JÉZUSÉ MINDEN HATALOM

2000. december 14, csütörtök

Hangfelvétel: 

Alapige

Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém; farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét. Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához, az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.

Imádkozzunk!
Dicsőséges megváltónk, Jézus Krisztus, köszönjük a templom csendjét, köszönjük, hogy színed előtt hajthatunk fejet most mindnyájan. Köszönjük, hogy egy zaklatott nap után ebben a csendben várhatjuk szavadat.
Köszönjük, hogy az vagy, akinek ez az ének is állít: te vagy a bűnbocsátó, aki elvetted vétkünket, aki megigazítónk lettél, és örökséget készítettél nekünk a mennyek országában.
Urunk, újra és újra csak csodálni tudjuk ezt a te nagy kegyelmedet, szeretetedet, és csak azt tudjuk mondani, hogy semmit nem érdemlünk ebből. De te nem is azt adod nekünk, amit érdemlünk, hanem azt, amire szükségünk van.
Segíts minket Mária hitével hallgatni most az igét. Hadd legyen igaz reánk ennek az éneknek ez a megállapítása is, hogy halljuk és elfogadjuk a te parancsolatodat. Hiszünk annak, és a te igéd az új életet erősíti meg bennünk.
Köszönjük, hogy mindnyájunkat ismersz, tudod, mi van most a szívünkben, fejünkben, tudod, mi hiányzik az életünkből, köszönjük, hogy így fogadsz el, amint vagyunk, de megtisztítasz, meggazdagítasz, megszabadítasz. Végezd köztük kegyelmesen ezt a te áldott munkádat.
Engedd, hogy az hangozzék el itt ma este, amivel te akarsz mindnyájunkat erősíteni.
Ámen.

Többen panaszkodnak a bibliaolvasó testvérek közül, hogy nem értjük a Jelenések könyvét. Ezen nem is lehet csodálkozni. Annak az időnek a hívői számára egyértelmű volt, hogy mit írt János apostol a Szentlélek által nekik, de a hitetlenek akkor sem értették. Pontosan ez volt a célja Jánosnak itt kivételesen, hogy csak azok értsék, akikre vonatkozik, akiket bátorítani akart. A kívülállók, főleg a pogány kívülállók egyáltalán nem tudtak mit kezdeni ezekkel a jelképekkel. Ha a jelképeknek a kulcsát tudja az ember, akkor viszont mérhetetlenül gazdag, bátorító, lelkigondozó írás a Jelenések könyve.
Isten Lelkének a segítségét kérve, egy pici ízelítőt szeretnék ma este adni abból, hogy ha értjük, milyen sokat jelent. Valamit egész röviden arról, hogy kiknek és miért írta János ezt a nehezen érthető könyvet és utána a most a napokban olvasott 12. és 13. fejezet alapján szeretnék valamit mondani.
Az I. század végén, 90 táján keletkezett ez az írás, amikor az a gonosz római császár uralkodott, akit Domitianusnak hívtak. 81-96-ig volt ő császár, és ő indította el az első szervezett keresztyénüldözést Jé-zus Krisztus tanítványai ellen. Korábban is kegyetlenkedtek már a keresztyénekkel. Né-ró is elkövetett sok gonoszságot velük szemben. Domitianus azonban az egész birodalomra kiterjedő szervezett üldözést indított ellenük. Ő azok közé tartozott, aki istennek is tekintette magát, és így imádtatta volna magát. Erre azonban nem voltak hajlandóak Jézus tanítványai. A keresztyének mindig törvénytisztelő emberek voltak, soha nem lázítottak és nem lázongtak. Végezték a munkájukat, betartották a törvényeket, tisztelték a felsőbbséget. Egyre nem voltak hajlandóak: Jézust megtagadni. Itt pedig erről volt szó.
A császár úgy istenítette magát, hogy a népnek vallani kellett: a császár az úr! Kürios Caesar! Az első keresztyének meg akkor már ismerték ezt a hitvallást, hogy Jézus Krisztus Úr. Pál apostol bele is dolgozta a Filippi 2-be ezt, hogy Jézus Krisztus a kürios, nem a császár. Jézus Krisztus a császárnak is ura. Mi tiszteljük a császárt, hű alattvalói vagyunk, de ezt az egyet nem vagyunk hajlandóak neki adni, mert „adjátok meg az Istennek, ami az Istené, és a császárnak, ami a császáré”. Az adó a csá-száré, de az imádat az Istené és csak az Istené. Ezért nem voltak hajlandóak azt mondani: Kürios Caesar. Ez viszont halálos íté-letet vont maga után.
Ekkor kezdődtek el azok a szörnyűségek, hogy emiatt összefogdosott keresztyéneket: gyerekeket, férfiakat, nőket, öregeket, kiéheztetett vadállatok elé vezettek a cirkuszokban. A publikum pedig körben nagy gyönyörűséggel nézte, hogyan tépik szét ő-ket. Hogy nincs annyi eszük, hogy csak egy szót kellene megváltoztatni. Ne ragaszkodjanak már annyira, ilyen rögeszmésen ahhoz, hogy Kürios Christos, hogy Krisztus az Úr! Mondják azt, hogy Kürios Caesar és gondoljanak azt, amit akarnak, de az életüket legalább megmentenék. A keresztyének azonban azt szokták mondani, amit gondolnak, és ezért megvallották a hitüket, és ezrével végezték ki őket emiatt.
Ebben az időben keletkezett a Jelenések könyve. János apostol Jézusnak a nagyságát ragyogtatja fel ebben az írásban, és kettős célja van: bátorítani a keresztyéneket, hogy tartsanak ki, ha kell mindhalálig Jézus mellett, s ne tagadják meg Őt, mert az üdvösségüket dobják el úgy. Légy hű mindhalálig! — itt ez a vértanúhalált jelenti ám. Sokan csak a Móricz Zsigmond regénycímeként ismerik, de akkor vérre ment a keresztyénség és a Krisztushoz tartozás. Ez mindjárt a könyv elején, a 2. fejezetben megcsendül. Légy hű mindhalálig, és akkor adom neked az örök élet koronáját, győzelmi koszorúját. Tehát bátorítani akarta őket, hogy még ha kivégeznek is a hitetekért, inkább Krisztust vállaljátok, minthogy Őt megtagadva elveszítsétek az életnek koronáját.
A másik pedig: vigasztalta a gyászolókat. Képzeljük el, szinte nem volt olyan család, amelyiknek ne lett volna friss gyásza. Szinte minden keresztyén családból kivé-geztek már valakit a hitéért. Összeszorul ám a szíve az embernek, és különösen, ha ilyen tömegméretű. Elveszítették anyák a fiaikat, unokáikat, meg házastársaikat. Tehát vigasztalja őket, és túlmutat a halálon. Sokszor szerepel benne a Jézus feltámadásáról való bizonyságtétel. Egyáltalán nem véletlen, hogy mindjárt a legelején olvassuk ezt, hogy Jézus bemutatkozik. „Én vagyok az alfa és ómega, az első és utolsó, aki halott voltam, de élek mindörökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” És akik hozzá ragaszkodnak, azok boldogok, mert boldogok azok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Tehát őmiattuk ne sírjatok, mert ők boldogok. Boldogabbak, mint itt a domitiánusi üldöztetés idején mi. De ti is boldogok lehettek még sírva is. Még ha a gyásznak a könnyei potyognak a szemetekből, akkor is boldogok lehettek, mert tudjátok, hol vannak, kinél vannak.
Egyrészt tehát bátorította kitartásra, másrészt túlmutatva a halálon, a Krisztus dicsőségéről beszélt és azoknak a halottaknak az állapotáról, akik hitben haltak meg. Ha valaki ezt tudja, akkor csodálkozva veheti észre, hogy szinte minden mondata valami módon ezt célozza ennek a könyvnek, ha értjük és jól értjük. Valami módon mindig bátorít, kitartásra ösztökél és valami módon mindig vigasztal. Túl mutat elmúláson, halálon, vérengző diktátorokon, üldöztetésen, nélkülözésen, halálfélelmen — jaj, mikor visznek el, noha senkinek sem ártottam, és megőriz a bosszúvágytól, mert azért az is megszólal, néha még a hívő ember szívében is: meddig tűri ezt az Isten, nem kéne odacsapni az ilyen domitianusoknak? Felemeli a tekintetüket a gyászolóknak, törölgeti a könnyeiket: arra nézzetek, mit készített Krisztus azoknak, akik őbenne, érte halnak meg.
Ha így elolvasok egyetlen mondatot a könyv elejéről, minden magyarázat nélkül is értjük, micsoda erőteljes vigasztalás van ebben. Ezt olvassuk: „János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki volt, és aki eljövendő (nincs vége a Krisztus-ügynek azzal, hogy Domitianus kivégeztet minket, Krisztus visszajön, eljövendő, nekünk jövőnk van, még ha meg kell halnunk érte, akkor is. Itt van elrejtve a vigasztalás mindenütt), és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak; és Jézus Krisztustól, (és három olyan dolgot mond Jézusról, ami kimondhatatlanul sokat jelentett az akkoriaknak ebben a helyzetben) a hű tanútól (itt a mártír szó van), aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinkből, aki országa népévé tett minket.” (Jel 1,4-6)
Jézus Krisztus hű mártír — Ő is vértanúhalált halt, mert engedelmes maradt mindhalálig, a keresztnek haláláig. Kövessük a példáját! Kitartás mindvégig Jézus mellett. Jézus Krisztus a halottak közül az elsőszülött, nem az egyetlen, aki túllépett a halálon, Ő az első, aki rést ütött a halál falán az Ő feltámadásával, és ezen át követhetjük mindnyájan, akik követjük őt mindhalálig, akik benne hiszünk. És ott túl is van valami, sőt ott van ám igazán valami, ott van az a dicsőség, amit megígért nekünk. Tehát Ő elsőszülött a halottak közül, mi meg az Ő testvérei vagyunk, mert testvéreivé fogadott, és a föld királyainak fejedelme.
Nyíltan nem lehetett Domitianust sértegetni vagy alábecsülni, de ha érezzük ennek a kifejezésnek az erejét, akkor ebben az van: Domitianus egy nagyszájú diktátor, aki most azt hiszi, ő az ura az egész földnek. De hát kicsoda ő Jézushoz képest? Egy kis senki! Mi a föld királyainak a fejedelméhez tartozunk, aki fejedelme ennek a szerencsétlennek is. Sajnos ő nem ismeri, és nem ismeri el Őt, de ne tőle féljetek. Ha valamitől féltek, attól féljetek, hogy a föld királyainak a fejedelmét megtagadjátok. Azt semmiképpen ne! Hogy ez mit csinál velünk? Elég szörnyűséges, amit csinál, de inkább ezt szenvedjük el, minthogy a föld Urá-tól, aki nekünk Urunk lett és ezt tudjuk is, bármi elszakítson minket. Minden szava, minden mondata bátorítás és vigasztalás.
Így érkeztünk el azokhoz a fejezetekhez, amiket a napokban olvasunk, és ezek még kevésbé érthetőek, mint a korábbiak. A 12. és 13. fejezet egy egység. Egészen eddig arról írt János, hogy az utolsó időkben és a Krisztus második eljövetelét közvetlenül megelőzően milyen csapások szakadnak majd az egész emberiségre. Mintegy ezzel is megtérésre hívta az embereket, nehogy e csapások miatt kelljen szenvedniük.
A 12. résztől arról szól, hogy a Krisztus tanítványainak, a Krisztus-testnek, az egyháznak milyen szenvedésekben lesz majd része az utolsó időkben. De nemcsak az utolsó időkben, hiszen valami előleget már ők is kaptak ebből, meg minden nemzedék megkapja a magáét. Mindig szenvedniük kellett bizonyos mértékig és értelemben Jézus Krisztus tanítványainak. Akkor az I. szá-zadban is, ma is — most nem akarok konkrét példákat sorolni. Ezzel a két fejezettel egyrészt felkészíti János és rajta keresztül a Szentlélek a hívőket a szenvedésre, másrészt megállásra, állhatatosságra biztatja őket. Ennek a két fejezetnek a kulcsverse a 13. rész 10. verse, ahol azt olvassuk: „Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének.” A hit szó, a pisztisz hűséget is jelent a görögben. Nincs külön szava rá. Itt van a helye a szentek állhatatosságának, kitartásának, ragaszkodásának és hűségének, hitének — mind a kettő nagyon fontos itt.
S mivel biztatja? Azzal, hogy leleplezi számukra, hogy ki áll végső soron az üldözések és minden emberi nyomorúság mögött. Ez pedig maga az ős ellenség, a Sátán. Ő mozgatja a domitianusokat, de nagyobb hatalom nála Jézus Krisztus, és a mindenható Isten, Ő enged meg bizonyos dolgokat a Sátánnak. A királyi székben a Mindenható ül — ez is a Jelenések könyve kedvelt kifejezése. Ő a Király. Van ez a lá-zadó angyal, aki ellene is fellázadt, aki azonban csak azt teheti, amit megenged neki a király. Éppen ezért, amikor ördögi gyötrettetéseket kell elszenvedniük a hívőknek, gondoljanak arra, hogy valaki az ő gyötrőjük, a gonosz felett is Úr, és ők ehhez az Úrhoz tartoznak. Az Ő országának a polgárai, és csak annyit rombolhat a gonosz, amennyit a mindenható Úr megenged neki.
Így van itt szó erről a bizonyos asszonyról, arról a gyermekről, akit megszül, és erről a szörnyű tűzvörös sárkányról, ami odaáll, hogy bekapja a gyermeket, amikor a világra jön. Ki ez az asszony, ki ez a gyermek és ki ez a sárkány, aki ezt akarja csinálni?
Van egy ilyen széltében-hosszában elterjedt magyarázata ennek, hogy az asszony nyilván Mária, a gyermek Jézus és a sárkány az ősi kígyó, a Sátán. Ezt valaki egyszer kitalálta, és elterjedt, mert bizonyos elképzeléseket még meg is erősít. De ha ez az asszony Mária lenne, akkor hogyan értsük azt, amit később így olvasunk róla: Megharagudott a sárkány az asszonyra és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen is, akik az Ő utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akik vallják a Jézus bizonyságtételét. (Jel 12,17-18)
Ezek a hívők, nem? Akik az Isten parancsaihoz ragaszkodnak és Jézus Krisztusról vallást tesznek még az üldözések idején is. Más bibliai szóval: szentek. A szentek közössége az Egyház. Itt tehát az egyházról van szó és nem Máriáról. A 12-es szám, amit vele kapcsolatban említ, utal a 12 pátriárkára és a 12 apostolra is. Tehát ez az asszony mind az ó- mind az újszövetségi egyházat magában foglalja. Az Ószövetség várta, hogy megszülessék a Messiás, a Krisztus, és vajúdott a szülés fájdalmaiban, várta, hogy az ádvent beteljesedjék és eljöjjön a karácsony. Beteljesedett. Az újszövetségi egyház pedig várja vissza az ő dicsőséges Urát, hogy megmutassa, valóban az övé minden hatalom mennyen és földön. Ez az asszony tehát: az egyház.
Az egyház várta és kapta meg a Messiást, mert itt nem a kis Jézus testetöltéséről van szó, hanem a dicsőséges Krisztusról, aki az Isten jobbjára emeltetett. Itt a megdicsőült Messiásról van szó. A sárkány, a Sátán mindent elkövet, hogy ne szüljön újabb gyermekeket az egyház, hogy ne hangozzék az evangélium, következésképpen ne születhessenek újjá emberek. Ennek az asszonynak ne legyen több gyereke. Mindent elkövetett Krisztus ellen is, mindjárt születése után Heródes halálra üldözte, stb. de tehetetlen velük szemben.
Honnan tudjuk ezt? A folytatásból. Ezek után háború támadt a mennyben. Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem tudott felülkerekedni. Azért többé nem volt maradása a mennyben. És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéje által, akik nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.” (12,7-12)
Megint Jézus hatalmára utal. A hatalom az ő Krisztusáé. A Sátán viszonylagos erejét említi ismét, mert nemcsak Krisztus felett nem győzhet, még Isten angyalai felett sem győzhet. Mihály angyal Izráelnek a védőangyala volt, és az egyház mennyei védői erősebbek, mint a Sátán és seregei. Pedig a Sátán és seregei is nagyon erősek. Ne féljenek azok, akik a mennyei világhoz tartoznak már, a szentek, a Krisztus tanítványai, mert ők az erősebbnek az oldalán állnak, s ugyanakkor az Ő védelme alatt is. Sok szenvedésben lehet még részük, sok nyomorúságot kell szenvedniük, de legyenek bizonyosak, hogy itt vannak jó helyen Krisztus oldalán. Itt övék a győzelem, és itt mindvégig számíthatnak az Ő oltalmára is.
Az ördög tehát nem tud győzni Krisztus felett, nem tudja legyőzni az asszonyt, az egyházat, akkor megpróbálja az Ő gyermekeit, a frissen hitre jutottakat támadni. Erről szól a folytatás.
„Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte; de az asszonynak a nagy sas két szárnya adatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, hogy ott tápláltassék ideig, időkig és idő feléig a kígyó elől elrejtve. A kígyó pedig a szájából folyónyi vizet árasztott az asszony után, hogy elsodortassa az árral. De segített a föld az asszonynak: megnyitotta a föld a száját és elnyelte a folyót, amelyet a sárkány árasztott a szájából. Megharagudott azért a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony gyermekei közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele.” (12,13-18)
Amíg a mennyben volt, szakadatlanul vádolta az Isten gyermekeit az Isten előtt. A mennyből levettetett a földre. Itt kudarcot vallottak az előbb említett támadásai, akkor most egyenként próbálja megtámadni a hívőket, mégpedig az éppen hitre jutottakat, a hitben csecsemőket, akiket éppen szült az asszony, de akik vallják a Jézus bizonyságtételét és megtartják az Isten parancsait.
Minden segítségére jön az asszonynak. Isten gondoskodik az egyház védelméről. Elrejti a pusztában. A puszta sokszor a védettségnek és az Isten különös csodáinak a színhelye — gondoljunk a 40 évig tartó pusztai vándorlásra, meg a Sínai hegyen kapott kijelentésre. De meddig lesz ott? Időig, idő-kig és az idő feléig. A Biblia nyelvében nemcsak többes szám van, hanem úgynevezett duális, kettős szám. Itt ez a kettős szám fordul elő: időig — ez egy, időkig — az még kettő, az összesen három, meg az idő feléig — az három és fél. A hét a teljességnek a száma. Isten nem engedi, hogy a pusztítás teljességre jusson, hogy kiirtsák a keresztyéneket, hogy megszűnjön az egyház. Ő egyszer megálljt parancsol a domiti-ánusoknak is, meg az őket mozgató ördögnek és Sátánnak is. Ne essenek kétségbe, vége lesz az üldözésnek — ebben ez az örömhír. Isten már most tudja, hogy mikor lesz vége. Lehet, hogy még hónapokig, évekig tart, mi nem tudjuk, de biztos, hogy vé-ge lesz, és a gonosz nem végezhet teljes munkát ezen a földön. Isten valami miatt sok mindent megenged neki, de a gonosz már most tudja: kevés ideje van — az imént olvastuk. De a hívők is már most tudhatják, hogy kevés ideje van, és Isten egyszer véget vet annak, hogy tovább üldözze őket.
Itt tér át egyenesen folytatva a gondolatot a 13. fejezetre, ahol a tengerből jön először elő egy fenevad, utána a földből jön egy fenevad. Ezt már nem részletezem most. A tengeri fenevadnak a Sátán átadja a maga erejét, a maga tulajdonságait úgy, hogy még csodákat is tud tenni. Negyvenkét hónapon keresztül káromolja az Istent és káromolja azokat, akik a mennyben laknak. És megadatik neki, hogy hadat intézzen a szentek ellen és legyőzze őket, és mindenki, akinek a neve nincs beírva az életnek a könyvébe, elkezdi imádni ezt a fenevadat.
Ki ez a fenevad? Egészen Jézushoz hasonló tulajdonságokat ír róla, de minden hatalmát gonoszra használja. Ő a Krisztus ellentéte, az antikrisztus, aki úgy tűnik, testet ölt egy bizonyos személyben ezen a földön — erről többször is beszél a Jelenések könyve. Ezt a történelem során találgatták is, hogy ki lehetett az, többnyire a nagy diktátorokat nevezték meg így, néha egy-egy pápát. Nem tudjuk, hogy ki lesz ez, nincs kizárva, hogy ez a személy már él, mert a Krisztus visszajövetelét közvetlenül megelőző korban ez lesz majd annak a nagy világkormánynak a vezetője, amelyik létrejön, és amely mögött maga a sárkány, az ördög van. Ez is világosan benne van a Jelenések könyvében.
Nekünk nem rémüldöznünk kell ettől és nem találgatni, hogy ki lehet az, hanem dicsőíteni a mi Urunkat, a Krisztust, aki az antikrisztus felett is úr, és milyen jó, hogy mi Őhozzá tartozhatunk. Ő megvéd minket kegyelmesen, ha esetleg nekünk élnünk kell még az antikrisztusi időkben.
Akkor a földből is előjön egy fenevad, amelyik meg képviseli, megvalósítja, konkretizálja a sárkánynak és az antikrisztusnak az akaratát és gondolatait. Egy gonosz ördögi hármasságról van itt szó. Erről is szól a Biblia, hogy az ördög sokszor megpróbálja utánozni Istent, és az Atya, Fiú, Szentlélek hármas egysége az utolsó időkben megjelenik ördögi kiadásban a sárkány, az antikrisztus és a hamis próféta személyében.
A 13. rész befejező része a hamis prófétáról szól, „aki megtéveszti a föld lakóit azokkal a jelekkel, amelyeket képes megtenni a fenevad nevében; és azt mondja a föld lakóinak, hogy készítsenek bálványképet a fenevad tiszteletére, akin a kard által ejtett seb van, de életre kelt.” Még arról is szó van itt, hogy neki két szarva van és hasonlít a Bárányhoz, de úgy beszél, mint a sárkány.
Ennyire igyekszik utánozni tanításaiban is Krisztust, de azért akinek van füle a hallásra, az hallja, hogy úgy beszél, mint a sárkány. Majdnem olyan, mint amiről a Szentírás szól — mennyi ilyen tévtanítás hangzik ma is —, csak éppen egy helyen tér el tőle alig észrevehetően. Ha az ellenkezőjét mondanák, hamar ráismernénk. Így azonban, hogy hasonlít, de nem mindenben azonos, megtéveszti. Ha már nem tudja kiirtani az asszony gyermekeit, az Isten népét, akkor igyekszik megtéveszteni, ha lehet, még a választottakat is — olvassuk Jézus tanításában az utolsó időkről. (Mt 24,24)
Itt élesedik a helyzet, mert ez a hamis próféta megbélyegzi azokat, akik hajlandóak a fenevad képét imádni. „Gazdagokat és szegényeket, kicsiket és nagyokat, szabadokat és szolgákat a jobb kezükön vagy a homlokukon bélyeggel jelöl meg, hogy senki ne vehessen és adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének száma. Itt van a helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.”
A megjelölés, az elpecsételés a tulajdonjogot is jelenti. Akik hajlandóak imádni a fenevad képét, azok az övéi, azok eladták magukat neki. Azok gazdasági előnyökhöz jutnak: vehetnek, adhatnak, szabadon kereskedhetnek, de akin nincs rajta a fenevad bélyege, hanem a bárány Krisztushoz tartozik, az ki lesz zárva bizonyos előnyökből, sőt olykor talán még az életszükséglethez, a létfenntartáshoz szükséges tennivalókból is. Nem adhat el és nem vásárolhat semmit. Egy picit érezteti velünk azt, hogy azok a leg-legutolsó idők milyen kemények lesznek majd, és milyen nehéz lesz mindvégig kitartani Jézus Krisztus mellett.
Ez a hatszázhatvanhatos szám megint olyan, hogy összeadnak, kivonnak, szoroznak, osztanak az emberek, és próbálják rásütni hol erre, hol arra, hogy annak a nevének a betűinek az összessége éppen annyi. Nem tudjuk, hogy pontosan ez mire vonatkozik. Mindenesetre valami, ami a sö-tétség fejedelmével kapcsolatos, ezért is kapták ezt fel a mai sátánisták.
Szó van itt tehát a sárkányról, aki az asszony gyermekei ellen támad, a Messiás ellen is meg a hívők ellen is, de eredménytelenül, mert megvédi őket az ő Uruk. Szó van az antikrisztusról, akiben mintegy testet ölt mindaz, ami ördögi, sőt maga az ördög, aki lelki hatalom, és sok gonoszságot követ el. Szó van hamis prófétáról, aki nem kegyetlenkedik, csak megtéveszt, elpecsétel és kizár bizonyos dolgokból a Jézus Krisztusért, akik Őt vállalják. Ennek ellenére minket Isten igéje, és ezen keresztül Ő maga arra bátorít, hogy minden körülmények között ragaszkodjunk Őhozzá. Itt van a szentek állhatatossága és hite, hűsége áldozatok árán is. Mi most nem szenvedünk komolyabb üldöztetéseket a hitünkért. Néha kimosolyognak, gúnyos megjegyzést tesznek, bizonyos vállalkozásokba nem kezdhetünk, mert amit hívő ember nem tud az ige szerint jó lelkiismerettel csinálni, arról le kell mondania. Tehát érezzük folyamatosan, hogy egyfajta hátratétellel jár Krisztushoz tartozni. De ha esetleg komolyabb dolgokat kellene elszenvedni, akkor is vállaljuk azt őérte. Várjuk Őt.
Ez az ádvent most különösen is bátorítson erre. Ezzel a nagy örömmel, bizonyossággal és reménységgel, hogy visszajön, és akkor véget vet minden kegyetlenségnek, szenvedésnek, testi- és lelki kínnak, nélkü-lözésnek, félelemnek, üldözésnek, és Isten lesz minden mindenekben. Minket pedig — ahogy megígérte —, ha valaki mindvégig állhatatos marad és győz, akkor megadom annak, hogy üljön az én királyi székemben velem — mondja Jézus —, amint én is győztem, és ültem az én Atyám királyi székébe. Ez vár azokra, akik mindvégig csendesen állhatatosak maradnak. (Jel 3,21)

Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk téged, mert hű mártír vagy. Magasztalunk, mert mindhalálig engedelmes maradtál. Segíts minket is, kérünk, mindvégig kitartani melletted. Dicsőítünk, mert a halottak közül az elsőszülött vagy. Köszönjük, hogy feltámadásoddal utat készítettél a számunkra is az örök dicsőségbe, a teljes életbe.
Magasztalunk téged, mint aki a királyok Fejedelme vagy ma is. Mint akié minden hatalom mennyen és földön. Urunk, csoda, hogy testvéreidül fogadtál minket, és hozzád tartozhatunk, a te örökös társaid lehetünk.
Könyörülj rajtunk sokféle szegénységünk, megaláztatásunk, szenvedésünk közepette, hogy el ne felejtsük ezt: kikké teszed azokat, akik hisznek benned. Segíts minket, és segíts ki minket mindenféle langyos vallásoskodásból, hogy hadd legyünk a te elkötelezett és mindenre eltökélt tanítványaid, barátaid, testvéreid, hiszen nem szégyelltél minket ezeknek nevezni. Adj nekünk erőt, hogy vállaljunk téged. Bocsásd meg, hogy sokszor szégyelltünk már téged és az evangéliumot. Őrizz meg attól, hogy büszkélkedjünk, taníts meg vallást tenni rólad. Taníts meg úgy élni, hogy világítson az életünk, hogy így tudjunk vigasztalni kétségbeesett, csüggedő embereket, akiknek nincs még meg ez a hitük, akik nem látnak túl a pillanatnyi bajokon.
Segíts minket, hogy a láthatatlanokra nézzünk és ne a láthatókra, hiszen a láthatók ideig valók, és a láthatatlanok örökkévalók. Köszönjük, hogy hitünk szemeit tereád és a láthatatlanokra, a te ígéreteidre is vethetjük. Köszönjük, hogy a te győzelmed hit által a mienk. Segíts minket, hogy ne valami vert hadhoz hasonlítsunk. Ne mi akarjunk valami módon diadalmaskodni nálunknál nagyobb erők felett, hanem a még nagyobbal, veled legyen igazi közösségünk. Köszönjük, hogy életünk el van rejtve a Krisztusban az Istennél. Akárhogy ütnek-vernek is itt minket sokszor, ez az élet elvehetetlen, és ez már most a miénk.
Taníts meg így imádni téged, ha kell, így szenvedni érted, így megvallani téged másoknak is, hogy megismerhessenek, és ezzel a reménységgel élni.
Ámen.