TÖREKVÉS VAGY TEREMTÉS

2001. május 20, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten. Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus ezt kérdezte tőle: „Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük ezt a csendes estét. Köszönjük, hogy mindnyájan a te színed előtt vagyunk. Egyedül te tudod, hogy milyen szívvel ülünk itt most. Igaz-e az, amit énekeltünk: vágyakozó szívvel. Meg ha van is bennünk vágy, mi utáni vágy az. Ajándékozz meg minket az utánad való vágyakozással.
Köszönjük, hogy ebben az énekben is világossá tetted számunkra, Úr Jézus Krisztus, hogy a mennyekbe csak veled mehetünk be. Bocsásd meg, hogy sok mindennel kísérletezünk egyedül, nélküled, sőt ellenedre, és csodálkozunk, hogy kudarc kíséri fáradozásunkat.
Kérünk, ajándékozz meg minket csenddel, reád figyeléssel, ajándékozz meg a te jelenléteddel. Kérünk, legyen szavad hozzánk és vidd végbe a csodát: értsük a te szavadat. Hadd legyen az számunkra igaz és személyes szó, teremtő ige.
Sok mindenre szükségünk van, aminek a hiánya miatt panaszkodunk. Kérünk, hogy a te mérhetetlen gazdagságodból ajándékozz meg most minket azzal, amire szerinted a legnagyobb szükségünk van.
Kérünk, adj vágyakozást utánad. Adj megújulást a hitünkben. Kérünk, add a te Szentlelked igazi vigasztalását azoknak, akik gyászban vannak. Adj békességet háborgásaink helyére, vagy mozdíts ki minket abból az álnyugalomból, amiben élünk. Munkálkodj bennünk, kérünk.
Egészen bizonyosak vagyunk abban, hogy amit elvégzel bennünk, az jó. Arra van szükségünk és senki más nem tudja megtenni a mi javunkra. Várjuk a te igédet, és készek vagyunk engedelmeskedni annak.
Ámen.

Részt kellett vennem egy konferencián, amelyen igen élénk vita alakult ki egy olyan fontos kérdésről, ami előbb-utóbb mindannyiunkat foglalkoztat. Többféle felekezetű és gondolkozású emberek voltak ott jelen, s ez volt az izgalmas kérdés: Meg lehet-e változtatni az embert? Vagy ha valaki szeretne mássá lenni, meg tudja-e változtatni magát, és ha igen, hogyan? A végén elérkeztünk odáig is, hogy mitől üdvözülhet valaki?
Azzal kezdődött, hogy főleg szülők és pedagógusok keserűen panaszkodtak amiatt, hogy egyre nehezebb foglalkozniuk a fiatalokkal. Hovatovább már semmi nem érdekli a legtöbbüket. Fegyelmezetlenek és fegyelmezhetetlenek. Nem lehet beszélni a fejükkel sem, nem lehet hatni a szívükre sem. Valaki elmondta, hogy ez az önmagunk megváltoztatásánál is gondot jelent. Ő például sokszor nekifogott, de nem sikerült alapjaiban megváltoznia.
Ezután elkezdődtek a javaslatok. Sok minden elhangzott, amit évszázadok alatt a különböző bölcsek és tudományok napvilágra hoztak. Valaki harsányan meghirdette, hogy a tudatlanság az oka ennek. Az emberek nem tudják, hogyan lehetne jól viselkedni, ezért viselkednek rosszul. Meg kell őket tanítani. Nem ismerik a Bibliát, a Tízparancsolatot, Istent és ezért lazák az erkölcseik.
Valaki ugyan ellene vetette, hogy a század elején már történt egy nagy kísérlet, hogy tanítsuk meg az embereket a jó-ra, és akkor jók lesznek, aztán ezt a kísérletet két rettenetes világháború követte. Úgy tűnik, önmagában az, hogy megtanítjuk jóra az embereket, még nem változtatja meg őket.
Persze, hogy nem — mondta a pedagógiai irány lelkes híve, mert a nevelés sokkal több, mint az ismeretterjesztés. Itt nem tanítani kell csupán, hanem nevelni. A pedagógiával lehet szép eredményeket elérni.
Megint megszólalt az ellenvetés is, hogy a pedagógia is tehetetlen bizonyos öröklött tulajdonságokkal szemben. A gé-nek határoznak meg mindent. De önfegyelemmel bizonyos dolgokat el lehet érni.
Aztán jött valaki, aki elmondta: a meditáció a megváltás. Meg a különböző tréningek.
Egy lelkes fiatal előjött azzal, hogy a pozitív gondolkozás, vagy még inkább az imagináció — ez most divatos —, vagyis, hogy erősen gondoljak arra, amit szeretnék elérni, vagy amilyenné szeretnék válni, és akkor azt elérem, meg olyanná válok. Tehát igen erős képzelőerővel képzeljem magam elé, hogy szép, okos vagyok. Gazdag, sikeres leszek, és akkor olyanná is válok. Ez a megoldás.
Aztán megszólalt valaki: elnézést ké-rek, de mi vallásos emberek lennénk, talán a jó Isten. A jó Isten segíthet abban, hogy megváltozzunk. Az Ő kegyelme. Persze ezt a kegyelmet ki kell érdemelni jó cselekedetekkel. Meg — mondta egy másik — törekedni kell. A kegyelmet nemcsak úgy adja a jó Isten, hanem aki törekszik, azt segíti meg a törekvésében, és az ilyen ember tud megváltozni.
Nos, ez a gondolat megtetszett a többségnek, és elkezdtünk a törekvésről bölcselkedni. Mit jelent nagyon törekedni, miben áll ez. Valaki azt mondta: sokat kell imádkozni. Itt szólaltam meg először és megkérdeztem: mennyi az a sok? Honnan tudhatja valaki, hogy eleget imádkozott? Erre nem sikerült választ találnunk, minden esetre szépen hangzott, hogy sokat kell. Az emberek kifejtették, hogy az úgy van, hogy Isten megjobbít minket. Bizonyos fejlődés, lelki evolució van itt is. Persze csak akkor, ha nem nagyon rossz valakinek az alaptermészete. Mert van olyan, hogy Isten sem bír valakivel, ha rossz természettel született.
Aztán megszólaltak az aggályok is: nem kell azt gondolnunk, hogy ez majd sikerülni fog, vagy mindig sikerülni fog. Mert gyarló az ember és törekszünk, törekszünk, s hol megvalósul valami, hol nem. De a jó Isten elnéző ám, és megérti a mi gyarlóságunkat. Csak arra vár, hogy egy kicsit törekedjünk, elvégre nem lehet mindenki Jézus Krisztus — mondotta az illető. Isten egyébként is úgy vizsgál minket, hogy számon tartja a jó tetteinket, és ezekkel ki tudjuk egyensú-lyozni, egyenlíteni a bűneinket és gonosz tetteinket. Ahogy idősödünk — mondta valaki — egyre kevesebbet vétkezünk. Megszólalt egy ott levő idős ember és azt mondta: nem nagyon tapasztalom ezt abban az öregek otthonában, ahol élek.
Végül valaki, aki addig hallgatott, elgondolkozva és elgondolkoztatóan ezt mondta: én őszintén és hosszú ideig törekedtem, hogy megváltozzam. Minden nyitott templomba bementem imádkozni, de semmi rosszról nem sikerült leszoknom, mindig visszaestem oda, ahonnan egy kicsit már felemelkedtem. Először elkeseredtem emiatt, aztán próbáltam fenntartani annak a látszatát, mintha sikerült volna, s képmutató lettem, aztán kiábrándultam az egészből. Nem nekem való az, amiről a Biblia szól. Én most már nem is törekszem. Néha a lelkiismeretem vádol, de megtanultam, hogyan kell elhallgattatni. Ez után a néhány őszinte mondat után nagy csend lett. Mindenki emésztette azt, ami elhangzott.
Megkérdeztem: van-e valaki, aki be tud számolni olyanról, hogy tartósan, vég-érvényesen sikerült megváltoznia, vagy valakit megváltoztatni? Ugyanolyan nagy csend volt, mint az őszinte mondatok után. Igyekeztem alázatosan és csendesen elmondani: ismerek embereket, akik látható, sőt olykor látványos változáson mentek keresztül. Megszabadultak a pohártól, rendbe jött a házasságuk, rajongnak értük a gyerekeik, akik menekültek előlük éveken keresztül, és ez nem időleges, hanem tartós változás volt. Különböző félelmekből, rossz szokásoktól megszabadultak. Alkoholisták például úgy, hogy nem is kívánja azóta az alkoholt. Most már ihatnak is előtte nyugodtan, ő egy kortyot sem iszik, de nem zavarja. Különös módon az ilyen változás mindig egybeesett azzal, hogy az illető megismerte Jézus Krisztust. (Ez a név addig nem hangzott el.)
Egész röviden elmondtam azt, amit ezekről az ismerőseimről tudok. Hallottak arról, hogy mit tett értünk Jézus. Amikor megértették, és komolyan vették, hogy minden bűnüknek a büntetését a megváltó Jézus a kereszten elszenvedte, és ők teljes bocsánatot kapnak ezért az egész múltjukra, olyan erővel formálta át az életüket, hogy attól kezdve valóban megváltozott. Nem túlzás, amikor azt mondták nekik: te más emberré lettél. Ez így igaz.
Aztán fokozatosan megváltozott a szó-kincsük, a viselkedésük, az emberi kapcsolatuk, a munkamoráljuk. Minden szé-pen megváltozott, mert valami benn mé-lyen a szívükben, meg a fejükben alapvetően megváltozott. Úgy tűnik pusztán ettől, hogy megértették, kicsoda Jézus, mit tett értük, mit kínál nekik. Először hitetlenkedtek sokan közülük, hogy lehet-e bocsánat arra, amit ők csináltak, mert akkor már látták, mit csináltak, akkor már látták, mi a bűn, de elhitték a Bibliának, hogy lehet bocsánat. Hogy minden ezért történt, ami itt le van írva: Jézus eljövetele, testté létele, szenvedése, kereszthalála, feltámadása, mennybemenetele, a Szentlélek eljövetele, a Biblia meg-írása… Minden azért történt, hogy ők újat kezdhessenek, Jézussal. Újat kezdtek, és valóban megváltoztak. Mindenféle ráhatás nélkül, minden kényszer nélkül. Valami különös módon elvégződött ez bennük.
A Biblia nekünk ezt az utat ajánlja. Isten ezt a módot kínálja, Jézus Krisztus ezt tette lehetővé és mindenki számára hozzáférhetővé, és a Szentlélek ezt munkálja mindenkiben, aki Jézusban hisz. A Biblia nekünk azt mondja: nem folytonos törekvés által lehetünk egyre jobbakká, hanem egyszeri isteni beavatkozás folytán lehetünk egészen másokká. Ezt a nagy lehetőséget csillantja fel itt Jézus Nikodémusnak. Nikodémus változni akart, még öregen is elégedetlen volt magával, pedig köztiszteletben álló és értékes ember volt. Érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Jézus azonnal erről beszél neki, ami hiányzott. Nem vagy benn a mennyek országában, nincs élő kapcsolatod az élő Istennel. Egyáltalán nem vagy bizonyos abban, ha meghalsz üdvösséged lesz, vagy üdvösséged van. De lehet már most egy módon: szükséges neked is újonnan születned. Ez a kifejezés betű szerint azt jelenti, hogy felülről fogantatnod.
Erre a kifejezésre valaki felkapta a fejét ott ebben a vitatkozó és beszélgető társaságban, és alaposan kezdte elemezni — amit el is olvastunk ott a János evangéliumából — azt, ami elhangzott. Felülről fogantatni? Akkor ez azt jelenti, hogy bennem egy új élet foganhat meg, ami felülről, vagyis a mennyekből való? Nem belőlem ered, de bennem valósul meg. Nem győztem bólogatni: így van. Pontosan ezt mondja a Szentírás, világosan értette. Milyen jó, hogy elmagyarázta ott a többieknek.
Ez pontosan úgy történik, ahogyan Jézus emberi teste megfogant Mária mé-hében. Ő is hallotta az igét, amit Isten neki üzent. Azt hittel komolyan vette, és ez az ige a Szentlélek munkája nyomán testté lett benne. Jézus emberi teste így fogant meg. Ez velünk is így történik: halljuk az igét úgy, hogy olvassuk a Bibliát, hallgatunk egy igehirdetést, beszélgetünk egy hívő testvérrel, aki nekünk igét mond, Isten tetteiről, szeretetéről beszél. Ha azt hittel befogadom, az egy új életet teremt bennem. Létrejön valami, ami addig nem volt.
Tehát a változásról a Biblia nem azt mondja, hogy Isten jobbá formálgat minket, hanem azt mondja: teremt. Megalkot valamit, ami addig nem létezett. Felülről fogan ez bennünk. Nem fejlődés, oktatás, szoktatás, tanítás, nevelés eredmé-nyeképpen jelenik meg ez, hanem Isten teremtő szavának a nyomán. Nem a régit foltozgatja, hanem újat ad, Jézusnak a természetét.
A Biblia tehát azt mondja nekünk: lehet változnunk. Lehet segítenünk egymásnak abban, ha valakinek elege van már magából, és őszintén szeretne megváltozni. De ez nem úgy történik, hogy törekszik az ember a jóra, és ebben segítségül hívja Istent. Isten nem besegítő családtag. Isten nem üzletember, akivel lehetne egyezkedni: én adok neked egy kis imát vagy sok imát, te meg adsz nekem jó tulajdonságokat. Isten nem könyvelő, aki állandóan növeli a két rovatot, hogy bűnök és jó cselekedetek, aztán egyenleget von, és annak alapján bánna velünk. A Biblia azt mondja: Isten teremtő, aki úgy, mint a teremtés hajnalán megszólalt: legyen, és amire azt mondta legyen, az előállt, úgy beleszól ma is sokunknak az életébe, és aki az Ő szavát befogadja, hittel komolyan veszi, annak az életében valóban létrejön valami új, ami nem belőlünk való, mert felülről fogantatott, de bennünk valósul meg. Ez Jézusnak az élete.
Az Istennel való közösségbe, vagy ahogy itt Jézus Nikodémusnak mondja: a mennyek országába csak ilyen felülről fogantatott élet mehet be. Csak azok mehetnek be, akikben van ilyen élet, és igazi változást ez hoz létre mindnyájunkban.
Ma is hálás tisztelettel gondolok a jelenlevőkre, mert azt mondták: bizonyítsa ezt be nekünk a Bibliából. Olvasson fel néhány olyan mondatot, ami erről szól. A következő néhány mondatot idéztem: Az 51. zsoltárból Dávid könyörgése, aki bűnös természetével kínlódott, és így imádkozik: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem!” Nem azt kéri, hogy Uram, segíts, ha csinos nőt látok, mindig félre tudjak nézni, vagy kevésbé kívánjam, még csak azt sem kéri, hogy ne ismétlődjék az, amit Betsabéval tettem. Ezt ké-ri: egészen új belső világot teremts bennem. Bennem nincs tisztaság, Uram. Teremts bennem tisztaságot, hogy nyugodtan ránézhessek akármilyen nőre tisztátalan gondolatok és vágyak nélkül. Tiszta szívet teremts bennem!
Aztán eszünkbe juthat a Jeremiás 13,23, ahol Isten mondja: „Majd ha meg tudja változtatni bőrét a néger, vagy foltjait a párduc, akkor tudtok ti is jót tenni, úgy megtanultátok a rosszat!” Így tudjuk mi megváltoztatni magunkat. A párduc dörgölheti magát akármelyik faderékhoz vagy fürödhet bármilyen folyóban, tóban, a foltjai megmaradnak, és a négernek a bőrszíne is olyan marad. Azt mondja Isten: ha ezek meg tudják magukat változtatni, majd akkor tudtok ti is alapvetően megváltozni.
Ez a mi lehetőségünk. És mi az Isten lehetősége?
Az Ézsaiás 1,18-ban például ezt olvassuk: „Ha bűneitek skarlátpirosak is, hófehérek lesznek, ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” Vagy szintén a Jeremiás könyvében azt mondja Isten: „Új szívet adok belétek és elveszem a kőszívet a ti testetekből. Utána elmondja, mi jellemzi ezt az új szívet.
Isten nem toldozzafoltozza az életünket, alapjaiban kínál újat, egy másikat. Másik életet, Jézus életét. Az Újszö-vetségből ezzel kapcsolatosan idézett jól ismert igék mind erről szólnak. A Galata 2,20 máris eszünkbe jutott többünknek, amikor azt írja Pál apostol: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”
Ez nem valami hatásvadász fordulat, hogy Krisztus él bennem, hanem ez valóság. Krisztus jellemét, az Ő természetét kapja az, akiben ez a felülről történő fogantatás megtörtént. Erre vágyik az apostol akkor is, amikor a gyülekezet tagjaira gondol, és atyai, anyai szeretettel írja nekik: gyermekeim, akiket újra és újra fájdalmak közt szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus. Azt mondja, a szülési fájdalmakhoz hasonló kínjai vannak, mikor látja, még mindig nem fogadják be ezt az új életet. Még mindig maguk erőlködnek. Az egész levél erről szól: majd mi betartjuk a törvényt, és jó, istenfélő emberek leszünk. Pál kérdezi: sikerült? Nem. Eddig még nem, de próbáljuk tovább. Nem fog sikerülni, mert ez nem járható út. Isten ajándékot kínál nektek, új életet kínál, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus (Gal 4,19).
Másutt ezt írja az apostol: „lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben…” (Ef 3,17). Vagy a szőlőtő példázatában Jézus így szól: Azt mondja: „maradjatok énbennem és én tibennetek, akkor teremtek sok gyümölcsöt.” Vagyis akkor lesz gazdag az életetek krisztusi jellemvonásokban, ha énbennem maradtok, én meg tibennetek (Jn 15,4).
Ez a nagy lehetőség, amit Jézus Nikodémusnak felkínál, s amit ma mindannyiunknak kínál: Jézus élete bennem. Nem én leszek jobb, hanem az én Istentől elidegenedett gondolkozásom, a bűnöktől teljesen megrontott természetem mellett elindul, kibontakozik egy másik természet: Jézus természete bennem.
Igaza volt annak, aki ott élesen mondta, hogy nem lehetünk mindnyájan Jézus Krisztus. Egyikünk sem lehet Jézus Krisztus. Egyetlen Jézus Krisztus volt ezen a földön és Ő az, aki él ma is. De élhet bennünk Krisztus a hit által! Egyre inkább hasonlíthat a gondolkozásunk, az életünk az övéhez. Ez maga az üdvösség. Ezért lehetséges, hogy az üdvösség már e földön a miénk legyen, és nem majd esetleg a halálunk után.
Valaki megszólalt és azt mondta: akkor ez úgy van, mint az udvarunkban a távnyitó. Kérdőn néztünk rá, hogy kérjük a folytatást is, mert nem értjük. Elmagyarázta, hogy új táv-kapunyitót szereltek fel, és új gépkocsivezető került oda, aki nem tudta, hol és hogyan kell kinyitni. Szeretett volna kimenni a kapun, ő meg az emeletről éppen meglátta. Ott kaparászott jobbra-balra, hátha kinyílik. Ő fent megnyomta a gombot, és kinyílt a kapu. Boldogan elment, s tudta, hamarosan vissza fog jönni. Amikor megállt az autó a kapu előtt, miután megkocogtatta itt-ott a kaput a gépkocsivezető, megint megnyomta a gombot fent. Az kinyílt, bejött. Mikor találkoztak, boldogan újsá-golta neki, hogy senki sem mutatta meg, hogyan kell ezt az izét kinyitni, de addig ügyeskedtem, amíg sikerült.
Ennyit ér a mi törekvésünk. De a gombot fenn nyomják meg. Én ügyeskedhetem, attól még nem nyílik meg. Isten nyitotta ki a kaput. Jézus azt mondja: Én vagyok az ajtó, aki rajtam keresztül lép be, az megtartatik. Nincs más lehetőség. Ezt az ajtót nem lehet kifeszíteni, de nem lehet semmiféle ügyeskedéssel, tréninggel, technikával, jó cselekedetekkel sem kinyitni. Nyitva van, Isten kinyitotta. A mi nagy lehetőségünk az, hogy be lehet lépni rajta.
Ez nem azt jelenti, hogy a tanulásnak, nevelésnek, önfegyelemnek nincs jelentősége. Hogyne lenne! Bár sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanánk ezeknek. Mindennek meg van a fontossága a maga helyén. Csakhogy ezekkel nem tudjuk alapvetően és végérvényesen megváltoztatni magunkat. Isten pedig így akar minket megváltoztatni, és így kínál nekünk új életet. Ez az új élet maga Jézus Krisztus.
Ahhoz, hogy ez a miénk lehessen, őszinte alázat kell. El kell jutni oda: rászorulok. Beismerem: nem sikerültek az eddigi vállalkozásaim, de nem mondok le arról, hogy mássá lehessek. Ha hallottam már ennek a hírét, a jó hírt, görög szóval: evangéliumot, akkor azt komolyan veszem, kipróbálom. Hátha működik. A legkisebb hit, ami egyben engedelmesség is, meggyőzi az embert arról, hogy ez működik, az enyém is lehet, és valóban ez az, amire vágyakoztam.
Az első kérdés: akarunk-e tényleg változni vagy jó nekünk, ahogy vagyunk? Sőt nemcsak változni, hanem akarjuk-e ajándékba kapni mindazt, amit Isten nekünk ígér? A Szentírás tele van hatalmas ígéretekkel. Akarjuk-e mindazt, és azt a gazdagságot? Mondom ezt a vallásos szót is: akarunk-e valóban üdvözülni? Szeretnénk-e, hogy már ebben a földi életben, amit sokszor pokollá teszünk magunknak és másoknak, megjelenjék ez a felülről való, az üdvösség? Isten ezt akarja. Mindezt elkészítette. Jézus kifizette az árát, s minden alkalommal, amikor erről hallunk, újra és újra felkínálja nekünk.
Ezt hittel elfogadni, ennek megfelelően élni ez jelenti azt: igent mondunk rá. Aki ezt halogatja, vagy visszautasítja, az nemet mond rá. Ennek a fejezetnek az utolsó versében mond a mi Urunk egy komoly figyelmeztetést: nem mindegy mit mondunk erre az ajánlatra. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Jn 3,36)
Isten őrizzen meg minket ettől az utóbbitól, segítsen el minket oda, hogy megteljék a szívünk hálával, hogy nyitva van ez a kapu, be lehet lépni rajta. Nekünk is kínálja Jézus önmagát. Hittel befogadhatjuk, és Ő elkezdi élni bennünk a maga életét, és lépésről-lépésre mutatja, hogyan lehet ebben növekedni, miközben talán magunk fogunk a legjobban csodálkozni, micsoda változás kí-séri ezt.

Imádkozzunk!
Istenünk, megvalljuk bűnbánattal, hogy bennünk is sokféle önhittség van. Azt gondoljuk még mindig, hogy életünk sok nehéz kérdését nélküled is megoldhatjuk. Amire szükségünk van nekünk és a ránk bízottaknak, azt mi az erőnkkel, eszünkkel, meg némi szerencsével, esetleg a te besegítéseddel előteremthetjük. Bocsásd meg ezt nekünk!
Szeretnénk most egészen megalázni magunkat előtted. Szeretnénk bevallani tehetetlenségünket, kudarcainkat, csődjeinket. Ugyanakkor szeretnénk téged dicsőíteni, és neked hálát adni azért, mert kinyitottad onnan fentről a kaput. Köszönjük, hogy nem kell nekünk dörömbölnünk sem, már léphetünk is be. Felcsendülhet ajkunkon a hálaének, és soha el nem hallgat többé ebben az életben, és az örökkévalóságban, magasztalhatunk téged mindent megelőző szeretetedért, kimondhatatlanul gazdag kegyelmedért. Azért a gyengédségért, amivel elénk jössz az úton, és hallhatjuk a jó hírt, az evangéliumot. Adj bátorságot, hogy higgyünk is annak.
Kérünk, ne mondjunk le magunkról. Bátoríts minket, hogy akarjuk változni, még pedig abba az irányba, hogy kiábrázolódjék rajtunk a Krisztus. Segíts Úr Jézus, hogy közelről megismerjünk téged, hogy lakva ismerjünk meg téged. Lakozzál a hit által a szívünkben. Taníts meg beszélgetni veled. Taníts meg örülni annak, hogy mindig hallótávon belül vagy. Engedd értenünk válaszaidat. Szólíts meg minket, mielőtt még kiáltanánk hozzád, hadd legyen a mi imádságunk már csak felelet.
Segíts, hogy egyre több tiszta, szent tulajdonságod jelenjék meg a mi nyomorult életünkön. Így élhessünk a te dicsőségedre, így lehessünk boldog, harmonikus személyiséggé, és így lehessünk egyre hasznosabbakká azoknak, akik közé tettél.
Segíts ezt elkezdeni már ma!
Ámen.