
Istenünk, őszintén bevalljuk neked: félünk ettől a szelídségtől. Azt gondoljuk, hogy így szelíden magunkra maradnánk, és azt csinálnak velünk az oroszlánok, amit akarnak. Bevalljuk azt is, hogy sokszor megszoktuk már az oroszlántermészet egy-egy megnyilvánulását, és csak úgy tudjuk elképzelni, hogy talpon maradjunk és előre haladjunk.
Kérünk, nyisd ki a szemünket, hogy hadd lássuk a valóságot. Hadd ragyogjon fel előttünk a te dicsőséged, hatalmad és szereteted. Hadd tudjuk rád bízni magunkat, hadd merjük előlegezni azt a bizalmat, hogy veled oroszlánon és áspiskígyón is taposunk. Igazán értelmes, tartalmas életet, hosszú távon, egy örökkévalóságon át boldog életet báránytermészettel lehet élni.
Köszönjük neked, Jézus Krisztus, hogy lehetővé tetted ezt a számunkra. Köszönjük, hogy a te tulajdon természetedet kaphatjuk ajándékba, és veled együtt mindazt, amihez másként nem is juthatunk, és ami igazán gazdagokká tesz minket.
Bátoríts minket Szentlelkeddel, hogy merjünk hinni, tudjuk nyújtani a kezünket ezek után az ajándékok után, és a tőled kapott új szívvel tudjuk gazdagítani a körülöttünk élőket ezekkel az ajándékokkal.
Ámen.