ELTÖKÉLT SZÍVVEL

2000. április 30, vasárnap

Hangfelvétel: 

Alapige

Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Isten a főudvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt, de azért ezt mondta a főudvarmester Dánielnek: Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így ételetekről és italotokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál! Akkor Dániel ezt mondta annak a felügyelőnek, akit a főudvarmester rendelt Dá-niel, Hananjá, Misáél és Azarjá mellé: Tégy próbát szolgáiddal tíz napig! Engedjék meg, hogy zöldségféléket együnk, és vizet igyunk. Azután mutassanak meg neked minket és azokat az ifjakat, akik a király ételéből esznek, és amit majd látsz, aszerint bánj szolgáiddal! Az hallgatott rájuk ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig. Tíz nap múlva szebbnek látszottak, és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király ételéből ettek. Ezért a felügyelő fölmentette őket az alól, hogy az előírt ételt egyék, és hogy bort igyanak, és ahelyett zöldségféléket adott nekik. Ennek a négy ifjúnak megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is.

Imádkozzunk!
Örökkévaló Istenünk, magasztalunk azért, mert örökkévaló szeretettel szeretsz minket, ezért terjesztetted ki reánk is a te irgalmasságodat. Szeretetedet látjuk abban, hogy megszólítottad a mi testvéreinket. Éveken át hallhattak a te csodálatos tetteidről és irántuk való nagy szeretetedről. Elhoztad ezt a szép ünnepet, amikor a hitükről vallást tehetnek a gyülekezet közösségében.
Magasztalunk igédnek hatalmáért. Hisszük, Urunk, hogy a te beszédednek ugyanolyan ereje van ma, mint volt a mindenségtörténet hajnalán, amikor legyen szavadra előállt ez a világ.
Köszönjük, hogy úgy végzed az újjáteremtést, ahogy a teremtés munkáját végezted, is. Magasztalunk mindazért, amit igéddel eddig elvégeztél a mi életünkben. Kérünk, folytasd ezt kegyelmesen. Legyen ennek része ez a mostani együttlétünk is, és kérünk, készíts a gyülekezetben olyan meleg lelki otthont a mi konfirmáló testvéreinknek és mindannyiunknak, ahol lehet növekednünk a hitben, a te megismerésedben, a neked való engedelmességben, a tiszta, szent életben.
Alázatosan kérünk, hogy te légy itt a középen, feltámadott Urunk, Jézus Krisztus. Taníts most is mindnyájunkat, te mutass utat. Köszönjük, hogy te nemcsak tanácsokat vagy parancsokat osztogatsz, hanem erőt adsz, új élettel ajándékozol meg. A te ajándékaidat kérjük. Te tudod, melyikünknek mire van leginkább szükségünk. Tartjuk a hitünk kezét. Töltsd meg azt gazdagon azzal, amire szerinted szükségünk van. Töltsd meg mindannyiunk szívét a te igéddel, a te Szentlelkeddel, önmagaddal.
Ámen.

Sokak tapasztalata, hogy az utóbbi időben egyre több bizonytalankodó, hatá-rozatlan emberrel lehet találkozni. Olyanokkal, akik nem mernek dönteni, akik óvakodnak visszavonhatatlan ígéreteket tenni, de még attól is félnek, hogy vállaljanak hosszabb távon valakit vagy valamit. Sokan vannak, akik pillanatnyi érzéseik alapján rögtönöznek, és kevesen vannak, akik alaposan, megfontolva kitűznek egy célt maguk elé, és igyekeznek a felé a cél felé nehézségeken át is, ha kell, áldozatok árán is.
Sokan félnek vállalni a házastársukat feltétel nélkül egy életre. Egyre aggasztóbbak azok a beszélgetések, amiket jegyespárokkal az esküvő előtt folytatunk. Egyre többen vannak, akiknek a tudatából is hiányzik az, hogy egy életre kötünk szövetséget, akkor is, ha akármi történik közben. Vannak, akik feleslegesnek tartják a hazánkhoz való hűséges ragaszkodást, vagy kockázatosnak tekintik egy hivatás melletti kitartást egy életen át akkor is, ha annak hátrányai és nehézségei is vannak.
Ebből a határozatlanságból aztán sok gyengeség származik. Egyik oka ennek nyilvánvalóan az a pluralista szemlélet, amelyik kétségbe vonja, hogy létezik abszolút igazság és egyedül helyes életvitel.
Lehet azonban látni szép példákat arra, amikor valaki kitart a felismert igazság mellett, amikor hűséges marad egy elvállalt közösséghez, kisebb vagy nagyobb közösséghez, amikor megvallja a hitét a nyilvánosság előtt is, akkor is, ha emiatt nem dicsérik meg, amikor egy életen át hűséggel szereti a párját, ha kell, elszenvedi szeretetben.
Isten minket erre a magatartásra bá-torít. Ebben erő van, és ebből erő származik másokra is. Éppen ezért ebből az igéből egyetlen kifejezést szeretnék mindannyiótok, de különösen a most konfirmáló testvéreink szívébe és emlékezetébe vésni, ez pedig az, amit Dánielről mond: „Dániel azonban eltökélte az ő szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételével.”
Dániel, aki ekkor annyi idős lehetett, mint ezek a fiatalok, akik itt ülnek most elöl, tizenéves ifjú volt, mikor deportálta Nabukodonozor Babilonba, és ez a tizenéves fiú eltökélt valamit a szívében. Hozott egy döntést, amely döntésre Isten igéje indította, ehhez a döntéshez tűzönvízen át ragaszkodott képtelen körülmények között is, és Isten megáldotta ezt a hűségét. Ebből pedig haszna lett egy nagyobb közösségnek. A saját népének, meg még az ellenségének is a javára felhasználta őt Isten.
A konfirmáció mindenképpen döntés. Úgy döntött valaki, hogy a világ által felkínált és az emberek által kitalált sokféle istenséget megvetve az egy igaz, valóban élő Istenben akar hinni. Úgy döntött valaki, hogy ő az érettünk is meghalt és dicsőségesen feltámadott Jézus Krisztust akarja követni. Úgy döntött, hogy a Szentírást tekinti egyedül az élő Isten önmagáról szóló kijelentésének. Ezt a hitét egy adott lelki közösségen belül akarja megélni, amit a mi esetünkben így hívnak: keresztyén református egyház.
Érdekes, hogy ez utóbbitól is idegenkednek némelyek. Majdnem minden évben elhangzik az a kérdés: miért van benne a konfirmációi fogadalomban ez? Nem elég, hogy valaki csak keresztyén és Jézus Krisztus követője akar lenni? Ha arra gondolunk, hogy amikor egy férfi megnősül, akkor nem általában a női nemmel köt szövetséget, hanem egy adott személlyel, akinek vannak sajátos erényei és hibái is. Amikor valaki hívő lesz, nem általában lesz keresztyén, hanem egy adott közösségben kezd el szolgálni, és kezdi követni Jézus Krisztust, amely közösségnek vannak sajátos erényei és hibái is. Azon a közösségen belül kerülve igyekszik folyamatosan a hibákat javítani, de a munkáját, a szolgálatát, a Krisztus-követést abban éli meg.
A bizonytalankodásból tehát gyengeség származik, az eltökéltségből mindig erő.
Korunk nagy fizikusa és gondolkozója, Heisenberg írja: „Életünk legtöbb gyengeségének az az oka, hogy a cselekedeteink mögött nincsenek döntések.” Ma tömegével sodródnak az emberek, mint bábok hajolnak meg az újabb és újabb divatok előtt, gondolkozás, szempontok, értékrend, döntések nélkül. Isten igéje minket arra bátorít, hogy merjünk dönteni. Legyenek szempontjaink, mégpedig olyanok, mint a kis Dánielnek volt: Isten igéjétől ihletett szempontjaink. Azokat próbáljuk érvényesíteni a gyakorlatban is. Ne hátráljunk meg már az első nehézségnél. Ne abból álljon az életünk, hogy megmagyarázzuk: miért nem tudunk a meggyőződésünk szerint cselekedni, hanem minden lehetőt próbáljunk meg tisztességesen, becsületesen — úgy, mint ő —, de ilyen eltökélt határozottsággal. Isten ezt mindig csodálatosan megáldja.
Azért is olvastam fel ezt a történetet most, mert egyrészt ő kortársatok volt, másrészt pedig szép példa ez arra, hogy aki valóban Isten parancsának engedelmeskedve határozza el magát, tehát nem makacs, meg nem rögeszmés, hanem olyan döntést hozott, amit a Szentírás ihletett, az nem marad egyedül. Annak Isten egyengeti az útját, lehetővé teszi szá-mára a lehetetlent is, azt megáldja, és áldássá teszi másoknak is. Kedves konfirmáló testvérek, hogy akik bárkit is közü-letek ismerünk és szeretünk, ezt kívánjuk nektek. Isten egyengesse a ti utatokat, tegye lehetővé a lehetetlent is — mert Ő ezt ma is gyakran teszi —, áldjon meg titeket minden jóval, azzal is, amivel a szüleitek nem tudnak, a lelkészeitek nem tudnak, amit ti tíz körömmel sem tudtok kikaparni az élet során, — az áldás az a többlet, amit csak Istentől lehet ajándékba kapni —, és tegyen titeket áldássá mások számára is. A legszűkebb közösségetek, a család számára, népünk számára, akiknek a javára Ő akar, mindenkinek.
Izráel életében az volt Mohács, amikor ez a kis Dániel Babilonba került. Idő-számításunk előtt 587-ben Nabukodonozor lerohanta ezt a kis országot. A földdel egyenlővé tette Jeruzsálemet, benne a templomot is. Mivel a Nabukodonozorok mindig az ifjúságot akarták megkaparintani, ezért kiválogatott a nép fiataljai közül, — a tinédzserek közül —, értelmes, jóvágású és lehetőleg jó családból származó fiúkat.
Ami később a janicsárképzés volt, azt Babilonban is ismerték már. Következett hároméves agymosás. Először meg kellett tanulni a hódító nyelvét, s lehetőleg elfelejtetni az anyanyelvet. (Anyanyelvünk elfelejtetéséért ma is mindent megtesznek itt a sokféle anglicizmussal.) Azután meg kellett tanulni az illető nép a vallását, beleértve az ott elterjedt okkult gyakorlatokat is. Dánielékkel is elkezdték ezt. Új nevet kaptak, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy teljes függőségben vannak. Aki új nevet adhat a másiknak, az rendelkezik felette korlátlanul. Kárpótlásul megengedték nekik, hogy a királyi menüből étkezzenek, és a király asztaláról kaptak ők is enni, inni. Időnként pedig szigorú vizsgák voltak, ahol megnézték, hogyan haladtak előre.
Akkor előáll egy tizenéves, és azt mondja Dániel: tessék nekünk megengedni, hogy mi ne ezt az ételt meg italt fogyasszuk, hanem valami mást. Hogy képzeli ezt? Örüljön, hogy él! Örüljön, hogy kap enni, ráadásul a király asztaláról. Ez egyfajta megvesztegetés, hízelgés is volt. A beolvasztásnak, az asszimilálásnak bevált módszere. Örüljön, hogy az elit alakulathoz tartozik, akiket iskoláznak, kiképeznek, és a jövendő magas értelmiség alakul majd belőlük. Hogy jut ilyen eszébe?! Szegény, naiv gyerek. Ilyen képtelen ötlettel előállni! Még baja lesz miatta, meg a többieknek is. Még a főudvarmester is megijed: ne mondj ilyet hangosan, még én is bajba kerülhetek, ez a király parancsa.
De ő ragaszkodik hozzá, ő eltökélte a szívében. Miért tökélte el a szívében? Mert a Biblia tiltja, hogy olyat egyen. Biblia? Kit érdekel a Biblia? Fogságban vagyunk, pogányok között. Tartsa meg magában. Higgyen titkon az ő Istenében. Nem kell azt ilyen nagy dobra ütni! Kü-lönösen annak a következményeit is levonni!
Ő azonban eltökélte a szívében, hogy nem szennyezi be magát a király eledelével. Miért szennyezte volna be magát?
Két okból is: egyrészt mert Mózes törvényei megkülönböztetnek tiszta és tisztátalan állatokat, és Babilonban a tisztátalanokból is fogyasztottak, másrészt azért, mert minden ételt, amit a király asztalára vittek, előbb valamelyik bálványtemplomban bemutattak, mintegy annak a bálványnak bemutatott áldozat részeként. Aki abból evett, az közvetve szintén annak a bálványnak a tisztelőjévé vált. Ezt nem akarta Dániel.
Dániel és három barátja nem vegetáriánusok voltak, hanem mivel a babiloniak megvetették a gyümölcs és zöldségféléket, azokat sosem mutatták be a bálványaiknak. Ezért ők garantáltan olyat akartak enni, ami nem járta meg a bálványtisztelet útját. Mert ő ragaszkodott ott is Istenükhöz, mert ő megpróbált ott is a Szentírás szerint élni, ami képtelenségnek tűnt minden épeszű embernek, de ő eltökélte a szívében, hogy Istennek akar engedelmeskedni, akár otthon, akár a fogságban, legalább is meg kell próbálni, tegyünk meg ennek érdekében mindent.
Lássunk csodát: a nagyfőnök nem ad engedélyt rá, de a helyettese igen. Isten meg ad Dánielnek olyan gondolatot, amit az megvalósíthatónak tart. Jó, rendben van, tudom, hogy ez neked kockázatos, de tegyél próbát. Tíz napig próbáld ki, ezen nem olyan sok múlik. Azután hasonlíts össze minket amazokkal, és cselekedjél úgy, ahogy jónak látod. Ennél nagyobb tisztelettel nem lehetett volna elő-adni ezt a különleges óhajt. Ebbe beleegyezik az illető.
Tíz nap múlva vizsgát tesznek, és Dánielék pirospozsgásabbak, kövérebbek — akkor ez számított erénynek —, mint amazok. Aztán jön a vizsga — nem olvastam végig a fejezetet, ott azt olvassuk: tízszerte okosabbaknak találtattak, mint a többiek. Erre a helyettes főnök azt mondta: mindenki jól jár, a király asztaláról az eledel megmarad nekünk (akkor is tudták már, hogyan kell az ilyet felhasználni), ezek meg egyenek, amit akarnak. Fő az, hogy engem dicsérnek meg, mert okosabbak, szebbek, mint a többi.
Hogyan volt ez lehetséges? Ebben a fejezetben háromszor egymás után ismétlődik ez a kedves kifejezés: adott az Isten ennek a négy gyermeknek. Mit adott az Isten ennek a négy gyermeknek? Először is bátorságot, hogy ragaszkodjanak a pogány környezetben is az élő Istenhez. Adott nekik eltökéltséget, hogy ott se felejtsék el, mit tanultak a Bibliából, és ragaszkodjanak ahhoz. Adott nekik jó-indulatú embereket az ellenség soraiból is. Adott nekik megvalósítható ötleteket, hogy csak tíz napig próbáljuk ki. Adott nekik eközben sok örömet. Adott nekik eredményt, mert eredményesebb lett a munkájuk, mint a többieké. Adott nekik áldást, és ha végigolvastam volna a fejezetet, az utolsó vers arról szól, hogy Dá-niel még hetven év múlva is ott volt egy vezető pozícióban, és Isten rajta keresztül sok jót adott az ő népének is, meg az őket fogva tartó népnek is.
„Adott az Isten.” Aki eltökélte a szí-vében, hogy Istenhez minden körülmények között hű marad egy bálványimádó, okkultizmustól elöntött, egyre hitetlenebb, bizonytalankodó világban is, ahol mindenki több vasat tart a tűzben és mindenki csak a maga pecsenyéjét sütögeti, aki eltökélte a szívében, hogy ott is ragaszkodik Istenhez, és megpróbál a Biblia szerint élni, annak ad az Isten. Ad neki támogatókat még az ellenség soraiból is — azok is emberek, ad neki eredményt, áldást, előmenetelt. Világítani kezdenek a sötétben, és világít egyaránt hívőnek és hitetlennek, Isten népének, meg azoknak is, akik nem tartoznak Istenhez.
Ez a három az, amit Isten általában adni szokott. a) Egyengeti az útját annak, aki így rábízza magát. Ez nem azt jelenti, hogy minden kívánsága teljesül az illetőnek, hanem hogy előrehaladhat azon az úton, amelyiken Isten őt járatni és használni akarja. b) Van haladás, növekedés, fejlődés az életében. Áldást ad Isten — az imént láttuk, mi az, és c) áldássá teszi mások számára is.
Honnan tudta a kis Dániel, hogy mi van megírva a Mózes törvényében, meg mi tiszta és mi tisztátalan? Honnan tudta azonnal, hogy ebben a menüben tisztátalan dolgok is vannak, és ebből nem eszem? Onnan, hogy megtanulta a Bibliából. Na, de ő hitetlen korban élt. Az egy ateista, pluralista, szinkretista kor volt. Azokról a királyokról, akik akkor uralkodtak, mikor Dániel otthon gyerek volt, csupa rosszat olvasunk a Bibliában. Úgy látszik, hívő szülei lehettek. Honnan máshonnan ismerte volna így a Bibliát? Úgy látszik, otthon is Istenfélelem volt. Úgy látszik, megtaníttattak vele igé-ket. Abban a kritikus helyzetben, amire senki se gondolt, hogy a kis Dániel majd Nabukodonozor rettegett diktátor udvarába fog kerülni, egyszer csak beugrik: aha, ezt tanultam a Szentírásból. Meg azt tanultam: a Szentíráshoz ragaszkodni kell. Egyedül úgy érdemes élni. Hát, akkor próbáljuk meg!
Óriási dolog ám az, ha gyerekkorban valaki megtanulja a Szentírást. Lehet, hogy a kis Dániel sem örült annak, hogy könyv nélkül meg kellett tanulnia az igéket, meg ti sem, még a felnőtt konfirmálók is bevallották, hogy kezdetben nem szívesen tették, de életünk egy-egy helyzetében Isten Lelke előhoz egy igét, amiről azt gondoltuk, el is felejtettük, és az az ige megtartó erő lesz. Előjön egy ígéret, vagy egy isteni óvás, és megkapaszkodik benne az ember, mikor reng a föld a lába alatt, — szellemi földrengések idejét éljük most —, és megtartja őt az az ige. Ehhez azonban olyan szülői ház is kellett, ahol az ige tekintély volt, ahol az Istenhez való ragaszkodást másoktól is láthatta. Életének ebben a kritikus szakaszában ez életmentő erővé vált a számára.
Ó, de sok példát tudnék sorolni arra, hogy ma hogyan válik egy-egy ige emberek számára megtartó erővé. Hányan elmondták személy szerint (tudnék most neveket említeni a ti nagyszüleitek közül, akik megjárták a hadifogságot) mit jelentett az, hogy élt a fejükben egy-egy ige. Például összeállították a Filippi levelet emlékezetből. az egyik erre, a másik arra a részletre emlékezett, és amikor leírták WC papírra meg cementes zsák papírra, az volt az első Bibliájuk. S micsoda kincs volt az, olvasni Isten igé-jét! És milyen megtartó erő!
Elmondta valaki, akinek hirtelen meredeken emelkedett a közelmúltban a karrierje, hogy kezdett megszédülni a dicső-ségtől, hogy neki most már minden sikerül, van pénz. Eddig nagy szegénységben éltek otthon a szüleinél. De azért a Bibliát nem tette le, és egyik reggel olvassa ezt az igét: Isten a kevélyeknek ellenük áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Azt mondja: majdnem kiesett a kezéből a Biblia. Aznapra ígért meg valamit, ahol ő nagyon kevélykedni akart, és elhatározta: nem megy el oda, és nem kevélykedik. Ettől kezdve komolyan vette: maradjon csak így, magas pozícióban, és pillanatnyilag magas jövedelemmel is alázatos gyermeke Istennek. És Isten a mai napig használja sokaknak a javára őt ott ebben a pozícióban. Megszédülhetett volna, mint ahogy sokakkal megtörtént, és tragédia lett volna belőle. Megtartotta az ige.
Elmondta egyszer valaki, hogy az volt egyik reggel az ige a Példabeszédek könyvéből: „Megvesztegető ajándékot ne fogadj el, mert az részrehajlóvá teszi az embert.” Mosolygott rajta, ez neki sose volt probléma. Aznap azonban kapott a munkahelyén egy ilyen ajánlatot. Bejött valaki, hogy ha velük köttet üzletet a vállalatával, akkor mi mindent fog kapni. Nagy volt a kísértés, mindenkinek jól jön egy kis mellékes, de eszébe jutott az ige. Végül is ezt mondta: Isten engem ma reggel erre figyelmeztetett. Ő előre tudta, akkor én ehhez ragaszkodom. Egy kollegája elfogadta az ajándékot és megkötötte az üzletet. Néhány nap múlva vizsgálat indult, és kiderült: majdnem minden kollegát el lehet marasztalni bizonyítékok birtokában, hogy ajándékokat elfogadnak. Őt nem. Utána a munkatársak megvádolták: te tudtad előre, hogy jön a vizsgálat, azért nem fogadtad el. Pedig nem. Isten tudta előre, és figyelmeztette, és ő mert engedelmeskedni.
Nem sorolom tovább a példákat. Isten megajándékozott titeket azzal, hogy hónapok óta az Ő igéjét tanulmányozzuk. A Szentírás legfontosabb igazságait végigvettük. Próbáltam személyesen rá-tok is alkalmazni. Egyedül Isten tudja, meg valamennyire ti, hogy mit próbáltatok a szívetekbe meg az emlékezetetekbe vésni. Mindenesetre Bibliátok van. Isten adta ezt a gyülekezetet, ahol a közösségben is lehet erősödni. Dánieléknek is sokat jelentett, hogy négyen voltak, és nem egyedül kellett harcolnia, és egymást erősítették. Hallottatok az igéről, megvan a lehetősége, hogy egyre jobban megismerjétek. Mi pedig azt szeretnénk, hogy Isten egyengesse a ti utatokat is, áldjon meg titeket sok jóval, és tegyen áldássá mások számára is. Az eltökéltséget azonban csak ti hozhatjátok meg. Az, hogy a ti szívetek eltökélt szív lesz-e, amiben erő van, amiből döntések születnek, amiket aztán vállaltok, ahhoz ti is kelletek.
Mindenesetre nemcsak ti — és ez nagy dolog —, mert van valaki, aki erre nektek is példát ad, és nemcsak példát, hanem erőt is. Jézus Krisztust nagyon jellemzi az, hogy eltökélte az Ő szívében, hogy csak az Atya akaratát cselekszi, és engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért ülhetünk mi most itt. Csak ezért van lehetőség arra, hogy mi is hozhassunk jó döntéseket. Csak Ő adhat nekünk erőt ahhoz, hogy minden körülmények között ragaszkodjunk hozzá, és minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyzetben az Ő igéje szerint akarjunk élni.
Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása az az erőforrás, ami titeket is olyanokká formálhat, mint Dániel volt, aki eltökélte a szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételével. Jézust is le akarta téríteni az Ördög erről az útról ígérgetéssel és fenyegetéssel is, Ő azonban rendíthetetlen maradt.
Adja Isten, hogy valóban konfirmálódjék, (magyarul: megerősödjék) a ti hitetek, és tudjatok ilyen rendíthetetlenül ragaszkodni hozzá, és így legyetek mások számára is áldássá.

Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged állhatatosságodért, rendíthetetlenségedért, értünk is odaáldozott tiszta, bűn nélküli életedért, és hatalmas feltámadásodért.
Köszönjük, Urunk, hogy elég rád néznünk, hozzád ragaszkodnunk és téged követnünk. Köszönjük, hogy mindannyiunk számára lehetővé tetted, hogy összekössük az életünket veled. Ez a veled kötött szövetség adjon erőt nekünk is ahhoz, hogy tiszták maradjunk egy szennyes korban, hogy jót cselekedjünk, amikor oly sok gonoszra is van lehetőség, hogy mégis csak a te igéd mellett döntsünk, amikor olyan ravaszul csábít minket a világ.
Kérünk, hadd legyen ez valóság mindannyiunk életében, de különösen is kérjük ezt most a mi konfirmáló testvéreink számára. Egyengesd az ő útjukat, áldd meg őket minden jóval, és tedd őket áldássá sokak számára.
Indítsd őket, hogy elővegyék a te igédet naponta. Készíts nekik a gyülekezetben meleg otthont, ahol növekedhetnek, és használd őket a te dicsőségedre, és arra, hogy másoknak is mutassák a hozzád vezető utat.
Köszönjük, hogy te ezt megteheted, mert mindenható Úr vagy, és meg is fogod tenni, mert szerető Istenünk vagy.
Ámen.