Cseri Kálmán

1939-2017

Cseri Kálmán 1939. április 30-án született Kecskeméten. Ott ismerte meg fiatalon Istennek a Jézus Krisztusban megjelent bűnbocsátó szeretetét, s már gimnazistaként bekapcsolódott a gyülekezeti munkába. Eközben alakult ki benne, hogy lelkipásztorként szeretné másoknak is mutatni a megtérésre vezető utat.

A Budapest Református Teológiai Akadémián 1962-ben szerzett lelkészi oklevelet. Utána 3 évig vidéken, majd 6 évig a fővárosban szolgált gyülekezeti segédlelkészként. 1971-ben - Joo Sándor halála után - a pasaréti gyülekezet választotta meg lelkipásztorának. Itt szolgált nyugdíjba meneteléig, 39 éven át.

Fő törekvése az volt, hogy az örök evangéliumot a mai ember számára is érthetően hirdesse, lehetőleg szép magyar nyelven. Elődjéhez hasonlóan fontosnak tartotta a személyes lelki beszélgetéseket, a családlátogatást, s a szeretetszolgálat sokféle formáját gyülekezeten belül és kívül egyaránt, beleértve a mai határokon túli rászoruló magyar gyülekezeteket is. Igehirdetéssel sokfelé szolgált az országban, s azon kívül is.

Felesége zenetanár, két gyermekük pedagógus, akik szintén tevékenyek gyülekezetükben.

Cseri Kálmán 2017. február 13-án tért vissza Urához, akit egész életében alázattal, hűségesen szolgált.

Bogárdi Szabó István püspök így emlékezik

Már teológus voltam, amikor megengedte a hatalom, hogy a pasaréti lelkész szemináriumot tartson az akadémián. Roppant izgalommal készültünk az első alkalmakra, de nyomban lehűtött bennünket - mi titkokat, mesterfogásokat, pompás módszereket vártunk, de nem volt titok, csak az Ige, nem voltak mesterfogások, csak az Ige nyilvánvaló értelme, és nem voltak módszerek, csak az egyetlen út, az imádság, hogy Isten Szent Lelke felragyogtassa a szavunkban azt, akit szeretünk: Jézust. Igen, Cseri Kálmán szerelmes ember volt, Jézus szerelmese, ezért volt szemérmes és tartózkodó, ezért nem vegyült e világ dolgaiba, ezért nem hajlott ujjongókkal mindenféle új felé, de ezért volt mindig nyitva a szíve és az egész élete a Jézus barátai előtt. Szerelmes volt Jézusba, akiről páratlan közvetlenséggel, egyszerűséggel, visszafogottsággal és eltökéltséggel szólt - Jézusról, aki szerette és szereti őt, és ha őt, akkor téged is.

Ő maga így prédikált a halál után is szerető Istenről

„Ott halt meg Mózes, az Úr szolgája, Móáb földjén, az Úr akarata szerint. És eltemette őt a völgyben.” Kicsoda? Az előző mondat alanya Isten volt. A következő éssel kapcsolódik az előzőhöz. Ezek szerint bármilyen különösen hangzik is, úgy látszik, Isten temette el őt. Vajon hogyan? Semmi közünk hozzá. És miért éppen Isten? Ez Őreá tartozik. Nyilvánvalóan szándékos ez a homály is, ami fedi ezt a megjegyzést. Isten nem mindent mondott el az Ő népének akkor sem és ma sem. Mindenesetre kivételesen szerette az Ő hűséges szolgáját.

(...) Amikor ennek a történetnek ezeket a tanításait újra és újra végiggondoltam, egyre jobban megtelt a szívem hálával és csodálkozással amiatt, hogy Isten mennyivel többet enged tudnunk nekünk, az Újszövetség népének a jövőről, az örökkévalóságról, a halál utáni dolgokról, és mennyivel többet készített el és ajándékoz nekünk. A mi nagy szabadítónk, Jézus Krisztus, aki a bűn rabságából, a kárhozatból és a pokolból szabadítja ki a benne hívőket, nemcsak azt engedi meg a benne hívőknek, hogy benézzünk az Isten csodálatos országába, hanem hogy bemenjünk. Egyenesen invitálja az Övéit: „Gyertek én Atyámnak áldottjai, örököljétek azt az országot, amelyik számotokra készíttetett a világ teremtése előtt már.” Ő oda behív minket, és ott helyet készít az Övéinek.

Szeretnék most egy sor nagy ígéretet elmondani, mert annyira homályban van sokak előtt az a dicsőség, amit Isten azoknak készített és fog adni, akik Őhozzá mindvégig hűségesen ragaszkodnak. Azt mondta az Úr Jézus: előre megyek, helyet készítek nektek, és ha majd eljövök, magamhoz veszlek titeket, ti is ott lesztek, ahol én vagyok. És amikor ilyen ostobaságot kérdezünk, hogy mit fogunk csinálni az üdvösségben, és nem lesz-e unalmas, akkor a mi Urunk ezt a választ adja buta kérdéseinkre: ott lesztek, ahol én vagyok. És aki átélte már itt a vele való igazi közösséget, az tudja, hogy az nem unalmas, annak kimeríthetetlen gazdagsága van. (Jn 14,1-3).

Jézus, amikor a benne hívőkért imádkozott az Atyához, akkor egyebek között ezt is mondta: Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok ott legyenek velem, ahol én vagyok, és lássák az én dicsőségemet. Sőt, nemcsak látni fogjuk az Ő dicsőségét, hanem azt mondja: Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nékik adtam. Jézus Krisztus az Ő tulajdon dicsőségében részesít bennünket, nyomorult senkiket, akiket azonban vérével megváltott, és testvéreinek tekint. (Jn 17,22, 24). A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy Mózes csak szolga volt az Isten házában, de a Fiú, Jézus Krisztus, ennek a háznak a tulajdonosa, és így veszi oda magához azokat, akiket nem szégyellt testvéreinek nevezni. (Tessék elolvasni a Zsidókhoz írt levél 2-3. fejezetében!)

Amikor pedig Isten igéje kifejezetten az örökkévalóságot akarja bemutatni nekünk, akkor ilyeneket olvasunk: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg.” Nem a halottak úgy általában, hanem, akik az Úrban halnak meg. Mert megnyugodnak az ő munkáiktól, és az ő cselekedeteik követik őket. És örök öröm lesz fejükön, és elmúlik fájdalom és sóhaj. És amikor a mennyei látnok megkérdezi, hogy kik azok, akik ott felsorakoznak a mennyországban, akkor az angyal így felel neki: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, de megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják Őt éjjel és nappal az Ő templomában. És a trónon ülő velük lakik. Nem éheznek, és nem szomjaznak többé, mert a Bárány, aki középen, a trónusnál van, legelteti őket, és az Isten letöröl a szemükről minden könnyet. (Jel 7,13-14; 14,13; 21,4). Akik az Úr Jézus megváltott tanítványai, Isten gyermekei, azokra ez vár a haláluk után. Ebből kapnak ízelítőt már itt, és ez teljesedik ki számukra majd odaát. Különös az, hogy amikor az üdvösségről ír a Szentírás, Jézus Krisztust sokszor Báránynak nevezi. Hiszen Ő volt az az áldozati Bárány, aki a kereszten feláldozta magát helyettünk és érettünk, és az Ő tökéletes áldozatáért mehetünk be ebbe a dicsőségbe, az Isten országába, az Ő kegyelmébe.

Van egy ilyen különös kép is a Szentírásban, amikor az örök üdvösségről szól: a Bárány mennyegzőjére, lakomájára hivatalosak azok, akik itt végigharcolták a földi életet benne való hitben, és vele töltik majd az örökkévalóságot. Egy másik kép, amit használ a Biblia, hogy a dicsőséges Krisztus az a vőlegény, aki várja az Ő menyasszonyát. A menyasszony a benne hívők közössége, az igazi egyház, a láthatatlan egyház. A menyasszony nagy része még itt van a földön. Harcolunk, küzdünk, és sok megaláztatást is szenvedünk a mi vőlegényünk drága nevéért. De aki mindvégig állhatatos marad, az hivatalos a Bárány lakomájára, a Bárány mennyegzőjére. (Jel 19,9).

(...) Boldog az a hívő, aki az Ő jelenlétében tölti el sokszor nehéz életét, mert az Ő jelenlétében léphet át majd ebből a földi életből az örökkévalóságba. Ő az egyetlen, aki megosztja velünk halálunk óráját. Senki más nem képes erre. És az Ő jelenlétében tölthetjük el majd az örökkévalóságot.
Ezért is megszerettem nagyon a heti énekünket. Szépen összefoglalja, hogy a mi Istenünk egész földi életünkön át hűségesen kísér minket, de szeretete velünk van halálunk óráján, sőt a halál után is. Mert Ő a halál után is szerető Isten.

Te vagy a hű támasz, leghívebb barát…
Belőle árad világosság abba a sötétségbe, amiben járunk:
Fénylő Nap, ki szórja tiszta sugarát.
De nemcsak a földi élet útján van velünk:
Éjen, halál völgyén vezet e sugár,
Oda, ahol a Bárány vacsorája vár.

Induljunk el ezen az úton! Meg ne álljunk félúton! Hogy boldogan láthassuk majd, amikor a hitünk látássá lesz, hogy így igaz minden, ahogy Ő az övéinek ígérte.

Wikipedia életrajz